A French Culinary Institute, New York egyik legjobb és legnépszerűbb szakácsiskolája mutatja be az amerikai közönség számára a magyar konyha gazdag és sokoldalú ízvilágát. A tradicionális magyar konyhaművészettel Hernádi András, a New York-i Magyar Főkonzulátus és az ENSZ Misszó chefje ismerteti meg a főzőtanfolyam résztvevőit. Interjú Hernádi Andrással.
Vádat emelt az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki körülbelül 24 millió forint értékben üzletelt onkológiai gyógyszerekkel - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi...
Egy gólos hátrányból fordítva győzte le az Egyesült Államokat a világbajnoki címvédő olasz labdarúgó-válogatott, a dél-afrikai Konföderációs Kupa hétfő esti összecsapásán.
Sem a víz-, sem az erdővagyon privatizációja nincs napirenden - erősítette meg a Pénzügyminisztérium Fónagy János indítványával összefüggésben, amelyet a fideszes képviselő a regionális vízművek...
Beiktatták hivatalába hétfőn Pozsonyban a régi-új szlovák államfőt, Ivan Gasparovicot. Szlovákia nem egészen húsz éves történetében ő az első köztársasági elnök, akit másodszor is megválasztottak....
Egy hónap alatt csaknem másfélezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, ennek ellenére továbbra is jócskán százezer fölött van számuk, a nyílvántarott...
Baka András főbírójelölt, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában zajlott meghallgatásán hétfőn határozottan leszögezte: nem alkudozik a posztról. Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke...
Akár egymilliárd forint kárt is okozhattak azok a csalók, akik gyümölcsöt és zöldséget árusító spanyol, holland, belga, francia és olasz cégeket károsítottak meg az elmúlt években - mondta Nagy...
Elloptak a egy életmentő katamaránt a keszthelyi strandról hétfőre virradóra - közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője. A szóvivő beszámolója szerint tavaly kezdték el...
Az MSZP-frakció támogatja Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének - jelentette be Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn Budapesten a képviselőcsoport ülése után. A szavazás...
Roman Abramovics, a csukcsföldi árvából lett, Londonban élő orosz multimilliárdos legújabb jachtja hamarosan elkészül, és gazdája jövőre már meg is teheti rajta az első kirándulást: a csodahajó...
Emeli bruttó 4-4 fointtal forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. A Mol egy hete 6-6 forinttal...
Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai húsz évvel korábbi újratemetésére, illetve a szovjet katonák 18 évvel ezelőtti kivonulására emlékezett hétfőn a parlament. Szili Katalin beszédében azt...
BARCELONA – Bemutatkozott Talmácsi Gábor (28) a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájában. A múlt pénteken a Scot Racing Teamhez szerződő magyar pilóta a 17. helyen fejezte be a Katalán Nagydíjat, amely után még a sportág élő legendája, a nyolcszoros világbajnok Valentino Rossi (30) is gratulált neki. A levezetőkörben egymás mellett haladtak, kezet is fogtak.
BUDAPEST – A hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokságra Noszály Sándorral (37) készül Szávay Ágnes (20). A világranglistán 29. játékosnak még mindig nincs trénere, ezért edzőpartnerekkel gyakorol. Utóbbiak egyike a „Nagy Ő” című tv-műsorból is ismert egykori kiváló teniszező, Noszály, aki szívesen vállalta a felkészítését.
BUDAPEST – Skót edzővel vág neki a következő bajnokságnak az Újpest futballcsapata? A vezetők a Celtic tartalékcsapatát irányító William (Willie) McStayt (47) szeretnék a Megyeri útra csábítani.
Alapvető reform előtt állhat az európai parlamenti választás. Nem elképzelhetetlen ugyanis, hogy a tapasztalt alacsony részvétel miatt a jövőben úgy próbálnak több voksra szert tenni, hogy pályaudvarokon, sőt akár bevásárlóközpontoknál is voksolni engedik az embereket. A svéd példa ugyanis igen pozitív visszhangra talált.
