A vezetéstámogató rendszerek térnyerése új kihívások elé állítja a járművezető-képzést és -vizsgáztatást Magyarországon. Egy nemrég napvilágra került dokumentum szerint a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont tervezi, hogy még az idei évben beépíti ezeket a modern technológiákat a képzési és vizsgáztatási folyamatba - számolt be a Telex.
Az európai uniós tagállamok védelmi miniszterei megvitatják, hogyan lehetne megerősíteni az ukrán katonák uniós kiképzési misszióját, a cél további 60 ezer katona kiképzése - jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő pénteken Brüsszelben.
Egyre szélsőségesebb állapotok uralkodnak a kriptopiacon, így a befektetők olyan érmét keresnek, amelyben bízhatnak pénzük jövőjét illetőleg. Az utóbbi időben három efféle eszköz emelkedett ki a tömegből: a MEW, a Toncoin és a Raboo. Míg a MEW és a Toncoin egy bizonyos ponton küszködött a növekedés tekintetében, addig a Raboo szakadatlan tör felfel
Teljes fordulat állt be a Magyarországra érkező orosz olaj ügyében. Az ukrán elnök tanácsadója először bejelentette, leállítják a szállítást, majd ugyanő biztosított mindenkit a zavartalan teljesítésről.
Nyolc kastély megpályáztatásával kezdődik meg jövő héten az állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok és kertek, valamint a hozzájuk tartozó ingóságok tulajdonjogának ingyenes átruházását lehetővé tevő, úgynevezett kastélytörvény végrehajtása.
Egyszerűbbé válik a csok plusz, a falusi csok és a babaváró támogatás igénybevétele a speciálisan adózóknak és az őstermelőknek egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A perzsa selyemakác az a növény, amibe mindenki egy pillanat alatt beleszeret. De aztán kiderül, hogy nem is olyan egyszerű a gondozása, és egyáltalán nem mindegy, hogy a kertünk melyik szegletében ereszt gyökeret.
A Fővárosi Törvényszék hétfőn, szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét. Közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel. Az ügy 1548 oldal terjedelmű – azóta többször módosított és kiegészített – vádira
Mint ismeretes az AKG-ban támogatott gazdálkodóknak a kötelezettségvállalás időszaka alatt legalább egyszer kötelező képzésen kell részt vennie kivéve, ha azt a támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül már teljesítette. Az Agrárminisztérium által kiadott közlemény kibővítette a képzés alóli mentesség körét, miszerint mentesülnek a kötel
A magyarországi üzemanyagárak továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak, de a makrogazdasági mutatók némi aggodalomra adhatnak okot. Az államalapítás ünnepe óta gyors ütemben csökkent a benzin és a gázolaj árfolyama is. Múlt hét csütörtök óta a benzin nagykereskedelmi ára először bruttó 8 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 6 forinttal lett alacsonya
Japánban a várakozásokkal ellentétben nőtt a munkanélküliség júliusban az előző hónappal összevetve. A japán belügy- és kommunikációs minisztérium pénteki közlése szerint júliusban a munkanélküliség 2,7 százalékra emelkedett a júniusi 2,5 százalékról. Szakértők a júniusival megegyező júliusi rátára számítottak. Tavaly júliusban is 2,7 százalékos mu
A Concorde várakozásainak megfelelően alakultak a Duna House második negyedéves számai, így az elemzőház nem változtatott tartással egyenértékű ajánlásán és célárán.
A tenyészbika tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 41/2019. (VIII. 30.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 6/D. § (1) bekezdése alapján, az állattartó (kérelmező az apaállat támogatási időszakban történő első tenyésztésbe állítása esetén a 2024. évben vissza nem térítendő, kizárólag az orosz-ukrán konfliktu
A bizalmat kell visszaszerezni, ezen múlik a fogyasztás és a gazdasági növekedés helyreállítása – erről beszélt lapunknak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, aki üdvözölte a kkv-államtitkárság felállítását.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakmai együttműködésének eredményeként megjelent kísérleti statisztika rávilágít az új értékteremtő képesség és az értékláncok hosszának kapcsolatára, valamint bemutatja a hazai ipar területi koncentrációját is. A KSH és a METU közös kísérleti statisztikái 2024 ősze fol
Augusztus utolsó hétvégéjére szombaton 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik a kamionstopot – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
Visszafogott pénzügyi várakozások jellemzik a hazai vállalati szektort a következő egy évre vonatkozóan, ezzel együtt mégsem tervezik a beruházások leállítását. Elsősorban technológiai fejlesztésekre és kapacitásbővítésre terveznek költeni majd a cégek.
