2009. június 12. péntek

jún. 12
5:27
Döntő lehet az MSZP-SZDSZ viszonyában az adótörvényekről szóló szavazás (Alternatív Energia)
Jelentős "mozgást" hozott az EP-választás minden pártban. Ez nem csak a tisztújításokra vonatkozik, hanem arra is, hogy a pártoknak - függetlenül attól, hogy nyertek-e az EP-voksoláson, vagy vesztettek - el kell gondolkodniuk politikai lehetőségeikről. Míg az SZDSZ-ben a négy ügyvivő kilépése után egyenesen a párt léte és jövője a kérdés, az MDF csaknem egy év haladékot kapott, ám három politikust…
jún. 12
5:29
A Fidesz 2010-ig megkötné a kezét a hivatalban lévő kormánynak (Alternatív Energia)
Orbán Viktor azt kéri a parlamenti többségtől, hogy ne kormányozzon, ám ezt az MSZP felelősséggel nem teheti - hárította el Lendvai Ildikó pártelnök az ellenzéki vezető kérését. Orbán az EP-választás után követelte, hogy a kormány vonja vissza több tervezett intézkedését, különben úgyis hatályon kívül helyezik azokat, ha hatalomra kerülnek. Miközben a Fidesz tétlenséget vár, az Orbán-kormány 2002…
jún. 12
5:31
"Az SZDSZ és a zsidópárt holdudvarának minden tagjának felajánlunk egy-egy bőröndöt a meneküléshez" (Alternatív Energia)
A mai ügyvivői testületi ülésen, vagy a hétfő frakcióülésen dönt az SZDSZ arról, lesz-e következménye a kuruc.info üzenetének - jelentette ki lapunk kérdésére Horn Gábor, a párt ügyvivője.
jún. 12
5:33
"A nem létező kórházi teljesítményre nincs mit kifizetni" (Alternatív Energia)
Jogerősen megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság (LB) a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet aktív ágyainak csökkentéséről szóló két évvel ezelőtti egészségügyi miniszteri rendeletet. Az indoklás szerint a kapacitáselvonással sérült a helybéliek legmagasabb szintű ellátáshoz való joga, és nem biztosított a lakosság szükségletéhez igazodó kapacitás. Korábban hasonló ügyben pert nyert…
jún. 12
5:35
Megvédi becsületét Dunaújváros polgámestere (Alternatív Energia)
Megszüntette a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség a dunaújvárosi Hankook-telek eladása ügyében indított nyomozást. Ezzel megdőlt a Kálmán András, szocialista polgármesterrel szembeni gyanúsítás. Előzőleg a Fejér Megyei Főügyészség úgy találta, Dunaújváros első embere megalapozottan gyanúsítható nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel. A nyomozás megszüntetése miatt Dorkota Lajos…
jún. 12
6:03
Ha országgyűlési választások lettek volna, a Fidesz kétharmadot ért volna el (Alternatív Energia)
Ha a június 7-ei választáson nem európai parlamenti képviselőket, hanem új Országgyűlést választott volna az ország, a Fidesz-KDNP 269, az MSZP 56, a Jobbik 46, az MDF pedig 15 mandátumot szerzett volna - számol be a Nézőpont Intézet jelentéséről pénteki számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet.
jún. 12
6:21
Önnek mi a véleménye a vagyonadóról? (Alternatív Energia)
A megkérdezettek többsége elfogadhatónak tartja a vagyonadó bevezetését, igaz csupán minden huszadik háztartásban tartanak attól, hogy nekik is fizetniük kellene - derül ki Népszabadság megbízásából készült Medián-felmérésből, amelyet a lap pénteki száma közöl.
jún. 12
6:23
Sólyom László Nápolyba utazik, miért? (Alternatív Energia)
Hét európai uniós tagállam államfőinek kötetlen találkozóján vesz részt Sólyom László Nápolyban.
jún. 12
6:54
Megvan az EP-választás hivatalos végeredménye (Infostart)
Megállapította az Országos Választási Bizottság (OVB) a június 7-ei európai parlamenti (EP) választás jogi végeredményét, miután összesítette a Magyarországon és a külképviseleteken leadott szavazatokat.
jún. 12
7:12
Gripen-ügy: Büntetést fizetnek a kenőpénzek után (Infostart)
Az Egyesült Államok és Anglia nyomozó hatóságai állítólag megállapodtak a British Aerospace Systemmel (BAS) és a svéd Saabbal arról, hogy az érintett cégek a vadászgépek eladása érdekében kifizetett kenőpénzek miatt hajlandók büntetést fizetni - olvasható a Népszabadságban.
jún. 12
7:15
SZDSZ: "már mi sem vagyunk meggyőződve a párt létjogosultságáról" (Alternatív Energia)
Eörsi Mátyás az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy ami most zajlik a pártban az azt mutatja, hogy nagyon nagy baj van.
