Hétfőn országszerte megbénul a német helyi és regionális tömegközlekedés a Verdi szakszervezet egész napos figyelmeztető sztrájkja miatt, amely tizenöt tartományt érint. Gazdasági szakértők jelentős nemzetgazdasági károkra figyelmeztetnek: az egynapos sztrájk is száz-kétszázmillió euró értékvesztést okozhat.
Miközben Németország egyes régióiban üresen maradnak a tojásos polcok, a szomszédos Hollandiában milliószámra gyűlnek a friss, ám piacra nem kerülő tojások.
A Jupiter bejelentette, hogy integrálja a Polymarketet, amivel az előrejelzési piacok közvetlenül elérhetővé válnak a Solana ökoszisztémában. A blokklánc legnagyobb aggregátorplatformja vasárnap közölte, hogy alkalmazásában elindult a Predict funkció, ami lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlenül a Jupiter felületén keresztül érjék el a Polym
Az inflációt bőven meghaladó, akár 6 százalék feletti éves kamat mellett is elhelyezhetik a pénzüket azok, akiket érintenek a februárban esedékes kormányzati juttatások – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az alacsony kockázatú értékpapírokban gondolkodóknak pedig jó választást jelenthetnek a lakossági állampapírok is.
Soha nem látott likvidációs sokk rázta meg a nemesfémek piacát múlt héten pénteken. Kevin Warsh neve hallatán elszabadult a pokol a piacokon. Miközben a papíralapú árak zuhantak, Kína már 40%-os felárat fizet a fizikai ezüstért. Miért szakadt el a fizikai valóság a papírpiaci áraktól az év legnagyobb krachjában? A befektetők többsége azt hitte, a n
Tavaly történelmet írt a magyar turizmus, ami a turisztikai szakma közös sikere; minden szegmensben növekedést mértek 2025-ben - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke vasárnap a 33. Turizmus Évadnyitó Gálán a Budapest Kongresszusi Központban.
A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a lég
A magyar hidegvérűek napjainkban az azonos származású lovak számát tekintve az ország egyik legnagyobb állományát alkotják. Az első egységes törzskönyvezési szabvány 1953-ban lépett hatályba, őshonossá pedig fél évszázaddal később nyilvánították.
Egy friss kutatás rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek arányának csökkentése az étrendben javíthatja az étvágy- és anyagcsereszabályozáshoz kapcsolódó mutatókat. Magyarország, Románia és Horvátország a kolbászfogyasztás terén emelkedik ki a nemzetközi összehasonlításban.
Tavaly történelmet írt a magyar turizmus, ami a turisztikai szakma közös sikere; minden szegmensben növekedést mértek 2025-ben – hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke vasárnap a 33. Turizmus Évadnyitó Gálán a Budapest Kongresszusi Központban. Rekordszámú turistát fogadtunk, de többet már nem nagyon tudunk. A cél, h
Egy ismert adatelemző és kutatócég szerint a bitcoin védett lehet a korábbi ciklusokra jellemző, 70 százalékos összeomlástól, legalábbis addig, amíg a piac egyik legnagyobb szereplője, a MicroStrategy nem kezd eladásokba. Brutális likvidációs sokk a tőzsdén! A MicroStrategy azután vált kulcsszereplővé a piacon, hogy 2020 óta intézményes keretek kö
Az „álló kultúrák”, azaz a különféle fás szárú növényekből álló ültetvények életében fontos, sok fajnál nélkülözhetetlen termesztés technológiai elem a metszés. Ezt sok esetben a nedvkeringés megindulása előtt, azaz kora tavasszal, vagy – miután nagyobb ültetvények esetében ez a rendkívül időigényes művelet akár több hetet is igénybe vehet – akár a
A Föld átlaghőmérséklete már 1,4 °C-kal haladja meg az iparosodás előtti szintet, és a globális felmelegedés gyorsabban zajlik, mint a korábbi modellek előrejelezték. A légköri aeroszol-részecskék csökkenése, amelyek eddig hűtőhatást gyakoroltak, felgyorsítja a felmelegedést, veszélyeztetve a klímacélok elérését.