A világon elsőként nyerte el a CC IT-biztonsági tanúsítványt a dél-koreai LG Electronics (LG) V2X autóipari megoldása. Az LG által a Volkswagen (VW) számára kifejlesztett, a járművek és a környezetük közötti kommunikációt lehetővé tevő V2X (vehicle-to-everything) megoldás megkapta az IT-biztonság területén nemzetközileg elismert szabványnak számító
A Telegram-alapító, Pavel Durov letartóztatása nemcsak a Toncoinra, hanem a Monerohoz hasonló, névtelenséget és biztonságot hangsúlyozó kriptoprojektekre is ráirányította a figyelmet. De vajon ez a hirtelen figyelem fellendítheti a Monero árfolyamát és érdeklődését a kriptopiacon? A Monero potenciális előnyei a piacon A Monero több hálózati frissít
Az eddigi hivatalos kijevi jelzések teljesen ellentétesek Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó friss nyilatkozatával, aki sajtóhírek szerint bejelentette, hogy hazája jövő évtől leállítja a Barátság kőolajvezetéket és az orosz földgáz tranzitját is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szentpéterváron.
A jelenlegi elszámolási adatok szerint pénteken újabb történelmi rekord született, 2024. augusztus 23-án, a 13 órával kezdődő negyedórában 3242 megawattig futott fel az 50 kW feletti napelemes rendszerek összes termelése - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.
A súlyos munkabalesetek megelőzése és az egészségkárosító kockázatok csökkentése érdekében országos célvizsgálatot tart a munkavédelmi hatóság szeptember elejétől október végéig a fémipari tevékenységet folytató munkáltatóknál – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A munkahelyi biztonság és egészségvédelem a kormány számára kiemelt
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján ad tájékoztatást arról, hogy 2024. augusztus 31-én, szombaton 8 órától 18 óráig karbantartás miatt az MNB honlapjának és a kapcsolódó informatikai szolgáltatásoknak az elérhetőségében átmeneti lassulások, illetve rövidebb idejű szünetek várhatók.
2025 elejétől leállhat a Barátság II. kőolajvezeték, a Mol viszont még nem tart ott a finomítóknál a diverzifikációban, hogy az Adria vezetéken keresztül érkező, nyugati olajtermékkel teljesen el tudja látni a százhalombattai és a pozsonyi finomítókat, ezért jelentős olajimportra kényszerülhet a társaság, ami nagy költségvonzattal járhat. A befekte
Az OpenAI fejlesztette ChatGPT már a 2022-es indulását követően is bankot robbantott, ami a felhasználókat illeti. Az azóta eltelt két évet követően pedig most jutott el oda, ahova más generatív alkalmazás egy darabig nem fog.
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az Acea honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
A termelővédelmi törvénycsomag a meglévő piacszabályozási eszközök fejlesztésével és új szabályozási elemek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét.
Magyarország számára továbbra is a magyar gazdák érdeke az első, ezért a magyar kormány továbbra is fenntartja az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. Hazánk elismeri Ukrajna mezőgazdasági törekvéseit, de ezek nem mehetnek a magyar agrárgazdaság kárára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Kijevben tár
Az európai nők mindössze 18 százaléka vesz részt aktívan a befektetések világában, ami jelentősen megnehezíti a nemek közötti pénzügyi egyenlőség elérését. Amennyiben ez a tendencia nem változik, akár 169 évre is szükség lehet a pénzügyi különbségek felszámolásához.
A hazai kiskereskedelem hosszú idő óta nem talál magára, képtelen túljutni a 2021-es fogyasztási szinten. Hasonló problémával más uniós országok is szembesülnek, de ott jellemzően magasabb a bázis és nem szenvedtek olyan inflációtól, mint itthon. A várakozáson aluli kiskereskedelmi teljesítményre sok magyarázat született, kezdve azzal, hogy a magya
Megvannak még a lehetőségek Ukrajna hatékonyabb támogatására, az Oroszország elleni szankciók megerősítésére és az orosz ipar háborút támogató képességeinek meggyengítésére - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő pénteken Prágában. A 19. Globsec Fórum nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát megnyitó beszédében Petr Pavel az Oroszország által meg
A CNN riportja szerint felfedeztek egy víz alá süllyedt barlangban fedeztek fel egy legalább hatezer éves emberi építmény, egy hidat. Az építmény felbukkanása merőben megváltoztatja az emberiség eddigi történelméről alkotott képet.