Itthon még nem elérhető a koronavírus új változatára kifejlesztett vakcina, közölte az ATV-vel a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Hozzátették, hogy időben tájékoztatást adnak majd arról, ha a lakosság kérheti az oltást. Rusvai Miklós szerint a variáns a nátha klasszikus tüneteit okozza, és ez már nem okoz íz-, és szaglásvesztést.
A klímaváltozás miatt kétszer nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő olyan felhőszakadások, mint amilyenek szeptemberben pusztító árvizeket okoztak Közép-Európában - figyelmeztetett szerdán közzétett jelentésében a World Weather Attribution (WWA) nemzetközi tudóscsoport, amely arra szólította fel a politikai döntéshozókat, hogy tegyenek lépéseket
Történetében először Berlinben, Európa kulturális fővárosában zajlott a BrandFestival, amely látványos sikerrel debütált a nemzetközi színtéren. A szeptember 12-i konferencia a világ minden tájáról vonzotta a szakma meghatározó szakértőit, akiktől a mesterséges intelligencia, a fenntarthatóság, és az innováció legújabb trendjeiről hallhatott a közö
A Bankmonitor friss közvélemény-kutatása szerint a megtakarítók 14%-a élne a lehetőséggel, ha megvalósulna a Nemzetgazdasági Minisztérium elképzelése a nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználhatóságáról. Az 1000 fő részvételével készült felmérés alapján akár 300 milliárd forint is elmozdulhat az ingatlanpiac felé, és konzervatív becsléssel is 7-
A Bankmonitor friss közvélemény-kutatása szerint a megtakarítók 14%-a élne a lehetőséggel, ha megvalósulna a Nemzetgazdasági Minisztérium elképzelése a nyugdíj-megtakarítások lakáscélú felhasználhatóságáról. Az 1000 fő részvételével készült felmérés alapján akár 300 milliárd forint is elmozdulhat az ingatlanpiac felé, és konzervatív becsléssel is 7
Idén 54 birtok indult, közülük 12 jutott be a döntőbe, amelyeket személyesen is meglátogatott a zsűri. A Magyarország Legszebb Birtoka díj célja, hogy bemutassa az ország mezőgazdasági szépségeit, azokat a birtokokat, ahol az élelmiszerelőállítás alapja történik. A hajdúnánási társaság rendelkezik Magyarország legnagyobb termelő állományával. Burke
Az ebédszünetet követően frappáns átvezetést adott az üzleti világba Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Csoport vezetője, a Magyar Éttermi Szövetség elnöke. A vezetői munka nem habostorta című pódiumbeszélgetés során szó esett többek között a cégen belüli generációváltásról, a vállalkozások sikerességének a bejósolhatóságáról és a vezetői attitűdökről. Mi
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción. Az elsődleges forgalmazók 56,7 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amelyből az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 25,5 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 5,37 százalék volt, 11 bázisp
Közösen kell képviselni az érdekeinket és együttesen kell megszólalnunk Brüsszelben a gazdák versenyképességének és a régió élelmezésbiztonságának védelme érdekében – jelentette ki Nagy István tárcavezető, a V4-ek és Bulgária, valamint Románia agrárminisztereinek poznani találkozóján, csütörtökön. Az árvízi helyzet kezeléséről a Közös Agrárpolitika
Új sorozatokat bocsátanak ki több lakossági állampapírnál is, a friss dokumentációk alapján az eddiginél alacsonyabb kamattal. Csökkenni fog a megújult MÁP Plusz, a jelenleg legnépszerűbb FixMÁP és a Kincstári Takarékjegyek kamata is. Kiemelt témáink között lesznek a hazai állampapír-befektetések a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konfer
A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (Mahop Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti. Ennek részeként a napokban megjelent „Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása” című pályázati felhívás az extenzív akvakultúrával foglalkozó vállalkozások, közjogi s
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön és pénteken hivatalos látogatást tesz Észak-Macedóniában, amelynek során kétoldalú megbeszélést folytat Hrisztijan Mickoszki miniszterelnökkel, Áfrim Gási parlamenti elnökkel, Timotejjel, a Debar-Kicsevó egyházmegye metropolitájával, valamint a magyar küldöttséget vezeti a magyar-észak-macedón kormányzati csú
A koszovói pénzügyi hírszerző egység az Európa Tanáccsal együttműködve fejleszti a kriptobűnözés felderítésével kapcsolatos lehetőségeit, emellett pedig tovább szigorítja a digitális valutákra vonatkozó szabályozásokat. Koszovó megteszi a következő lépést a kriptopénzekkel kapcsolatos műveltség fokozása érdekében, ugyanis a helyi pénzügyi vezetők e
A Petrolman Üzemanyag Kft ügyvezetője, Pécsi Zsolt mutatta be az Isuzu D-Max előnyeit, valamint, hogy miért érdemes ezt a modellt választani a gazdáknak. agrotrend.hu
A Ray-Ban a Metával együttműködve tavaly okosszemüveget dobott piacra. Ez az okosszemüveg most olyan plusz funkciókat kap, ami nemcsak menő, de hasznos is.
A dióburok-fúrólégyről számos tanulmány született az elmúlt időszakban, az ellene való védekezés összetett feladat és próbára teszi a rutinos növényorvosokat is. A diótermesztés mint fontos eleme a hazai gyümölcstermesztésnek egyre nehezebben védhető meg a különböző károsítókkal szemben.
