Bár korábban maga nyilatkozta, hogy már nem akar visszatérni a képernyőre, most mégis igent mondott a Fórum című esti műsorra, ahol a szeptember 2-i és 16-i héten lesz látható. "Valóban nem vágytam vissza a tévébe, nem is számoltam már vele. Ugyanakkor ilyet még nem csináltam, és hajtott a kalandvágy, ami még mindig megvan bennem. Speciális
Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak eredménye elősegítheti az öregedéskutatást, valamint az egészséges öregedés támogatását és az egészségesen töltött évek számának növelését. Az ELTE kutatói, Sturm Ádám és Vellai Tibor új kutatásukban több fajnál is megfigyeltek egy úgynevezett élettartam-határvonalat, vagyis egy epigenetikai jelzés ol
A Stacks második rétegű megoldás Nakamoto frissítése a tranzakciók sebességének felgyorsítását ígéri, és utat nyit afelé, hogy az okosszerződéseket a Bitcoin alaprétegén is használni lehessen. A Bitcoin hálózatára második rétegként épülő Stacks blokklánc elindította Nakamoto névre keresztelt frissítését. A cél, hogy még gyorsabbá tegyék a tranzakci
A megkezdődött szarvasbőgés miatt szerdától szeptember 27-ig részleges erdőlátogatási tilalmat rendel el a Gemenc Zrt. a vagyonkezelésében levő erdőterületeken és az erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületeken - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Szoftverfejlesztés, kiberbiztonság, adatelemzés – csak néhány a technológiai területek közül, amelyeken belül számos munkakör található, és az elmúlt években ezek közül számos munkakör a legjobban fizetett pozíciók közé került. Ugyanakkor éppen 2023-ban következett be az a fordulat, amely jelenleg is tart, megállt a bérek dinamikus emelkedése, a to
Lemondanak a Thyssenkrupp acélipari divíziója felügyelőbizottságának és igazgatóságának vezetői. Az ellenőrző bizottság előző vezetője, Sigmar Gabriel nézeteltérésekről beszél López vezérigazgatóval és súlyos bizalomvesztésről. Bejelentette lemondását a Thyssenkrupp acélipari leányvállalatának felügyelőbizottságának vezetője, Sigmar Gabriel. Már ne
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2,048 milliárd forint volt az első fél évben, a tavaly ugyanebben az időszakban elért 562 millió forintos nyereség után. Tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az egyszeri tételektől megtisztított konszolidált adózott eredmény meghaladta a 2,5 milliárd forint
A súlyos munkabalesetek megelőzése és az egészségkárosító kockázatok csökkentése érdekében országos célvizsgálatot tart a munkavédelmi hatóság szeptember elejétől október végéig a fémipari tevékenységet folytató munkáltatóknál - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A Duna House csoport 590,5 millió forint adózott eredményt és 9,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a második negyedévben, előbbi 30 százalékkal elmaradt, míg utóbbi 34 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett negyedéves beszámolóban. Hozzátették, hogy idén
Több vendég szállt meg a vidéki szálláshelyeken június-júliusban, mint a tavalyi rekordévben; a nyár első két hónapjában a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint 2,9 millió külföldi és hazai utazó 7,9 millió vendégéjszakát töltött a fővároson kívül - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel pénteken.
Csiszár Andrea, Liliya Meshcheryakova, Sótonyi Krisztina és Viktor Trubnikov a könyvvizsgálati üzletágat, míg Kelemen Árpád és Szabó András az üzleti és technológiai tanácsadási területet erősíti új szerepében. Az adó- és jogi tanácsadási üzletág új igazgatói Czilják Norbert, Szalay Rita, Topánka Zsolt és Zalai Péter.
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,43 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,69 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,84 százalékkal emelkedett a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 1,06 százalék pluszt jelzett nyitáskor. Az európai tőzs
Az Intel történetének egyik legnehezebb időszakát éli, és befektetési bankárokkal együttműködve keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből. A vállalat különböző forgatókönyveket vizsgál, beleértve a terméktervezési és gyártási üzletágak szétválasztását, valamint egyes gyárprojektek leállítását - tudósított a Bloomberg.
A svéd Intrum követeléskezelő vállalat megkapta a cég adósságának a rendezéséhez a támogatást a kötvénytulajdonosok több mint kétharmadától, ami a minimálisan szükséges szint a program folytatásához - közölte a csoport pénteken. A hírre 7,4%-os pluszba került mostanra a cég árfolyama.
