2007. június 28. csütörtök

jún. 28
5:09
Húsevő pókok tartják rettegésben a katonákat (Infostart)
Továbbra is él az a városi legenda, hogy húsevő pókok tartják rettegésben a katonákat Irakban. Nemrég a SkyNews számolt be az internetes oldalán a veszélyről, annak ellenére, hogy már többször tisztázták a szakemberek: a rettegett pókok nem esznek embert.
jún. 28
5:30
A CIA kiteregette a szennyest - Castro likvidálására több terv is volt (Kripto Akadémia)
Gyilkossági kísérletek, lehallgatások, tudatmódosító szerekkel folytatott kísérletek - ilyen és ezekhez hasonló titkos műveleteket folytatott a hidegháború első két évtizedében a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA). A Watergate-botrány kirobbanása után a szervezet akkori igazgatója, James Schlesinger utasította beosztottjait, hogy készítsenek feljegyzést minden jogilag támadható, kínos akciójukról.…
jún. 28
6:19
A piti bűnözőknek kedvez az utolsó Blair-törvény (Infostart)
A börtönök túlzsúfoltságán enyhíthet a szerdán leköszönt Tony Blair brit miniszterelnök hivatali idejében elfogadott utolsó törvény. Érdekesség, hogy a jogszabály megtiltja a prostituált szó használatát a hivatalok számára.
jún. 28
7:32
Diákbarát tüntetés - színjeles bizonyítvány mindenkinek (Kripto Akadémia)
Diákjaiknak adott színjeles bizonyítványokkal tiltakoztak az alacsony fizetés ellen egy bolgár gimnázium tanárai. A Mintadiák elnevezésű akcióban az iskola mind a 760 tanulója hatost, azaz kitűnőt kapott év végére az összes tárgyból - áll a Novinar című szófiai lap szerdai számában. Az állami gimnázium tanári kara és az oktatási minisztérium éppen bértárgyalásokat folytat. Az emelés mértékéről még…
jún. 28
7:34
Szakadékba zuhant öt helymászó az Alpokban (Kripto Akadémia)
Halálos balesetet szenvedett szerdán öt francia hegymászó a francia Alpokban - közölte a helyi rendőrség. A tájékoztatás szerint az áldozatok - két férfi, egy nő és két fiatal lány, egy Rhone-Alpes megyéből származó család tagjai - a Vallon-csúcs meghódítására indultak. 3400 méteres magasságban jártak, amikor feltehetően egyikük megcsúszott, s a többieket magával rántva szakadékba zuhant.
jún. 28
7:36
Áramszünet New Yorkban (Kripto Akadémia)
Áramszünet bénította meg az életet helyi idő szerint szerda délután New Yorkban: a Manhattan sziget egy részén megszűnt az áramszolgáltatás, átmenetileg leállt legalább három metróvonal. Az 50 perces áramkimaradás összesen mintegy 140 ezer fogyasztót érintett két városrészben: Manhattanben az Upper East Side-on (a Central Park keleti oldalán), valamint Bronxban. Áramfogyasztónként átlagosan három…
jún. 28
7:43
Ötvenmillióval nőhet a klímamenekültek száma (Infostart)
Emberek tízmilliói kényszerülhetnek otthonuk elhagyására a terület elsivatagodása miatt. Az ENSZ jelentése szerint elsősorban Fekete-Afrikát és Közép-Ázsiát fenyegeti a veszély.
jún. 28
8:21
Az orosz tábornokok neheztelnek Magyarországra? (Kripto Akadémia)
Az orosz katonák obstrukciót kezdtek a NATO ellen címmel Szekeres Imre honvédelmi miniszter hét eleji oroszországi látogatásáról írt csütörtökön a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz újság. A centrista elitlap emlékeztetett arra, hogy a magyar miniszternek találkoznia kellett volna orosz kollégájával, de Anatolij Szergyukovnak nem volt erre ideje, amit a miniszter rendkívül nagy elfoglaltságával…
jún. 28
8:46
Brown követ dob az álló vízbe (Kripto Akadémia)
Általános várakozás szerint jelentős kormányátalakítással kezdi első, csütörtöki munkanapját Gordon Brown brit miniszterelnök. Brown szerdán vette át a kormányfői tisztséget a tíz év után távozó Tony Blairtől, aki - miután kinevezték a közel-keleti kvartett különmegbízottjává - alsóházi képviselőségéről is lemondott. Ezzel gyakorlatilag le is zárult számára az a lehetőség, hogy később ismét…
jún. 28
8:48
Drogkereskedők és rendőrök tűzharca Rióban (Kripto Akadémia)
Ötórás tűzharcot vívtak brazil rendőrök feltételezett drogkereskedőkkel szerdán Rio de Janeiro egyik szegénynegyedében, az ütközetben tizenhárom bűnöző életét vesztette.
