Újabb veszteséges negyedévet zárt a Masterplast a piaci lejtmenet közepette, különösen a magyarországi tevékenység gyengélkedik – derül ki a társaság ma reggel közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. A menedzsment a negyedik negyedévre már javulást vár, de az idei évre tervezett eredménycélokat várhatóan nem fogja elérni a vállalat – olvas
A HelloVidék idén is górcső alá a magyar megyéket: sorozatuk legújabb részében Heves megye legfontosabb változásaink járt utána a lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján.
A legfrissebb felmérések szerint Giorgia Meloni olasz kormányfő népszerűsége határozottan emelkedett annak a hírére, hogy bejelentette: lezárta élettársi kapcsolatát kislánya édesapjával, Andrea Giambrunoval. Az újságíró még augusztusban tett olyan nyilatkozatot, ami nemi erőszak esetén az áldozatokat hibáztatja.
Elkészítette a Direkt36 a kórházak fertőzési rangsorát. A friss adatelemzést először ad képet arról, hogy a különböző kórházakban milyen fertőzési állapotok uralkodnak.
A honvédelemről szóló törvényt, a köznevelési és szakképző intézményben ideiglenes védelemre jogosult tanulók nevelési-oktatási finanszírozásáról szóló kormányrendeletet, továbbá a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenységének folytatása érdekében való szabályok veszélyhelyzeti alkalmazásáról szóló kormányrendeletet is módosítja az o
Lázár János javaslatára Orbán Viktor felmentette az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkárát, derült ki a legutóbbi Magyar Közlönyből.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) jogszabályváltozást szorgalmaz a Parlament felé a szállásadók érdekeinek védelmében a nagy digitális platformszolgáltatókkal szemben. Nagy Elek elnök szerint a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) által előterjesztett javaslatok üdvözlendők, azonban a Bkik álláspontja szerint még átfogóbb szabályozásra van
Magyarországon a hatóságok nem teszik közzé hivatalból a kórházak fertőzési adatait, egy friss projekt azonban nagy előrelépést hozott a hazai intézmények átláthatóságában. A Direkt36 Semmelweis Projektjéből kiderül: a betegek halálát a kórházak csak nagyon kis százalékban tudják be a kórházi fertőzéseknek, pedig a fertőzéses esetek 30-40 százaléká
Ismét a magyar kormány került a középpontban az Európai Tanácsban a csütörtöki uniós költségvetési tárgyalások előtt. Az Orbán Viktor vezette kabinet újra megvétózhatja a hétéves pénzügyi keret felülvizsgálatát, amely egyszerre biztosítaná Ukrajna EU-s támogatását, valamint nehezítené meg az uniós közös hitelfelvétel törlesztését. Mindeközben Brüss
Az elmúlt napokban megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtökön is 385 felett kezdi a napot a magyar deviza az euróval szemben. A keddi kamatvágás után most a nemzetközi hangulat sem kedvező, hiszen az amerikai tízéves hozam megint 5 százalék közelében van, a dollár pedig erősödik. Délután az EKB kamatdöntése és az amerik
Október 24-én megnyitotta az Inspiráló Nők Díja szavazóoldalát a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja hagyományt teremtve, immár ötödik alkalommal díjazza azokat a női teljesítményeket, amik ösztönzőleg hatnak a széles közönség számára is. Ahogy eddig, úgy idén is csak az olvasók kezében van a döntés, akik november 14-ig adhatják le a voksai
A Budapest környéki települések vízcsapjait nem zárja el, de bíróság elé viszik az ügyet, és utólagosan behajtja az állami cégeken a valós költség és a hatósági ár közötti különbözetet.
Már több új traffipax is üzemel a fővárosban, a városvezetés összesen 45 kamera beszerzésére kötött szerződést első lépésben. A II. kerület saját hatáskörben 10 sebességmérőt telepít, ebből négy már vadászik is a gyorshajtókra.
Magyarországon most először nyilvánosságra kerül egy összehasonlítás, amelyből kiderül, hogy a magyar kórházakban milyen fertőzési állapotok uralkodnak.
A magyar oktatási rendszer felerősíti a társadalmi különbségeket, aláássa az esélyegyenlőséget - állapítja meg a G7 cikkében szakértői vélemények, elemzések alapján. Az EU elő is írta a szegregáció csökkentését, melyre válaszul Pintér Sándor belügyminiszter október elején benyújtotta a köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes törvény
Új, az első közös otthon megvételekor felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány CSOK Plusz néven 2024 január elsejével - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter, Csák János a Kormányinfón. A felvehető hitel 50 millió forint is lehet.
