2023. január 6. péntek

jan. 6
10:48
Nagy Márton: Magyarországon aki akar, tud dolgozni (Növekedés)
Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a vállalkozások stabilitásának megőrzését és a versenyképesség további növekedését célzó intézkedések sikeresek, hiszen 2022 novemberében Magyarországon már hatodik hónapja haladta meg a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma, 4 millió 706 ezret elérve - értékelte az adatokat a gazdaságfejlesztési miniszt
jan. 6
10:50
Kevesebb ételt vettünk novemberben, de benzint rengeteget (Növekedés)
A kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal haladta meg 2022 novemberében az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 6
10:54
Megszólaltak az elemzők a kiábrándítóan gyenge fogyasztási adat után (Portfolio)
Olyan gyenge kiskereskedelmi adat érkezett, ami a romlásra számító makroelemzőket is meglepte. Az év első felének egyszeri transzferei kifutottak, már csak a növekvő infláció és a csökkenő reálbérek maradtak velünk. A novemberi kiskereskedelmi számok a szakértők szerint megerősítik, hogy Magyarország technikai recesszióban lehet. Mindeközben a csök
jan. 6
10:54
Magyar stratégia az infláció ellen: spórolunk is, meg nem is (Agroinform)
Vannak olyan termékek, amelyeken nem fogjuk vissza a költéseinket az áremelkedés ellenére sem.
jan. 6
10:54
A túl enyhe idő kifejezetten káros mezőgazdasági szempontból (Agrofórum)
Bár január eleje szokott a statisztikák szerint az év leghidegebb időszaka lenni, 2023 tavaszias idővel és melegrekordokkal kezdődött, és komolyabb lehűlés a következő 8-10 napban sem várható. Márpedig a túl enyhe idő az évnek ebben az időszakában kifejezetten káros mezőgazdasági szempontból - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológ
jan. 6
11:00
Belép-e Fehéroroszország az ukrajnai háborúba? (Piac és Profit)
Az egykori szovjet tagköztársaságoknak egyáltalán nem mindegy az ukrajnai háború végkimenetele.
jan. 6
11:00
„Ahol mások a problémát látják, mi a lehetőséget” – interjú Galántai Györggyel (MMonline)
Galántai György, a HELL Energy kereskedelmi igazgatója kapta kézhez elsőként a Signature CEO díját*, amit idén összesen 14 vállalat üzleti döntéshozója érdemelt ki. Ennek apropójából készítettünk vele interjút, hogy megtudjuk, megváltoztatta-e a pandémia a marketingszemléletüket, milyen különbségeket lát a HELL és a versenytársak törekvéseiben, tov
jan. 6
11:06
Estek a német gyáripari megrendelések novemberben (Növekedés)
Az elemzők által vártnál erőteljesebben csökkentek a német gyáripari megrendelések havi szinten novemberben.
jan. 6
11:18
Távhő és áram lesz a Budapesten kidobott karácsonyfákból (Menedzsment Fórum)
A fővárosban környezetbarát módon hasznosítják az utcákról begyűjtött karácsonyfákat, amelyekből becslések szerint több mint félmilliót szállítanak majd el - közölte az FKF.
jan. 6
11:18
Lassan, de folyamatosan romlanak a munkaerőpiaci adatok (Piac és Profit)
A háború, az európai energiaválság, a kamatemelések reálgazdasági hatásai és a globális recessziós előjelek egyelőre nem jelentkeznek a munkaerőpiaci folyamatokban.
jan. 6
11:18
Összeomlás szélén táncolt a világgazdaság - Hogyan lehet elkerülni az ellátási láncok válságát? (Portfolio)
A globális ellátási láncokban fellépő zavarok gondolkodásra késztették a logisztikai szakembereket, akiknek megoldást kellett találniuk arra, hogy a jövőben fellépő kockázatokat, ha a jelenleg fennálló szűk keresztmetszetek enyhülnek is idővel, megfelelően tudják kezelni. Egyre több vállalat törekszik rövidebb ellátási láncok létrehozására, és az e
jan. 6
11:20
A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában (Portfolio)
A vártnál alacsonyabb inflációs adatot közöltek decemberből az eurózónában, az áremelkedés éves mértéke jelentős csökkenést mutat.
jan. 6
11:24
A nap képe: benézett Gyuri bácsihoz az Orbán-kormány minisztere (Privátbankár)
Ez a Gyuri bácsi persze nem az a Gyuri bácsi, akivel a kormány óriásplakátokon szokta riogatni a megszeppent gyerekeket.
