Az MZX robotjai mindenre tudnak válaszolni, ami lexikális tudást igényel, mondta el Orbán Szabolcs a Cápák közöttben. Lakatos Istvánt ez a válasz azonban egyáltalán nem győzte meg arról, hogy ezek a gépek mitől lennének többek egy mindennapos AI-eszköztől. Éppen ezért a Cápa gondolt egyet, és kitalált egy problémát, amire a stúdióban lévő robot seg
Az Orbán Szabolcs tulajdonában lévő MZX nem győzte meg a Cápák között nagyhalait arról, hogy egy második cég indításába és teljesen új emberek felvételébe forgassák a pénzüket. A beszélgetés végére a vállalkozónak már csak egyetlen esélye maradt: Lakatos István. A Cápa azonban sokáig nem tudta eldönteni, hogy milyen kapcsolatot akar kialakítani az
Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
Egy német bírósági döntés kérdőjelezte meg az Apple „karbonsemleges” állítását az Apple Watch egyes modelljeinél. A frankfurti ítélet nem azt mondta ki, hogy a vállalat ne tett volna lépéseket a kibocsátás csökkentésére, hanem azt, hogy a használt kifejezés többet sugallt annál, mint amit hosszú távon igazolni lehetett. Az ügy túlmutat egyetlen ter
A Kos ma az ördög ügyvédjének szerepébe léphet, az Oroszlánnak változtatnia kell tervén, ha véghez akarja vinni. Túl nagy a tét. Karrier horoszkóp: 2026.02.02. Kos Dolgozz azon, hogy megtaláld jelenlegi terved buktatóit. Játssz az ördög ügyvédjét. Általában annyira a jó oldalra koncentrálsz, hogy nem látod a sötét oldalt. Ne légy rövidlátó. Készülj
A decentralizált automatizálási technológiák élharcosaként és vezető vállalataként a Murrelektronik okos megoldások széles portfólióját kínálja, amelyekkel a jelek, az adatok és a teljesítmény a folyamatok közvetlen közelébe hozható. A modern,
Miközben a gazdasági környezet bizonytalanabb, mint az elmúlt években bármikor, a magyar munkavállalók biztonságérzete és jövőképe is megingott. A PwC Munkaerőpiaci Körkép kutatása szerint 2025-ben egyre többen érezték bizonytalannak saját szakmai kilátásaikat, és a munkavállalók közel fele szerint fizetése nem tart lépést a megélhetési költségekke
A szaldó kivezetése után az akkumulátor és az elektromos autó integrálása válhat a napelemes rendszerek valódi gazdasági kulcsává, amit most állami támogatás is segít.
Még tavaly ősszel vettem zsákos virágföldet, hogy szobanövényeimet majd abba ültessem. Már karácsonykor észrevettem, hogy apró muslincaszerű rovarok bújnak elő belőle, egyre több. Próbáltam kevesebb öntözéssel megállítani őket, de nem jártam sikerrel. Sárga lapot is bevetettem, de még mindig sok repked a házban. Mit tudok még tenni? Szeretnék megsz
Egy 2023-as, az amerikai nyérc előfordulását vizsgáló nemzetközi tanulmány még nem jelezte a faj magyarországi megjelenését, azonban az utóbbi években több hazai fotó is felbukkant a közösségi médiában az amerikai nyércről, és kutatók is igazolták jelenlétét az ország északnyugati részén.
Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk a betegek is befolyásolhatják életkilátásaikat – szögezi le a Multiplex Magazin. Az ingyenes országos lap részletesen foglalkozik az életmód sorsdöntő szerepével, bemutatja a rehabilitáció évtizedek óta bevált, il
A háború és a gazdasági helyzet sem segít, de a magyar kormány is sokat tett azért, hogy a magyar vállalatfelvásárlási piac ennyire összeszűkült. A legnagyobb vállalati felvásárlások között több a NER-es, mint a külföldi befektető.
Újabb eredményes kötvénykibocsátást hajtott végre az MBH Bank a nemzetközi tőkepiacokon, miután jelentős túljegyzés mellett csaknem 2,2 milliárd euró értékű befektetői ajánlat érkezett a bank MREL-képes kötvényei iránt. Az MBH Bank 500 millió euró össznévértékű kötvénykibocsátásról döntött. Az idei tranzakcióval az MBH Bank az elmúlt 3 évben összes
A Sajtszívvel ellátott, hazai trappista megvásárlása kilogrammonként kb. 10 liter magyar tej felvásárlását jelenti a nehéz helyzetben lévő magyar gazdáknak.
