A nulla forintos bankszámla ismét kulcsszó lett a lakossági piacon. Az ingyenes banki szolgáltatásoknak volt már fénykora, majd a tranzakciós illeték és a költségnövekedés miatt szinte eltűntek. Most azonban újra egyre több olyan számlacsomagot találsz, ahol a számlavezetés havi díja 0 forint, sőt bizonyos esetekben még egyes tranzakciókért sem kel
A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
A vezető amerikai indexek közül az ipari túlsúlyos Dow Jones teljesített a legjobban, de ez is csak stagnálásra volt elegendő. Az S&P 500 0,5%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 1,2%-kal került lejjebb. A Nasdaq-ban több, mint 10%-os súllyal rendelkező Nvidia gyorsjelentése a várakozások feletti eredmények ellenére sem tudta lenyűgözni
Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy
Közzétette 2025-ös éves gyorsjelentését a 4iG. A bevétel emelkedett, az Ebitda ennél nagyobb mértékben nőtt, a korrigált adózott eredmény pedig több mint hatszorosára bővült - derül ki a társaság közleményéből.
Megszűnt a TV2 Csoport és az Eurocable Magyarország Kft. együttműködése, így a kábelszolgáltató előfizetői számos településen nem férhetnek hozzá a TV2 Csoport csatornáihoz.
Az elmúlt napokban az AI-pánik hatalmas felfordulást okozott a globális pénzpiacokon, és most úgy néz ki, hogy a félelem valósággá válik: tavaly a DeepSeek megjelenése még csak zaj volt, ugyanakkor most bekövetkezett az első lépés, amely nyíltan mesterséges intelligenciára cseréli a hús és vér alkalmazottakat. A Jack Dorsey-hoz köthető Block 4000 a
A saját gazdaságban előállított alapanyag felhasználásával történő termékek feldolgozásából származó bevételt a személyi jövedelemadózás mezőgazdasági őstermelői tevékenységből származó bevételként kezeli.
Új fejezet kezdődik a Kifli.hu történetében. 2026. február 1-jétől Szabó Dániel tölti be az online szupermarketet működtető Kifli.hu Shop Kft. kereskedelmi igazgatói és ügyvezetői pozícióját. Feladata, hogy stabil alapokra építve a Kifli.hu még több magyar háztartás számára tegye egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé a mindennapi bevásárlást.Az e
Több mint 40 ezer új belépőt regisztráltak tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak, amire hosszú évek óta nem akadt példa: közben majdnem 70 ezerrel nőtt, és új csúcsot döntött az egészségpénztárak taglétszáma is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A tagdíjbevételek mind a nyugdíjpénztáraknál, mind az egészségkasszáknál s
A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulat a fejlett piacokon a kötvények felé terelte a befektetőket, aminek hatására az amerikai és európai kötvényhozamok 1–3 bázisponttal mérséklődtek. A tízéves amerikai hozam immár a 4%-os szintet közelíti, míg a német tízéves referenciahozam 2,7% alá süllyedt. A fokozódó kockázatkerülés a dollár iránti ke
Vegyes eredményeket szállított 2025-ben az AutoWallis, ugyan az eladások és a bevétel is közel 20 százalékot ugrott, a növekedés ára rövid távon megjelent az eredménysoron. Az Ebitda csökkent, az EPS visszaesett, részben a marzsokra nehezedő versenynyomás, részben a növekvő költségek miatt. A menedzsment viszont továbbra is optimista, és hisz a hos
A goji antioxidánsai védik a sejteket, támogatják a látást, a szív egészségét, csökkenthetik a gyulladást és az inzulinrezisztenciát, energizálnak. Fogyasztása többnyire biztonságos, de gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphet.
A Tesla önvezető robotaxi-szolgáltatásáról Elon Musk hangzatos ígéreteket tesz, viszont van egy tényező, ami nevetségessé teszi a milliárdos bejelentéseit.
Több hete dolgoznak Brüsszelben egy olyan javaslatcsomagon, amellyel feloldanák a konfliktust a magyar kormány és az uniós fősodor között az orosz energiahordozókról való leválás ügyében – tudta meg a Portfolio több, egymástól független forrásból. A tisztviselők által kidolgozott javaslat lényege, hogy uniós forrásokat adjanak azoknak a tagállamokn
Az erős negyedik negyedéves gyorsjelentést követően a Richter vezérigazgatója, Orbán Gábor és gazdasági igazgatója, Kovács László beszélt a fontosabb piaci folyamatokról és arról, hogy mit várnak az idei évben. Kiemelték, hogy soha nem volt ilyen erős az originális pipeline a Richternél, a Fylrevy hamarosan megkaphatja az engedélyt, ami egy új orig
Magyarország az elmúlt években jelentős előrelépést tett a drónos növényvédelem szabályozásában és engedélyezésében. Borhi András szerint hazánk európai szinten is jól áll.
2026 januárjában az ipari termelői árak átlagosan 2,9 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 2,8, az exportértékesítéséi 2,9 százalékkal csökkentek az előző év januárjához képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly alig nőtt a lakásbiztosítások éves díja, köszönhetően a lakásbiztosítási kampánynak és a biztosítók által 2026 közepéig tavaly tavasszal vállalt önkéntes díjkorlátozásnak is. Az átlagos biztosított négyzetméterár ezt jóval meghaladó mértékben nőtt, így csökkenhetett az alulbiztosítottság - közölte az MNB, amely szerint a rövidesen induló új
A Vraylar értékesítése átlépheti a négymilliárd dollárt, miközben nagyon várják már a magyar gyógyszercég új, nagy potenciállal rendelkező nőgyógyászati készítményét is a piacon.
A mezőgazdasági célú tárolósátrak magyarországi specialistája, a Gravetti Kft. rengeteg ügyfele bizonyítja, hogy nemcsak versenyképes árú, de megbízható és szinte „örök életű” építményekről van szó.
„Rónai Egon nem az az ember, akit kézivezérelni lehetne” – mondja a legnépszerűbb műsorvezetőjük kapcsán Németh S. Szilárd. Az ATV Csoport vezérigazgatója és Rónai Egon beszélt nekünk az objektivitás határairól, a szakmai szabadságról és a nézői elvárásokról. Szóba kerültek a cégcsoport üzleti eredményei és Németh S. Szilárd egyéb médiapiaci érdeke
A Google a világ leglátogatottabb weboldala 2026-ban, közel 95 milliárdos havi látogatással. A YouTube a második helyen áll, megerősítve az Alphabet dominanciáját a globális internetes forgalomban.
A nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy szerinte hány bank kell Magyarországra, és azt is, hogy melyek lehetnének ezek. A nagy európai játékosok láthatóan nem ijedtek meg a kampányszlogennek minősített kijelentésektől.
2026 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 609 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 225 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Lezárult Genfben az iráni atomprogramról szóló tárgyalások harmadik fordulója, amelyen az Egyesült Államok és Irán közvetlen egyeztetéseket folytatott Omán közvetítésével. Az ománi külügyminiszter, Badr al-Buszaidi a megbeszélések után arról számolt be, hogy jelentős előrelépések történtek, és a felek a fővárosaikban zajló konzultációk után rövides