2009. június 7. vasárnap

jún. 7
6:21
Befejeződik az európai választási maraton (Alternatív Energia)
Az Európai Unió 19 tagországában választják meg vasárnap az Európai Parlament új képviselőit, véget ér a választási maraton, amely csütörtökön kezdődött Nagy-Britanniában és Hollandiában. Magyarország is vasárnap választ.
jún. 7
6:39
Ma van a pedagógusnap (Alternatív Energia)
Az idén 57. alkalommal ünneplik június első vasárnapján Magyarországon a pedagógusnapot és köszöntik az oktatásban dolgozókat.
jún. 7
6:41
Szavazni személyazonosító és lakcímigazolvánnyal lehet (Alternatív Energia)
Szavazni kizárólag személyazonosító és lakcímigazolvánnyal lehet a mai európai parlamenti (EP) választáson az ország csaknem 11 ezer szavazókörében reggel 6 és este 7 óra között. A szavazatszámláló bizottság e dokumentumok alapján döntheti el, szerepel-e a polgár a névjegyzékben.
jún. 7
6:43
Pecséttel érvényes a szavazólap (Alternatív Energia)
Érvénytelen az a szavazat, amelyet nem pecsétel le a választópolgár jelenlétében a szavazatszámláló bizottság a mai európai parlamenti (EP) választáson. A szavazatszámláló bizottság először ellenőrzi a választópolgár személyazonosságát és lakcímét, és azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben. Ha a választói névjegyzékben megtalálja a polgár nevét, a szavazólapokat a hivatalos bélyegzővel - a…
jún. 7
6:45
Megnyitottak a szavazókörök (Alternatív Energia)
Reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország mintegy 11 ezer szavazókörében, valamint a külképviseleteken; este hét óráig 8 millió 73 ezer magyar és mintegy 5.600 uniós választópolgárt várnak az urnákhoz.
jún. 7
9:36
EP-választás: 7 óráig 1,07 százalékos a részvétel (Infostart)
A választásra jogosultak 1,07 százaléka, 85.637 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 7 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
9:54
6,03 százalékos részvétel 9 óráig (Infostart)
A választásra jogosultak 6,03 százaléka, 484.019 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
9:57
A szavazók hat százaléka járult az urnákhoz 9 óráig (Metropol)
A választásra jogosultak 6,03 százaléka, 484.019 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
10:15
Megnyitottak a szavazókörök (Metropol)
Reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország mintegy 11 ezer szavazókörében, valamint a külképviseleteken; este hét óráig 8 millió 73 ezer magyar és mintegy 5600 uniós választópolgárt várnak az urnákhoz.
jún. 7
10:15
Biztonsági jelekkel védik a szavazólapokat (Alternatív Energia)
Biztonsági jellel védik a szavazólapokat másolás ellen, így a vitatott, vagy gyanúsnak tartott esetekben egyszerűen meg lehet állapítani azok eredetiségét. Az Állami Nyomdában korábban szigorú biztonsági intézkedések mellett nyomtatták ki a mai európai parlamenti (EP) választáshoz szükséges 8.342.500 szavazólapot. A magyar és más uniós választópolgárok száma, akik Magyarországon szavazhatnak,…
jún. 7
10:30
Fegyverrel raboltak ki egy presszót Pécs közelében (Infostart)
Fegyverrel rabolt ki két férfi egy presszót vasárnap hajnalban Pécs közelében; az elkövetők ötvenezer forintot és egy mobiltelefont zsákmányoltak, de hamarosan elfogták őket - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
jún. 7
10:33
Biztonsági jelekkel védik a szavazólapokat (Metropol)
Biztonsági jellel védik a szavazólapokat másolás ellen, így a vitatott, vagy gyanúsnak tartott esetekben egyszerűen meg lehet állapítani azok eredetiségét.
