A Bitcoinról gyakran úgy beszélünk, mint minden idők egyik legjobban teljesítő befektetéséről. És ez hosszú távon igaz is. Azonban a számok mögé nézve kiderül valami meglepő: a hozamok döntő része nem folyamatos emelkedésből jön, sokkal inkább néhány nagyon rövid, intenzív időszakból. Rövid, intenzív időszakokból jön a Bitcoin befektetés hozamának
A szezon első zivatara mellett elszórt záporok fokozták a tavaszias hangulatot. A Nyírségben jégeső is kialakult, de van ahol szivárványt is lehetett látni.
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Eséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a tegnapi jó teljesítményt követően a BUX több mint 1 százalékos mínuszban indítja a napot, összhangban a gyenge nemzetközi hangulattal.
2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól, aki regionális vezetői szerepkörben folytatja munkáját a vállalatnál, több ország működéséért felelve.
Több megoldás is felmerült az Oroszország elleni 20. szankciós csomag bevezetésére annak ellenére, hogy Magyarország és talán Szlovákia sem kívánja azt megszavazni.
A twn.hu a bulváron belül is az alsó mezőnybe tartozik, ennek ellenére 2019 óta több mint 5 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki a lapot kiadó cégből.
A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére. A pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztéseire. A keretemeléssel még több helyszí
Budapest lett a Bloomberg Philanthropies 2025-2026-os Mayors Challenge Top 24 egyik győztese, 1,2 millió dollárból valósulhat meg új projekt. Mi történt? Egymillió dollárt, valamint operatív támogatást kap Budapest egy új városi élelmiszer-elosztási modell, a Fővárosi Feldolgozóközpont megvalósítására, közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MT
A Bosch kutatásában résztvevők szerint az okostelefon az elmúlt két évtized legjelentősebb innovációja. Az innováció egy összetett ökoszisztéma eredménye, ahol az oktatás, a kutatás és az ipar szinergiájára van szükség. A felmérés rámutat, Magyarország az innovációkban a gyártásra fókuszál, míg globálisan az IT és a telekommunikáció hangsúlyos.
Amikor gyorsan pénzre van szükséged, könnyen lehet, hogy ez az első gondolatod: megkérem a szüleimet, vagy írok egy ismerősnek. Nincs ebben semmi szokatlan, sőt, elsőre kifejezetten logikusnak tűnik. Nincs bank, nincs papírmunka, nincs kamat. De mielőtt belevágnál, érdemes végiggondolni, hogy valójában mivel jár ez a megoldás.
Orbán Viktor kormányfő keddi válaszlevelében közölte az António Costával, az EU-tagállamokat képviselő Európai Tanács elnökével, hogy Magyarország addig nem támogat Ukrajna számára kedvező uniós döntést, amíg nem indul újra az orosz olajszállítás a Barátság vezetéken. Közben Ukrajna február 25-re halasztotta a vezeték újraindítását, miközben azt ál
A lakásbiztosítás megléte önmagában még nem jelent valódi pénzügyi védelmet: a folyamatosan emelkedő ingatlanárak és építési költségek miatt egyre több szerződés válik észrevétlenül alulbiztosítottá. Szakértők szerint sok tulajdonos csak egy káresemény után szembesül azzal, hogy a térítés messze nem fedezi a helyreállítás költségeit. Március végéig
A Sefag Zrt.-hez érkezett vásárlói bejelentés alapján kiderült, hogy a közösségi médiában kedvező áron hirdetnek az erdőgazdaság nevével gyertyán és tölgy tűzifát. Az érintett cég azonnal értesítette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih). Nagyon fontos, hogy senki ne rendeljen tűzifát a +36-30-012-0577-es telefonszámról, valamint ne
Amikor gyorsan pénzre van szükséged, könnyen lehet, hogy ez az első gondolatod: megkérem a szüleimet, vagy írok egy ismerősnek. Nincs ebben semmi szokatlan, sőt, elsőre kifejezetten logikusnak tűnik. Nincs bank, nincs papírmunka, nincs kamat. De mielőtt belevágnál, érdemes végiggondolni, hogy valójában mivel jár ez a megoldás.
Februárban minden fóliasátras gazda hibázhat, de most összegyűjtöttük azt a 9 baklövést, amit a legtöbben elkövetnek. Tanulj mások tapasztalataiból, és spórold meg a bosszúságot!
A feltöltőkártyás ügyfelek 22 százalékának mobilköltése eléri azt a szintet, amelynél már érdemes lehet egy kényelmesebb, havidíjas előfizetésre váltani – világít rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzése. A tanulmány rámutat arra is, hogy a feltöltőkártyát használók még ma is viszonylag széles körben rendelkeznek hagyományos
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint sem a városvezetés, sem a cég nem tudott magyarázatot adni a döntésre. Mi történt? "Egyik napról a másikra kirúgták jóformán a teljes belső ellenőrzést a főváros egyik legnagyobb cégénél, a Budapesti Közműveknél, és nincs semmilyen garancia, hogy a megkezdett ellenőrzések folytatódnak" – írja keddi Fac
Egymillió dolláros támogatást és szakmai segítséget nyert Budapest a Bloomberg Philanthropies pályázatán. Az elnyert összegből egy új élelmiszer-feldolgozó üzem jön létre, amely a fővárosi piacokon megmaradt, de még fogyasztható zöldségeket és gyümölcsöket hasznosítja majd a közétkeztetés javára.
