2024. szeptember 27. péntek

szept. 27
22:15
Finomhangolni kellene az otthonfelújítási programot (ProfitLine)
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) kezdeményezésére az otthonfelújítási program finomhangolását szolgáló javaslatokat tekintettek át az érintett tárcák, pénzügyi és szakmai közreműködő szervezetek képviselői - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán a minisztérium pénteken.
szept. 27
22:24
A parkolóépítés lehet a következő nagy konfliktus a kormány és Budapest között (Telex)
Lázár János minisztériuma újraszabályozná a parkolók építését. A BKK, civil urbanisták és Vitézy Dávid szerint ez több parkolót jelent, ami káros a városnak. Az ÉKM szerint mindez teljes félreértés.
szept. 27
22:30
Nemcsak a rovarirtó szerek, a hőhullámok is rontják a poszméhek szaglását (Öko-drive)
Eddig úgy tudtuk, a poszméhek szaglására csak a rovarirtó szerek hatnak negatívan, de a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete és a Würzburgi Egyetem közös kutatásából kiderült, a magas hőmérséklet is csökkenti a rovarok szaglását. Ez pedig a haszonnövényeink beporzására is komoly hatással lehet, vélik a kutatók.
szept. 27
22:42
Veszélytelenek a nagyvárosok kertjeiben megjelent erdei csótányok (Öko-drive)
Veszélytelenek, betegséget nem terjesztenek a nagyvárosok kertjeiben is megjelent erdei csótányok - közölte a HUN-REN Központ hétfőn az MTI-vel.
szept. 27
22:57
Újra megrendezik a Nyírerdő Napot Nyíregyházán a Sóstói-erdőben (Alternatív Energia)
Az Erdők Hete alkalmából ebben az évben is megrendezik a Nyírerdő Napot Nyíregyházán a Sóstói-erdőben, ahol a szervezők az Erdei Tornapályán várják az érdeklődőket különböző programokkal - közölte csütörtökön az MTI-vel Vereb István, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. kommunikációs munkatársa.
szept. 27
23:15
Meghirdették a KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogramot (ProfitLine)
Meghirdették a KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogramot, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban 73 milliárd forint hitelkerettel rendelkezik - jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára pénteken sajtót
szept. 27
23:21
Vezető magyar tudósok figyelmeztetnek: azonnal cselekedni kell a klímaválság miatt (Portfolio)
A klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért kezdeményezés keretében 11 meghatározó hazai tudós kongatja a harangot egy nyilatkozatban a klímaváltozás és annak következményei miatt. Többek között azt hangoztatják: káros és elfogadhatatlan, ha egy környezetet erősen szennyező áru vagy szolgáltatás olcsóbb, mint a környezetet kevésbé terhelő alternat

2024. szeptember 28. szombat

szept. 28
0:21
A Neiro 217%-ot nőtt, miközben a bálnák a Pepe Unchained-et pumpálják (ProfitLine)
A First Neiro on Ethereum mindössze néhány héttel a listázása után hatalmasat ment.
szept. 28
1:15
Íme a friss rezsicsökkentett lakossági gázárak 2024 októbertől (ProfitLine)
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) a kapcsolódó szabályozás módosításával garantálja a rezsicsökkentett árak fenntartását az idei utolsó negyedévben is. A rezsicsökkentésnek köszönhetően legolcsóbban a magyar családok jutnak földgázhoz Európában - közölte az EM csütörtökön az MTI-vel.
szept. 28
2:15
100.000 vendégmunkás jött eddig Magyarországra - 2025-ben mi vár ránk? (ProfitLine)
Az elmúlt három évben több mint 100 ezer vendégmunkás érkezett hazánkba, közülük sokan távoli országokból – a Fülöp-Szigetekről, Indonéziából, Mongóliából vagy Kirgizisztánból –, akiket 2021 óta egyszerűsített módon foglalkoztathatnak a vállalatok. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a munkaadók oldalán számos tévhit uralkodik a harmadi
szept. 28
3:15
Félted a pénzed, magyar befektető?! Tedd akkor svájci frankba! (ProfitLine)
Amikor kimondjuk azt a szót, hogy Svájc, mindenkinek először a svájci bicska vagy a svájci csoki jut eszébe, ennél azonban sokkal többről van szó. Svájc a világ egyik legstabilabb országa és a legfrissebb ranglista alapján a világ második legversenyképesebb országa is, Szingapúr után.