jún. 12
7:48
Világjárvány: Magyarországon nincs szükség újabb intézkedésre (Infostart)
Magyarországon nincs szükség újabb lépésekre azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá nyilvánította az új típusú influenzát - közölte mondta az InfoRádiónak Falus Ferenc országos tisztifőorvos.
jún. 12
8:06
Wéber Attila: Egy év alatt nem lehet helyrehozni a szocialista pártot (Infostart)
Wéber Attila szociológus szerint az MSZP-nek újra kell definiálnia magát, különben a következő országgyűlési választásokra egy széteső párt képét fogja nyújtani.
jún. 12
8:27
"Orbán Viktor és a Fidesz felelőtlen magatartást tanusít" (Alternatív Energia)
Bokros Lajos MDF-es EP képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a Fidesz azon van, hogy növelje a felelőtlen tettek számát.
jún. 12
9:54
Nyilvánosságra kerülnek az MSZMP PB '89-es üléseinek hangdokumentumai (Infostart)
Széles körben eddig nem ismert hangdokumentumokat mutat be Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 20. évfordulóján - jövő kedden - Budapesten a Nyílt Társadalom Alapítvány.
jún. 12
9:57
Gratuláció a Fidesz sikeréhez (Alternatív Energia)
Az Európai Néppárt elnökségi ülésén gratulált Orbán Viktornak és a Fidesznek az európai parlamenti választás 30 éves történetének legjobb eredményéhez - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteken az MTI-nek.
jún. 12
10:51
1 hét alatt 5 vezető politikus mondhat le posztjáról az SZDSZ-ben (Alternatív Energia)
Megkezdődött az SZDSZ ügyvivő testületének (üt) ülése péntek délelőtt a párt fővárosi székházában.
jún. 12
11:09
A kormány kihantolja a haláladót? (Alternatív Energia)
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy ne próbálja meg kihantolni a haláladót - mondta Herényi Károly, az MDF politikusa pénteki sajtótájékoztatóján.
jún. 12
11:24
Az MSZP felajánlásokat vár Magyarország száz leggazdagabb emberétől (Infostart)
Az MSZP egyszeri felajánlást vár Magyarország száz leggazdagabb emberétől, az országos és helyi politikusoktól, valamint a bankoktól és vállalkozásoktól a kríziskezelő alap feltöltésére - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója.
jún. 12
11:45
Szakszervezeti figyelmeztetés az MSZP-frakciónak (Alternatív Energia)
A közoktatás nem lehet játékszere, alku tárgya a politikának - tartja a Pedagógusok Szakszervezete, s ma kiadott közleményében felháborodását fejezi ki azért, mert a szakma megkérdezése nélkül, a pedagógus-szakszervezetek egyöntetű tiltakozása ellenére támogatja az oktatási miniszter és az Országgyűlés oktatási bizottsága Magyar Bálint és Sándor Klára képviselői indítványát az iskolaszerkezet…
jún. 12
12:03
Az SZDSZ nem ért egyet Sólyom Lászlóval (Alternatív Energia)
Hátráltatja a nők karrierjét, ha többször három évig otthon maradnak a gyerekszülések után - mondta Sándor Klára szabad demokrata országgyűlési képviselő pénteken az MTI-nek.
jún. 12
12:36
Jövő héten hőségriadó is lehet (Infostart)
Jelentős felmelegedés várható az országban a jövő héten, lesz, ahol 35 fok felett is lehet a napi csúcshőmérséklet. Az sem kizárt, hogy elrendelik a hőségriadót.
jún. 12
12:39
Ismét vasutassztrájk a láthatáron? (Alternatív Energia)
Akár újabb vasutassztrájk is elképzelhető, ha a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a munkáltató elbocsátásokat érintő munkaügyi vitája nem vezet eredményre - mondta Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ Szolidaritás érdekvédelmi alelnöke a szakszervezet pénteki debreceni demonstrációján.
jún. 12
12:41
Béren kívüli juttatások: 25 százalékos kulcs (Alternatív Energia)
A béren kívüli juttatásoknál - cafetéria - kedvezményes 25 százalékos kulcsot javasol a kormány - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén.
jún. 12
13:12
Fodor: Az SZDSZ teljes megújulására van szükség (Infostart)
Az SZDSZ országos tanácsának holnapi ülésén döntenek arról, hogy szeptemberben vagy már júliusban megtartják a párt tisztújító küldött gyűlését - mondta Fodor Gábor a párt elnöke az ügyvivői testület ülését követően.
