A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított, mivel az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat, olvasható a GVH honlapján.
A kriptobálnák ismét megmutatták kiszámíthatatlanságukat. A legfrissebb adatok szerint a piaci összeomlást követően egyetlen számláról nagy összegben vásároltak Dogecoin (DOGE) és a Cardano (ADA) tokeneket. Az elemzőket különösen lenyűgözi ennek a hozzáértő befektetőnek az érdeklődése a 0,0344 dolláros Ethereum token, az RCO Finance (RCOF) iránt, a
Nyaralás előtt és alatt fokozottan ki vagyunk téve a telefonos vagy internetes pénzügyi csalásoknak. Néhány egyszerű módszerrel azonban szinte bombabiztosan meg tudjuk magunkat védeni külföldön is.
Kritikus a helyzet a gyümölcslevek piacán, az alapanyagok drágulásával küzd a szektor - számolt be laptársunk, a Pénzcentrum. Mészáros Dezső, a Sió-Eckes igazgatója szerint "az egyre csökkenő termőterületek kiszámíthatatlanságot és áremelkedést okoznak a gyümölcspiacon. Az őszibarack esetében például kétszer, a kajszi esetében pedig háromszor olyan
2024 második negyedévében az amerikai Advanced Micro Devices (AMD) mikrochipgyártó nettó nyeresége csaknem tízszeresére, bevétele pedig kilenc százalékkal nőtt. Április-júniusban a cég nettó nyeresége 265 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 27 millió dollárral. Az egy részvényre jutó eredmény 0,02 dollárról 0,16 dollárra, az egyszeri t
A 11. kerületben, Simmeringben található Pfaffenau-i hulladékégető üzem Ausztria legmodernebb gyára, ahol áramot és hőt állítanak elő több ezer háztartás számára. Emellett itt azt is vizsgálják, hogyan lehet a jövőben a maradék égéstermékeket hasznosítani. Bécs városának köztisztaságért és hulladékgazdálkodásért felelős ügyosztálya (MA48) most a jö
A várakozások szerint a svájci jegybank a következő ülésén 25 bázisponttal csökkentheti a kamatokat. Az infláció már egy ideje a cél alatt van, viszont a növekedés meglehetősen alacsony. Az elemzők egy része azt is elképzelhetőnek tartja, hogy év végéig akár egynél több kamatcsökkentésre is sor kerülhet.
A globális üzleti utazások világa jelentős átalakuláson ment keresztül a pandémia óta, ahogy a vállalatok újfajta utazási szokásokat alakítottak ki. Suzanne Neufang, a Global Business Travel Association (GBTA) vezetője szerint az infláció és egyéb gazdasági nehézségek miatt a vállalatok kevesebb utazással is több pénzt keresnek, és a szokások tartó
2024-ben is beszámolt zöld beruházásairól az AutoWallis csoport, melyek összértéke az elmúlt 3 évben elérte a 3,3 milliárd forintot, és jelenleg is folyamatban van több projekt előkészítése, olvasható a közleményben. A társaság legfrissebb éves Zöld allokációs- és hatásjelentésében a 2021-ben kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekb
A klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint harminc évvel ezelőtt, ezért az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is - derült ki Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásából, amelyben a korábbi államfő Czimber Kornéllal, a
A Solana (SOL) az elmúlt két napban lendületet vett, 110,58 dollárról szombaton 156,15 dolláros napon belüli csúcsra emelkedett. A kriptopénz megállította veszteségeit és visszanyerte bikás vonzerejét. Számos pozitív fejlemény, többek között a Solana decentralizált tőzsdéin (DEX) rekordméretű kereskedési volumen is hozzájárult ehhez az emelkedő ten
A klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint harminc évvel ezelőtt, ezért az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is - derült ki Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásából, amelyben a korábbi államfő Czimber Kornéllal, a
A versenyhivatal azt vizsgálta, mennyire helytállók az italgyártó cégek állításai a PET-palackokkal kapcsolatban, több cégnél is találtak gyanús eseteket.
Soroksáron épít új akkumulátoros energiatárolót az E.ON, a létesítmény az ellátásbiztonság megőrzése mellett új napelemek hálózatra kapcsolását is lehetővé teszi - közölte a vállalat.
Újabb üzemét állítja az elektrifikáció szolgálatába a Stellantis, amely a 60 éves angliai üzemét is az elektromos átállás igényei szerint működteti tovább.
