2009. június 16. kedd

jún. 16
5:27
A rendszerváltás jelképes eseményévé vált Nagy Imre és társai 1989-es újratemetése (Alternatív Energia)
Húsz évvel ezelőtt, 1989. június 16-án a Hősök terén rendezték meg az 56-os forradalom mártírjainak gyászszertatrtását. Újratemették az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre volt kormányfőt, Maléter Pál egykori honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, valamint az 1958 áprilisában kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és az 1957 végén a börtönben meghalt Losonczy Gézát, a…
jún. 16
5:45
Figyelem! Júliustól szigorodik a rokkantnyugdíjasok munkavállalása (Alternatív Energia)
A következő hónaptól nem kap rokkantnyugdíjat az a 62 évesnél fiatalabb, 50-79 százalékos egészségkárosodással élő munkavállaló, akinek hat egymást követő hónapban a nettósított keresetének havi átlaga meghaladja a minimálbért. Ez a korlátozás a 79 százalékot meghaladó egészségkárosodottakra nem vonatkozik. A megvonásról a nyugdíjfolyósító értesíti az érintetteket, de az intézet honlapján egy…
jún. 16
5:47
Pokorni: "a turult nem adjuk, az a miénk" (Alternatív Energia)
Amíg ő a városrész első embere, a turulszobor a helyén marad - mondta Pokorni Zoltán a XII. kerület fideszes polgármestere, nem vitatva egyébként a bírósági ítélet jogosságát. A bontást egy éve jogerős döntés mondja ki, melyet nemrég újabb ítéletével is megerősített a bíróság. Pokorni szoborért folytatott harca Fleck Zoltán szerint megkérdőjelezi a jogállamiságot. A jogszociológus aggasztónak…
jún. 16
5:49
Kedvezményeket kaphatnak a fuvarozók (Alternatív Energia)
Ha a kormányzat nem módosítana egyes, a parlamentnek benyújtott fuvarozókat érintő adótörvény-tervezeteket, a hazai szállítási vállalkozókra a jövőben 20-25 százalékkal nagyobb adóterhek jutnának, mint a környező országokban működő hasonló tevékeységet folytatókra - nyilatkozta lapunknak Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ügyvezető-főtitkára. Ez pedig…
jún. 16
6:00
Tulassay: A magyar orvosképzést jobban elismerik külföldön, mint itthon (Infostart)
Akár másfél-kétmilliárd forintos hiánya is lehet az év végére a Semmelweis Egyetemnek a betegellátás alulfinanszírozottsága miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény rektora. Tulassay Tivadar beszélt arról is, hogy a hazai orvosképzést külföldön sokkal inkább megbecsülik, mint Magyarországon.
jún. 16
6:03
A Fidesz a kivonulást választotta (Alternatív Energia)
Hiába próbálkozott az MSZP nyílt szavazással, illetve az ismétlés felvetésével, csak vádaskodások maradtak a tegnapi eredménytelen főbíróválasztás után. Baka András annak ellenére 108 nem szavazatot kapott, hogy a Fidesz és az MSZP is állította: támogatták a jelöltet. Hogy ki hazudott, azt a titkos szavazás miatt nem lehet kideríteni, de több apró jel a Fideszre terelheti a gyanút, arra a pártra,…
jún. 16
6:05
Az IMF akarja a vagyonadót? (Alternatív Energia)
A vagyonadó a kormány válságkezelési tervében szerepel, a kormány szándéka az, hogy legyen ilyen adó. A többi között erről beszélt az azonnali kérdések órájában a parlamentben a miniszterelnök, amikor a fideszes Tállai Andrásnak válaszolt.
jún. 16
6:21
A 4-es metró nagyprojekt értékelésé (Alternatív Energia)
Ülésezik ma az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) végrehajtását felügyelő eseti bizottság.
jún. 16
6:23
Lakáshitelesek figyelem! Jön az újabb segítség! (Alternatív Energia)
Már június 30-tól hatályba lépnek a fizetési meghagyásos eljárás főbb rendelkezései, így 3–15 napra csökken az adósságbehajtást. Ezeket az ügyeket a bíróságoktól a közjegyzőkhöz helyezi át a parlamentben tegnap elfogadott törvény. Döntöttek a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező pol- gárok támogatásáról és az építőipari beruházások megvalósulását segítő intézkedésekről is. Lezajlott a…
jún. 16
7:15
Durván megfenyegették a cigányságot? (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzet szerint közösség elleni izgatással gyanúsítja a rendőrség Balogh Albert szabolcsi roma jogi aktivista fiát, mert adataik szerint részt vett azoknak a rakamazi plakátoknak a ragasztásában, amelyek durván megfenyegették a cigányságot.