jún. 12
13:15
Fodor bevallotta: teljes körű megújulásra van szükség (Alternatív Energia)
Fodor Gábor kudarcnak értékelte a vasárnapi európai parlamenti választások eredményét, mert közelébe sem jutottak kitűzött céljuknak. Az SZDSZ elnöke a párt ügyvivői testületének (üt) pénteki ülése után, sajtótájékoztatóján azt mondta: teljes körű megújulásra van szükség, amelynek ki kell hatnia programjukra, a személyekre és az SZDSZ szervezeti működésére.
jún. 12
13:33
Sólyom László üzenete Nápolyból (Alternatív Energia)
Nem szabad hozzányúlni a családtámogatási rendszerhez, tekintettel Magyarország demográfiai helyzetére és arra az értékre, amelyet a család hordoz - jelentette ki Sólyom László pénteken Nápolyban.
jún. 12
13:35
MSZP: "együtt sírunk, együtt nevetünk" (Alternatív Energia)
Az egri önkormányzat MSZP-frakciója felszólítja Eger és Heves megye vezetését, hogy találjanak kompromisszumos megoldást az egri kórház közös üzemeltetésére - közölte pénteken sajtótájékoztatón a képviselőcsoport vezetője.
jún. 12
13:48
Miért vállalta valaki még 1989-ben is a besúgó szerepét? (Infostart)
Szellemi restség vezethetett oda, hogy az ellenzéki pártok egyes képviselői még 1989 júniusában is vállalták az állambiztonsági szolgálatot - mondta az InfoRádiónak Ungváry Krisztián történész. A szakember szerint az a legmeglepőbb az `56-os Intézet listájában, hogy az államnak nem volt kapcsolata az ellenzéki pártokkal a vezetés szintjén.
jún. 12
13:51
Elképesztő! 6,1 milliárd forintos mezőgazdasági kár (Alternatív Energia)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatósági Hivatal összesítése szerint 6 milliárd 124 millió forint kárt okozott a múlt vasárnapi vihar a térség 57 településén - közölte Magyar Miklós, a szervezet földművelésügyi igazgatója pénteken az MTI-vel.
jún. 12
13:53
Időközi polgármester-választás lesz (Alternatív Energia)
Polgármestert választanak a baranyai Nagypeterden vasárnap a korábbi községvezető lemondása miatt - közölte Faragó Ágnes körjegyző az MTI-vel pénteken.
jún. 12
14:09
Draskovics tárgyalna a főbírójelölt javaslatairól (Alternatív Energia)
Egyeztetést kezdeményezett Draskovics Tibor a parlamenti pártokkal a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka Andrásnak a bírói szervezet megújítására vonatkozó javaslatairól - erősítette meg az MTI információját péntek délután az igazságügyi tárca szóvivője.
jún. 12
14:11
A száztagú nyomozócsoport: még nincs eredmény a romák sérelmére elkövetett nyomozásban (Alternatív Energia)
Eddig 120 állampolgári bejelentés érkezett a rendőrséghez a romák sérelmére elkövetett bűncselekmények ügyében, a rendőrség mintegy száz bejelentést már ellenőrzött, de egyelőre nem jutott olyan információhoz, amely a közvélemény bevonásával közelebb vinne az elkövetők személyéhez - közölte a nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken az MTI-vel.
jún. 12
15:00
Nézőpont Intézet: Az MSZP csak két egyéni képviselői mandátumot nyerne (Infostart)
Az 176 egyéni választókörzetből csak kettőben nyerne MSZP-s jelölt az országgyűlési választáson - ez az eredmény akkor jön ki a Nézőpont Intézet modellszámítása szerint, ha a vasárnapi szavazáson leadott voksokkal nem európai parlamenti képviselőket, hanem új országgyűlést választottunk volna.
jún. 12
15:03
Újabb botrány Olaszliszkán (Alternatív Energia)
Rendőrökre támadt több ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, a gyanúsítottakat őrizetbe vették. A június 9-én történt eseményekről pénteken tájékoztatta az ügyészség az MTI-t.
jún. 12
15:21
Jogkövetést vár a Bridgestone-tól a VDSZ (Alternatív Energia)
A társadalmi partnerség alapvető követelményeit sorozatban sérti meg Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., ezért az ágazati szakszervezet a japán világcég központjához, továbbá a nemzetközi szakszervezeti szövetségekhez fordul panasszal. Ezt tudató közleményében a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elfogadhatatlannak nevezi, ahogy a cég…
jún. 12
15:36
Csapás a gyorshajtókra (Infostart)
Fokozott rendőri ellenőrzés kezdődik hétfőn a fővárosba vezető autópályák be-, illetve kivezető szakaszán, az M0-ás autóúton, valamint a schengeni külső határon augusztus 30-ig.
jún. 12
15:38
Bejelentések a romák elleni bűncselekményekről (Infostart)
Eddig 120 állampolgári bejelentés érkezett a rendőrséghez a tavaly és az idén a romák sérelmére elkövetett 8 bűncselekmény ügyében. A Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint ezek közül mintegy 100-at ellenőriztek, de nem jutottak közelebb az elkövetők személyéhez.