jan. 6
11:24
Egyre biztosabbra mennek a magyarok: sokkal több biztosítást kötöttünk tavaly (Pénzcentrum)
Utazáskor számos kockázat leselkedik a szülőkre és a gyerekekre, fokozottan igaz, ha például külföldre megy síelni a család. Egy sívakációhoz köthető kiadásokhoz képest lényegében pár ezer forintért lehet fejenként utasbiztosítást kötni, amely védelmet nyújt baj esetén - derül ki a K&H összeállításából. A pénzintézetnél tavaly kétszer annyi uta
jan. 6
11:24
A marketingnek a válságban megkerülhetetlen szerepe van (MMonline)
Mit várnak a marketingpiaci szereplők és a szakmai szervezetek 2023-tól? Hogy érintette őket a válság, milyen stratégiákat érdemes ilyenkor folytatni? A Marketing&Media a radiocaféval közös műsort indított Business Lounge néven, az első rész, amelyben ezeket a témákat járták körül november 8-án debütált. A Business Lounge első adásának vendégei Hin
jan. 6
11:24
Egyre népszerűbb az atomenergia (Demokrata)
Az okok között szerepelhet, hogy a nagy nemzetközi szervezetek is elkezdtek pozitívabban nyilatkozni az atomenergiáról.
jan. 6
11:24
Veszélyben a Bitcoin? Kínai kutatók állítják: feltörték a titkosítást (BitcoinBázis)
Kínai kutatók egy csoportja nemrégiben publikált egy „tudományos cikket”, amely szerint kvantumszámítógépek segítségével feltörték az RSA algoritmust, amelyet több iparág,
jan. 6
11:30
Komoly razziákra készülhetnek a hazai vállalatok (Piac és Profit)
Átfogó fogyasztóvédelmi vizsgálatokra számíthatnak 2023-ban is a hazai cégek – hívja fel a figyelmet az EY. Idén a speciális élelmiszerek, a webshopok működése, valamint az úgynevezett greenwashing is felkerült a betervezett ellenőrzése.
jan. 6
11:30
Nagyon jó hír érkezett: a vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában (Portfolio)
A vártnál alacsonyabb inflációs adatot közöltek decemberből az eurózónában, az áremelkedés éves mértéke jelentős csökkenést mutat. Ezzel egy időben viszont a maginfláció nőtt, ami nem túl kedvező a kilátások szempontjából.
jan. 6
11:36
Csalók csalókra hivatkozva próbálnak csalni az OTP Bank nevében (Forbes)
Szerkesztőségünk egyik tagját nemrég telefonon hívták az OTP Bank nevében azzal, hogy a számlájáról gyanús pénzmozgások indultak. Csalókra hivatkozva próbáltak csalni. Nemcsak kamu SMS-ekkel próbálnak a csalók banki adatokhoz jutni, hanem egy újfajta próbálkozással is találkoztunk. Szerkesztőségünk egyik tagját telefonon hívták az OTP Bank nevében,
jan. 6
11:42
Egyre nagyobb a hazai napelemkirály befolyása az újpesti exfocista cégében (Menedzsment Fórum)
Bár korábban úgy hírlett, a korábbi újpesti sztárcsatár, Kovács Zoltán nevével fémjelzett NwPst Investment vásárolhatja meg a lila-fehér klubot, a cég egyre inkább a hazai napelempiacon meghatározó üzletember, Lugos Roland befolyása alá kerül. Legalábbis ez derül ki a cégnél 2022 végén történt változásokból.
jan. 6
11:42
Gyengélkedik a Duna House, brit ingatlanpiaci válság is fenyeget (Privátbankár)
A német ipari megrendelések túl rosszak, az amerikai foglalkoztatási adatok túl jók lettek a tőzsdék számára, és így ismét elromlott a hangulat. A BUX is esik, főleg az OTP húzza le, a forintot pedig a gázár ugrása viselheti meg. Feltörték a Twittert, újabb kriptodeviza-tőzsdével kapcsolatban merültek fel kételyek, és pocsék volt a Samsung eredmény
jan. 6
11:42
Nehezen indul a Netflix reklámos kalandja (MMonline)
Egyelőre nem igazán keltette fel az amerikai felhasználók érdeklődését a Netflix tavaly november elején elindított, hirdetésekkel támogatott ajánlata, egy elemzés szerint az egyéb opciókat jóval többen választják az új ügyfelek közül. Érdekesség, hogy az HBO Max 2022 nyarán indult hasonló szolgáltatására jóval nagyobb volt a kereslet. Az Antenna am
jan. 6
11:42
Tovább csökkent az infláció decemberben az eurót használó EU-tagállamokban (Üzletem)
Az októberi 10,6 és a novemberi 10,1 százalék után decemberben 9,2 százalékos volt az éves infláció az euróövezetben – tájékoztatott az Eurostat.
