Vége a nyugodt időszaknak, a forint gyors gyengüléssel ismét megközelítette a 400-at az euróval szemben. A forint viszonylag nyugodt piaci környezetben is hajlamos ilyen elmozdulásokra, ám az utóbbi napok egyáltalán nem nevezhetők ingerszegénynek: amerikai, magyar, de még a japán fejlemények is mind a forint gyengülésének irányába mutatnak. Rövid t
A Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet július elején első ízben tette közzé a legjobb teljesítményt nyújtó európai bankok rangsorát. A toplista első helyére az OTP Csoport került.
A 24.hu-t is működtető Central Médiacsoport volt digitális üzletág-igazgatója a néhány hónappal ezelőtti távozása után a például az Indexet is működtető Indamedia Csoporthoz tartozó DisplayNOW Zrt.-nél helyezkedett el vezérigazgatóként.
A hazai szja-rendszer a világon szinte példátlan módon minden magyar állampolgárnak kötelezővé teszi a magyarországi adófizetést. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények ez alól mentesíthetnek, csakhogy az Usa esetében ez a lehetőség megszűnt – hívja fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.
Az európai részvénypiacok hétfőn jelentős visszaesést mutattak az ázsiai piacokon tapasztalt meredek esések és az amerikai gazdaság lassulásától való félelmek hatására. Londonban az FTSE 100 index 2,1%-kal, Párizsban a CAC-40 2,2%-kal, míg a frankfurti DAX 2,4%-kal esett vissza - jelentette a BBC. A globális tőzsdéket érintő aggodalmakat a múlt hét
A magyar munkavállalók és munkáltatók hozzáállása is változott valamelyest az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban tavaly óta – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából. A munkavállalók az előző évhez képest kisebb arányban gondolják úgy, hogy jobban teljesítenek home office-ban, a munkavégzési forma lelki egészségre gyakorolt hatásáról pe
Globálisan nehéz helyzetben vannak idén a mezőgazdasághoz kötődő vállalkozások. Most felcsillant némi reménysugár, hiszen az egyik nagy traktorgyártó kiváló eladási számokat produkált.
A Nébih szakemberei az idei nyári szezonális ellenőrzés folyamán a macskák számára engedélyezett, külső élősködők elleni spot-on rácsepegtető oldatokat is vizsgálták.
Az ukrán lakosság szorult helyzetbe került, ugyanis az oroszok lakhelyük elhagyására kényszerítik őket. A regionális és nemzetközi források, köztük a Reuters hírügynökség, továbbra is arról számolnak be, hogy az orosz erők folyamatosan terjeszkednek Ukrajna keleti részén. Az offenzíva olyan rohamos tempóban zajlik, hogy az ukrán civileknek sietve k
2024 a kiemelt sporteseményektől hangos: véget ért a foci EB, most pedig itt a párizsi olimpia. Míg a kiemelt biztonsági intézkedéseket magától értetődőnek tartjuk, vajon eszünkbe jut-e, hogy az IT-biztonság ugyanolyan fontos, mint az, hogy rendbontás vagy terrorcselekmény nélkül menjenek végbe a versenyek?
A rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra is magyar családok fizetik a legalacsonyabb energiaárakat Európában - jelentette ki Németh Szilárd kormánybiztos sajtótájékoztatón Budapesten. Ez a mondat sajnos csak akkor lenne igaz, ha tudnánk, melyik ország mennyiért szerzi be az energiát importból vagy saját forrásból.
Elon Musk ismét véleményt nyilvánított a gazdasági kérdésekben, éles kritikával illette az amerikai jegybankot, a Federal Reserve-t (Fed). Az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében Musk ostobaságnak nevezte, hogy a Fed még mindig nem csökkentette a kamatlábakat, és sürgette a változtatást. A Tesla vezérigazgatójának megjegyzései a gyenge gazda
A Wizz Air már másodszor indítja el fenntarthatósági nagyköveti programját. A kifejezetten sikeres első év után a munkatársak továbbra is részt vesznek különböző fenntarthatósági projektekben, népszerűsítik a környezetbarát megoldásokat, és értékes ismereteket osztottak meg egymással. A program első sikeres évét követően a Wizz Air három olyan munk
A japán gazdasági aktivitás nőtt júliusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és az Au Jibun Bank kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges értékei alapján.