2024. júliusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 2 400 000 vendég 6 600 000 vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,1, a vendégéjszakáké 2,0 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztusban csak minimálisan csökkent és továbbra is jócskán az Európai Központi Bank által kívánatosnak tartott szint felett van az infláció mértéke az eurózónában – derül ki az Eurostat friss adatközléséből. A mai adatok megfeleltek az elemzői várakozásoknak, vagy a német infláció jelentős csökkenése önmagában nem volt elég az eurózóna átlag jel
Bár a hőség még kitart, a naptár szerint közeledik a szeptember, és így kezdődik az őszi futószezon. Két hét múlva rajtol a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely az előnevezések alapján a koronavírus-járvány utáni időszak legnépesebb hazai félmaratoni eseménye lesz. Az adatokból az is kiderül, hogy beindult a futóturizmus, ismét felfedezték maguk
A Bitget – a vezető kriptovaluta tőzsde és Web3 vállalat – bejelentette, hogy kibővíti globális toborzási kezdeményezését, a Bitget Builders Programot, amelynek célja egy globális véleményvezér hálózat létrehozása a kriptó területén. A program célja a Bitget növekedési lendületének felgyorsítása felelősségteljes influenszerek és kulcsfontosságú vél
A Fővárosi Törvényszék hétfőn, szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
A legalább egy éve átalányadózó vagy kisadózó egyéni vállalkozókra, illetve őstermelőkre vonatkozik az, hogy október 1-jétől egyéves folyamatos tb-jogviszonyt kell csak igazolniuk a CSOK-konstrukciók és a babaváró hitel esetében.
Egymástól teljesen eltérő irányba mozdult az országos lakásbérleti piac kínálati és keresleti oldala az idei albérletszezonban. Derül ki az ingatlan.com csütörtökön megjelent legfrissebb elemzéséből, amely a pótfelvételik augusztus végi eredményhirdetésének apropóján mutatja be az albérletpiachelyzetét. Az albérletpiaci kínálat augusztusban, egy hó
Az amerikai HP Inc. negyedéves profitja 14 százalékkal csökkent. Bevétele 2,4 százalékkal nőtt a július végén lezárt harmadik pénzügyi negyedévében. A cég adózott eredménye 640 millió dollár, részvényenként 65 cent volt a negyedévben, ami elmaradt az egy évvel korábbi 766 millió dollártól, részvényarányosan 76 centtől. A korrigált eredmény részvény
A Volvo Trucks és a DSV globális logisztikai vállalat 300 elektromos nehézkategóriás tehergépjárműről szóló együttműködési megállapodást írt alá. Ez az üzlet a Volvo elektromos teherautók eddigi legnagyobb kereskedelmi megrendeléseinek egyike. A megrendeléssel a DSV az egyik legnagyobb elektromos nehézkategóriás tehergépjármű-flottával rendelkezik
Hajónként akár 800 ezer eurónyi (315 millió forint) kárt is okozhat az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport sétahajók elleni blokádja az Amszterdamba vezető IJmuiden kikötővárosban - jelentette kedden a holland sajtó az amszterdami kikötői hatóságra hivatkozva.
Magyarország számára továbbra is a magyar gazdák érdeke az első, ezért a magyar kormány továbbra is fenntartja az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat.
Hackerek egy csoportja kihasználta a Versa Director szoftverben található sebezhetőséget, és így több amerikai és külföldi internetes vállalatot is veszélyeztetettek. A Versa Director alkalmazást számos internetszolgáltató (ISP) használja hálózati működésének biztosítására – közölte a Black Lotus Labs, a Lumen Technologies kiberbiztonsági cég opera
Az 1500 utasférőhelyes, 160 jármű szállítására képes hibrid-elektromos hajók kulcsfontosságúak a WSF kompflottájának elektrifikációs programjában, és támogatják annak a céljának elérését, hogy 2050-re zéró károsanyag-kibocsátású flottát alakítson ki.
A hitelintézetek háztartási hitelállománya 6,0 százalékkal, a nem-pénzügyi vállalatok felé fennálló hitelállománya 3,9 százalékkal bővült éves alapon 2024 második negyedévében - állapította meg a jegybank. Az MNB friss Hitelezési felmérése alapján a lakossági szegmensben mind a lakáscélú, mind a fogyasztási hitelek esetében a fokozódó verseny eredm
Augusztusban az elemzők által várt mértékben lassult a fogyasztói árindex emelkedésének üteme az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett előzetes becslése alapján. Az euróövezet éves inflációs rátája augusztusban 2,2 százalékra mérséklődött a júliusi 2,6 százalékról az uniós összehasonlítási célokra kal
A Flandriai Mezőgazdasági, Halászati és Élelmiszeripari Kutatóintézet (Ilvo) egy új, csúcstechnológiás létesítményt tervez, amely a legfontosabb haszonállatok táplálkozási kutatásához szükséges precíz kísérleti takarmányok előállítását biztosítja, elsőként a baromfik számára.