jan. 6
11:54
Ilyen piacot még nem láthatott a világ 49 millió forintért (Piac és Profit)
Magyarországon különös módon mindig ugyanazok cégek nyernek meg uniós pályázatokat.
jan. 6
11:54
Több ezer magyarnak lett könnyebb az élete: ennyien lettek milliomosok, milliárdosok 2022-ben (Pénzcentrum)
Több mint 4 ezren váltak milliomossá, öten pedig milliárdossá a Szerencsejáték Zrt. játékaival 2022-ben - közölte a cég. Az év utolsó hónapjában pedig megszületett minden idők legnagyobb hazai lottónyertese is, több mint bruttó 30 milliárd forintnak örülhetett egy szerencsés magyar. A legtöbb hétszámjegyű nyeremény 2022-ben is a számsorsjátékokon s
jan. 6
11:54
Pannonhalmára és Villányba került a 2022-es Magyar Bor Nagydíj (Magyar Mezőgazdaság)
Jó néhány éve már, hogy megalakult a Magyar Borszakírók Köre, amely a Magyarországon borról publikáló írókat, újságírókat, fotográfusokat fogja össze, segíti munkájukat. Mivel mindnyájan nem csak írunk, hanem kóstolunk is, kézenfekvő volt, hogy az általunk egy év alatt megismert borok közül magunk válasszuk ki azokat a tételeket, amelyek kiemelkedt
jan. 6
12:00
Századvég: az európaiak negyede fűtési nehézségekkel küzd (Portfolio)
Drasztikusan megemelkedett az energiaszegény háztartások aránya az Európai Unióban (EU). A Századvég új kutatásának eredményei rámutatnak: átlagosan minden negyedik háztartás fűtési nehézséggel és közüzemi díjelmaradással küzd az EU-ban.
jan. 6
12:00
Nagy István: közösen meg tudunk küzdeni a nehézségekkel (Agrofórum)
A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt nyújtanak a gazdáknak a nehezebb gazdasági körülmények között is – mondta közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
jan. 6
12:00
Csúcskamaton hajráztak a babavárósok a hitelért (Bank360 blog)
A folytatás bizonytalansága miatt nagyot hajráztak a babaváró hitelek igénylői 2022 utolsó heteiben. Ennek az lett a következménye, hogy csúcskamaton vették fel a kölcsönt, aminek akkor van jelentősége, ha nem tudják teljesíteni a gyermekvállalást. A jövő hónaptól már csökken az év végén végül 2023-ra és 2024-re is meghosszabbított babaváró referen
jan. 6
12:12
Novemberben újra nőtt a kiskereskedelmi forgalom az EU-ban (Üzletem)
A szeptemberi 0,8 százalékos növekedés és az októberi 1,4 százalékos visszaesés után 2022. novemberben 0,9 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
jan. 6
12:18
Új vezérigazgató a Trenkwalder Csoport élén (ProfitLine)
A bécsi székhelyű Trenkwalder Group AG felügyelőbizottsága Mark Pollokot nevezte ki a csoport vezérigazgatójának. Pollok mostanáig a Trenkwalder Group AG igazgatótanácsának a németországi és ausztriai működésért felelős tagja volt, felügyelete alá tartozott a csoport digitalizációs és ügyfélélmény üzleti területek fejlesztése. A 39 éves, mérnöki vé
jan. 6
12:24
Bérek: Orbán Viktor fizetése európai viszonylatban is erős, miközben a melósoké megalázó (Menedzsment Fórum)
A magyar fizetések uniós összevetésben az egyik legalacsonyabbak. Nem mondható el ugyanez a miniszterelnök javadalmazásáról, amely meghaladja az európai átlagot.
jan. 6
12:24
Megdöbbentő, de az élelmiszer-alapanyag árak már a 2021-es éviek alatt vannak (Piac és Profit)
A világpiaci élelmiszerárak mutatója tovább süllyedt decemberben: az 1,9 százalékos csökkenéssel már a kilencedik egymást követő hónapot zárta negatívban – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közleményében.
jan. 6
12:24
A hajótestre tapadt invazív fajok miatt Ausztrália partjainál rekedt egy óceánjáró (Alternatív Energia)
Az ausztrál hatságok nem engedélyezték a kikötést a Viking Orion nevű hajónak, miután a hajótestre tapadt invazív fajokat találtak - írta a BBC hírportálja hétfőn.
jan. 6
12:24
Magyarországon a legdrágább tankolni a régióban – még hosszú évekig ez lesz? (Agroinform)
A megduplázott árrés a hazai drágulás oka az elemző szerint.
