A KÁN egyetemi napok keretében szakmai tanácskozásokat tartottak még a hivatalos program megkezdése előtt. Ezek egyike a III. Növénytermesztési Konferencia, amelyen az előadók az éghajlatváltozás hatásait vizsgálták a növénytermesztésre.
Bajban lehet az amerikai kritikus infrastruktúra, különösen a villamosenergia-szektor, ha egyszer hackerek összehangolt támadást indítanak ellene. Eddig még nem történt meg, de bármikor megeshet, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy az USA közszolgáltatóit hetven százalékkal több kibertámadás érte idén, mint tavaly.
Olvasónk több termékértékesítési, illetve szolgáltatásnyújtási verziót vázolt fel uniós és harmadik ország viszonylatában is. Ezek számlázási szabályai, illetve az alkalmazandó áfakulcsok iránt érdeklődött. Az Adózóna oldalán érkezett kérdéseket Bunna Erika adótanácsadó válaszolta meg.
A mobilbank kezdőoldalának alján egy új rész látható, ahol az ügyfél összesítve láthatja a beállított időszak szerinti bejövő és kimenő tranzakcióit minden számláján. Sokak számára okoz nehézséget havi pénzügyeik átlátása, alakítása, mert elvesznek a kiadások sokaságában, esetleg bevételiek is rendszertelenül és több forrásból érkeznek. De sok üg
Kínai kutatók olyan újratölthető kalcium akkumulátor koncepciójával álltak elő, amit szálakba szőve, hordható eszközök energiaellátására lehet felhasználni. A sanghaji Fudan Egyetem Szálas Anyagok és Eszközök Intézetének csapata kalciumot és szén
A befektetők menekülnek a Solanából, és inkább az ígéretes Play 2 Earn mém érmét, a Memebet Tokent választják. A Solana valamikor egy feltörekvő csillag volt az altcoin térben, jelenleg azonban olyan kihívások elé néz, amelyek hátráltatják a növekedését. Ennek eredményeként a kripto befektetők egyre többször néznek alternatívák után, így került fel
Újabb dal debütált a Linkin Parktól, amely egyedi látványú, animációs videóklippel együtt érkezett és 16 óra leforgása alatt több mint 7,5 milliós megtekintésnél járt.
Amerikában kiegyenlített kereskedést, Európában viszont vásárlói fölényt lehetett látni a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,7 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal lett olcsóbb, a kukorica viszont 1 százalékkal, a szójabab pedig 2,4 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínus
A Z generáció, vagyis az 1997 és 2012 között születettek számára ma már az innováció sokkal többet jelent a technológiai fejlődésnél. Milyen változásokat hozhat a fiatalok új szemlélete a gazdaságban, a felsőoktatásban, a munkahelyeken, a közlekedésben vagy a gyógyításban? A jövő és az innováció kérdéskörét ezúttal a Z generáció szemszögéből járta
A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó Káli-medence a Pannon-tenger egyik öble volt. A vulkanikus eredetű csodálatos hegyei, a dombok között meghúzódó kis falvai miatt egyedülállóan szép táj.
A turizmus és vendéglátás egyike a hazai gazdaság húzóágazatainak, így a szektor belső dinamikája, működési hatékonysága mind a munkavállalók, mind a gazdasági szereplők és az állam számára kiemelt jelentőségű. Az elmúlt három-négy kihívásokkal terhelt év után a turisztikai utasforgalom idén ismét elérheti, sőt jelentősen meg is haladhatja a pandém
A következő években a vízgazdálkodás lesz a környezetvédelem központi problémája - jelentette ki a román környezetvédelmi miniszter, Mircea Fechet egy szakkonferencián.
„Számlával vagy számla nélkül?” – úgy tűnik ez ma már egyre kevésbé kérdés. A vállalkozások szerint ugyanis az elmúlt 10 évben közel felére csökkent a be nem jelentett bevételek aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index eredményeiből. A szürke-fekete bevételek korábban 20 százalék körül vélt aránya mára a 10 százalékhoz közelít, amiben az elektroni
Stratégia együttműködést kötött az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft., a pénzügyi szolgáltatások szakértője, és a technológiai innovációikat előtérbe helyező Hardbit Kft., hogy egyedülálló megoldást kínáljanak a webshop tulajdonosok számára.
