Zelenszkij ismét a nyugati szövetségesek segítségét kéri az ukrán városokat érő orosz támadások megfékezésére. A kurszki betörés sikerei után az utóbbi napokban fokozódott az orosz támadások intenzitása Ukrajna ellen. Emlékezhetünk, hogy az ukrán csapatok Kurszk régióba történt behatolása után Zelenszkij már korábban is arra kérte a szövetségeseit,
Egyre jelentősebb a szerencsejátékok gazdasági súlya, Máltán például a bruttó hazai termék (GDP) tíz százalékát teszik ki – állapítja meg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése. A tanulmány szerzője, Fetter Bálint az InfoRádióban elmondta: Magyarországon az online lottó az online kaszinók és az online sportfogadás népszerűségét is messze t
A kaliforniai Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium pénteken bejelentette, hogy az állam három tejgazdaságában is madárinfluenzával fertőzött teheneket azonosítottak. Ezzel Kalifornia lett a 14. olyan amerikai állam, ahol a H5N1 vírus megjelent a tejelő szarvasmarha-állományokban.
Behúzták a féket augusztusban a befektetési alapokat kezelő hazai portfóliómenedzserek; a részvénypiacokkal egyértelműen óvatosabbak, inkább pénzpiaci eszközökben várják, mit hoznak a következő hetek: további részvénypiaci menetelést vagy gazdasági visszaesést? A friss portfólióajánlókban néhányan jelentősebb nagytakarítást végeztek.
A csótányokról valószínűleg nem a „minőségi fehérjeforrás” kifejezés jut először az eszünkbe. Pedig bármilyen hihetetlen, a csótányoknak hatalmas szerepük van az egyre növekvő rovarfehérje-előállítási trendben. Komoly előnyök szólnak mellettük, kereslet is van rájuk, és ez várhatóan csak növekedni fog a jövőben.
Az ukrán légierő parancsnoka Telegram csatornáján kommentálta pénteki felmentését. Eltávolításának okáról egy szót sem ejtett, de az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnokát idézte.
Folyik a 4iG Csoport átalakítása: Az idei első fél évet 1,5 milliárd forintos veszteséggel zárta a társaság. A csökkenés ellenére 2024 első hat hónapját eredményesnek tekintik, ugyanis a negatív eredményt tényleges pénzkiáramlással nem járó tételek okozták, a növekedési pálya pedig folytatódott a közlemény szerint. A tavalyi azonos időszakhoz képes
Akár szeptemberig is elhúzódhat a bitcoin oldalazása, miközben a Mt. Gox és az amerikai kormány közel 15 milliárd dolláros eladási nyomással fenyegeti a piacot. Már néhány hete tart az az állapot, hogy semmi érdekes nem történik a vezető kriptovaluta árfolyamgrafikonján. A helyzetet tovább nehezíti az a tény, hogy több mint 14,8 milliárd dollárnyi
Törökországban augusztusban az előző havi 94,4 pontról 93,1 pontra, 2020. júliusa óta a legalacsonyabbra esett a gazdasági bizalmi index a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - Tüik) által csütörtökön közzétett adatok szerint.
Bár a hőmérőn nem látszik, itt az ősz, kezdődik az iskola. A fővárosi utakon ilyenkor mindig káosztól lehet tartani. A nyáron a Margit hídtól a Hungária körútig fontos építkezések indultak, megnéztük, befejeződtek-e ezek a tanévkezdésre.
Új termék prototípusát részben kiállításra viszi, részben teszteli egy cég. Hogyan kell könyvelni? Olvasói kérdésre Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Egy új bírósági döntés szerint Elon Musk és a Tesla megúszta a 258 milliárd dolláros pert, amely a Dogecoin árfolyamának állítólagos manipulálása miatt indult. De vajon mit jelent ez a döntés a Dogecoin jövőjére és a kriptopiac egészére nézve? A bírósági döntés és annak hatása Az Egyesült Államok déli kerületének bírósága – Alvin Hellerstein bíró [
A sarkantyúka (Tropaeolum) nem csak a kertészet szerelmesei között népszerű, hanem azok körében is, akik gyógyhatásai és kulináris felhasználási lehetőségei miatt kedvelik.
A magyarországi kutatási és innovációs ökoszisztéma erősítése érdekében rendezik meg Budapesten a Hungary Innovation Weeket szeptember 23-tól 28-ig, az eseménysorozat egy nemzetközi konferenciával indul - közölte a szervező Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) az MTI-vel.
A Gere Attila Családi Pincészet nyerte el a Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, valamint a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elismerését, az Év Pincészete díjat - közölte a pincészet.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával, Búg a róna címen megjelent egy új galambászattal kapcsolatos könyv, melynek digitális változata bárki számára ingyenesen letölthető.
A franciák 73 százaléka bizalmatlan a július eleji előrehozott választásokat követően megalakult új nemzetgyűléssel és valamennyi politikussal szemben. A megkérdezettek fele Emmanuel Macron államfő lemondását is támogatná.