jan. 6
12:24
Csökkent az infláció az euróövezetben - túl lehet a tetőzésen (Növekedés)
A vártnál nagyobb mértékben csökkent decemberben az infláció az euróövezetben éves szinten, tovább távolodva az októberi rekordszinttől - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
jan. 6
12:24
Győr-Moson-Sopron megyében tevékenykedett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Magyar Mezőgazdaság)
A 2022-es évben összesen 110 gyurgyalagok, illetve partifecskék költésére alkalmas élőhelyet ellenőrizött a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Győr-Moson-Sopron megyében. Összesen 2133 pár partifecskét és 1138 pár gyurgyalagot észleltek ezeken a helyeken, amely adatok az előző évekhez képest egy enyhén csökkenő trendet mutat.
jan. 6
12:24
Nagyot lökött a benzinkutak forgalmán a novemberi „pánikvásárlás” (Üzletem)
Élelmiszerre kevesebbet, üzemanyagra viszont sokkal többet költöttünk 2022 novemberében, mint egy évvel korábban.
jan. 6
12:30
Roham után visszaesés jöhet a babavárónál (Piac és Profit)
Az államilag támogatott babaváró hitel iránt felpörgött a kereslet a tavalyi év végén, az idén azonban visszaesésre számít az Erste Bank.
jan. 6
12:36
Nem nálunk, de Európában már csökken az infláció (Privátbankár)
A vártnál nagyobb mértékben csökkent decemberben az infláció az euróövezetben éves szinten, tovább távolodva az októberi rekordszinttől - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.
jan. 6
12:36
Ekkora blamázst: mindenkinek vissza kell adnia az ajándékba kapott pénzt (BitcoinBázis)
Az FTX jelenlegi vezérigazgatója a képviselőház pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottsága előtt tett tanúvallomásában olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek bizonyítják az
jan. 6
12:38
A halloween-effektus és egyéb tőzsdei érdekességek (BitcoinBázis)
De mi köze a Halloweennek a tőzsdéhez? A bitcoin és a többi kriptovaluta tömeges elterjedése és egyre elfogadottabbá válása nyomán
jan. 6
12:42
A Digital Currency Group leállította vagyonkezelési részlegét (Kripto Akadémia)
Az elmúlt napokban a Genesis körül kialakult helyzetről és a cég jövőjéről szóló találgatásokkal voltak tele a címlapok. Mára virradóra azonban az anyavállalatáról jelentek meg hírek, miszerint a Digital Currency Group (DCG) bezárja vagyonkezeléssel foglalkozó leányvállalatát a HQ Digital-t. A The Information és a The Wall Street Journal is belsős
jan. 6
12:48
Nem pörög az ingatlanpiac, ez a jutalékokon is meglátszik (Piac és Profit)
A franchise ingatlanközvetítésben a Duna House hálózata 2,75 milliárd forint jutalékot ért el a tavalyi negyedik negyedévben, ami 25,6 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, a saját tulajdonú irodák utolsó negyedéves jutalékbevétele 436 millió forintot tett ki, éves összevetésben a visszaesés 24,1 százalék.
jan. 6
12:48
Közel 200 millió forintért vett saját részvényeket a Richter (Portfolio)
A Richter jelentős sajátrészvény-vásárlással indította az évet, egy közel 200 millió forintos tranzakció keretében - áll a vállalat közleményében.
jan. 6
12:48
Életbe lépett a Moszkva által meghirdetett 36 órás fegyvernyugvás (Növekedés)
Életbe lépett moszkvai idő szerint pénteken délben az ukrajnai fronton az orosz fél által az ortodox karácsony alkalmából egyoldalúan meghirdetett tűzszünet - jelentette a Vesztyi FM orosz állami hírrádió.
jan. 6
12:50
Decemberben csökkentek a globális élelmiszerárak (Növekedés)
Decemberben csökkentek az élelmiszerek világpiaci árai havi és éves összevetésben.
jan. 6
12:54
A Lemken felvásárolta az Equalizer vetőgép-specialistát (Agroinform)
2023-ban az első elfogadott projekt az alkatrészlogisztika nagyarányú fejlesztése lesz.
jan. 6
13:00
A fegyverszállítmányok és katonák nyugati kiképzése miatt tud kitartani Ukrajna (Növekedés)
2022-ben a hatalmas mennyiségű nyugati katonai segély tette lehetővé, hogy Ukrajna kitartson az orosz agresszióval szemben. A fegyverek mellett azonban az ukrán katonák kiképzése is egyre nagyobb szerepet, a britek és az EU után 2023-tól az USA is megkezdi az ukrán katonai alakulatok kiképzését.

Keresés