szept. 28
4:15
Őrület! Új skizofrénia elleni gyógyszert dobnak a piacra (ProfitLine)
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság csütörtökön jóváhagyta a Bristol Myers Squibb Cobenfy nevű, skizofrénia kezelésére szolgáló gyógyszerét.
szept. 28
4:21
Kritikák kereszttüzében Gary Gensler, a Sec elnöke (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) elnöke, Gary Gensler, éles kritikákat kapott a kriptovaluták szabályozásával kapcsolatos hozzáállása miatt egy kongresszusi meghallgatáson. A republikánus Tom Emmer, a Ház többségi párti képviselője, heves vitát folytatott Genslerrel, különösen a DEBT Box nevű kriptostartuppal kapcsolato
szept. 28
4:21
Új funkcióval bővült a K&H; mobilbanki szolgáltatása (MMonline)
A bevétel-kiadás figyelővel egyszerűen és gyorsan áttekinthető egy adott időszak pénzügyi egyenlege, így segítve a tudatosabb pénzügyi tervezést.A mobilbank kezdőoldalának alján egy új rész látható, ahol az ügyfél összesítve láthatja a beállított időszak szerinti bejövő és kimenő tranzakcióit minden számláján. Tudatos tervezés a pénzügyekbenSokak s
szept. 28
4:24
Nárciszokban találtak lehetséges metánkibocsátás-csökkentési megoldást (Magyar Mezőgazdaság)
Egy, a nárcisz hagymájából származó, emberi gyógyszerek előállításához használt kivonat ígéretesnek bizonyult takarmányadalékként a bélrendszeri metánkibocsátás szabályozására – állítják a Scotland’s Rural College (Sruc) kutatói.
szept. 28
4:24
Csődbe ment az egykori sikercég (Fintech)
Egykor fényes jövőt jósoltak a Kevin nevű litván fintech cégnek, azonban most hosszas pénzügyi kihívások után csődeljárás alá került.
szept. 28
4:51
Végre kiderült, hogyan terjedhet a tehenek között a madárinfluenza (Agroinform)
Minél előbb meg kellene állítani a vírus szarvasmarhák közötti terjedését és azt, hogy tovább tudjon alkalmazkodni az emlősökhöz.
szept. 28
4:51
A Kaspersky eladta az amerikai ügyfeleit (Mínuszos)
A héten a Kaspersky törölte a szoftvereit az Egyesült Államokban lévő ügyfeleinek számítógépeiről, és kérdés nélkül feltelepítette az UltraAV szoftverére. Idén nyáron a Biden-kormányzat bejelentette, hogy 2024. szeptember 29-től kezdődően betiltják a Kaspersky Lab vírusirtó szoftverének értékesítését és frissítéseit az Egyesült Államokban, a potenc
szept. 28
4:54
Karcag új fejezetet nyit az elektromobilitásban – MOON töltővel gazdagodott a város (newtechnology.hu)
Karcag városa új mérföldkőhöz érkezett az elektromobilitás terén: Szepesi Tibor, a 2023-as Év Polgármestere díj győztese az egyik fő támogató, a Porsche Hungaria jóvoltából tavaly még csak egy elektromos autótöltő
szept. 28
4:54
Minél több tojást eszel, annál élesebben vág az agyad – állítják a kutatók (Magyar Mezőgazdaság)
Egy új kutatás szerint a tojásfogyasztás jót tesz az agynak, segíthet elébe menni az agyműködés hanyatlásának.
szept. 28
4:54
Egymillió forintot ér ez a tetőcserép (Helló Sajtó!)