jún. 28
9:28
Hat izraeli katonai megsebesült egy nábluszi razziában (Infostart)
Hat izraeli katona megsebesült csütörtökre virradóra pokolgépes támadásban a ciszjordániai Nábluszban folytatott nagyszabású razziájuk során.
jún. 28
10:01
Szóvivő: katonai temetőket ment látogatni orosz földre a honvédelmi miniszter (Kripto Akadémia)
Szekeres Imre honvédelmi miniszter oroszországi látogatásának fő célja a Don-kanyarban kialakított magyar katonai temetők meglátogatása volt - hangsúlyozta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője csütörtökön. A szóvivő azt követően nyilatkozott a távirati irodának, hogy csütörtökön a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap az orosz katoai vezetés NATO-val szembeni obstrukciójáról, a…
jún. 28
10:11
"A budapesti vendégeket zavarba ejtette a miniszteri találkozó elutasítása" (Kripto Akadémia)
Orosz katonák obstrukciót kezdtek a NATO ellen címmel Szekeres Imre honvédelmi miniszter hét eleji oroszországi látogatásáról írt a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap csütörtökön. A centrista elitlap emlékeztetett arra, hogy Szekeres Imrének találkoznia kellett volna orosz kollégájával, de Anatolij Szergyukov nem tudott időt szakítani erre, amit az orosz miniszter rendkívül nagy…
jún. 28
10:51
A milliárdos kém rejtélyes halála (Infostart)
Londonban halva találtak Ashraf Marwan egyiptomi milliárdost. A férfi korábban igencsak féltette az életét, miután kiderült róla, hogy kémkedett az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak. A férfi halálának körülményei a rendőrség szerint meglehetősen gyanúsak.
jún. 28
10:53
Autóbomba robbant Nábluszban (Kripto Akadémia)
Hat izraeli katona megsebesült csütörtökre virradóra egy pokolgépes támadásban a ciszjordániai Nábluszban folytatott nagyszabású razziájuk során. A pokolgép egy gépkocsiban volt elhelyezve. A robbantás elkövetőjeként a Fatah mozgalom fegyveres szárnya, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezet jelentkezett. Az izraeli katonák az elmúlt hónapok legnagyobb ciszjordániai razziáját kezdték meg…
jún. 28
10:55
Angela Merkel keblére ölelné a lengyeleket (Kripto Akadémia)
Baráti és intenzív német-lengyel kapcsolatokat sürgetett az elmúlt napok nyilatkozat-, illetve karikatúraháborúja után Angela Merkel német kancellár. Az EU soros elnöki tisztségét még a hónap végéig betöltő kancellár asszony szerda késő esti televíziós interjújában hangsúlyozta, hogy Németország valamennyi szomszédjával baráti és intenzív viszonyra törekszik, s ebben a szellemben kívánja…
jún. 28
11:19
Vilmos nem tud elszakadni Kate-től (Kripto Akadémia)
Mindenképpen vissza akarja hódítani volt kedvesét Vilmos herceg, Károly herceg, brit trónörökös elsőszülött fia. A brit lapok már hétvégén cikkeztek arról, hogy Vilmost ismételten együtt látták Kate Middletonnal. A The Sun bulvárlap arról számolt be, Vilmos nem hagyja annyiban a dolgot, ám Kate túlságosan is sértve érzi magát a szakítás miatt, s egyelőre nem biztos abban, hogy újra a királynő…
jún. 28
11:21
Lefejezett holttestek a Tigris partján (Kripto Akadémia)
Húsz lefejezett holttestre bukkantak csütörtökön a Bagdadtól délre fekvő Szalman Pak városban, a Tigris folyó partján - jelentette a rendőrség. A holttestekre helyi lakosok találtak rá. Egyelőre nem tudni, hogy kik az áldozatok. Lefejezésük arra utal, hogy az al-Kaidához tartozó szunnita lázadók voltak az elkövetők.