Cserhátszentiván egy gyönyörű, festői fekvésű falucska Nógrád megyében. Néhány fotográfus és a fényképészetnek elkötelezett ember fejébe vette, hogy a honfitársainknak jórészt ismeretlen települést felteszi a magyar képzőművészet hazai térképére is. Fotófalut szeretnének létrehozni a helységben. Mi különbözteti meg a fotófalut hazánk egyéb településeitől? A külső szemlélő számára elsősorban a…
BUDAPEST – Százezrek számára a felszabadulás reményének jelképévé, az 56-s forradalom ünneplésének szimbólumává vált 1989. június 16., Nagy Imre mártír miniszterelnök újratemetésének napja.
BUDAPEST – Hiába hozott már áprilisban törvényt a parlament a bajba jutott lakáshitelesek megsegítéséről, és hiába bővítik most a kedvezményezettek körét, ha elkésik a segítség. Legkorábban szeptemberben kaphatnak ugyanis állami mentőövet a bajba jutott adósok, majd egy évvel azután, hogy kitört a gazdasági válság.
MOSONMAGYARÓVÁR – Sóti Attila (35) összeomlott, miután kiderült, szeretett feleségét, Antóniát (†29) a zebrán halálra gázolta egy tizenéves a motorjával. A rémálom szombat este történt. Antónia egy barátnőjéhez indult, nyolcpercnyi távolságra az otthonuktól. Attila szirénázást hallott, és különös idegesség lett rajta úrrá. A férfi a gyerekeit a lakásban hagyva kerékpárra pattant, és felesége után…
TÓSZEG – Velőtrázó nyüszítésre, hangos kutyavonításra, tompa puffanásokra lettek figyelmesek a tószegi Arany János utca lakói. Mint kiderült, az egyik szomszéd egy gyalogsági ásóval kezdte ütlegelni vemhes kutyáját. Alig pár perc telt el, amikor az eb halálhörgését ijesztő csend váltotta fel.
MAGYARORSZÁG – Évente 80–100 ezer embert kezelnek rákkal Magyarországon. Most őket rövidítette meg az a két orvos, egy orvoslátogató és egy gyógyszerész, akik a több százezer forint értékű daganatos betegség gyógyítására használt pirulákkal sefteltek. A rendőrség most zárta le a nyomozást, amely még 2007-re nyúlik vissza, amikor dr. Sz. Gábor (44) egy bejelentés alapján a hatóság látókörébe…
Húsz évvel ezelőtt, 1989. június 16-án a Hősök terén rendezték meg az 56-os forradalom mártírjainak gyászszertatrtását. Újratemették az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre volt kormányfőt, Maléter Pál egykori honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, valamint az 1958 áprilisában kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és az 1957 végén a börtönben meghalt Losonczy Gézát, a…
Nem hangsúlyozható eléggé a dohányzás szerepe a tüdőrák kialakulásában. A dohányzás 70-szeresére emeli a tüdőrák kockázatát, a tüdőrákos betegek 95 százaléka erős dohányos!
A következő hónaptól nem kap rokkantnyugdíjat az a 62 évesnél fiatalabb, 50-79 százalékos egészségkárosodással élő munkavállaló, akinek hat egymást követő hónapban a nettósított keresetének havi átlaga meghaladja a minimálbért. Ez a korlátozás a 79 százalékot meghaladó egészségkárosodottakra nem vonatkozik. A megvonásról a nyugdíjfolyósító értesíti az érintetteket, de az intézet honlapján egy…
Amíg ő a városrész első embere, a turulszobor a helyén marad - mondta Pokorni Zoltán a XII. kerület fideszes polgármestere, nem vitatva egyébként a bírósági ítélet jogosságát. A bontást egy éve jogerős döntés mondja ki, melyet nemrég újabb ítéletével is megerősített a bíróság. Pokorni szoborért folytatott harca Fleck Zoltán szerint megkérdőjelezi a jogállamiságot. A jogszociológus aggasztónak…
Ha a kormányzat nem módosítana egyes, a parlamentnek benyújtott fuvarozókat érintő adótörvény-tervezeteket, a hazai szállítási vállalkozókra a jövőben 20-25 százalékkal nagyobb adóterhek jutnának, mint a környező országokban működő hasonló tevékeységet folytatókra - nyilatkozta lapunknak Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ügyvezető-főtitkára. Ez pedig…
Akár másfél-kétmilliárd forintos hiánya is lehet az év végére a Semmelweis Egyetemnek a betegellátás alulfinanszírozottsága miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény rektora. Tulassay Tivadar beszélt arról is, hogy a hazai orvosképzést külföldön sokkal inkább megbecsülik, mint Magyarországon.
