A bruttó 510 500 forintos átlagbérre felvehető hitelből vidéken egy közepes, Budapesten egy kisebb panellakásra futja, ha új életet akarunk kezdeni, és ha van legalább 10 millió forint önerőnk.
A 2022. december 7-én az Országgyűlés által megszavazott az “Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról” című törvényjavaslat alapján 2023. január 1. napjával módosul a Munka Törvénykönyve. A próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást is meg kell indokolnia a cégvezetésnek - figyelmeztet Dr. Zsidi Roland, az ICT Legal, Termel & Zsidi Ügy
Miközben a környező országokban már a közgyógyellátást is forradalmasítják a modern képalkotó berendezések, addig Magyarországon még mindig kiváltságosnak számít az, aki CT vagy MR felvétellel kaphat diagnózist. Pedig a piacon egyre jobb áron érhetők el ezek a készülékek, ráadásul a kínált szolgáltatások köre is ugrásszerűen bővül. Az orvoshiány to
Oroszország a korábbinál nagyobb mennyiségben és kedvezményesebb áron szállítja Kínának és Indiának az északi-sarkvidéken kitermelt olajat, hogy pótolja a nyugati szankciók miatt kieső exportot.
Miután fontos technikai szintet tört át a szerdai kereskedés során a forint az euróval szemben, csütörtökön újabb erősödéssel próbálkozott, így a jegyzések 395 körülig süllyedtek a bankközi piacon. Itt azonban elakadt az erősödési kísérlet, majd 397-ig visszagyengült a magyar fizetőeszköz.
A tűlevelű fák és cserjék a növényvilág egyik legkevésbé megbecsült csoportjába tartoznak. Ezek a fák még mindig szenvednek a 70-es évek okozta traumától, mivel akkoriban széles körben ültették őket sziklakertekbe a kertvárosok pázsitján. Az utóbbi évtizedekben a „tűlevelű” kifejezéshez a lakóházak fölé tornyosuló, a fényt eltakaró, antiszociális s
A bányászoknak 2023-ban nemcsak a legjobb energiaárakért kell majd harcolniuk, hanem kreatívan kell gondolkodniuk azon is, hogyan csökkenthetik költségeiket, illetve hogyan generálhatnak bevételt az energiafogyasztás és ellátás között evezve. Energetikai kérdések Mivel a bányászat jövedelmezősége folyamatosan csökken, a bányászoknak azt is meg kell
Magyarország 4,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki 5, 10 és 30 éves futamidejű devizakötvényeket január 4-én – közölte az Államadósság Kezelő Központ csütörtökön a honlapján.
Emmanuel Macron felszólította csütörtökön az energiaszolgáltatókat, hogy "tárgyalják újra a túlzó szerződéseket" minden kisvállalkozóval. A francia államfő szerint a cégek kétharmada bajban van a megemelkedett energiaárak miatt, ezért az állam támogatni fogja őket.
Novemberben az előző havihoz képest csökkentek a termelői árak az euróövezetben, éves összevetésben pedig lassult az árak növekedése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki közlése szerint.
Az Erste bank négy budapesti (Bartók ház, Csepel, Fashion Street és Teréz körút), valamint két vidéki (Kecskemét és Szolnok) egységében teszteli két hónapig a kutyabarát koncepciót, és a pilot időszak tapasztalatai alapján dönt a bevezetéséről a több mint száz fiókból álló hálózat azon tagjaiban, ahol ezt a helyi jogszabályok, bevásárlóközponti ház
Két év után először csökkent a napokban az az állampapírpiaci hozamérték, ami alapján meghatározzák a babaváró hitel „büntetését” azok számára, akiknek 5 éven belül sem születik gyermekük. Sajnos még így is több mint 6 millió forintnyi kamattámogatást kell visszafizetniük öt év után a mostanában hitelt felvevő gyermektelen házaspároknak. Sőt, az öt
A Silvergate Capital részvényei az elmúlt 24 órában hullámvasútra kerültek. Szerdán 27 százalékkal emelkedtek egy short squeeze miatt, ma pedig 40 százalékot zuhantak, miután a kriptobank az FTX csődjét követően jelentős betétkivonásról számolt be, 40 százalékkal csökkentette a dolgozói létszámát, és elvetette a saját digitális valutájának bevezeté
A magasabb fizetés mellett számos egyéb előnnyel is járhat a megemelt minimálbér. A Deloitte Magyarország összegyűjtötte, milyen pozitív hatásokra számíthatnak a munkavállalók és a munkaadók.
