Vasárnap túlnyomóan derült, napos idő várható, csapadék nem lesz. Napközben az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és...
Az izraeli légierő két légitámadást hajtott végre vasárnapra virradóra a Gázai övezet déli részében, a támadás célpontjai csempészalagutak voltak - közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
Magyar alkotás, Alexei Alexeev Log Jam című sorozatának négy újabb epizódja kapta a televíziós kategóriában az Annecy Kristályt az animáció első számú seregszemléjének számító Annecy Filmfesztiválon - közölték szombaton a szervezők.
Az amerikai rakétapajzs nem feltétlenül erősíti majd Európa biztonságát és sértheti a NATO érdekeit, ha Oroszország ellenzése ellenére telepítik Közép-Európába - közölték brit parlamenti képviselők vasárnap.
Vasárnaptól két héten át Dél-Afrikában játsszák a Konföderációs-kupát, a FIFA a felnőtt férfiválogatottaknak kiírt legújabb, a kilencvenes évek elejétől létező sorozatát. A mostani a nyolcadik a tornák sorában, 2001 óta mindig az adott világbajnokság előtt egy évvel, amolyan főpróbának rendezik. Dunga, a brazil válogatott szövetségi kapitánya szerint a torna esélyese a spanyol válogatott, ami…
Megtalálták a hét elején Donyeckben történt bányaszerencsétlenség tizenharmadik halálos áldozatának holttestét szombat este - közölte az ukrán szénipari minisztérium.
Egy időközi választást és egy helyi népszavazást tartanak ma az országban: a baranyai Nagypeterd lakói polgármestert választanak, a szintén a megyéhez tartozó Nagykozárban pedig egy területrész átadásáról döntenek. Szavazni mindkét településen reggel hat órától este hétig lehet, a kampánycsend is eddig az időpontig, a szavazókörök bezárásáig van érvényben.
Három reformpárti tüntető meghalt, amikor szombat este a rendőrök összecsaptak Teheránban a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök újjáválasztása miatt tüntetőkkel - jelentette honlapján az al-Arabíja arab hírtelevízió.
Az idén nyáron is kaland-, élmény- és szakismereti táborok sokasága várja a vakáció idején a gyerekeket országszerte: a táncos lábúak tanulhatnak moldvai és gyimesi táncokat, de szerepel lovas-, színész- és médiatábor is a kínálatban. A válság miatt ugyanakkor most várhatóan kevesebb szülő engedheti meg, hogy gyermeke a nyarat táborokban töltse
Hatvan év óta rossz iskolában van a magyar társadalom, és ezen változtatni kell - mondta az InfoRádiónak adott interjúban Hankiss Elemér. A szociológus szerint társadalmi szerződést kell kötni Magyarországon, és a mentalitás megváltoztatása is sokat segítene. Hankiss Elemér kiemelte: hihetetlen a szakértelem hiánya a politikában és a közigazgatásban, és ezt tovább rontja a korrupció elképesztő…
A válság az élet minden területén érezteti hatását, így a munkaerőpiacon is. Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki évtizedeken át egy helyen dolgozzon. Az új elvárásokhoz érdemes már gyerekkorban felkészíteni a gyerekeket - állítják neves gyerekpszichológusok, és egyéb szakértők....
Elhunyt egy férfi a kanadai Québec tartományban az új influenzában - közölték szombaton az egészségügyi hatóságok. A negyvenes éveiben járó férfi krónikus betegségben szenvedett, amely legyengítette az immunrendszerét.
Elhunyt egy férfi a kanadai Québec tartományban az új influenzában - közölték szombaton az egészségügyi hatóságok. A negyvenes éveiben járó férfi krónikus betegségben szenvedett, amely...
Mahmúd Ahmadinezsád elnök választási győzelme nem kérdőjelezi meg Irán meghívását a hét fejlett ipari ország és Oroszország (G8) soron következő trieszti külügyminiszteri tanácskozására - közölte...
