2009. június 7. vasárnap

jún. 7
0:00
Air France-katasztrófa: két áldozat holttestére bukkantak (Infostart)
Megtalálták a hétfői repülőgép-szerencsétlenség két áldozatának holttestét az Atlanti-óceánban - közölte a brazil légierő szóvivője. A brazil kutatóalakulatok egyebek mellett az Air France gépének egyik ülését is kiemeltek a vízből.
jún. 7
9:57
Az ír kormányfő pártja nagy vereséget szenvedett (Metropol)
Brian Cowen ír kormányfő pártja, a Fianna Fáil súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti választásokon a szavazófülkét elhagyók megkérdezése alapján szombaton készített előrejelzések alapján, illetve a szintén pénteken rendezett helyhatósági és a két parlamenti helyért folytatott időközi választásokon az első eredmények szerint.
jún. 7
10:12
EP-választás: Luxemburgban és Belgiumban pénzbüntetést fizet, aki nem szavaz (Infostart)
Németországban, Belgiumban és Luxemburgban is megkezdődött vasárnap az európai parlamenti választás, az említett országokon kívül a kontinens további 16 államában - köztük Magyarországon is - megválasztják az EP képviselőit, és ezzel véget ér az európai választási maraton.
jún. 7
10:15
Megkezdődött a szavazás Németországban, Belgiumban és Luxemburgban (Kripto Akadémia)
Németországban, Belgiumban és Luxemburgban is megkezdődött vasárnap az európai parlamenti választás, az említett országokon kívül a kontinens további 16 államában - köztük Magyarországon is - megválasztják az EP képviselőit, és ezzel véget ér az európai választási maraton.
jún. 7
11:27
Hatalmas tűz egy törökországi vegyiüzemben (Metropol)
Nagy tűz ütött ki egy vegyiüzem raktáraiban vasárnap Isztambul közelében. A tűzeset a török nagyvárostól mintegy negyven kilométerre lévő ipari övezet egy festékgyártó üzemében történt.
jún. 7
11:42
Elégedett az MKP az EP-választások eredményével (Infostart)
Elégedett a szlovák EP-választások eredményével a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Csáky Pál. A párt ahogy eddig is, két képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Megjegyezte azt is, az MKP nem vesz részt az áprilisban újraválasztott szlovák köztársasági elnök beiktatási ünnepségének nem hivatalos részén, mivel így kíván tiltakozni Ivan Gasparovic magyarellenes kijelentései miatt.
jún. 7
13:51
Megkezdődött a szavazás Németországban, Belgiumban és Luxemburgban (Metropol)
Németországban, Belgiumban és Luxemburgban is megkezdődött vasárnap az európai parlamenti választás, az említett országokon kívül a kontinens további 16 államában - köztük Magyarországon is - megválasztják az EP képviselőit, és ezzel véget ér az európai választási maraton.
jún. 7
14:45
Egy amerikai elnök Párizsban (Metropol)
A párizsi Pompidou Központban tett látogatást az amerikai elnöki család vasárnap délelőtt, miután előző este a Notre-Dame székesegyházat tekintették meg.
jún. 7
15:00
Romániai EP-választás: magas a részvétel Erdélyben (Infostart)
A romániai EP-választáson a magyarlakta erdélyi területeken magas, jóval az országos átlag feletti a részvétel. A bukaresti aktivitás ellenben erősen átlag alatti.
jún. 7
15:39
Az MKP bojkottálja az államfői beiktatás nem hivatalos részét (Kripto Akadémia)
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem vesz részt az áprilisban újraválasztott szlovák köztársasági elnök beiktatási ünnepségének nem hivatalos részén, tiltakozásul Ivan Gasparovic magyarellenes kijelentései és állásfoglalásai miatt - jelentette be Csáky Pál, az MKP elnöke vasárnapi sajtóértekezletén Pozsonyban.
jún. 7
15:41
Valószínűleg a Robert Fico vezette Smer nyerte a szlovákiai EP-választást (Kripto Akadémia)
Valószínűleg a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte meg az európai parlamenti (EP) választást Szlovákiában - jelentette vasárnap reggel a pozsonyi SITA hírügynökség.
jún. 7
15:54
Éveket csúszik és drágább lesz az új amszterdami metró (Infostart)
Több évet csúszik és az eredeti terveknél jóval drágább lesz, de megépül az új metróvonal Amszterdamban a témával foglalkozó helyi szakbizottság döntésének értelmében.
jún. 7
16:15
A Fico vezette kormányzó Smer győzött Szlovákiában (Metropol)
A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte meg az európai parlamenti (EP) választást Szlovákiában - a nem hivatalos végeredményt a pozsonyi SITA hírügynökség tette közzé vasárnap délután.