Milyen szerepet játszik majd a fenntarthatóság, az állatjólét, illetve más fogyasztói igények a jövő baromfihús fogyasztásában? A fogyasztói trendek már a koronavírus járvány idején gyökeresen átalakultak, de vajon folytatódik-e mindez a következő évtizedben?
Újabb megyében jelent meg a madárinfluenza vírusa, amely emberre ugyan nem veszélyes, de a baromfiállományokban nagy pusztítást okoz. Ezt a Nébih Országos Járványvédelmi Központjának vezetője közölte az InfoRádióval.
Gazdasági adatok tekintetében ma a nemzetközi piacokról a német gyáripari megrendelések mellett megjöttek a vártnál jóval magasabban alakuló amerikai magánszektorbeli foglalkoztatási adatok, amik alapján elmondható, hogy a munkaerőpiac továbbra is rendkívül ellenálló a tengerentúlon - ez az adat arra enged következtetni, hogy a Fed valószínűleg tov
Már most a toplisták élén van a Tartalék, Harry herceg memoárja, pedig még meg sem jelent. A királydrámával brutális pénzeket szakít a sussexi herceg és Meghan Markle.
Novemberben az előző havihoz képest csökkentek a termelői árak az euróövezetben, éves összevetésben pedig lassult az árak növekedése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki közlése szerint.
Új menetrendet vezet be a BKK január 7-étől a dél-pesti fonódó hálózaton, a 2-es, a 2M, a 2B, a 24-es, az 51-es és a 51A villamosokon. A módosításnak köszönhetően a 2B villamos rövidebb idő alatt érhet Pesterzsébet felől a belvárosba, és megváltozik az 51A villamos végállomása is. Az új menetrendek a H6-os HÉV érkezési időpontjaihoz is igazodnak.
A horvát kormány arra szólított fel, hogy mindenki, aki indokolatlanul emelt árakat az euróátállás miatt, haladéktalanul állítsa vissza azokat a december 31-ei szintre, ellenkező esetben erőteljes kormányzati beavatkozás lép érvénybe - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén.
A horvát kormány arra szólított fel, hogy mindenki, aki indokolatlanul emelt árakat az euróátállás miatt, haladéktalanul állítsa vissza azokat a december 31-ei szintre, ellenkező esetben erőteljes kormányzati beavatkozás lép érvénybe - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén.
A Bed Bath & Beyond, az egyik legismertebb mémrészvény mögött cég számára közel lehet a vég, miután a vállalat a mai piacnyitás előtt borús előrejelzést adott ki - írja a Yahoo Finance. A részvények a bejelentésre reagálva 20 százalékos zuhanással indították a napot.
A bajba jutott kriptohitelező Celsius megkapta a platformon elhelyezett kriptoeszközökhöz való jogokat. Ez egyúttal azt jelenti, hogy ügyfeleinek többsége az
Miután fontos technikai szintet tört át a szerdai kereskedés során a forint az euróval szemben, csütörtökön újabb erősödéssel próbálkozott, így a jegyzések 395 körülig süllyedtek a bankközi piacon. Itt azonban elakadt az erősödési kísérlet, majd 397-ig visszagyengült a magyar fizetőeszköz. Közben egy amerikai foglalkoztatási adatra meghúzták a doll
A kormányfő szerint tudták, hogy az átváltás miatt 0,2-0,4 százalékos áremelések várhatók, de „sem a globális, sem a nemzeti körülmények nem olyanok, hogy a kapzsiság felülkerekedhessen a felelősség felett”.
Az elemzői várakozásnál jóval nagyobb ütemben bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberben - közölte az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet csütörtökön.
Az Amazon.com Inc., a világ legnagyobb online kiskereskedője globálisan 18 ezer munkahelyet szüntet meg a kedvezőtlen gazdasági helyzetre hivatkozva - jelentette be a cég csütörtökön. A most bejelentett létszámcsökkentés az eddigi legnagyobb az amerikai technológiai szektoron belül.