jún. 7
10:48
Presszó-rablók maszkban, fegyverrel - elfogták őket (Infostart)
Fegyverrel rabolt ki két férfi egy presszót vasárnap hajnalban Pécs közelében; az elkövetők ötvenezer forintot és egy mobiltelefont zsákmányoltak, de hamarosan elfogták őket - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
jún. 7
10:50
Halálos közúti baleset Páty és Budakeszi között (Infostart)
Halálos közúti baleset történt szombat este Páty és Budakeszi között - erősítette meg az Országos Mentőszolgálat az MTI értesülését.
jún. 7
11:06
Megsemmisítik a leadott ajánlószelvényeket (Infostart)
Az Országos Választási Iroda (OVI) vasárnap délelőtt megkezdte a pártok által az európai parlamenti (EP) választásra gyűjtött és leadott ajánlószelvények megsemmisítést.
jún. 7
11:09
Megkezdték az ajánlószelvények megsemmisítését (Metropol)
Az Országos Választási Iroda (OVI) vasárnap délelőtt megkezdte a pártok által az európai parlamenti (EP) választásra gyűjtött és leadott ajánlószelvények megsemmisítést.
jún. 7
12:00
13,77 százalékos részvétel 11 óráig - magasabb, mint öt éve (Infostart)
A választásra jogosultak 13,77 százaléka, 1.105.328 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
12:03
Több mint egymillióan mentek szavazni 11 óráig (Metropol)
A választásra jogosultak 13,77 százaléka, 1.105.328 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
12:54
Telefonos kampánycsend-sértést jelentettek Tolnából (Infostart)
Kampánycsendsértésről érkezett bejelentés a Tolna megyei területi választási bizottsághoz - közölte a területi választási iroda vezetője vasárnap, az európai parlamenti (EP) választás napján az MTI-vel.
jún. 7
12:57
Kampánycsendsértésről tettek bejelentést Tolnában (Metropol)
Kampánycsendsértésről érkezett bejelentés a Tolna megyei területi választási bizottsághoz - közölte a területi választási iroda vezetője vasárnap, az európai parlamenti (EP) választás napján.
jún. 7
13:51
EP-választás - Összefoglaló (Alternatív Energia)
A vasárnapi európai parlamenti (EP) választáson a kora reggeli órákban többen járultak az urnákhoz, mint a 2004-es voksoláson, de 11 órára a szavazók részvételi aránya már közel azonos volt: több mint 1,1 millióan járultak az urnákhoz. Rendkívüli eseményeket csak Pest megyéből jelentettek: három választópolgár a visszautasítottak jegyzékére került, hiányzó vagy lejárt okmánya miatt.
jún. 7
14:06
19,4 százalékos részvétel 13 óráig - kevesebb, mint öt éve (Infostart)
A választásra jogosultak 19,4 százaléka, 1.558.016 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
14:27
Közel 20 százalékos részvétel 13 óráig (Metropol)
A választásra jogosultak 19,4 százaléka, 1.558.016 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
15:00
Elfogták a 89 éves nénit kirabló csalót (Infostart)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bevetési Főosztály Akció Osztályának munkatársai 2009. június 4-én elfogták K. J. 43 éves budapesti férfit, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - adott hírt a rendőrség honlapja vasárnap.
jún. 7
15:18
Kézigránát az egyik szavazóhelyiség melletti büfében (Infostart)
Gyújtószerkezet nélküli kézigránátot találtak a Nógrád megyei Vizslás-Újlakon szombat este, amikor a bombakutatók az európai parlamenti (EP) választás előtt átvizsgálták a szavazóhelyiségeket és azok környékét - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
jún. 7
15:21
Tömeges kampánycsendsértést jeleztek Hajdú-Biharban (Alternatív Energia)
Tömeges telefonos kampánycsendsértésről érkezett két bejelentés a Hajdú-Bihar megyei Területi Választási Irodához vasárnap - jelezte Vasas Lászlóné megyei főjegyző, az iroda vezetője.