jún. 16
7:33
Az oktatási tárca 350 millióval tartozik a Semmelweis Egyetemnek (Alternatív Energia)
Az oktatási tárca 350 millió forinttal tartozik a Semmelweis Egyetemnek, mert fél éve nem törleszti a PPP-beruházás rá jutó terheit, a minisztérium szerint ezért az egyetem a felelős, ugyanis a támogatási keretet csak akkor lehet megnyitni, ha elfogadták az intézmény tavalyi pénzügyi beszámolóját - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
jún. 16
7:48
A fesztiválozóknak meg kell húzniuk a nadrágszíjat (Infostart)
A pénzszűke ellenére a tavalyinál nagyobb költségvetéssel, bővebb kínálattal készül a szezonra a magyarországi fesztiválok többsége, amelyektől a szponzorok a válság ellenére sem fordultak el tömegesen - derül ki a Népszabadság összeállításából.
jún. 16
7:50
Nem hagy űrt maga után az SZDSZ - mondja a párt alapítója (Infostart)
Somogyi János, az SZDSZ egyik alapítója szégyenkezik, mert úgy véli, a Szabad Demokraták Szövetségének neve nem fedi a valóságot. A rendszerváltó politikus az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azt mondta: a pártnak ma már nem azok a céljai, mint amelyek miatt létrehozták. Az SZDSZ már beteljesítette küldetését, nem baj, ha elsüllyed, sőt nem is hagy űrt maga után - emelte ki.
jún. 16
7:51
Megemlékezések a Nagy Imre-évforduló alkalmából Budapesten (Metropol)
Koszorúzással, gyertyagyújtással, konferenciával és koncerttel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira ma, Nagy Imre néhai miniszterelnök és társai újratemetésének 20. évfordulóján, Budapesten.
jún. 16
7:51
Jobban félünk a munkanélküliségtől, mint a drogoktól (Alternatív Energia)
Mind rosszabbnak érzik saját kilátásaikat és az ország helyzetét a magyar fiatalok az Ifjúság 2008 gyorsjelentés szerint, amelyet a Népszabadság keddi számában ismertet.
jún. 16
8:06
Háromezer külföldi szeretne nálunk tanulni (Infostart)
Több mint ötven évvel ezelőtt érettségiztek, és csak most tanulnának tovább: hetvenéves az idei három legidősebb felvételiző. További érdekesség, hogy volt olyan diák, aki 43 helyet jelölt meg a felsőoktatási jelentkezéskor - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb összegzéséből.
jún. 16
8:09
Gusztos: előre hozott választásra kerülhet sor (Alternatív Energia)
Gusztos Péter SZDSZ-es politikus a Nap-Keltében azt nyilatkozta még az idén sor kerülhet az előre hozott választásra.
jún. 16
8:27
Gusztos:"Szerintem nem húzható ez a dolog túlságosan sokáig" (Alternatív Energia)
Előrébb kell hozni a költségvetés elfogadását és ezt követően, az év végén lezárni a parlamenti ciklust - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden, hangsúlyozva, hogy ez a személyes véleménye és nem testületi álláspont.
jún. 16
9:00
Oszkó: adóznánk a második és harmadik ingatlan után is (Infostart)
Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne - ismertette a pénzügyminiszter kedden.
jún. 16
9:03
Ingatlanadó: Mi lesz, ha több ingatlanja is van? Íme! (Alternatív Energia)
Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne - ismertette a pénzügyminiszter kedden.
jún. 16
9:21
Gusztos: év végén le kell zárni a parlamenti ciklust (Metropol)
Előrébb kell hozni a költségvetés elfogadását és ezt követően, az év végén lezárni a parlamenti ciklust - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden, hangsúlyozva, hogy ez a személyes véleménye és nem testületi álláspont.
jún. 16
9:57
Több öntözött terület szükséges (Alternatív Energia)
A növénytermesztés versenyképességének megőrzéséhez legalább ötszörösére kellene növelni a jelenleg alig 100 ezer hektárnyi öntözött területet Magyarországon, ám ehhez hiányzik a pénz, a kormányzati akarat és az érintettek összefogása - mondta a gödöllői Szent István Egyetem vízgazdálkodási professzora kedden egy szakmai tanácskozáson.
jún. 16
9:59
Megkezdődtek a megemlékezések a fővárosban (Alternatív Energia)
Nagy Imre néhai miniszterelnök a Vértanúk terén lévő szobrának megkoszorúzásával kezdődtek el Budapesten a megemlékezések az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira kedden, Nagy Imre és társai újratemetésének 20. évfordulóján.