A magyar munkavállalók és munkáltatók hozzáállása is változott valamelyest az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban tavaly óta. A munkavállalók az előző évhez képest kisebb arányban gondolják úgy, hogy jobban teljesítenek home office-ban, a munkavégzési forma lelki egészségre gyakorolt hatásáról pedig megoszlik a dolgozók tapasztalata – derül ki a Pr
Továbbra is gyorsulva terjed a szamárköhögés Magyarországon. A 30. hét hivatalos jelentése szerint 41 új gyanús esetet regisztráltak, ami ismét új heti rekordnak számít. Közben a járványügyi hatóság már járványszerű terjedésről beszél, ami nem meglepő a trendek fényében.
Megkérdőjelezi a Wizz Air a Gazdasági Versenyhivatal 307 millió forintos bírságának jogosság, és megtámadja az erről szóló határozatot – tudatta közleményében a légitársaság. Nem érti azt sem, miért nem fogadta el a hatóság az utasok felé vállalt kompenzációt.
A vártnál érdemben jobbak lettek az ISM szolgáltatószektori beszerzésimenedzserindexe és újra az aktivitás bővülését jelző 50 pont fölé emelkedett. Amikor a befektetők a recesszió miatt aggódnak, akkor a vártnál jobb adat kifejezetten kedvező a mostani helyzetben.
Eladói nyomás alatt az amerikai tőzsdék, bár a nyitáshoz képest valamelyest javul a kép, a Nasdaq ugyanis több mint 5 százalékos mínuszban is járt, ehhez képest már 4 százalék alatti az esés mértéke.
Ez évben a váci Kovács Alfréd cukrász számíthat arra, hogy a megszokotthoz képest is gyakrabban nyílik az Édes Vonal ajtaja. Ugyanis ebből a cukrászdából került ki a „Mákvirág” fantázianevű torta, amely elnyerte a Magyarország Tortája címet.
Az energiatermelés és annak fenntarthatósága napjaink egyik legnagyobb globális kihívását jelenti. Magyarország energiapolitikájának egyik alappillére a megújuló energiaforrásokból származó energia arányának növelése, amely nemcsak a környezeti fenntarthatóságot szolgálja, de hozzájárul az ország energiafüggetlenségének erősítéséhez is.
Az antarktiszi jégself víz alatti állapotát vizsgáló robotok nemrégiben olyan felvételeket készítettek a Dotson-selfjég alatt, amelyeken eddig még nem látott hatalmas vonások láthatók – némelyikük több száz méter hosszú. A felfedezett jelenségek példátlan betekintést nyújtanak a legdélebbi kontinens jégtábláinak dinamikájába. (A selfjég a parti sík
Júliusban gyorsuló ütemben - immár a 19. egymást követő hónapban - nőtt a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
Új szolgáltatással lép piacra a Magyar Telekom: a Telekom Egészség bevezetésének célja, hogy a vállalat az élet digitális szolgáltatójaként szinte minden élethelyzetben ügyfelei mellett álljon, lehetővé téve számukra olyan új szolgáltatásokat is, amelyek túlmutatnak a hagyományos, telekommunikációs megoldásokon. A Telekom egészségügyi, mindenekelőt
Augusztus elsejétől jelentős változások lépnek életbe Szlovákiában az autópálya-használat terén. A Közlekedési Minisztérium döntése értelmében a nagyobb városokat elkerülő autópályaszakaszok ingyenesen használhatók, és új, egynapos autópálya-matrica is elérhetővé válik.
A hazai vállalkozások 55 százaléka nem vezetett be innovációs folyamatot az utóbbi két évben, amelynek legfőbb oka a tőkehiány volt – derül ki a Billingo, online számlázó cég friss felméréséből. Az innovációt alkalmazók sorában az egyéni vállalkozók voltak az élharcosok, őket a kft-k követték a sorban, az alkalmazási területek pedig főként HR és dö
Közel 300 millió forint értékű támogatást hívhat le mintegy 200 vidéki alkalmi vendéglátó üzlet és további 100 vidéki zenés-táncos szórakozóhely. Az üzletenként igényelhető, egymillió forint vissza nem térítendő támogatás immár a harmadik eleme a kormány által a vidéki vendéglátóhelyek számára indított, 13 milliárd forint értékű támogatási programn