jún. 7
16:51
Nagy-Britanniában az EP-választás eredménynek közvetlen belpolitikai hatása lehet (Kripto Akadémia)
Vasárnap 19 országban nyitottak ki a szavazóhelyiségek, hogy a lakosok megválasszák az Európai Parlament tagjait. Ezzel a voksolással befejeződik a négy napja tartó "maratoni" választási procedúra, melynek során elméletileg összesen mintegy 375 millió választópolgár dönthetett az EU egyik legfontosabb testületének 736 mandátumáról.
jún. 7
17:09
Válasz a közelmúltbeli észak-koreai atomkísérletre! (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy visszahelyezi Észak-Koreát a terrorizmust szponzoráló országok listájára - mondta Hillary Clinton külügyminiszter vasárnap. Az amerikai diplomácia vezetője az ABC televízióban közölte: ez lehet az egyik válasz a közelmúltbeli észak-koreai atomkísérletre.
jún. 7
17:24
Székelyföldön kétszer akkora a részvétel, mint Bukarestben (Infostart)
A legfrissebb, 16 órás adatok alapján továbbra is átlag feletti a magyarlakta megyék választói aktivitása Romániában.
jún. 7
17:45
Négy parlamenti képviselő kilépett az MKP-ból (Kripto Akadémia)
A Magyar Koalíció Pártjának négy képviselője - Bugár Béla, Gál Gábor, A. Nagy László és Bastrnák Tibor - vasárnap kilépett a pártból. "Kéthónapos igyekezetünk kompromisszumos megállapodásra jutni a Magyar Koalíció Pártjával ma véglegesen befejeződött" - közölte a TASR szlovák hírügynökséggel Bugár Béla.
jún. 7
18:03
A konzervatív ÖVP kapta a legtöbb szavazatot Ausztriában (Kripto Akadémia)
A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) kapta a legtöbb szavazatot Ausztriában vasárnap az európai parlamenti választáson az előzetes eredmények szerint. Bár a közvélemény-kutatások fej-fej melletti eredményt vetítettek előre, az ÖVP a nem végleges adatok szerint hat százalékkal megelőzte koalíciós partnerét, az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ).
jún. 7
18:36
Lezuhant gép: a brazil légierő újabb három holttestet talált (Infostart)
Újabb három holttestet találtak vasárnap az Atlanti-óceánban annak a helynek a közelében, ahol feltételezések szerint az Air France repülőgépe hétfőn lezuhant.
jún. 7
18:38
Bizalmat kapott a képviselőházban az átmeneti cseh kormány (Infostart)
Bizalmat kapott vasárnap a prágai képviselőházban a Jan Fischer miniszterelnök vezette átmeneti cseh kormány.
jún. 7
18:39
A szociáldemokraták "történelmi mélyponton" végeztek (Kripto Akadémia)
A konzervatív pártok valamelyes visszaestek, de ennek ellenére az európai parlamenti választások nyertesei Németországban az első előrejelzések szerint. A szociáldemokraták ezzel szemben "történelmi mélyponton" végeztek.
jún. 7
18:54
EP-választás: jobboldali erősödés, baloldali megosztottság (Infostart)
A jobboldal megerősödéséről, a baloldal megosztottságáról tanúskodnak az európai parlamenti (EP-) választások első felmérései, illetve részeredményei - állapította meg vasárnap délután újságírói érdeklődésre Jackie Davies, a brüsszeli székhelyű Európai Politikai Központ elemzője.
jún. 7
18:57
A brazil légierő újabb három holttestet talált (Metropol)
Újabb három holttestet találtak vasárnap az Atlanti-óceánban annak a helynek a közelében, ahol feltételezések szerint az Air France repülőgépe hétfőn lezuhant.
jún. 7
19:15
Rekord nagyságú büntetés (Metropol)
Ólommal szennyezett kínai gyártású gyermekjátékok forgalmazása miatt rekord nagyságú, 2,3 millió dollár (475 millió forint) büntetés megfizetésére kötelezte az amerikai állami termékfelügyelet (CPSC) a Mattelt.
jún. 7
19:30
EP-választás - Görögországban, Bulgáriában és Máltán az ellenzék áll nyerésre (Infostart)
Az ellenzék vezet vasárnap az európai parlamenti választáson Görögországban, Bulgáriában és Máltán az előrejelzések szerint.
jún. 7
20:09
A választók a kormánypártokat "büntették" a gazdasági válságért (Metropol)
Az európai parlamenti választásokon több országban a kormánypártokat büntették a világgazdasági válság leküzdésének elégtelensége miatt - a Reuters brit hírügynökség elemzése szerint ez derült ki az utolsó, vasárnapi exit pollok eredményéből.