jún. 16
10:12
Bőhm: Nem lenne jó, ha Kuncze visszatérne (Infostart)
Botorság lenne, ha az SZDSZ-ben zajló átalakulási folyamatnak automatikusan része lenne a parlamenti frakció felbomlása is - véli Bőhm András szabad demokrata képviselő. A politikus az InfoRádiónak azt mondta, nem támogatja Kuncze Gábor visszatérését a párt élére, és szerinte maga az egykori pártelnök sem tervez ilyesmit.
jún. 16
11:06
Balázs Péter: 80 államban 102 külképviselet marad (Infostart)
Nyolcvan államban 102 képviselete marad Magyarországnak a rendszer "korszerűsítése" után, bezárják egyebek mellett a düsseldorfi, a chicagói és a torontói főkonzulátust - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten, a parlament külügyi bizottságának ülésén. A Fidesz szerint "önsorsrontó" a képviseletek bezárása.
jún. 16
11:42
Az MSZP Baka András újbóli jelölését kéri az államfőtől (Infostart)
Az MSZP-frakció nyílt levélben kéri Sólyom László köztársasági elnököt, jelölje újra Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető. Az MSZP-frakció Baka Andrást pedig arra kéri, hogy vállalja a jelöltséget - ismertette a dokumentum tartalmát a politikus. Nem született még döntés a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelöléséről - reagált a felvetésre Kumin Ferenc, a…
jún. 16
12:00
Bölcsődehiány: az óvodai nulladik évfolyam a megoldás? (Infostart)
Magyarországon jelenleg 32 ezer gyermek jár bölcsődébe, holott csak 25 ezer férőhely van. Sok helyen a törvény által engedélyezettnél több gyermeket vesznek fel az intézmények, amelyek vezetői most nem tudják, mi lesz, ha a gyes időtartama csökken, és az anyák hamarabb állnak munkába. Azt a kormány is látja, hogy szükség van a bővítésre, sőt, szóvivője szerint erre már meg is vannak a programok.
jún. 16
12:03
Mesterházy: az MSZP levélben kéri az államfőtől Baka András újbóli jelölését (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció nyílt levélben kéri Sólyom László köztársasági elnököt, jelölje újra Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 16
12:18
Elnök kerülhet a PSZÁF felügyeleti tanácsának helyére (Infostart)
A jelenlegi legalább három, legfeljebb öt tagból álló felügyeleti tanács helyett a miniszterelnök által javasolt és a köztársasági elnök által hat évre kinevezett személyre bízná a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vezetését az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága.
jún. 16
12:21
Megbukott az oktatási tárca (Alternatív Energia)
Elégtelent adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási tárca teljesítményére több területen a tömörülés tanévértékelő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 16
12:23
Hova folyik a miniszteri fizetések csökkentéséből maradó pénz? (Alternatív Energia)
Egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden a Társadalmi Unió képviselői klubjának budapesti rendezvényén.
jún. 16
12:36
Nagy Imre-évforduló: megemlékezések a fővárosban (Infostart)
Nagy Imre néhai miniszterelnök a Vértanúk terén lévő szobrának megkoszorúzásával kezdődtek el Budapesten a megemlékezések az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira kedden, Nagy Imre és társai újratemetésének 20. évfordulóján.
jún. 16
12:39
Herczog: a kormány egymilliárd forinttal indítja a krízisalapot (Metropol)
Egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden a Társadalmi Unió képviselői klubjának budapesti rendezvényén.
jún. 16
12:57
Örülhetünk! Kevesebb lesz a rossz út (Alternatív Energia)
Újabb útszakaszok felújítása kezdődött el az elmúlt hetekben Pest megye déli részén, öt helyszínen, összesen mintegy 35 kilométernyi útszakasz újul meg uniós támogatással - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel kedden.
jún. 16
13:51
Álljon meg a menet! (Alternatív Energia)
A Fidesz továbbra is arra szólítja fel az MSZP-t és a kormányt, hogy álljon el az ingatlanadó bevezetésétől - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden Budapesten, a pártja elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón.
jún. 16
14:09
A külügyi tárca spórol! (Alternatív Energia)
Négy nagykövetséget és nyolc főkonzulátust zár be Magyarország, emellett három nemzetközi szervezetben működő nagykövetséget költöztetnek össze; az átszervezéssel évi kétmilliárd forintot spórol a tárca - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten tartott sajtóértekezletén.
jún. 16
14:09
Útfelújítások Pest megyében (Metropol)
Újabb útszakaszok felújítása kezdődött el az elmúlt hetekben Pest megye déli részén, öt helyszínen, összesen mintegy 35 kilométernyi útszakasz újul meg uniós támogatással.