jún. 7
15:36
Automata telefonhívások: sorozatos kampánycsendsértés (Infostart)
Sorozatosak a kampánycsendsértések az országban. A választókat automata telefonhívásokkal buzdítják az európai parlamenti választásokon való részvételre, és bizonyos pártok támogatására. Eddig három párt nevében telefonáltak a jelentések szerint. Az egyikük felszólította a Magyar Telekomot, hogy ne továbbítsa a törvénysértő hívásokat. Hivatalos bejelentést a kampánycsendsértésről csak írásban…
jún. 7
15:39
Szenzációs felfedezés! (Alternatív Energia)
Vizeletet, szögeket, horog alakúra hajlított gombostűket, körömdarabkákat és hajat tartalmaz az a több mint 300 éves mázas cserépflaska, amelyre London greenwichi kerületében bukkantak a régészek - a tudósok szerint a lelet legkomplettebb ismert "boszorkányüveg".
jún. 7
15:57
Több megyében hasonló kampánycsendsértés (Metropol)
Több megyében is hasonló kampánycsendsértésekről tettek bejelentést a területi választási bizottságokhoz, és az Országos Választási Bizottsághoz is több tucatnyi bejelentés érkezett, miszerint telefonon buzdították a választókat szavazásra párt, illetve pártok nevében, vagy közölve azt, hogy kire adják le a voksukat.
jún. 7
16:12
24,09 százalék a 15 órás részvételi adat - lemaradóban 2004-től (Infostart)
A választásra jogosultak 24,09 százaléka, 1.935.415 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson 15 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
16:15
Közel kétmillióan szavaztak 15 óráig (Metropol)
A választásra jogosultak 24,09 százaléka, 1.935.415 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson 15 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
16:15
EP-választás - Részvételi arány délután háromkor (Alternatív Energia)
A válsztópolgárok kicsivel több mint 24 százaléka járult az urnákhoz délután háromig - adta hírül a valasztas.hu. A legtöbben Budapesten szavaztak.
jún. 7
16:51
Kampánycsendsértéseket jeleztek Borsodban (Alternatív Energia)
Csaknem húsz bejelentés érkezett eddig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választási irodához, jószerivel valamennyi olyan telefonhívásokkal kapcsolatos, amelyekkel valamelyik pártra való szavazásra buzdították a választókat - mondta Kovács János a megyei választási iroda vezetője vasárnap.
jún. 7
17:09
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Metropol)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 7 14 22 39 40 42.
jún. 7
18:00
17 óráig a választók 30,25 százaléka szavazott - 2004-ben 32,25 (Infostart)
A választásra jogosultak 30,25 százaléka, 2.430.885 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson 17 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
18:03
30,25 százalékos a részvétel 17 órakor (Metropol)
A választásra jogosultak 30,25 százaléka, 2.430.885 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson 17 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
jún. 7
18:03
EP-választás - Délutáni részvétel (Alternatív Energia)
Délután öt órakor a szavaztra jogosultak mintegy 30 százaléka adta le voksát - szerepel a valasztas.hu portálon. A legtöbben Budapesten járultak az urnák elé.
jún. 7
18:39
Zalában fákat döntött ki a szél, utakat öntött el a víz (Metropol)
Zala megye több településén is fákat döntött ki a viharos erejű szél vasárnap délután, az esőzés utakat öntött el, a vizes úton egy személyautó balesetet szenvedett.
jún. 7
18:39
Kevesebben mentek el szavazni, mint öt éve (Alternatív Energia)
A kora reggeli órákban még magasabb volt a részvételi arány a vasárnapi európai parlamenti választásokon, mint a 2004-es voksoláson, délutánra azonban ez az arány megfordult és a 17 órás részvételi adatok szerint némileg kevesebben mentek el szavazni, mint öt éve.
jún. 7
18:41
Nem engedtek be egy OVB-tagot a hivatalba (Alternatív Energia)
Nem engedték be az Országos Választási Bizottság (OVB) egyik pártdelegált tagját vasárnap délután a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) épületébe, ahol a választási adatok informatikai, tájékoztató összesítését végzik.
jún. 7
18:43
Kampánycsendsértések sora Fejérben (Alternatív Energia)
Írásban nyolc, telefonon ötvennél is több bejelentést tettek kampánycsendsértésről Fejér megyében; négy ügyet már megtárgyalt a területi választási bizottság, négyről pedig 19 óra körül tárgyalnak - tudatta a Fejér megyei önkormányzat aljegyzője vasárnap késő délután.