Hatodik alkalommal hirdették meg a CheckInn turisztikai innovációs ötletversenyt - a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Visit Hungary Zrt. támogatásával. Idén új vizekre evezhetnek a pályázók, hisz a megmérettetés középpontjában Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai desztinációja, a Balaton áll m
Gigászi sör és gasztronómiai választékkal várják az érdeklődőket október 10. és 13. között a Városligeti Műjégpályára az OktoBeerfest szervezői. Az ország sörbuliján kézműves főzdesor és streetfood tér gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon étlen-szomjan, a vidám hangulatot pedig a meghívott sztárfellépők garantálják. A négy nap alatt mások mell
Az eladósorban lévő autók hónapokat, akár fél évet állnak kihasználatlanul, új tulajdonosra várva, mind a kereskedésekben, mind a magánszemélyeknél. Eközben folyamatosan csökken az értékük, az autó tulajdonosa egyre kevesebb pénzre számíthat az eladásukból. Sok tulajdonos ezt a kiesést a gépjárműveik bérbeadásával pótolják. Mindeközben sokan felism
Az ingatlanhirdetésekben egyre gyakrabban emelik ki a felújítások során használt anyagok és technológiák minőségét, különösen az energetikai korszerűsítések esetében. Ez nem véletlen: a magas színvonalú energetikai fejlesztések, például a hőszigetelési rendszerek alkalmazása, nemcsak az ingatlan energiahatékonyságát javítják, hanem jelentősen növel
A Babaváró támogatás igencsak népszerű volt az utóbbi években – most azonban mintegy 3 hónapon belül szűkülhet a támogatásra jogosultak köre. 2024 év végéig tart ugyanis az a korkedvezmény, amely szerint még a 30-41 év közötti igénylők számára is elérhető a hitel – hívták fel a figyelmet a Credipass pénzügyi szakértői.
Az utóbbi években egyre többen fordulnak az öko- és bio tisztítószerek felé, és úgy tűnik, hogy a következő nagy változás a tisztítószerek piacán az agresszív kemikáliák fokozatos háttérbe szorulása lesz. Ezt a változást részben a fenntarthatóság iránti elkötelezettség és az egészségtudatosság hajtja, amelyek együtt arra késztetik a vásárlókat, hog
Az Unicum Ház izgalmas újdonsággal várja az érdeklődőket: a látogatóközpontban idén szeptembertől egy különleges, 270°-os immerzív filmvetítésen ismerhetik meg a Zwack család legendás történetét, ikonikus pillanatait és felejthetetlen reklámjait. A magyarországi italgyártás kultúrájában elsőként bemutatott innovatív technológia, amelynek sajátosság
Te vajon tudod, hány tejfoga van egy gyereknek? Mi az a klausztrofóbia, vagy például a gyerekeknél gyakran előforduló ótvar? Milyen betegségek ellen nem létezik védőoltás és mennyi jelenleg a férfiak várható életkora Magyarországon? Egyszerű kérdések, becsapós válaszok, életmentő tudás tedd próbára egészségügyi tudásod és töltsd ki a Pénzcentrum ma
A globális klímavédelmi célok eléréséhez elengedhetetlen, hogy az épületek esetében is növeljük az energiahatékonyságot és csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátást. Az ingatlantulajdonosok és -üzemeltetők dekarbonizációs erőfeszítéseit támogatja a Schneider Electric új "Building Decarbonization Calculator" nevű megoldása. Ez a kalkulátor egy olyan i
A Samsung legfrissebb kutatása rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehető
Nyár közepe óta újabb lendületet vett Orbán retorikája, a gazdasági semlegesség kérdését minden nyilvános megszólalásánál bedobja. Hogy a semlegesség megvalósítható-e, az elemzők szerint kérdéses, a próbálkozásnak viszont megvan az a kockázata, hogy két szék között végül a pad alá esünk.
A 10x Research szerint a Bitcoin hamarosan új történelmi csúcsot érhet el a negyedik negyedévben, ami potenciálisan véget vethet a legutóbbi volatilis korrekciós szakasznak. A 10x Research előrejelzése szerint, ha a Bitcoin átlépi a 65 000 dolláros határt, a bikapiac újraindul, és a digitális eszköz a 70 000 dolláros szintet célozza meg. A cikk írá
Híres és hírhedt nők, történelmi személyiségek, sportolók, színésznők, tudósok, politikusok és kémnők állnak a Micsoda Nők című, most megnyílt kiállítás fókuszában. Mindannyiuk arcképét postai bélyegen örökítették meg, s most ezeket egy csokorba gyűjtve a Budapest belvárosában található Bélyegmúzeumban tekinthetjük meg.