jún. 7
20:24
EP-választás: 9,1 százalékot kapott az RMDSZ - exit poll (Infostart)
Az INSOMAR közvélemény-kutató intézet exit pollja alapján a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte a választásokat 31 százalékkal. Az RMDSZ listája 9,1 százalékot ért el. A Központi Választási Iroda jelentése szerint a választáson a szavazók 21,63 vett részt.
jún. 7
20:26
Ki győzött Szlovákiában? (Infostart)
Pavol Paška (Smer-SD) házelnök szerint pártja egyértelmű győzelmét jelenti az európai parlamenti (EP) választásokon szerzett öt mandátum. Paška a Szlovák Televízió vasárnapi vitaműsorában ezzel Csáky Pál MKP-elnök kijelentésére reagált, aki szerint a hazai jobboldal győzött a Smer felett. A három ellenzéki párt ugyanis hat mandátumot szerzett az Európai Néppártnak (EPP), miközben a Smer-SD csak…
jún. 7
20:27
Kormánypártokat "büntettek" az EP-választásokon a gazdasági válságért (Kripto Akadémia)
Az európai parlamenti választásokon több országban a kormánypártokat büntették a világgazdasági válság leküzdésének elégtelensége miatt - a Reuters brit hírügynökség elemzése szerint ez derült ki az utolsó, vasárnapi exit pollok eredményéből.
jún. 7
20:42
Sarkozy pártja az élen Franciaországban (Infostart)
Nicolas Sarkozy államfő pártja, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) végzett az élen 28,5 százalékkal a vasárnapi európai parlamenti választáson Franciaországban az első előjelzések szerint. Ausztriában a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) kapta a legtöbb szavazatot az előzetes eredmények szerint, és erősödtek az EU-kritikus tömörülések.
jún. 7
20:45
Pöttering: jó alapot jelentenek a választási eredmények (Kripto Akadémia)
Jó alapot jelentenek az európai parlamenti (EP-) választások eredményei az Európai Néppárt munkájához - jelentette ki vasárnap este Hans-Gert Pöttering német kereszténydemokrata politikus, az Európai Parlament eddigi elnöke.
jún. 7
21:03
A romániai magyarok négy mandátumot szerezhetnek (Kripto Akadémia)
A Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt (PSD-PC) szövetsége nyerte az exit poll adatok szerint a vasárnapi romániai európai parlamenti választásokat.
jún. 7
21:21
Európai parlamenti választások külföldön (Metropol)
A konzervatív pártok valamelyes visszaestek, de ennek ellenére az európai parlamenti választások nyertesei Németországban az első előrejelzések szerint a vasárnapi európai parlamenti választásokon.
jún. 7
22:12
EP-választás: Belgiumban 91, Litvániában 16 százalékos a részvételi arány (Infostart)
Az unió 27 tagállamában 43 százalékos volt a részvételi arány az EP-választáson, vagyis minden eddiginél kevesebben mentek el voksolni az uniós választópolgárok közül. Az EU-országok többségében a választók körülbelül negyven százaléka ment el szavazni, kiugró adatokkal csak Luxemburg és Belgium büszkélkedhet: a két Benelux-államban a választók 90 százaléka voksolt.
jún. 7
23:06
Egész Európában erősödtek a radikálisok (Infostart)
Várhatóan az Európai Néppárt alakíthatja a legnagyobb frakciót az új Európai Parlamentben, de veszíteni fognak eddigi pozíciójukból, mint ahogy a szocialisták is. A liberálisok az előrejelzések szerint tartják a pozíciójukat, a radikálisok azonban megerősödnek - mondta az InfoRádióban a BruxInfo elemzője.
jún. 7
23:42
EP-összesítés: 263-273 hely a néppártnak, 155-165 a szocialistáknak (Infostart)
Összesen 263-273 képviselői helyhez juthatnak az Európai Unió 27 tagországának az Európai Néppártban tömörülő kereszténydemokrata, konzervatív pártjai az Európai Parlamentben a vasárnap este befejeződött választás során - derül ki az EP központjában késő este közzétett előrejelzésből, amely az addig ismeretessé vált nem hivatalos vég- és részeredményeken alapul.
jún. 7
23:45
EP-összesítés: 263-273 hely a néppártnak, 155-165 a szocialistáknak (Kripto Akadémia)
Összesen 263-273 képviselői helyhez juthatnak az Európai Unió 27 tagországának az Európai Néppártban tömörülő kereszténydemokrata, konzervatív pártjai az Európai Parlamentben a vasárnap este befejeződött választás során - derül ki az EP központjában késő este közzétett előrejelzésből, amely az addig ismeretessé vált nem hivatalos vég- és részeredményeken alapul.

Keresés