A lombhullást követő időszak a kertek pihenője, ám mégsem maradunk színek, formák nélkül: a fák, cserjék koronája, kéregdísze, a megannyi termés színpompája, s az örökzöld növények rendkívüli változatossága gyönyörködtet bennünket.
A harmadik alkalommal sorra kerülő márciusi kampány során az Insura.hu előrejelzése szerint várhatóan 200-300 ezer lakásbiztosítási szerződés mozdulhat meg: ezek egy részét lecserélik, a másik részét pedig kedvezőbb biztosítási feltételek mellett dolgozzák majd át. A díjcsökkenés mellett fontos cél lehet idén a meglévő fedezetek körének bővítése, a
A márka fennállásának 140. évfordulóját ünneplő Mercedes-Benz történetének egyik legintenzívebb időszakára készül, amelynek keretében 2027-ig több mint negyven újdonsággal frissíti radikálisan a modellpalettáját. A stabil pénzügyi háttérre és a növekvő árbevételre támaszkodva a gyártó tudatosan párhuzamos hajtáslánc-stratégiát követ, így az elektri
A mesterséges intelligencia jövőjéről alkotott várakozásokat nem kizárólag a technológia tényleges fejlettsége alakítja, hanem az is, hogy a média mennyire optimistán vagy pesszimistán viszonyul hozzá – derül ki a Corvinus Egyetem friss kutatásából.
Az SPB Befektetési Zrt. összegyűjtötte azokat a vállalati kötvényeket és állampapírokat, melyek befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és jó likviditással rendelkeznek.
A harmadik alkalommal sorra kerülő márciusi kampány során az Insura.hu előrejelzése szerint várhatóan 200-300 ezer lakásbiztosítási szerződés mozdulhat meg: ezek egy részét lecserélik, a másik részét pedig kedvezőbb biztosítási feltételek mellett dolgozzák majd át. A díjcsökkenés mellett fontos cél lehet idén a meglévő fedezetek körének bővítése, a
A nyílt napokon minden letisztult és biztató. Mosolygó hallgatók, inspiráló oktatók, jól hangzó tantárgynevek és egy jövő, amelyben mindenki megtalálja a helyét. Az első félév azonban egészen másképp néz ki belülről. Nem rosszabb, csak sokkal összetettebb, bizonytalanabb és emberibb. Az egyetem első hónapjai egyszerre jelentenek szabadságot és elve
Naponta 9 bolt zár be Magyarországon, 400 településen pedig semmiféle kereskedelmi tevékenység sem zajlik. Eközben a belpolitikában ismét felerősödött a multiellenesség, amit a számok viszont nem igazolnak vissza: a kereskedelemben az összes beruházás több mint harmada köthető külföldi cégekhez. Az árrésstop pedig május végéig még biztosan a magyar
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb hatással van a gazdaságra és a mindennapi életre. A technológia gyors terjedése új kérdéseket vet fel a munkaerőpiacon és a vállalati működésben is. A Világgazdaság nagy AI-tesztje most azt vizsgálja, hogyan viszonyulnak a magyarok az AI-alapú megoldásokhoz.
Magánszemély tartós megbízási jogviszony keretében látja el feladatát,100 százalékban ekho adózással, főállás mellett, a bruttó megbízási díja meghaladja a minimálbér 30 százalékát. A megbízott a főállásában megfizeti a minimálbér után az általános szabályok szerint a tb-járulékot, a tartós megbízási jogviszonyában pedig az ekho adózással az 5,5 sz
A Demján Sándor Tőkeprogram feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, és a beérkezett projektek jelentős része megvalósítható. A programra több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján pedig eddig 52 milliárd forint értékű beruházásr
A kínai Byd az európai autópiac egyik legnagyobb új szereplője, amelyhez a Technoplast Group Kft. magyar technológiai vállalat is csatlakozott beszállítóként. Zai Pétert, a cég ügyvezető igazgatóját az együttműködés hátteréről, a szigorú kiválasztási folyamatról és a hazai beszállítók előtt álló lehetőségekről kérdeztük.
Hatalmas kiterjedésű erdő- és bozóttüzek pusztítanak az amerikai prérin, teljesen megsemmisítve a legelőket Oklahomában és Kansas államban. A szarvasmarha-tenyésztők takarmány nélkül maradtak, miközben az Egyesült Államokban már így is 75 éve nem látott mélyponton van az állatállomány, ami tovább növelheti a marhahús árát.
A magyarországi kis- és középvállalatok többsége a következő egy évben mérséklődő közterhekre számít, és egyre kevesebben érzik úgy, hogy azok negatívan befolyásolnák a cégük működését – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedéves adataiból.
Egy hét alatt 114 milliárd forintért vettek magyar lakossági állampapírokat a befektetők, nem számítva a statisztikában nem szereplő Babakötvény és Euró Magyar Állampapír értékesítését – derül ki az Államadósság Kezelő Központ adataiból. Ez igen nagy ugrás, 62%-os növekedés a megelőző héthez képest, egyúttal idei rekord. Az eredmények nem okozhatna