Sikeresen lezárult a Wienerberger Magyarország és a MOME közös formatervezői pályázata. A győztes munka egy tetején sík, az alján viszont íves terv lett, mely tökéletesen illeszkedik a Tondach cserepek kollekciójába.
szept. 28
4:57
Világosbarna csótányok jelentek meg a lakásban! Melyik fajról lehet szó? (Agrofórum)
Hirtelen sok, világosbarna színű csótány jelent meg a lakásunkban. Mit tehetünk ellenük, hívjam a rovarirtókat vagy magunk is megküzdhetünk velük? Kép nélkül is azonosítani tudják őket?
szept. 28
5:15
Turisztikai konjunktúra Magyarországon: rekord számokkal ünnepli hazánk a Turizmus Világnapját (ProfitLine)
Az Ensz Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját.
szept. 28
5:21
Optimisták az elemzők a bitcoinnal kapcsolatban, kezdődhet a bikapiac (Kripto Akadémia)
Előttünk a negyedik negyedév és a statisztikák szerint is a várva-várt emelkedésbe vetett hit. Ahogy előző cikkünkben is írtuk, az október és november hónapjai a bitcoin történetének legerősebb időszakai, átlagosan 22,9%-os és 46,8%-os növekedésekkel. Statisztikák szerint a szeptember a leggyengébb hónapnak számít a bitcoin történetében (-3,5%), az
szept. 28
5:24
Tiszta ízű, tudatos stílusú felvidéki borok (Magyar Mezőgazdaság)
A valamikori Hont vármegyei Ipolynyéken, Felvidék borról híres településeinek egyikében kerestem meg ifjabb Csernus Károlyt, aki édesapjával 2010 óta egy szemre is mutatós borászatot épített fel.
szept. 28
5:24
Ingyen luxus a Hilton új bankkártyájával (Fintech)
A Hilton nemrégiben valami igazán különlegeset vezetett be az Egyesült Királyságban. Két új bankkártyát, amelyek a szállodalánc Honors hűségprogramának részeként működnek. Ezek a világ első olyan bankkártyái, amelyekkel nemcsak fizetni lehet, hanem közben pontokat is gyűjthetünk, amit később szállodai tartózkodásokra vagy különleges élményekre vált
szept. 28
5:24
Mi folyik a háttérben? A LinkedIn a te személyes adataiddal képzi mesterséges intelligenciáját (ICT Global)
A mesterséges intelligencia 2024 hívószava. A legtöbb nagy cég saját AI-t fejleszt, amely tanításához adatokra van szükség. A LinkedIn ezt viszonylag egyszerűen oldja meg: a felhasználók személyes adatait használja. Az adatvédelem nem számít.
szept. 28
5:27
6 vármegyére figyelmeztetést adtak ki: 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat (Agroinform)
Áthalad felettünk és erősödik a frontális csapadékzóna.
szept. 28
5:30
Kiderült mennyivel növeli az ingatlan értékét a napelemes rendszer (Öko-drive)
Egy brit kutatás szerint a napelemekkel felszerelt ingatlanok átlagosan 5,5-7,1 százalékkal magasabb áron kelnek el, különösen a legalsó és legfelső árkategóriákban.
szept. 28
5:45
Eltűnnek a fekete bevételek, fehéredik a kkv-szektor (Piac és Profit)
„Számlával vagy számla nélkül?” – úgy tűnik ez ma már egyre kevésbé kérdés. A vállalkozások szerint ugyanis az elmúlt 10 évben közel felére csökkent a be nem jelentett bevételek aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index eredményeiből. A szürke-fekete bevételek korábban 20 százalék körül vélt aránya mára a 10 százalékhoz közelít, amiben az elekt
szept. 28
5:45
10 ijesztő tény 2024-ben, amivel hamarosan minden magyar nyugdíjas szembesül (Pénzcentrum)
Akárcsak a klímaváltozás, az elöregedő társadalmak problémái még néhány éve a távoli jövő kihívásainak tűntek, azonban rengeteg országban sokkal hamarabb szembe kell nézni velük, mint ahogy számítottunk rá. Már nem csak a 30-as, 40-as éveikben járókat, hanem a nyugdíj előtt állókat is aggodalommal tölthetik el a társadalmi krízis jelei, melynek köv
szept. 28
5:51
Szaltózó gigahallal találkozott egy horgász (Agroinform)
Nagy hal, különleges gasztronómiai érték, kellemes nosztalgia.