jún. 12
15:39
Pofátlanság! Hamisította Centrum Parkoló, hogy emelhesse a díjakat? (Alternatív Energia)
Feljelentette a Centrum Parkoló Rendszer Kft-t a Lehet Más a Politika (LMP) közérdekű adat meghamisítása miatt - közölte a párt pénteken az MTI-vel.
jún. 12
15:40
Újabb kísérlet a lakáshitelesek megsegítésére (Infostart)
Már hétfőn elfogadhatja a parlament a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatot, mivel a szocialisták kezdeményezik, hogy házszabálytól való elértéssel tárgyalják az indítványt. Erről Kékesi Tibor, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának tagja számolt be.
jún. 12
15:54
Erőszakkal elvették egy rendőr fegyverét Olaszliszkán (Infostart)
Rendőrökre támadt több ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, még kedden. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.
jún. 12
15:57
Új startégiát akar az MSZP a közbiztonságra (Alternatív Energia)
Az MSZP-nek újra kell gondolnia politikája tartalmát és stratégiáját; az elkövetkező időszak feladata ugyanis az lesz, hogy visszaszerezzük a párttól elfordult szavazókat - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője pénteken Veszprémben sajtótájékoztatón.
jún. 12
15:59
"Megválasztásom esetén senkinek semmiféle pozíciót, előnyt, vagy semminemű támogatást nem ígértem." (Alternatív Energia)
Egyeztetést kezdeményezett Draskovics Tibor a parlamenti pártokkal a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka Andrásnak a bírói szervezet megújítására vonatkozó javaslatairól, a megbeszélést pénteken tartják - erősítette meg az MTI információját Horváczy Emese, az igazságügyi tárca szóvivője.
jún. 12
16:12
Zöld Kommandó: Bírság 10 tonna hulladék miatt (Infostart)
Május végéig mintegy 10 tonna hulladék miatt 800 ezer forint bírságot szabtak ki a Zöld Kommandó akciósorozatban résztvevő hatóságok - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
jún. 12
16:14
Újabb megdöbbentő ügynök-információk (Infostart)
Az '56-os Intézet szerint Bárándy György ügyvéd, Vörös Vince egykori parlamenti alelnök, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Tőke Péter újságíró és Droppa György, a Duna-kör ügyvivője is az állambiztonság szolgálatában állt 1989 júniusában. A szervezet azt állítja, hogy a hatalom több mint 180 hálózati személlyel igyekezett kordában tartani Nagy Imre újratemetési szertartását.
jún. 12
16:33
A kormány 56 milliárd forint támogatást von el a lakásszektortól (Alternatív Energia)
A huszadára csökkenő lakástámogatástól nem várható a lakásépítés fellendülése, pedig az építőiparnak ez a szektora az uniós ösztönző csomagból is kimaradt - kifogásolja a Társaság a Lakásépítésért Egyesület.
jún. 12
16:48
John Lukacs: A nacionalizmus nem fog ismét diktatúrákhoz vezetni (Infostart)
A történelem sosem ismétli önmagát, mondta John Lukacs történész professzor, utalva arra, hogy a most tapasztalható nacionalista és populista nézetek térnyerése nem fog megint diktatúrákhoz vezetni. Hozzátette: nincs veszélyes hatása a demokráciára a multinacionális cégek hatalmi térnyerésének. Szerinte a demokrácia nagy problémái nem anyagi, hanem szellemi és politikai jellegűek.
jún. 12
16:51
Fejlemények a Gyurcsány ellen indított polgári perben (Alternatív Energia)
Részítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság pénteken a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen indított polgári perben; a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő jog megsértésének megállapítására irányuló kérelmet a bíróság elutasította.A bíróság a felperesek keresetét az államháztartás állapotáról szóló jelentés kiadása kapcsán elutasította - mondta az…
jún. 12
16:53
Burány: a cigánykérdés megoldatlanságában az MSZP-nek is megvan a maga felelőssége (Alternatív Energia)
A válságkezelést folytatni és a válságkezelő kormányt támogatni kell, de ez önmagában kevés. Többet kell tenni az emberekért - állítja az MSZP budapesti elnöke. Burány Sándor szerint a főváros talán az egyetlen, ahol a Fidesznek nincs abszolút többsége, bár a szocialisták támogatottsága itt is jelentősen csökkent. A lapunknak adott interjúban fontosnak tartja, hogy a szocialisták valamennyi…
jún. 12
16:55
Lendvai: miniszterelnök-jelöltként egy új, fiatal arcra van szükség (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint egy "új, fiatal arcot" kell keresni a párt 2010-es miniszterelnök-jelöltjének.

Keresés