Turbulens héten vagyunk túl a tőzsdéken, a makroadatok érkezéséből arra lehetett ugyanis következtetni, hogy az amerikai gazdaság recesszióba került, ezt követően a piacok azt kezdték árazni, hogy a Federal Reserve hamarabb kezdhet kamatvágásba, hogy segítse a növekedést. Ezt követően viszont a várakozásoknál jóval jobb munkaerőpiaci adat is érkeze
Az Eaton intelligens energiagazdálkodási vállalat bemutatta az IT-rendszerek kompakt és hatékony áramellátására tervezett Eaton 5P Gen2 szünetmentes tápegységet (UPS). A flottakezelést, távoli beállítást és firmware-frissítést is biztosító új termékcsalád tagjai a kategória bármelyik másik eszközénél nagyobb teljesítményt, biztonságot és vezérlést
A CIB Bank maradt hátra már csak, amelyik még nem jelentette be, hogy áthárítja-e a pénzügyi tranzakciós illeték megemelését. A Raiffeisen Bank és a kis- és középvállalkozók számára még szóba jöhető kis bankok (KDB Bank, Oberbank, Polgári Bank) is léptek, így már csak az a kérdés, a CIB Bank pontosan mikortól hárítja át a pénzügyi tranzakciós illet
Amikor a fizetés megvitatásáról van szó, különösen, ha a munkavállaló fizetésemelésről próbál tárgyalni a munkáltatójával, van néhány dolog, amit ajánlott elkerülni, illetve Sharlyn Lauby HR tanácsadó szerint pár jó tanács is akad, amit érdemes megfogadni.
Az atomenergia-ellenes spanyol Teresa Ribera esetleges kinevezése az új Európai Bizottság energiaügyi biztosának máris konfliktusokat generál. A nukleáris energiát támogató Franciaország és sok EP-képviselő is támadja a korábbi spanyol környezetvédelmi minisztert.
Újabb hétfő és újabb visszahúzódás tapasztalható a kriptovaluta tőzsdén. A Bitcoin visszahúzódása egy jelentőségtelnes lélektani határ alá a vártnál erőteljesebb korrekcióhoz vezethet, amit az altcoinok veszteségei is alátámasztanak. Az elemzők jelenleg olyan technikai mutatókat és jeleket keresnek, amik támpontokat adhatnak a piac mozgására. A Bi
Több vállalkozással szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításaikkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.
A globális infrastruktúra-mint-szolgáltatás (IaaS) piaca, nagyot nőtt a 2022-es évvel összevetve. Az Amazon megtartotta az első helyet 2023-ban, amit a Microsoft, a Google, az Alibaba és a Huawei követett.
Szeptember 3-án nyílik Herbert Anikó aka Haniko vizuális művész Algazöld csend bont virágot bennem című kiállítása. A Karinthy Szalonban megvalósuló tárlat a kortárs képzőművészet és a környezeti fenntarthatóság közös nevezőjét keresi egy nem mindennapi témát feldolgozva, illetve tovább folytatva.
A Moonly alkalmazás adatszivárgásásval több millió felhasználó GPS-adatai és hitelesítő adatai kerültek ki az internetre, miközben a vállalat működésének orosz kapcsolatai is felszínre buktak.
A Facebook törölte a híres brit biológus, Richard Dawkins fiókját, miután azzal kapcsolatban posztolt, hogy a genetikailag férfi bokszolóknak nem kellene megengedni, hogy nőkkel mérkőzzenek meg az olimpián. Szombat reggel, azaz augusztus 10-én, Dawkins az X-en ejtett szót a megdöbbentő cenzúráról – mondván, hogy nem indokolták meg a fiókja váratlan
Továbbra is gyorsulva terjed a szamárköhögés Magyarországon. A 31. hét hivatalos jelentése szerint 72 új gyanús esetet regisztráltak, ami ismét új heti rekordnak számít. Az év egészében a gyanús esetszám már 298 főnél jár.
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 millió főt, a nyugdíjcéllal takarékoskodók vagyona új csúcsot ért el, az egészségkasszák pedig továbbra is szinte mágnesként vonzzák az öngondosk
Augusztus 10-én volt a biodízel világnapja. A biodízel egy megújuló energiahordozó, amelyet növényi olajokból, állati zsírokból, használt sütőolajból vagy épp egyéb maradék és hulladék eredetű anyagokból állítanak elő. A Mol-csoport frissített Shape Tomorrow elnevezésű hosszú távú stratégiája nagyobb hangsúlyt fektet a megújuló üzemanyagokra. A kör
Az elmúlt néhány évtizedben az Egyesült Államokban az életmentő inzulin ára az egekbe szökött, ami naponta több millió cukorbeteget érintett. Világszerte 537 millió felnőtt él cukorbetegséggel, számuk 2045-re 700 millióra emelkedhet. Több mint 1,2 millió gyermek és serdülő (0–19 éves) él 1-es típusú cukorbetegséggel a világban.
Hétfőn nem várunk fontosabb makrogazdasági adatokat, de a piacok már elkezdhetik árazni a későbbi napok dömpingjét, amelyek alapján tisztább képet alkothatnak majd az amerikai gazdaság állapotáról. A múlt héten végül a tőzsdék is majdnem teljesen ledolgozták az Egyesült Államok visszaesésétől való félelem okozta veszteségeket, így a forint is 394-i