jún. 7
19:12
Éjszaka még lehet zivatar, holnap napos idő lesz (Infostart)
Az este folyamán továbbra is esős időjárásra lehet számítani az ország jelentős részén, de olyan szélsőséges jelenségek már nem várhatóak, mint Nyíregyháza környékén, ahol dió nagyságú jég hullott - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, miután a heves szél és a jégverés jelentős károkat okozott a térségben.
jún. 7
19:14
Elsöprő Fidesz-KDNP-győzelmet mutatnak a legfrissebb felmérések (Infostart)
A közvélemény-kutatások szerint nagy fölénnyel a Fidesz-KDNP nyerte az idei európai parlamenti választást. A Magyar Televízió megbízásából a Szonda Ipsos és a Századvég - Forsense készített felmérést. Az Országos Választási Iroda (OVB) adatai szerint fél hétig a választásra jogosultak 34,9 százaléka adta le a szavazatát; Budapesten ez az arány elérte a 42,66 százalékot.
jún. 7
19:15
SZDSZ: az EP-választásnak "közvetlen belpolitikai hatása nincs" (Alternatív Energia)
Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti (EP) listavezetője bízik abban, hogy pártja bejut az Európai Unió törvényhozó testületébe. A liberális politikus ezt vasárnap délelőtt mondta, miután leadta szavazatát a fővárosi XII. kerületi Németvölgyi úti Általános Iskolában.
jún. 7
19:16
Balfácán vagy csodafegyver Bokros Lajos? (Infostart)
Bokros Lajos nem tartotta magát balfácánnak, hogy programja felpuhításával miniszterelnök-jelölt legyen, azonban a szocialisták sem akarták annak. A Horn-kormány pénzügyminisztere így megmaradt az MDF európai parlamenti listavezetőjének. A csodafegyvernek tekintett közgazdász alatt azonban időközben szétesett az MDF parlamenti képviselőcsoportja, és a párt is el kezdett repedezni.
jún. 7
19:17
Lendvai: mégis van egy jó csomó ember, aki kitart a baloldalisága mellett (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke irreálisnak tartja, hogy az öt évvel ezelőttihez hasonló európai parlamenti (EP) választási eredményt érjen el pártja. A politikus vasárnap délután újságíróknak azt mondta, a számoknál fontosabb lesz az, hogy mégis van egy jó csomó ember, aki kitart a baloldalisága mellett.
jún. 7
19:18
EP-választás - OVB: törvénysértők az automatizált telefonhívások (Infostart)
Egyhangú döntéssel nyilvánította törvénysértőnek az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap esti ülésén azokat az automatizált telefonhívásokat, amelyek nap közben a szavazáson való részvételre buzdítottak.
jún. 7
19:19
Morvai Krisztina: bizonytalan a Jobbik bejutása az EP-be (Alternatív Energia)
Nem lehet tudni, hogy a Jobbik bejut-e az Európai Parlamentbe (EP), és azt sem, hogy a párt milyen eredményt ér el az EP-választáson - mondta Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője vasárnap délután Budapesten, miután a XII. kerületben leadta szavazatát.
jún. 7
19:30
Az SZDSZ-nek is sokat köszönhet a Jobbik (Infostart)
Az európai parlamenti választás kampánya javarészt a Jobbik Magyarországért Mozgalomról szólt. Szinte nem volt olyan mérvadó párt, amelyik nem ezzel az új radikális erővel összefüggésben határozta meg magát és választási üzenetét. A felmérések szerint a Jobbiknak nagy esélye van arra, hogy bejuttassa Morvai Krisztinát a brüsszeli törvényhozásba.
jún. 7
19:32
Göncz Kinga: A térségből a magyarok szavaztak a legtöbben (Infostart)
A közép-európai régióban a magyarok szavaztak a legnagyobb arányban - mondta az InfoRádióban Göncz Kinga, az MSZP listavezetője, rámutatva: a 34,9 százalékos fél hetes adat még mindig alacsonyabb, mint öt évvel ezelőtti volt.

Keresés