jún. 28
11:23
Szobaantennával lesz fogható a hírtévé (Kripto Akadémia)
Miközben itthon még csak most írták ki a pályázatokat a földi sugárzású digitális csatornákra (DVB-T), a közszolgálati cseh csatornák után már az Euronews hírtelevízió is meg akar jelenni éter hullámain Csehországban - természetesen digitálisan.
jún. 28
12:03
Miliband az új brit külügyminiszter (Kripto Akadémia)
A 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca (DEFRA) eddigi vezetőjét nevezte ki külügyminiszterré csütörtökön Gordon Brown brit kormányfő. Brown előző nap vette át a miniszterelnöki tisztséget, és első, csütörtöki teljes munkanapján alapos kormányátalakításba kezdett.
jún. 28
12:09
Berlin nem lelkesedik Blair közel-keleti megbízottá történt kinevezéséért (Infostart)
Nem okozott túlzott lelkesedést Németországban Tony Blair volt brit miniszterelnök közel-keleti megbízottá történt kinevezése, sőt a külügyminiszter közvetve irritálónak nevezte a villámgyors megbízatást.
jún. 28
12:11
Kánikula Németországban viharokkal tarkítva (Infostart)
Németország még soha nem volt olyan meleg, mint az elmúlt egy évben. Az átlagos hőmérséklet ugyanis megközelítette a 12 fokot, ami 3 fokkal magasabb a korábban mért átlagnál. Mindebben nemcsak a rekord meleget elért június, hanem a langyos tél is komoly szerepet játszott.
jún. 28
12:43
Nem megy börtönbe, kártérítést fizet a nemi erőszakkal gyanúsított izraeli elnök (Kripto Akadémia)
Elkerüli a börtönbüntetést a nemi erőszakkal gyanúsított Móse Kacav izraeli exelnök az ügyében született vádalku értelmében - jelentette be csütörtökön Menáhem Mazuz főügyész. A megállapodás szerint Kacav elismeri bűnösségét szexuális zaklatás és szeméremsértés elkövetésében, kártérítést fizet a felpereseknek, illetve lemond elnöki hivataláról. Cserébe viszont elkerüli a nemi erőszak miatti…
jún. 28
12:47
Vádalkut kötött a nemi erőszakkal gyanúsított izraeli elnök (Infostart)
Elkerüli a börtönbüntetést a nemi erőszakkal gyanúsított Móse Kacav izraeli exelnök az ügyében született vádalku értelmében - jelentette be csütörtökön Menáhem Mazuz főügyész. A megállapodás szerint Kacav elismeri bűnösségét szexuális zaklatás és szeméremsértés elkövetésében, kártérítést fizet a felpereseknek, illetve lemond elnöki hivataláról.
jún. 28
12:48
Brit kormányátalakítás: cserék a kulcsposztokon (Kripto Akadémia)
A várakozásoknak megfelelően személycseréket hajtott végre csütörtökön kormánya legfontosabb posztjain Gordon Brown brit kormányfő. Brown előző nap vette át a miniszterelnöki tisztséget, és első, csütörtöki teljes munkanapján alapos kormányátalakításba kezdett. Első intézkedései között a 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca (DEFRA) eddigi vezetőjét nevezte ki…
jún. 28
12:49
Teljesen átalakította a kormányt Gordon Brown (Infostart)
Teljesen átalakította a kormány Gordon Brown, akit szerdán nevezett ki II. Erzsébet királynő. "Új kormány alakult, új prioritásokkal" - jelentette be Brown, aki régi harcostársát, Allistair Darlingot ültette a pénzügyminiszteri székbe.