Sorozatban a harmadik évben nem sikerült számottevő növekedést elérni a magyar gazdaságban. Sőt, ezen periódus átlagában gyakorlatilag stagnált az ország GDP-je. Ennek egyik fontos oka, hogy a magyar költségvetés a GDP 4-5 százalékát költi kamatkiadásokra. A másik oldalon viszont a forint szárnyalt az elmúlt egy évben, de mi várható a magyar fizető
Repülőrajt helyett stagnált a magyar gazdaság, a gyárbezárások és iparágak eltűnése elbocsátásokat hozott. Egy friss kutatás szerint a magyar munkavállalók biztonságérzete és jövőképe is megingott, egyre nehezebbnek érzik az elhelyezkedést. A legrosszabb helyzetben a fiatalok vannak, a cégek egyre kevesebb junior munkavállalót vesznek fel.
Egyre több autógyártó hoz vissza valódi terepképességekkel rendelkező modelleket. Jimny, Wrangler, Defender, Land Cruiser, elektromos off-roaderek és új trendek a globális piacon.
Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berende
A közszereplőket, törvényhozókat és tudósokat tömörítő Bulletin of the Atomic Scientists nonprofit világszervezet január utolsó hetében 85 másodpercre közelítette az éjfélhez az Ítéletnap Óráját. A jelképes óra azt mutatja, mennyire
Több mint öt évtizedes szakmai múltra tekint vissza a Pannon Genetic Kft. 2019-ben elindított, a közelmúltban megvalósított beruházása új szintre emelte a Kalocsai Mezőgazdasági Zrt. működését, és világszínvonalú technológiai hátteret teremtett.
Talán meglepő módon kétéves csúcsra erősödött a forint a Magyar Nemzeti Bank idei első kamatdöntő ülését követően az euróval szemben. A hazai fizetőeszköz szárnyalása folytatódik, a hosszabb távú kilátásokat illetően pedig meghatározó lehet az április 12-i választás végeredménye. A Klasszis Befektetői Klub elemzői kerekasztal-beszélgetésén nem volt
A dollár gyorsuló gyengüléséről szólt a január a devizapiacon, melyet teljes felfordulás jellemzett. Alig volt olyan deviza, ami gyengült volna az amerikai fizetőeszközzel szemben, csak az indiai rúpia mutatott érdemben rosszabb teljesítményt. A forinttól a tavalyi jelentős erősödés után a szakértők többsége inkább mérsékelt gyengülésre számított,
A magyar növénytermesztésben egyre kevésbé lehet rutinszerű döntéseket hozni. Az időjárás szélsőségei, az elmúlt évek tapasztalatai és a piaci árak együtt határozzák meg, hogy a gazdák milyen növények mellett köteleződnek el. A 2026-os szezon előkészítése már most számos bizonytalanságot hordoz, miközben több kultúra esetében jól látható elmozdulás
Mesterséges intelligencia, hamis szakértők és érzelmi manipuláció formálja a közbeszédet, miközben az Európai Unió új stratégiával próbálja visszaszerezni az irányítást a valóság felett.
Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
Rendelettel módosította a kormány az szja- és a szochotörvény egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályait: bizonyos összeghatárig adómentessé váltak az éttermi vendéglátás (étel, ital) formájában adott reprezentációs juttatások. Az adómentesítés célja az éttermek forgalmának növelése. A Magyar Közlöny 12. számában kihirdetett 10/2026. ko
Magyarország tavaly több mint húszmillió vendéget fogadott. Ez azt is jelenti, hogy a húszmilliós vendégszámot a magyar turizmus a tervekhez képest korábban teljesítette.
A tavasz közeledtével egyre többen készülődnek a kerti munkákra, köztük a veteményezésre is. Bár sok energiát igényel, a saját termesztésű zöldségek öröme és haszna minden fáradságot megér.
A SimplePay Zrt. a nyáron lezajlott névváltás folytatásaként megújítja arculatát is. A cél az egységes és konzisztens márkamegjelenés kialakítása volt, illetve a márkacsalád albrandjeinek következetes megjelenítése.2025 nyarán a vállalat nevében és márkastruktúrájában is új korszak kezdődött: az OTP Mobil Kft. SimplePay Zrt. néven folytatta működés
Megfelelő műszaki megoldásokat, digitális rendszereket kell a gazdák kezébe adni, hogy a termelés mellett a piaci folyamatokban is könnyebben eltájékozódjanak -(balról) Medina Viktor, Fenyvesi László, Neményi Miklós és Szabó István