A szombat este 100 méter pillangón olimpiai aranyérmet nyerő Milák Kristófot 2021 szeptembere óta edzette Virth Balázs. A közös munkát az úszó kérésére kezdték meg. Az edző, aki Milák mellett korábban a szintén olimpiai bajnok Gyurta Dániellel is dolgozott, most elköszön tanítványától. Ennek okairól a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.
Szinte ugyanannyi állami pénzt kapott a Kölcsönlakás producere üzbég filmfesztivált szervezni, mint a legnevesebb dokumentumfilmes rendezvénysorozat az egész éves programjaikra.
A fővárosi önkormányzat négy forgalmas közlekedési csomópontban elektromos töltőkkel felszerelt, úgynevezett e-Mobilitási pontokat hozott létre, ahol külön útburkolati festéssel jelölt parkolóhelyek állnak rendelkezésre a megosztott elektromos autók számára - közölte a főpolgármesteri hivatal pénteken az MTI-vel
Júliusban 9 685 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami mind az egy évvel ezelőtti (8 485), mind az előző havi értékhez (8 491) képest 14 százalékos növekedést jelent. Bár a második félévben behozott használt autók száma várhatóan túlszárnyalja az első féléves adatokat, az éves bővülés mértéke az előrejelzés szerint mérsékelt lesz,
A természetes vízben sportolók könnyebben betegedhetnek meg az átlagos fürdőzőknél, noha a vízminőséget befolyásoló határértékek mindenkire egyformán vonatkoznak.
Egy decentralizált piacon a tranzakciókat intelligens szerződéseken keresztül hajtják végre. De mit is jelent ez valójában? A hagyományos piactereknek kihívást jelentenek az új, innovatív modellek, amelyek kihasználják a blokklánc technológia adta előnyöket. Az egyik ilyen modell a decentralizált piac, amely a közvetítők megszüntetésével és a peer-
A termőtestes nagygombák az utóbbi évtizedekben a kutatások előterébe kerültek, mivel több olyan anyagcsereterméket is képesek előállítani, amelyek általában csak egy adott gombafajra jellemzőek.
A nagy múltú szakember a Central Médiacsoport után karrierjét hazánk vezető digitális kiadóvállalatához, az Indamediához tartozó DisplayNOW Zrt vezérigazgatói pozíciójában folytatja. Bognár Bálint sokrétű tapasztalattal rendelkezik digitális termékek, szolgáltatások fejlesztésében, valamint innovatív, úttörő projektek vezetésében.
Folytatja tartós árcsökkentési programját a Lidl Magyarország. Hazánk piacvezető kiskereskedelmi áruházláncának üzleteiben újabb 190 termék kapható még kedvezőbb áron. Mivel a vállalat folyamatosan figyelemmel kíséri a vásárlói igényeket, ezért minden esetben, így most is arra reagálva dönt arról, hogy hétről hétre mely árucikkekhez juthatnak hozzá
A reggeli, nyitást követő szakadás után az európai tőzsdéken inkább oldalazás ment a délelőtt folyamán, ezt követte a budapesti piac is, a déli órákhoz közeledve azonban ismét beindult a lejtmenet a magyar részvénypiacon, a BUX már 3,4 százalékos mínusznál jár.
Idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra, az elismeréssel azokat a munkáltatókat és civil szervezeteket ismerik el, amelyek nagyban hozzájárulnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához - jelentette be a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Liberty technológiai partnere, a CISDI megkapja a pénzügyi támogatást a dunaújvárosi acélműben megvalósuló nagyberuházáshoz, erről a CISDI Engineering és a Kínai Export- és Hitelbiztosító Társaság (Sinosure) elvi hitelbiztosítási megállapodást kötött - közölte a Liberty hétfőn az MTI-vel.
Idén az első félévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 1 százalékkal, a cascobiztosítások díja pedig 22 százalékkal emelkedett, miközben előbbinél a szerződések száma 19 százalékkal, utóbbinál 11 százalékkal nőtt éves szinten - közölte saját adatai alapján a Netrisk hétfőn az MTI-vel.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt adatok körében az egyik legtöbbet hivatkozott statisztika a keresetekre vonatkozó publikáció. A társadalom jelentős része egyfelől örömmel veszi tudomásul a jóformán folyamatosan emelkedő bérekről szóló híreket, másfelől sokan meglepődve húzzák fel a szemöldöküket, amikor szembesülnek vele, hogy sa
Egyre fogy azoknak a bankoknak a száma, amelyek még nem jelentették be a pénzügyi tranzakciós illeték megemelésének teljes mértékű áthárítását a vállalkozói ügyfelekre.