szept. 28
5:51
„A tétlenség ára sokkal nagyobb, mint a cselekvésé” – az áradások és erdőtüzek az éghajlati összeomlás jelei? (NRGreport)
Az Európai Unió figyelmeztetése szerint a legutóbbi halálos áradások és erdőtüzek már az „éghajlati összeomlás” előjelei, amelyek hamarosan normává válhatnak, ha nem történik sürgős fellépés a helyzet ellen.
szept. 28
5:51
Együttműködésbe kezdett az Aldi és Wossala Rozina (Márkamonitor)
A séf hetente oszt majd meg izgalmas és könnyen elkészíthető recepteket a nézőkkel az Aldi YouTube-csatornáján.   A vállalat YouTube-csatornáján nem csupán short videók, hanem számos vállalati és Hr-jellegű tartalom, illetve podcast is elérhető. A jövőben Wossala Rozina receptvideói is itt jelennek majd meg. A videósorozat első epizódja szeptember
szept. 28
5:54
Autóablakok és mobilképernyők is tölthetik az akkumulátorokat (newtechnology.hu)
Egy friss tanulmány új utat mutat a moduláris napenergia-technológia kutatásában, ami alapvető fontosságú lehet az átlátszó szilíciumalapú napelemek kereskedelmi hasznosítása szempontjából. A dél-koreai Ulsan Nemzeti Tudományos és Technológiai Intézet (Unist)
szept. 28
5:54
Spanyolország elvesztette a paradicsompiaca harmadát (Mezőhír)
Fontosan piacokról szorult ki a spanyol paradicsom az elmúlt évtizedben.
szept. 28
5:54
Új trend a zöldberuházásokban (Agrárágazat)
Az Apv-rendszerek szinte bármilyen terménnyel működhetnek, ha megfelelően vannak beállítva.
szept. 28
5:54
Pazarlóbban bánnak a készételekkel a háztartások (Helló Sajtó!)
Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint. Az élelmiszerhulladék toplista élén továbbra is a készételek állnak, amit a zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk követnek.
szept. 28
5:57
5 millió forintos napelem telepítés támogatás érkezik (Alternatív Energia)
Az Energiaügyi Minisztérium 30 milliárd forinttal emelte a Napenergia Plusz Program keretét, így több mint 25 ezer háztartás részesülhet támogatásban napelemes rendszerek telepítéséhez, erősítve Magyarország energiaszuverenitását.
szept. 28
5:57
Hogyan távolítsunk el egy darázsfészket? (Agrofórum)
Mikor állhatunk neki mi magunk eltávolítani egy veszélyes darázsfészket? Milyen eszközökre lesz szükségünk, és mi a módja a számunkra biztonságos és hatékony műveletnek?
szept. 28
6:09
Tragikus a tankolási körkép, az osztrákoknak is olcsóbb, mint nekünk (Menedzsment Fórum)
Az Mfor Üzemanyagár-figyelője szerint a héten a régiós árak átlaga a magyar szint alatt volt. Sőt, a szomszédos országok átlagát is felülmúlhattuk.
szept. 28
6:12
Wossala Rozina lett a Gorenje magyar márkanagykövete (Digital Hungary)
A Gorenje bejelentette, hogy a népszerű és elismert séf, Wossala Rozina lett a cég magyarországi márkanagykövete. Az új partnerség az eddigi sikeres együttműködéseken alapul, melynek a márkanagykövetség egyfajta kiteljesedése, ezzel új színt hozva a márka kommunikációs stratégiájába.