jún. 28
13:03
Meztelen kancellári keblek: sértődés nélkül (Infostart)
Angela Merkel higgadtan nyilatkozott az őt fedetlen mellekkel ábrázoló lengyelországi fotómontázsról, hangsúlyozva: mind Németországban, mind Lengyelországban sajtószabadság van, amit ő tiszteletben tart. A német kancellárt a hét elején egy varsói bulvárlap ábrázolta címlapján meztelen keblekkel, amint a lengyel politikus ikerpárt, a Kaczynski-testvéreket szoptatja. A képaláírás: Európa…
jún. 28
13:29
Nem fogadta Szekeres Imrét orosz kollégája (Infostart)
Szekeres Imre bojkottálásával jelezte a NATO-val szembeni ellenérzéseit az orosz hadsereg - véli a liberális orosz napilap, a Nyezaviszimaja Gazeta. A lap egy csütörtöki cikke szerint az orosz védelmi miniszter azért nem találkozott magyar kollégájával, mert így akart üzenni az észak-atlanti szövetségnek.
jún. 28
13:30
10 ezer milliárd (!) forintos jóvátételt kér 1956 miatt az MVSZ (Kripto Akadémia)
Mintegy tízezer milliárd forintnyi jóvátételi összeget követel Oroszországtól és a nemzetközi hatalmaktól a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a Szovjetunió 1956-os forradalomban játszott szerepéért - jelentették be a szervezet vezetői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
jún. 28
13:53
5 milliárd forintba kerülhet a Rába-Lapnics megtisztítása (Kripto Akadémia)
Mintegy 20 millió euróra becsülte csütörtöki kismartoni (Eisenstadt) sajtóértekezletén a Rába-Lapincs-folyórendszer természetes állapotának helyreállítási összköltségét Stájerországtól Szentgotthárdig Niki Berlakovich burgenlandi tartományi környezetvédelmi tanácsos. A tanácsos (tartományi miniszter) elmondta, hogy a Rába megtisztítására elfogadott magyar-osztrák akcióprogram folyományaként…
jún. 28
14:10
XVI. Benedek lehetővé teszi a latin nyelvű misézést (Kripto Akadémia)
XVI. Benedek pápa lehetővé teszi, hogy a római katolikus egyház istentiszteleti szertartásait latinul tartsák, mint az évszázadokon keresztül a II. Vatikáni Zsinatig (1962-65) gyakorlat volt - jelentették be csütörtökön a Vatikánban. A szentatya önszántából (motu proprio) enyhít azokon szigorító intézkedéseken, amelyek a latin nyelvű misézésre vonatkoznak. Az erről készült dokumentumot szerdán a…
jún. 28
15:38
Áram nélkül maradt a New York-i elitnegyed (Infostart)
Áramszünet bénította meg szerdán Manhattan egy részét. A helyi szolgáltató egyelőre nem tudja megmondani, mi volt az oka a kimaradásnak. Nem ez volt az első eset, hogy a városban leállt az áramszolgáltatás.
jún. 28
15:40
A Nagy Testvér Amerikában lakik (Infostart)
Egyelőre titkos az Európai Unió és az Egyesült Államok megállapodása a légi utasok adatcseréjéről, de az unióból a tengerentúlra utazók jó, ha tudják: legalább 34 adatot közölnek róluk az amerikai hatóságokkal. Washington ugyanis az ilyen információszerzést tartja a terrorizmus elleni harc egyik legfontosabb eszközének.
jún. 28
15:52
Ahol már horgászni is életveszélyes (Infostart)
Húsz lefejezett holttestet találtak Bagdadban a Tigris folyó partján, miközben a város egyik buszpályaudvarán húsz embert ölt meg egy autóba rejtett pokolgép. A szektás erőszak már a bagdadiak étkezési szokásait is befolyásolja: vallási elöljárók a sok halott miatt "tisztátalannak" minősítették a folyóból kifogott halakat.
jún. 28
19:18
Szerbiában bujkál a háborús bűnös? (Infostart)
A jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint Ratko Mladic, a boszniai szerbek egykori katonai főparancsnoka Szerbiában bujkál, és már csak idő kérdése a letartóztatása.
jún. 28
20:04
Fordulat az elrabolt kislány ügyében (Infostart)
Helyi lapinformációk szerint Spanyolországban letartóztattak egy olasz férfit a Portugáliában elrabolt négyéves brit kislány, Madeleine McCann ügyében. A letartóztatást a déli kikötőváros, Algeciras közelében hajtották végre.

Keresés