Az amerikai rakétapajzs nem feltétlenül erősíti majd Európa biztonságát és sértheti a NATO érdekeit, ha Oroszország ellenzése ellenére telepítik Közép-Európába - közölték brit parlamenti képviselők...
Újabb gazdaságfejlesztési pályázatok jelennek meg az európai uniós fejlesztési források felhasználására kedden és szerdán a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP), illetve a...
A mostaninál jóval lazább, pusztán gazdasági együttműködésként képzeli el az Európai Uniót a Jobbik. Az Európai Parlamentben három mandátumot szerzett a párt egyik képviselője, Balczó Zoltán Brüsszelben és Strasbourgban arra fog törekedni, hogy ne mélyüljön tovább az európai integráció.
Két ipartelep művelési ágú ingatlant is értékesíteni kíván Dévaványa önkormányzat annak érdekében, hogy új vállalkozások települjenek be a Békés megyei városban - közölte a polgármesteri hivatal az...
Nagy erejű robbanás történt egy vulkán kráterében a Kuril-szigeteken, ezután a tűzhányó 13 kilométer magasságban lövellt ki vulkanikus anyagot - közölte vasárnap a szahalini tengergeológiai intézet.
Az ázsiai-csendes-óceáni vállalkozások új nemzetközi piacok megjelenésére számítanak, és ennek megfelelően alakítják tevékenységüket a globális recesszió alatt, míg sok európai vállalkozás...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) társadalmi egyeztetésre bocsátotta a dunai közlekedés fejlesztésére kiírandó pályázatot a Közép-Magyarországi Operatív Programban (KMOP). Az észrevételeket...
Bár 2008-ban minden régióban nyitottak nagy alapterületű hipermarketet vagy szakáruházat, amely összességében 137 000 m2-rel növelte meg a kiskereskedelmi üzlethálózat országos alapterületének...
Három reformpárti tüntető meghalt, amikor szombat este a rendőrök összecsaptak Teheránban a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök újjáválasztása miatt tüntetőkkel - jelentette honlapján az al-Arabíja arab hírtelevízió. Irán szombaton hivatalosan bejelentette, hogy a pénteki elnökválasztást Mahmúd Ahmadinezsád nyerte.
Három reformpárti tüntető meghalt, amikor szombat este a rendőrök összecsaptak Teheránban a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök újjáválasztása miatt tüntetőkkel - jelentette honlapján az al-Arabíja...
Pokolgép robbant vasárnap egy északnyugat-pakisztáni város piacán, a helyi hatóságok szerint a detonációban hét ember életét vesztette és ötvenen megsebesültek.
A világ egy százaléka ad vért a világon, ami 81 millió véradást jelent évente - adta hírül a Véradó Szervezetek Nemzetközi Szövetsége. Június 14., a Véradók nemzetközi napja alkalmából a szervezet...
Az emberei test anatómiája a legtöbb ember számára továbbra is rejtély, egy kutatásban a megkérdezetteknek csak a fele tudta megmutatni, hol helyezkedik el a szíve.
Az izraeli légierő két légitámadást hajtott végre vasárnapra virradóra a Gázai övezet déli részében, a támadás célpontjai csempészalagutak voltak - közölte az izraeli hadsereg szóvivője. A két...
Kilenc külföldi állampolgárt raboltak el síita lázadók Jemen északi részén - közölte vasárnap a jemeni védelmi minisztérium. Az elrabolt külföldiek között van hét német állampolgár - egy házaspár,...
Hedge fundok és egyéb nagynak számító befektetők vásárolják szép számban a nyersanyagpiaci termékeket, ugyanis a globális gazdasági válság rendeződésével nem akarnak lemaradni a jó fundamentumokkal...
Három óra alatt 180, vagyis percenként átlagosan egy gyorshajtót mértek be szombaton az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjának Fejér megyei szakaszán - közölte a rendőrség. Különböző időponto...