A NAV idén 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2. fontos időpont, ugyanis a magánszemélyek ebben az időszakban kapják meg az szja-bevalláshoz szükséges munkáltatói igazolásokat. Fontos, hogy ezeket nem kell beküldeni a NAV-hoz, de öt évig meg kell őrizni őket.
A februárban érkező rendkívüli kormányzati juttatásokra építve több pénzintézet kínál az inflációt meghaladó, vonzó betéti ajánlatokat. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint akár évi 6 százalék feletti kamat is elérhető azok számára, akik a frissen érkező pénzüket lekötött betétben helyezik el.
A katasztrófakötvénynek nevezett úgynevezett CAT-kötvények piaca 2025-ben minden korábbi rekordot megdöntött, és a szakértők szerint 2026-ban is kiemelkedő év várható náluk, mivel a befektetők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a korábban mellőzött eszközosztály iránt - írja a CNBC.
A katasztrófakötvénynek nevezett úgynevezett CAT-kötvények piaca 2025-ben minden korábbi rekordot megdöntött, és a szakértők szerint 2026-ban is kiemelkedő év várható náluk, mivel a befektetők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a korábban mellőzött eszközosztály iránt - írja a CNBC.
A JVSZ Economy Brunch a Joint Venture Szövetség egyik legnépszerűbb szakmai eseménye, amely a kötetlen brunch-formátumot strukturált szakmai tartalommal és aktív networkinggel ötvözi. A legutóbbi rendezvény több szempontból is újdonságot hozott: a JVSZ fennállásának 40. évében a fókusz a 2026-os év gazdasági, pénzügyi, adózási és jogi kérdéseire ke
"Áldás!" – ez szerepel azon a cérnametéltvágó kis eszköz oldalán, amit Sósné Erdelics Anett talált dédnagymamája halála után a konyhában. Akaratlanul is lecsapott rá, és azóta is mint égi jelet mutatja és emlegeti.
Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj
A Széchenyi István Egyetem európai uniós támogatással megújítja oktatásmódszertanát, hogy hallgatóközpontú, projektalapú és digitálisan támogatott tanulási formákat vezessen be. A cél a hatékonyabb tanulás és a munkaerőpiaci igényekhez igazodó gyakorlati tudás biztosítása.
A money.hu friss elemzése szerint 2026 januárjában is időszerű a bankszámlaköltségek áttekintése, ugyanis a bankok e hónap végéig küldik ki az úgynevezett egységes díjkimutatást, ami tételesen megmutatja, mennyit költöttünk bankolásra az elmúlt évben. A szakmai portál tippeket is ad a váltáshoz, ehhez három szempont szerint gyűjtötték össze a 2026
A hét időjárását változékony, gyakran borult égbolt és több hullámban érkező csapadék határozza meg, miközben a hőmérséklet lassan, de érezhetően emelkedik.
Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára
A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet, így elkerülhetetlennek tűnik, hogy az emberiség túlfusson a 1,5 Celsius-fokos párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulért
Az egzotikus gyümölcsök iránti érdeklődés évek óta töretlen, a passiógyümölcs pedig gyakran kerül a „szuperfood” címke alá. Savanykás-édes íze, illata és különleges belseje miatt sokan nemcsak desszertekhez, hanem egészségtudatos étrendbe is beillesztik.
Egyetlen nap leforgása alatt az Egyesült Államokban bankot zártak be, az arany és az ezüst árfolyama évtizedek óta nem látott mértékben esett, a Bitcoin pedig a kockázatos eszközökkel együtt gyengült. A Metropolitan Capital Bank bukása önmagában nem lenne több egy helyi pénzügyi hírnél, az időzítés azonban szokatlan: mindez egy szélesebb piaci elad
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-étől lesznek elérhetők. Február 2-a fontos időpont, ugyanis a magánszemélyek ebben az időszakban kapják meg az szja-bevalláshoz szükséges munkáltatói igazolásokat. Fontos, hogy ezeket nem kell beküldeni a NAV-hoz, de 5 é
Az utóbbi évek enyhe telei után az idei nagy hidegek ismét ráirányították a figyelmet arra, mennyire sérülékeny a magyar épületállomány energiahatékonysága. A megugró lakossági és vállalati energiafogyasztás nem rendkívüli helyzet, hanem egy régóta fennálló szerkezeti probléma következménye. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klíma