Hiába próbálkozott az MSZP nyílt szavazással, illetve az ismétlés felvetésével, csak vádaskodások maradtak a tegnapi eredménytelen főbíróválasztás után. Baka András annak ellenére 108 nem szavazatot kapott, hogy a Fidesz és az MSZP is állította: támogatták a jelöltet. Hogy ki hazudott, azt a titkos szavazás miatt nem lehet kideríteni, de több apró jel a Fideszre terelheti a gyanút, arra a pártra,…
A vagyonadó a kormány válságkezelési tervében szerepel, a kormány szándéka az, hogy legyen ilyen adó. A többi között erről beszélt az azonnali kérdések órájában a parlamentben a miniszterelnök, amikor a fideszes Tállai Andrásnak válaszolt.
Manapság nem olcsó dolog a nyaralás, a Pénzcentrum azonban most is megmutatja, hogy igenis le lehet faragni a költségekből. Hasznos és pénztárcakímélő tanácsok, elő-, utó-, és főszezonban!...
Alkotóereje csúcsán érzi magát a Leslie L. Lawrence néven publikáló regényíró, Lőrincz L. László, aki tegnap töltötte be 70. évét. A termékeny író nem igazán érzi az idő múlását, most is egy regényén dolgozik.
BUDAPEST – Matthew Fox (42) hetek óta járja a világot a nagy sikerrel futó Lost című sorozattal. Az amerikai színész – akit az AXN csatorna hívott meg – most járt nálunk először. Annyira megtetszett neki Budapest, hogy bármikor visszajönne. Az utolsó széria forgatása jövő áprilisban lesz, mint kiderült, egyedül ő tudja a hat éve futó sorozat végét, de már nagyon örül, hogy vége.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában helyi idő szerint hétfő este megvétózta az ENSZ grúziai missziójának (UNOMIG) meghosszabbítását, gyakorlatilag véget vetve az Abháziába felvonultatott békefenntartók tevékenységének.
BUDAPEST – Ők aztán belehúztak! Czippán Anett (25), az Aktív Extra műsorvezetőnője és Rendes Zoltán (35), a TV2 kreatív-igazgatója alig négy hónappal az eljegyzés után hamarosan kimondja egymásnak a boldogító igent, de mivel ezt az eseményt csak szűk körben szeretnék megünnepelni, az ismerősökkel, barátokkal már előtte egy hatalmas bulit csapnak. Pontosabban rendhagyó leány- és legénybúcsút…
Már június 30-tól hatályba lépnek a fizetési meghagyásos eljárás főbb rendelkezései, így 3–15 napra csökken az adósságbehajtást. Ezeket az ügyeket a bíróságoktól a közjegyzőkhöz helyezi át a parlamentben tegnap elfogadott törvény. Döntöttek a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező pol- gárok támogatásáról és az építőipari beruházások megvalósulását segítő intézkedésekről is. Lezajlott a…
LONDON – Bár a kórházból már kiengedték és látszólag visszatért a brit tehetségkutató, a Britain’s got Talent turnéjára Susan Boyle (48), tegnap mégis kiderült: sorra mondja le fellépéseit.
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság, mint felperes valamint a Ceva-Phylaxia Zrt. alperes között folyamatban lévő perben a Fővárosi Bíróság előtti folytatólagos tárgyalásra 2009. szeptember 17-én kerül sor - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)