A közönség többsége a mesterséges intelligencia segítségével írt dalokat az ember művének véli, de magabiztosan felismeri, ha igazi dalszerző egyáltalán nem vett részt az alkotásban – derült ki az Artisjus Dalszerzők napi kísérletéből. Míg a 100%-ban MI által írt dalt többen beazonosították, a részben és teljesen „emberi” alkotásokat már alig tudtá
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.
A lakossági hitelezés élénkítése nemzetgazdasági szempontból kiemelkedően fontos – mutat rá egy új javaslatcsomagot kidolgozva a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége.
Augusztus végére több állampapírt tartottak a magyar háztartások az értékpapírszámláikon, mint amennyi bankbetétjük volt. Bár a pálya az állam által kibocsátott hitelpapíroknak lejt, a befektetési alapokba is nagyon sok pénz áramlott - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Egekben az üzemanyagárak, januárban pedig a jövedéki adóemelés miatt újabb sokk jöhet a benzinkutakon. Meddig bírják ezt a magyar autósok, mi az az árszint, amikor már inkább kiszállunk az autóból? A Pulzus friss kutatása.
2023. augusztusban az export euróban számított értéke 1,5 százalékkal, az importé 19 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 2,3 milliárd euróval javult. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 0,5 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,9 százalékkal csö
Az Európai Bizottság 2023. április 25-én azonosította az online óriásplatformokat és a nagyon népszerű online keresőprogramokat, amelyeknek augusztus végéig kellett megfelelniük a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) őket terhelő új kötelezettségeinek. A 19 óriás között kapott helyet a magyar felhasználók körében is nagy népszerűs
Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Új munkagépek beszerzésével, uniós támogatással, mintegy ötszázötvenhárommillió forintos beruházással korszerűsítette kivitelező technológiáját Algyőn az út- és közműépítéssel foglalkozó Délút Kft. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Az Oppenheimer kiesett a TOP10-es listából, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon díjat nyert Magyarázat mindenre című magyar alkotás viszont a 3. helyen végzett a hétvégén. A legnézettebb film a hétvégén a Fűrész X. volt, erre több mint 17 ezer ember volt kíváncsi.
Munkagépek beszerzésével, uniós támogatással, mintegy 553 millió forintos beruházással korszerűsítette kivitelező technológiáját az út- és közműépítéssel foglalkozó Délút Kft.
A délutáni órákban vetített Gothika című film miatt a magyar hatóság megkeresésére a holland társhatóság fellépett a VIASAT3 szolgáltatójával (az Anntena Grouppal) szemben – közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Médiatanács legutóbbi üléséről kiadott összefoglalójában. Múlt heti ülésén egyébként a médiahatóság pénzbüntetést szabott
A Gránit Banknál 7,14 százalékos éves kamattal - 7,50 százalékos teljes hiteldíjmutató (THM) mellett - igényelhetnek piaci jelzáloghitelt a lakásvásárlást tervezők. A bank október 9-től az akció visszavonásáig további jelentős kedvezményeket ad, így például nem számít fel folyósítási jutalékot és a hitel folyósításakor visszatérít a hiteligényléshe
Jelentős emelkedésben vannak az USA-ban a védelmi szektor részvényei a hétvégi események következtében, miután a befektetők mérlegelik Izrael és a Hamász közötti helyzet geopolitikai kockázatát. Többek között az amerikai részvénypiaci befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.
Jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak szerdától! A benzin és a gázolaj esetében is bruttó 20 forinttal csökken a beszerzési ár, ami várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
Az akkumulátorgyárakat zölddé lehet tenni, vízfelhasználásuk megoldható zárt rendszerben - mondta Borsos Krisztina, a Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatója Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, Koji László a holnaptól életbe lépő új építőipari rezsióradíj kapcsán arra kérte a lakosságot, ne dolgoztassanak „irreálisan alacsony” árat alkalmazókkal. Ezek jogszerűsége ugyanis kétséges.
Augusztus végére több állampapírt tartottak a magyar háztartások az értékpapírszámláikon, mint amennyi bankbetétjük volt. Bár a pálya az állam által kibocsátott hitelpapíroknak lejt, a befektetési alapokba is nagyon sok pénz áramlott – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói aggódnak az olasz kötvényhozamok miatt hat, Reutersnek nyilatkozó forrás szerint. A lap azt írja, hogy az EKB döntéshozói ezért
Szeptemberben 93 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 42,6 százalékos drámai csökkenés 2022 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adataiból.
A gyémántból, rubinból, smaragdból, jádéból és egyéb drágakövekből, anyagokból összeállított ékszerek a jólét és a luxus elhanyagolhatatlan szimbólumai. Áruk meghatározásához nagyban hozzájárul a kuriózum, a természeti szépség és a történelmi jelentőség. Pénzbeli értéküket tovább növeli, hogy a királyi családok, a tehetős műgyűjtők, illetve a híres
A hazai midcapek közül kilóg a sorból az Opus, miután a vállalat részvényei már több mint 7 százalékot estek a mai napon, és közel egy hónapja nem látott szintre estek.
A hazai midcapek közül kilóg a sorból az Opus, miután a vállalat részvényei már több mint 7 százalékot estek a mai napon, és közel egy hónapja nem látott szintre estek.
Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben – derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is f
Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói aggódnak az olasz kötvényhozamok miatt hat, Reutersnek nyilatkozó forrás szerint. A lap azt írja, hogy az EKB döntéshozói ezért elhalaszthatják az eszközvásárlási program leállításáról szóló vitát.