A 2024-től igényelhető CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum azok számára, akik ennek segítségével akarnak otthonhoz jutni. A kezdeti közvetlen támogatás hiányát később ellensúlyozza a nagy összegű hitelleírás a gyermekek megszületésekor - derül
Európában elsőként csökkenti és kompenzálja egyes szappan-, WC-papír- és kéztörlőadagolóinak teljes életciklusára számított szén-dioxid-kibocsátását a világ egyik vezető higiéniai vállalata, az Essity professzionális márkája, a Tork.
A harmadik negyedévben növekvő forgalom és működési eredmény mellett megduplázta nyereségét a svéd SAAB AB hadiipari vállalat és megemelte éves eredmény-előrejelzését is.
Lépjünk szintet – váljon láthatóvá hazai innovációs és befektetési ökoszisztéma hazai és regionális szinten is! Ezt a célt tűzték ki a szervezők a november 10-én Budapesten sorra kerülő Central European Ecosystem Summit (CEES) kapcsán, ahol felvonul a hazai szereplők színe-java, és számos elismert külföldi szakértő.
Különösen fontos, hogy a költségvetés végrehajtása az esetlegesen szükséges korrekciókkal együtt is nyomon követhető, megbízható és szabályszerű legyen, e tekintetben pedig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2022-as év vonatkozásában nem talált lényeges hibát - mondta Windisch László ÁSZ-elnök az Országgyűlés csütörtöki ülésén, a zárszámadási törvényja
A 2024-től igényelhető CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum azok számára, akik ennek segítségével akarnak otthonhoz jutni – derül ki a Bank360.hu értékeléséből.
Milyen szerepet töltenek be és milyen fő rendezőelvek mentén a nemzetközi modellegyezmények a kettős adóztatás elkerülésében? Miért fontos a létérdek központja mint alapfogalom megismerése a magánszemély szempontjából? Nagy Norbert adószakértőt hallhatják.
Reggel jelentősebb mínuszokat láthattunk az ázsiai tőzsdéken, ezt követően pedig Európában is komoly mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek, valamint délután Amerikában is folytatódhat majd az esés. Gazdasági események szempontjából igencsak mozgalmas napunk lesz, idehaza az MNB jóvoltából friss lakásárindex adatokat ismerhettük meg, külföld
Mind az intézményi, mind a lakossági befektetői körben eredményes volt a Shopper Park Plus Zrt. (SPP) részvényeinek jegyzése: az érdeklődő intézményi befektetők közel 78, a lakosság 67 százalékkal jegyezte túl a részvényeket a lakossági befektetők részére történt intézményi átcsoportosítás után. Ezzel lehetővé válik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) el
Mind az intézményi, mind a lakossági befektetői körben eredményes volt a Shopper Park Plus Zrt. (SPP) részvényeinek jegyzése: az érdeklődő intézményi befektetők közel 78, a lakosság 67 százalékkal jegyezte túl a részvényeket a lakossági befektetők részére történt intézményi átcsoportosítás után.
Az izraeli hadsereg egyik elitegysége harckocsikkal szárazföldi rajtaütést hajtott végre szerda este a Gázai övezet északi részén, előkészítendő a palesztin övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet elleni katonai fellépés következő szakaszát - jelentette be a hadsereg az X internetes közösségi oldalon.
A jelenlegi energiaválság új kihívások elé állította a közép-kelet-európai régió országait: az embereknek mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk. A Resideo arról végzett felmérést, hogyan próbálják az emberek csökkenteni a fűtési költségeket és mi máson spórolnak még az elszállt energiaárak miatt.
Teljesen digitálissá vált az Otthonok & Megoldások magazin, amelyhez Otthontervezők címmel podcast műsor és TikTok csatorna is készült. A Fundamenta népszerű kiadványának multimédia platformjait a Marquard Group Hungary tartalom stratégiai kreatív műhelye, a Content Studio újította meg teljesen.2015 óta dolgozik együtt az Fundamenta és a Marquard G
A Holdudvar parkban egy óbudai sportolóra támadt egy veszett róka- írja a Bors. Az állat az elején kimondottan barátságos volt, majd hirtelen agresszív lett és rátámadt a férfira.