A magyarországi lakosok kriptovaluta-ismeretei jobbak, mint a többi közép-európai ország esetében, azonban felük továbbra sem ismeri ki magát a virtuális valuta világában – derül ki az Ipsos által a BITmarkets Academy számára készített nemzetközi felmérésből.
A Polkadot blokkláncvállalat lett az Inter Miami amerikai profi labdarúgócsapat új mezszponzora. A megállapodás keretében a klub mezén a Polkadot logója lesz látható középen, de találkozhatunk majd vele a csapat hazai stadionjában és közösségi médiaplatformjain is. „Izgalommal tölt el a tudat, hogy egy globális futballsztárokból álló csapat hamaros
Egy kutatás több mint félmillió házaspár bevonásával Kínában például úgy találta, hogy a születési rendellenességek kockázata – beleértve a szájpadhasadékot, a veleszületett szívbetegséget és az emésztőrendszeri rendellenességeket – nagyobb, ha az apa a fogantatás előtt rendszeresen ivott, még akkor is, ha az anya nem ivott.
A Szolnokról a Keleti pályaudvar felé elindult délutáni vonat a Farmos megállóhely közelében lévő vasúti átjárónál elgázolt egy embert a működő fénysorompónál.
Ismét több jelentős változás történt a Bloomberg New Energy Finance (BNEF) leginkább bankképes, pénzügyileg stabil prémium kategóriás napelemgyártókat felsoroló összesítésében. Az utóbbi időszakban a listában tapasztalt fluktuáció azt jelzi, hogy az iparág egésze rendkívüli kihívásokkal szembesül az árak esése miatt. Iparági várakozások szerint az
A Yokohama Nemzeti Egyetem kutatói új, ígéretes akkumulátortechnológiát mutattak be az elektromos járművekhez. A japán kutatócsoport mangánt használ az anódban, hogy nagy energiasűrűségű, költséghatékony és fenntartható akkumulátort hozzon létre - közölte az InterestingEngineering.
A Vajdaságban a száraz tavaszt követő kiadós májusi esők után hiába hitték a termelők, hogy legalább az időjárás a kedvükben jár, a június már nem hozta a megszokott csapadékmennyiséget, július első hete óta pedig tombol a trópusi hőség.
Élőben közvetítettük az Ötöslottó 35. heti játéksorsolását. A héten nem lett telitalálatos szelvény, így a 36. héten 5 milliárd 111 millió forint lesz a várható főnyeremény.
Bár a gyatra fogyasztási adat itthon pontos választ ad a kérdésre, miszerint luxus-e 100 euró feletti összegért vacsorázni, sokan vannak, akik keresik a magas gasztronómiát.
A Berkshire Hathaway, Warren Buffett vállalata, jelentősen csökkentette részesedését a Bank of Americában az elmúlt időszakban. A cég július közepe óta folyamatosan értékesíti a bank részvényeit, ami eddig mintegy 6 milliárd dollárral növelte a vállalat amúgy is tekintélyes készpénzállományát - írta meg a Cnbc.
A Google, hogy felvegye a harcot az OpenAI dominanciájával, elindította az első nagyobb frissítését a Gemini AI-modelljéhez. Érkezik a “Gems” nevű testreszabható chatbot, és az Imagen 3 AI képgenerátor is. A Gemst először a májusi I/O eseményen mutatták be, és most a Gemini Advanced, Gemini Business és Gemini Enterprise felhasználók számára mobilon
Több európai országban már kifejezetten nukleáris energia származási garanciát is vásárolhatnak a tevékenységüket dekarbonizálni szándékozó cégek, és várhatóan hamarosan itthon is megnyílhat ez a lehetőség.
A jövőben kötelező környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni az akkumulátorgyáraknál - közölte az MTI-vel csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM). A kormány célja a gazdaság zöldítése és körforgásos működésének erősítése, melynek során kiemelt figyelmet fordít a magyar emberek egészsége és a környezeti értékek védelmére is - áll a közlem
Amikor új háztartási gépet vásárolunk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a megszokásaink, a jól bevált rutin, vagy a megérzéseink alapján kezdjük el használni, fittyet hányva a gyártók azon kérésére, hogy a beüzemelés előtt legyünk szívesek alaposan átolvasni a használati utasítást. Legtöbbször csak akkor kezdjük el pánikszerűen keresni ezt a kis füzet
Mint ismeretes augusztus 28-án a Belügyminisztérium azonnal hatállyal felmentette a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját. Most megszólalt a tantestület is.
Fűszer nélkül nincs finom étel, és nincs párja a frissen szedett, saját fűszereknek. Többségük nagyon egyszerűen nevelhető, akár cserépben, az ablakpárkányban, helyigényükhöz képest pedig nagy hozamot biztosítanak.