Meghirdették a KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogramot, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Pluszban 73 milliárd forint hitelkerettel rendelkezik – jelentette be Szabados Richárd. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára közölte, hogy a
A vidéki repterek működése egyetlen dologtól függ. Attól, hogy a gigantikus veszteségeket ellensúlyozandó mennyi adófizetői pénzt tol beléjük az állam, finanszírozva az emberek repülését és a helyi cégek áruszállítását. Ács világa.
Afrika számos feltörekvő gazdaságában megvan a potenciál, hogy a digitális eszközök központjaivá váljanak – véli Ben Caselin, a dél-afrikai Johannesburgban működő VALR kriptotőzsde marketingvezetője. „Dél-Afrika jó jogállamisággal és független igazságszolgáltatással rendelkező „bejárat” Afrika többi részébe. Dél-Afrikában könnyű céget indítani.” –
Egyes európai országokat, köztük Magyarországot is rendkívül súlyos árvizek sújtották, ami miatt kevesebb figyelem irányul a harmadik világ bizonyos államaiban kialakult katasztrofális humanitárius helyzetre.
Lassanként teljesen fokozatra kapcsol az Európai Bizottságban a munka a hosszú nyári szünidő után, és már az egyes biztosoknak adandó portfoliók is ismeretesek. Ez persze még nem végleges – az EP-nek még meg kell hallgatnia a jelölteket, ami miatt lehetnek változások. A személyi kombinációk latolgatása közben azonban kevesebb figyelmet kaptak a vol
Ahogy a mémérmék ismét felpörögnek, nem meglepő, hogy néhány befektető visszatér a régi kedvencnek számító Dogecoinhoz. Azonban azok, akik a következő nagy áttörést keresik, már felfigyeltek a Raboo-ra ($RABT), és azt rebesgetik, hogy idén akár 100-szoros növekedést is elérhet, és akár 1 dollárt is érhet. Az AI-alapú SocialFi ökoszisztéma által tám
Szeptember elsején indította a 2025-ös pénzügyi év hosszú távú kampányát az Ikea, amellyel az alvásra helyezi a hangsúlyt. A kampány keretében a svéd bútoráruházlánc rendhagyó eseményt szervezett az Örs vezér téri áruházba Eke Angéla színművésszel együttműködésben. A meghívott influencerek a tavaly decemberben bemutatott Ssss…Alvószínház című szính
Angéla álma hosszú évek óta egy saját vállalkozás volt. Egy kis pékséget képzelt el, ahol a munka minden elemét ő végzi és a termékek csakis minőségi alapanyagból készülnek. Ez évben végre teljesült mindez, és úgy tűnik, hogy az érdeklődés is megfelelő a péksütemények iránt. Csak éppen mindez nem Kelet-Magyarországon, hanem Új-Zélandon valósult meg
A nap, sőt valószínűleg a hét kriptós híre, hogy a Binance alapító Changpeng “CZ” Zhao szabadlára került. Meglepetés volt a dolog, ugyanis CZ két nappal a tervezett szabadlábra bocsátása előtt hagyta el a börtönt szeptember 27-én. Ez azért történt, mert az amerikai börtönügyi hivatalnak (BOP) lehetősége van egy elítéltet néhány nappal korábban szab
A Solana ismét reflektorfényben van, miután egy nemrégiben tapasztalt bikás fellendülés azt az elvárást erősítette, hogy a SOL hamarosan túllépheti a 200 dolláros határt.
A Rossmann Magyarország szeptember 26-án 9 órakor ünnepélyes keretek között nyitotta meg legújabb üzletét Mórahalmon. A szalagátvágási ceremónián a Rossmann vezetése mellett részt vett Nógrádi Zoltán polgármester is, kiemelve a frissen nyíló drogéria szerepét a város folyamatos fejlődésében. "Örömmel nyitjuk meg legújabb üzletünket Mórahalmon, ah
Közzétette legutóbbi jelentését a salvadori jegybank. Az adatok érdekes képet festenek az ország állapotáról a kriptoelfogadást illetően. Mint az köztudott, 2021-ben Salvador volt az első olyan ország a világon, amely a bitcoint törvényes fizetőeszközzé tette. A lehetőség ellenére a helyi lakosok körében továbbra sem számít népszerű választásnak a