jún. 16
14:11
Ismét vita egy tender körül - Nézze meg ezúttal mi a probléma! (Alternatív Energia)
Az Országos Rendőr-főkapitányságnak a hét autópályán elhelyezendő sebességmérő műszerekre kiírt tárgyalásos közbeszerzést újra kell értékelnie, miután jogellenesen zárta ki abból az NJL Konzorciumot és a Siemens Zrt.-t - a határozat a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
jún. 16
14:13
Léderer András: új SZDSZ-hez új emberek kellenek (Alternatív Energia)
A frakcióvezető és az országgyűlési képviselőcsoport egy részének távozásában látja az SZDSZ megújulásának egyik feltételét Léderer András, aki erről kedden nyilatkozott az MTI-nek. A párt múlt héten lemondott ügyvivője szerint a szabad demokraták ügyvivő testületének (üt) és frakciójának kompromisszumos működése nem életképes.
jún. 16
14:27
Egyes esetekben már 30 millió forint alatt is lenne vagyonadó (Alternatív Energia)
Háromkulcsos lesz a tervezett vagyonadó: ha eléri a harmincmillió forintot az ingatlan értéke, akkor ezen összeg alatti része is sávosan adózna - tudta meg az MTI kedden szocialista forrásból.
jún. 16
14:29
Páva Zsolt feljelentést tesz! (Alternatív Energia)
Büntető feljelentést tesz a rendőrségen Pécs polgármestere a helyi tömegközlekedést biztosító Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. autóbuszainak eladása ügyében. Páva Zsolt sajtótájékoztatón jelentette be döntését kedden a baranyai megyeszékhelyen.
jún. 16
15:00
Draskovits: több rendőrre van szükség a kistérségekben (Infostart)
Több rendőrt kell vezényelni a közterületekre a kistérségek biztonságának növelésére - mondta a rendészeti miniszter.
jún. 16
15:02
A polgármester feljelentést tesz a pécsi buszok ügyében (Infostart)
Büntető-feljelentést tesz a Pécsi Közlekedési Zrt. autóbuszainak tisztázatlan értékesítése ügyében a város polgármestere. Páva Zsolt úgy fogalmazott: azt szeretnék megtudni, hogy kit terhel a felelősség azért, hogy a helyi közgyűlés felhatalmazása nélkül adták el a járműveket.
jún. 16
15:03
Karsai József nyugdíjas egyesületeknek utaltatja képviselői javadalmazását (Alternatív Energia)
Karsai József, Battonya város polgármestere és a térség szocialista párti országgyűlési képviselője a Dél-békési Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének utaltatja összes havi képviselői javadalmazását.
jún. 16
15:03
Csak megújult parlamenti frakcióval lehet megújítani az SZDSZ-t (Metropol)
A frakcióvezető és az országgyűlési képviselőcsoport egy részének távozásában látja az SZDSZ megújulásának egyik feltételét Léderer András.
jún. 16
15:04
Szili Katalin: Az 56-os vértanúk napja egyben a megújulás napja is (Infostart)
Az Országgyűlés elnöke szerint az 56-os vértanúk napja nem csupán az emlékezésé, hanem a nemzet megújulásáé is.
jún. 16
15:05
MSZP: a KDNP tegyen is a fiatalokért, ne csak demonstráljon (Alternatív Energia)
Ha a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) valóban aggódik a fiatalok jövőjéért, akkor ne csak demonstráljon, hanem tegyen javaslatokat a válságkezelésre - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden annak kapcsán, hogy a KDNP és ifjúsági szervezete a fiatalok elmúlt húsz évét egy, a szocialisták budapesti székháza elé felállított koporsóba helyezte el jelképesen.
jún. 16
15:05
Csúszik a traffipax-tender (Metropol)
Az Országos Rendőr-főkapitányságnak a hét autópályán elhelyezendő sebességmérő műszerekre kiírt tárgyalásos közbeszerzést újra kell értékelnie, miután jogellenesen zárta ki abból az NJL Konzorciumot és a Siemens Zrt.-t – a határozat a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
jún. 16
15:06
Nincs döntés Baka András újrajelöléséről (Infostart)
Nem született még döntés a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelöléséről - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. Korábban Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője bejelentette: a képviselőcsoport nyílt levélben kéri Sólyom László államfőt, hogy jelölje újra Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének.
jún. 16
15:07
Sávosan adóznak majd a 30 milliót érő ingatlanok (Metropol)
Háromkulcsos lesz a tervezett vagyonadó: ha eléri a harmincmillió forintot az ingatlan értéke, akkor ezen összeg alatti része is sávosan adózna.

Keresés