A francia mezőgazdasági minisztérium már második egymást követő hónapban emelte meg az ország 2023-as kukoricatermésére vonatkozó előrejelzését, a július közepe óta tartó jó termesztési körülményekre hivatkozva.
Világszerte visszaestek a tőzsdei bevezetések, miközben a befektetők számára a kiemelkedő növekedésnél fontosabbá vált a vállalatok stabilitása és értékteremtő képessége - mutat rá az EY nemzetközi tanácsadó legfrissebb jelentésében.
Világszerte 28 ezer 420 olyan embernek volt legalább 100 millió dolláros vagyona idén júniusban, ez 12 százalékos növekedés egy év alatt - állapítja meg a Henley & Partners tanácsadó cég friss tanulmányában, amely a honlapján olvasható.
Rekordmértékűnek nevezték a lejárt kórházi adósságállományt az egészségügyi szektor orvostechnikai beszállítói szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon, hozzátéve, hogy a szeptemberi, a 100 milliárd forintot is elérő kintlévőségük már a cégek fennmaradását, működését veszélyezteti.
A sorsdöntő pillanatokban, amikor az életük a tét, mi hajtja a legnagyobbakat arra, hogy megpróbálják újra definiálni a lehetetlent, hogy szembenézzenek a félelmeikkel és kockára tegyenek mindent? Az Oscar-díjas E. Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin által készített tíz részes "Az ismeretlen határán Jimmy Chinnel" sorozatban úttörő kalandsportolók elmé
Világszerte visszaestek a tőzsdei bevezetések, miközben a befektetők számára a kiemelkedő növekedésnél fontosabbá vált a vállalatok stabilitása és értékteremtő képessége - mutat rá az EY nemzetközi tanácsadó legfrissebb jelentésében.
Szúnyog terjeszti Európában az állatokra igen veszélyes járványos vérzéses megbetegedés vírusát. Olaszország, Spanyolország és Portugália után már Franciaországot is elérte a kór.
A cikk bepillantást nyújt abba, hogy mi is valójában a CBDC, milyen előnyökkel és veszélyekkel jár a bevezetése, és hogyan formálhatják át a globális pénzügyeket.
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) októberben több új együttműködést is tető alá hozott. A Békéscsabai Szakképzési Centrummal és a Budapesti Közlekedési Központtal is megállapodás írt alá, ezek eredményeként pedig a logisztika iránt érdeklődő hallgatók, valamint iskolás csoportok is sokrétű szakmai ismeretekre tehetnek szert.
Az idei év olyan megoldásokat helyezett előtérbe a honlapok területén, melyek megvalósításával a felhasználói élményt és elköteleződést is növeli lehet a honlapok látogatói közt. Azáltal, hogy a cégek ezeket az új megoldásokat bevezetik a webes tervezésbe, az ügyfelek és a vállalkozások is hosszútávon jobban járhatnak. Hogy melyek ezek a trendek, a
Érezhetően olcsóbbá tette a lakáshiteleket a bankok által hétfő óta alkalmazott kamatplafon, azonban ezek még így is sokkal drágábbak, mint a két évvel ezelőttiek. A különbség nagyobb hitelösszegnél tízmillió forintot is jelenthet, a havi törlesztőrészletben pedig több mint 30 ezret.
Egyetlen napot kapott Mark Zuckerberg, hogy tegyen azok ellen az álhírek ellen, melyek az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban terjednek a Metán.
A szervezők minden várakozását felülmúlta az idei Code #LikeAbosch hackathon. A mindössze 22 éves átlagéletkor és a 121 fős helyszíni résztvevőszám is rekordnak számít. A verseny a hazai és régiós technológiai rendezvénypiacon is kulcsszereplő CraftHub, valamint az innovációt egyik alapértékének tekintő Bosch együttműködésével jött létre. "A Code
Minden nyárnak megvannak a maga utazási trendjei, felkapott úti céljai. Az utóbbi években azonban számos váratlan dolog is hatással volt nyaralási lehetőségeinkre. A 2020-21-es években a koronavírus-járvány húzta keresztül számításainkat, az elmúlt két nyár tervei pedig a hatalmas infláció és a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt váltak bizonytalan
Időről időre fellobban a vita a növényi italok fogyasztása körül, sorolnak fogyasztásuk mellett, de ellene is szóló érveket. Az azonban biztos, hogy folyamatosan nő azoknak a száma, akik reggelente kókusztejet, vagy például rizsitalt öntenek kávéjukba vagy müzlijükhöz.