2024. júniusban az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az Európai unióban, de az átlagos árszint így is 3,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Rengeteg adat áll rendelkezésre a mesterséges intelligencia számára, a helyzet viszont az, hogy ezek egyre inkább elértéktelenednek. Egyszerűen azért, mert kezdünk elérkezni arra a pontra, hogy a technológia – gyakran céltalan – használata összeszennyezi a jó minőségű adatokat.
Az adathalászat volt a magyar vállalatok elleni zsarolóvírus-támadások leggyakoribb forrása 2023-ban; tavaly minden ötödik magyar vállalatot megtámadtak zsarolóprogrammal - közölte a Sophos biztonsági szoftvereket és hardvereket gyártó cég vasárnap.
Január 1-jével hatályát vesztette az USA és Magyarország által még 1979-ben kötött ún. kettős adóztatást kizáró egyezmény. Azonban kevés szó esett arról, hogy mindez hogyan érinti az USA-ban élő magyar állampolgárokat. A Niveus Consulting Group felhívja a figyelmet, hogy a magyar személyi jövedelemadózás a világon szinte példátlan módon az öss
Az új tarifarendszer keretében a buszokra is meg lehet váltani a bármilyen távolságra érvényes 300 forintos jegyet, amely onloine vásárlás esetén még olcsóbb.
Rendkívül rossz hangulatban kezdték a hetet a tőzsdék, két százalék feletti mínuszok repkednek (de például a japán Nikkei 12 százaléknál is nagyobbat bukott). Ez alól Budapest sem kivétel, például az OTP Bank jegyzése délhez közeledve közel 5 százalékkal állt alacsonyabban a pénteki záróértékénél. De a recessziós félelmek hatására minden zuhan, így
A korábbinál kétszer nagyobb tempóban akarják kitermelni a délegyházi kavicsbányák anyagát, amelyet a zuglói irodaépítkezéshez is használnak. A nagy betonozást NER árnyékában végzik.
A villa szó nem igazán fedi a valóságot, hiszen ez esetben egy villacsokorról van szó. Az egykori postás üdülőből „faragtak” saját pezsgőfürdős penthouse lakásokat és deluxe apartmanokat.
A Kúria egy friss döntésében (BH2024.156.) azt vizsgálta, hogy a házasság felbontásához kapcsolódóan elvégzett igazságügyi pszichológusi vizsgálatok eredménye az érintett (vizsgálatokon áteső fél) által kikérhető-e, és ha igen, milyen terjedelemben. Az érdekes ügy tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze.
Két számjegyű növekedés történt az idei első félévben az egyik hazai biztosítónál kötött kötelező felelősségbiztosításoknál és a cascobiztosításoknál. Az első félévben a kötelező biztosítások átlagdíjának 1 százalékos emelkedése - lényegében stagnálása - mellett a szerződések száma 19 százalékkal nőtt éves szinten. A cascobiztosítások díja 22 száza
A Google áldozatul esett saját hirdetési platformjának, amely lehetővé tette a fenyegető szereplők számára, hogy olyan hamis Google Authenticator hirdetéseket hozzanak létre, amelyek a DeerStealer adathalász kártevőt terjesztik. A rosszindulatú adathalász reklámkampányok (malvertising) évek óta a Google keresőplatformot célozzák, ahol a fenyegető s
A Magyar Telekom idei fejlesztései közé tartozik az eSim technológia bevezetése a feltöltőkártyás szolgáltatással rendelkező szegmensnek. Az ügyfelek számára lehetővé vált, hogy fizikai Sim-kártya nélkül használhassák mobil eszközeiket és a telekommunikációs vállalat szolgáltatásait.
Új, 100 millió eurós keretösszegű tőkealapot hozott létre a Nemzeti Tőkeholding (NTH) és a Mol-csoport a nagy növekedési potenciállal rendelkező kkv-k értéknövelésére.
A Liberty technológiai partnere, a CISDI megkapja a pénzügyi támogatást a dunaújvárosi acélműben megvalósuló nagyberuházáshoz, erről a CISDI Engineering és a Kínai Export- és Hitelbiztosító Társaság (Sinosure) elvi hitelbiztosítási megállapodást kötött - közölte a Liberty.
A nevét viselő szabály, a Sahm-rule ugyan érvénybe lépett a gyenge amerikai foglalkoztatási adat megjelenésével, ám Claudia Sahm úgy véli, egyelőre nem kell félni a legrosszabbtól.
Megemelkedett a második negyedévben a fiatalok személyes jövedelme: a havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt a K&H ifjúsági index legfrissebb, reprezentatív kutatása szerint.