szept. 28
6:15
A jövőben átláthatóbban tünteti fel az árakat a CCC (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa elfogadta a CCC Kft. vállalásait és jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül lezárta az eljárást. A cég részben már az eljárás során is beszüntette kifogásolt átfeltüntetési gyakorlatait, emellett pedig vállalta a tartós leárazásaival kapcsolatos kommunikációjának megváltoztatását. A nemzet
szept. 28
6:21
Szeretsz pókerezni? $50 ajándék! Duplázd meg az első befizetésed a Ggpokeren! (Kripto Akadémia)
Ha szeretsz pókerezni, vegyél részt a PókerAkadémia exkluzív, de limitált férőhelyes promóciójában, amihez a GGPoker termében tudsz csatlakozni. Az akcióban bárki részt vehet, aki még nem rendelkezik GGPoker számlával, vagy már létrehozta a számláját, de még soha nem hajtott végre befizetést. A PokerAkadémia felhívása: Regisztrálj a GGPoker oldalár
szept. 28
6:21
Van egy lista a milliárdosokról, amiről csak nagyon kevesen beszélnek (Portfolio)
Azt sokan tudják, kik a világ leggazdagabb emberei, de azt már kevesebben, hogy hány évesek a világ legidősebb milliárdosai. Gyűjtésünk szerint bizony bőven vannak 100 év felettiek is dollármilliárdos vagyonnal, és sokat elárul a listáról, hogy a top10-ben lévők átlagéletkora meghaladja a 99 évet.
szept. 28
6:21
"Ne cseréljétek le a termékeinket egy-két szezon után újabbakra!" – erre kéri vásárlóit a Fjällräven vezérigazgatója (Márkamonitor)
A fogyasztás ösztönzésével szembe menve Martin Axelhed, a Fjällräven vezérigazgatója arra biztatja a vásárlókat, hogy akár több évtizeden át is használják termékeiket ahelyett, hogy szezononként újakat vennének.   Négy tényező határozza meg, mennyi ideig használnak a vásárlók egy terméket: praktikum, tartósság, érzelmi kötődés és javíthatóság. A Fj
szept. 28
6:21
Mit várhatunk 30 év múlva a napelemes rendszerünktől? (Tiszta Jövő)
A Franciaország legrégebbi fotovoltaikus rendszerén végzett tesztek szerint a 31 éves napelemmodulok még mindig a gyártók ígéreteit meghaladó teljesítményt nyújtanak, átlagosan a kezdeti teljesítményük 79,5 százalékát biztosítva.
szept. 28
6:21
Nemcsak a családi adókedvezmény vesztette el az értékét, a többit mégse emelik az inflációval (Bank360 blog)
Duplájára emelkedhet jövőre az elmúlt években változatlan családi adókedvezmény összege, várhatóan két lépcsőben. Ennek apropóján Matolcsy György jegybankelnök is számolgatott, és kiderült: eddig is és ezután is azok járnának a legjobban a reálértéket tekintve, ahol két gyermek van a családban. De mi a helyzet a többi családtámogatással ezen a tére
szept. 28
6:21
Nem túl fényes az építőipar helyzete (MMonline)
2024. első félévében a vállalkozások mintegy 60 százalékának csökkent az árbevétele az elmúlt év első félévéhez mérve, ugyanilyen arányban jelzik a cégek az árbevétel-arányos jövedelmezőségnek a csökkenését is. Az üzleti életet akadályozó tényezők közül meghatározó a megrendelések hiánya, a gazdasági-szakmai szabályozás gyakori változása, a tisztes
szept. 28
6:24
Környezetbarát alternatívák a sztreccsfólia gyártásban (newtechnology.hu)
szponzorált tartalom A sztreccsfóliák az ipari folyamatok és a mindennapok nélkülözhetetlen elemei, és nem kell feltétlenül környezeti aggodalmakat okozniuk. Számos megoldás létezik a sztreccsfólia gyártás ökológiai lábnyomának csökkentésére, amit ebben

Keresés