Heves harcok folynak, de elérhetnek valami eredményt is az oroszok? Civil áldozatok mindkét oldalon, mentális egészségügyi krízis fenyegeti az oroszokat? Háborús hírek reggel.
Minimális az esélye annak, hogy idén ne essen vissza a magyar gazdaság teljesítménye. A recesszió elkerüléséhez leginkább csodára lenne szükség – véli a szakértő.
A Mercedes-Benz Cars a harmadik negyedévben 510 ezer 600 járművet értékesített, 4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miközben a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) eladása 66 százalékkal, 61 ezer 600-ra emelkedett - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Gazdasági információk tekintetében ma az Európai Központi Bank legutóbbi ülésének jegyzőkönyve jelenik meg, vagyis új információt kaphatnak a befektetők arról, hogyan látja a nagy jegybank a kilátásokat és milyen lépésekre lehet még számítani tőlük. Az EKB jegyzőkönyve után érkezik még egy lényeges adat, ami meghatározhatja a hangulatot, az amerika
Az idei év olyan megoldásokat helyezett előtérbe a honlapok területén, melyek megvalósításával a felhasználói élményt és elköteleződést is növeli lehet a honlapok látogatói közt. Azáltal, hogy a cégek ezeket az új megoldásokat bevezetik a webes tervezésbe, az ügyfelek és a vállalkozások is hosszútávon jobban járhatnak. Hogy melyek ezek a trendek, a
A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este.
A holland és belga szakemberek, az Omme munkatársai, valamint Márta Tamás kimlei méhész jól sejtették, hogy nem egyetlen példány kerülhetett hazánkba, ugyanis egy hatalmas fészket találtak a méhészet közelében.
A Cardano (ADA) Foundation megkérte a fejlesztőket, hogy vegyenek részt legújabb felmérésükben. A Cardano fejlesztésének állapotáról szóló kérdőív segít nekik
A Microsoft szerdán bejelentette, hogy az amerikai adóhivatal (IRS) szeptemberben mintegy 28,9 milliárd dolláros pótlólagos adófizetést és egyéb büntetéseket is kirótt a vállalatra a 2004 és 2013 közötti adóévekre vonatkozóan.
Az Izrael és Egyiptom között fekvő 365 négyzetkilométer nagyságú Gáza övezetben hatalmas nyomorban él 2,3 millió palesztin. Nem megoldott a víz- és áramellátás, ahogy kijárat sem.
Szerdán egyaránt 20-20 forinttal lett olcsóbb a benzin és a gázolaj a magyarországi kutakon. A járművezetők eufóriája viszont korainak bizonyult, hiszen az Izraelben kirobbant háború újra drágulást hozhat.
Friss információs füzetet bocsátott ki a NAV a gazdálkodó szervezeteknek – egyéni vállalkozóknak, jogi személyeknek, egyéb gazdálkodó szervezeteknek – engedélyezhető fizetési kedvezményekről A gazdálkodók például adójukra, pótlékaikra, bírságaikra kérhetnek halasztást, részletfizetést, mérséklést, illetve elengedést, összefoglaló néven fizetési ked
Ezentúl az exportáló orosz vállalatok kötelesek lesznek devizabevételeik egy részét a belföldi piacon rubelre váltani – jelentették be az orosz hatóságok szerda este. Ez gyakorlatilag a korábbi tőkekorlátozások egy részének visszatérését jelenti, melynek célja a rubel erősítése.
Különleges helyszínen, a Klauzál téri Vásárcsarnokban tartották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat programzáró sajtótájékoztatóját. Az eseményen Győrffy Balázs, a NAK elnöke és dr. Sidlovits Diána, a projekt koordinátora, a NAK Mezőgazdasági Igazgatóságának kertészeti csop
Görögországban az éves infláció szeptemberben 1,6 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabbra fékeződött le az augusztusi 2,7 százalékról - derült ki a görög statisztikai hivatal, az Elstat honlapján közzétett adatokból.