A második negyedéves GDP adatok esetében nem történt érdemi felülvizsgálat, viszont a tartós cikkek rendelésállománya növekedni tudott havi alapon és az új munkanélküli segélykérelmek száma is a vártnál jobb lett. A bejövő adatok egyelőre nem mutatnak afelé, hogy a recessziós félelmek rövid távon megalapozottak lennének.
Még nem elterjedt, de ez várhatóan változni fog: az elektro- és mikromobilitási eszközök a kereső mentőcsapatoknak, a határvédelemnek, a rendőrségnek és a mentőknek is jó alternatívákat jelentenek.
A reklámban meghirdetett árcsökkentést a megelőző 30 napon belül alkalmazott legalacsonyabb ár alapján kell kiszámítani Egy német fogyasztói szervezet német bíróság előtt azt vitatja, hogy az Aldi Süd diszkontáruház heti prospektusaiban például a banánt és az ananászt árcsökkentéssel, illetve "rendkívül kedvező árral" reklámozza, olvasható az Európ
Mi a közös a Dunaferrben, a Volkswagenben és a Northvoltban? Az, hogy az európai ipar összeomlását szimbolizálják. A kontinensen ugyanis alig maradt olyan iparág, amely ne szorult volna ki a világ élvonalából.
Várják meg a november 4-i Big Picture-t a tenderek árazási feladataival – javasolja a hirdetőknek a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ). A szervezet azzal indokolja ezt, hogy november 4-től állnak majd rendelkezésre azok a televíziós piaci információk, amelyek alapján megalapozott döntéseket lehet hozni 2025-re vonatkozóan. A
A portugál kivitermesztő és exportőr Minikiwi Farmon idén a megszokottól két héttel korábban kezdődött a betakarítási szezon, már a 30. héten tudtak árut adni és a 35. héten ért véget a szüret.
Álmodtál már arról, hogy vehetnél egy tengerparti házat Görögországban vagy egy tetőtéri lakást Miamiban anélkül, hogy kilépnél a házadból? Ilyen elképzelést fest a Rexas Finance (RXS), amely ezeket az álmokat valóra is válthatja. A blokklánc-technológia segítségével a Rexas Finance lehetővé teszi az átlagemberek számára, hogy részt vegyenek a kézz
A minimálbérnek 2027. január 1-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Czomba Sándor közölte, hamarosan megjelenik egy kormányrendelet, amely kimondja, hogy a Ver
Szerény gyarapodásból csekély veszteségre módosították idei német bruttó hazai termék (GDP) előrejelzésüket csütörtökön publikált közös őszi prognózisukban a vezető német gazdaságkutató intézetek. Prognózisuk szerint 2024-ben várhatóan 0,1 százalékkal csökken, és így már a második egymást követő évben zsugorodik a németországi GDP. A márciusban kia
Az osztrák feldolgozóipari aktivitás szeptemberben ismét csökkent, immár 26. hónapja folyamatosan, az UniCredit Bank Austria által közzétett beszerzésimenedzser-index (bmi) adatai szerint.
89. születésnapja előtt néhány héttel, szeptember 25-én elhunyt Kocsis Tamás Aranytoll Életmű-díjas, Rózsa Ferenc-díjas, Arany Csipesz-díjas, Radnóti Miklós Antirasszista Díjas újságíró.
Ciszjordániában tevékenykedő palesztin kockázatitőke-alapnak nyújt finanszírozást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd). A kedvezményezett alapkezelő cég céljai között szerepel a Gázai övezet gazdaságának bekapcsolása is a térségi befektetési tevékenységbe.
Nancy Pelosi befektetési tevékenységeit már régóta figyelik a befektetők. Az egyik legtehetségesebb kereskedőnek kikiáltott politikus számos olyan tranzakciót bonyolított le az évek során, amik befolyásolták a piac irányát. Nancy Pelosi férje, Paul Pelosi, a New York Post legújabb jelentése szerint félmillió dollár értékben értékesített Visa részvé
Egy online áruházból rendeltek táskát az adóhatóság revizorai. Számlát rendben kaptak, de mégis tovább vizsgálódtak. Mint kiderült, egy családi kör rengeteg azonos profilú céget alapított – ezt még az ellenőrzés közben is folytatták –, hogy megússzák az áfafizetést. Csak az eddig megállapított bírság több mint 40 millió forint.
A Google abszolút vezető pozícióban van - ez a kijelentés számos tekintetben megállja a helyét. A Kaspersky legújabb jelentésében ez az állítás az emberek internetes viselkedésének megfigyelésére vonatkozott.
Ön is szeretne olyan életerős kocákat, amelyek könnyen kezelhetők, és sok malacot hoznak a világra? A kocák túlélésének javítása világszerte fontos fókuszterület a sertésipar számára. A kocák magasabb túlélése jót tesz az állatok jólétének, a sertéstenyésztő profitjáról nem is beszélve.
Futóverseny miatt vasárnap 6 óra és 14:30 között több helyszínen is lezárásra kell készülni az I. és a II. kerületben, valamint a budai alsó rakparton. A korlátozások a közösségi közlekedést is érintik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország energiabiztonságáról is egyeztetni fog katari és török kollégájával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban az ENSZ Közgyűlésén. A miniszter emlékeztetett, hogy Katarral már megindultak az egyeztetések arról, hogy miként lehet majd 2027-ből bevonni a közel-keleti országból származó cseppfolyósított földg
A Gloster szeptember 25-én publikálta első féléves eredményét. A társaság a Systemfarmerrel együtt és a nélkül is közzétette az első hat hónap számait.