Szerbiában már egy hete tartanak a komoly esők, és csütörtökön valóságos özönvíz zúdult az ország középső részére - Vrnjacka Banja környékén 18 óra alatt 17 centiméter csapadék esett. Az egyik...
Továbbra sem tudni, hogy milyen napirenddel tartja meg az MSZP a július 4-i kongresszusát, ez jövő héten, a küldöttcsoportokkal való egyeztetés után derülhet ki. Az MTI értesülései szerint négy forgatókönyvből választhat a párt. A négy forgatókönyvből az MSZP úgynevezett "öregjei és fiataljai", valamint a korábban bizalmi szavazást szorgalmazó fővárosi szervezet is elfogadhatónak tart egy…
Még folynak a helyreállítási munkálatok a csepeli HÉV vonalán, ahol a csütörtök esti viharban egy szerelvény nekiütközött a sínekre dőlt fának - közölte a BKV pénteken az MTI-vel. A sínekre zuhant...
Szombaton, Budapesten tartja ötödik kongresszusát a Jobbik. Novák Előd sajtófőnök pénteki tájékoztatása szerint félezernél is több küldöttet várnak a Budapesti Kongresszusi Központba; a megnyitó,...
Traian Basescu román államfő pénteken Csíkszeredában megköszönte a magyarországi hatóságoknak, hogy gondozzák a román hősök sírjait. Románia első embere Csíkszeredába látogatott a román nemzeti...
Június 27-én, szombaton több mint 30 ország magas rangú képviselőivel együtt emlékezik meg Magyarország a vasfüggöny 20 évvel ezelőtti lebontásáról - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő pénteki...
Nem szavaz pénteken a szlovák törvényhozás, mert a napirenden lévő törvényjavaslatok - köztük az államnyelvtörvényt módosító javaslat - vitáját várhatóan nem sikerül időben befejezni. A koalíciós...
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) járatritkítás helyett új, ütemes menetrendet javasol az egész ország területére a vasúton, amit 2009 decemberétől akár be is lehetne vezetni -...
A költségvetés elfogadása után, novemberben, decemberben tarthat tisztújító kongresszust az MSZP; a július 4-i tanácskozáson a többek által szorgalmazott, csak az elnökséget érintő bizalmi szavazás...
Bár tegnap reggel kiegyeztek egymással a szocialisták, este a kibővített elnökségi ülésen újabb javaslatok hangzottak el a kongresszusi menetrendre. Az úgynevezett "öregek" és a "fiatalok" először megállapodtak abban, hogy az elnökség a jövő szombati kongresszuson nem kér maga ellen bizalmi szavazást, a fiatalok jelöltjeivel pedig kibővítik az Országos Választási Bizottságot (ovb), amely az…
Elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték a tavaly novemberben Kiskunlacházán megölt, 14 éves diáklány gyilkosát. A gyanúsított ellen „megdönthetetlen tárgyi bizonyítékai” vannak a rendőrségnek, de a huszonéves helyi lakos elfogása után be is ismerte tettét. Kiderült, hogy szemben a polgármester korábbi utalásaival, a tettes nem roma származású. Emlékezetes: az eset után a Pest megyei…
Panasszal élt Helmeczy László a Hír Tv ügyében a feljelentése alapján indult nyomozás megszüntetése miatt. Az ügyvéd akár pótmagánvádas eljárást is indítana, hogy a „bűncselekmények elkövetőit felderítsék”. Lapunk birtokában olyan dokumentumok vannak, amelyek arra utalnak, hogy Baráth Miklós – áldíler – és a tévé egyik riportere több mint egy hónappal azelőtt találkoztak, hogy Veres János…
Ezen a hétvégén a vasfüggöny húsz évvel ezelőtti átvágására emlékeznek. Az első ünnepség tegnap este a magyar–osztrák határon volt a két államfő részvételével. Ma délelőtt több mint harminc ország képviselői lesznek jelen a parlamenti emlékülésen. Az egyik vendég – az egykori német külügyminiszter –, Hans-Dietrich Genscher ezúttal is megerősítette, hogy annak idején „Magyarország történelmi…
Barack Obama és Angela Merkel egyaránt felháborítónak nevezte az iráni hatóságok erőszakos fellépését a békés tüntetők ellen pénteken, miután az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta a német kancellárt. Obama nagyra értékelte Amerika és Németország szoros partnerségét, külön kiemelve Merkel bölcsességét, nyitottságát és pragmatizmusát.
Hatmillió zloty (370 millió forint) állami támogatást kapott az a lengyel kutató, aki csodatévő kötözőanyagot talált fel genetikailag módosított lenből. A lengéztől olyan fekélyes sebek is begyógyulnak, amelyekkel szemben tanácstalan az orvostudomány.
Huszonnyolc évesen a legboldogabbak a nők - derül ki egy kutatásból, amely szerint ebben az életkorban a legmagabiztosabbak, és érzik, hogy a legjobb formában vannak.
Évről évre elhagyja valaki Magyarország fejlettségét a régióban. Szlovákia és Észtország után most a társult EU-tag Horvátország egy főre jutó GDP-je érte be hazánkét - derül ki az Eurostat tegnap...
Mintegy 90 ezer ember szórakozik ezen a hétvégén az angliai Glastonbury fesztiválon. A világ egyik legrangosabb könnyűzenei eseményét évről-évre elmossa az eső: idén is megérkezett a vihar....
A július 4-i kongresszus nem foglalkozna személyi kérdésekkel, november végére újabb kongresszust hívna össze, az MSZP országos választási bizottsága (ovb) kibővülne a "fiatalok"...
Litvániában is regisztrálták az A(H1N1) vírust . "A vírusfertőzés tényét a helyi AIDS-központ erősítette meg, ahol rendelkezésre állnak a vizsgálat elvégzéséhez szükséges anyagok" - közölte Romualdas Sabaliauskas, az egészségügyi minisztérium égisze alatt működő rendkívüli helyzetek központjának vezetője.
A román hatóságok elfogták a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik vezetőjét, amint - egy német rendszámú teherautóban elrejtőzve - illegálisan át akart kelni a román-magyar határon - jelentette a román Mediafax hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva. A román határőrség közleménye megállapította: a szóban forgó 39 éves férfi, kinek neve a román hatóságok szerint Husseyin C.
Hat újabb iskolát zártak be pénteken Franciaországban - a párizsi régióban és Bretagne-ban, miután A(H1N1)-gyanús megbetegedéseket észleltek a tanulók körében. Június közepén egy középiskolát...
Továbbra sem tudni, hogy milyen napirenddel tartja meg az MSZP a július 4-i kongresszusát, ez jövő héten, a küldöttcsoportokkal való egyeztetés után derülhet ki. Az MTI értesülései szerint négy...
Miközben a rajongók gyászolnak, a jogászok már azon törik a fejüket, hogy miképp osszák fel Michael Jackson vagyonát. A zaklatott életű popkirály hitelezők tömegét hagyta maga mögött, ugyanakkor fele részt tulajdonosa a világ egyik legsikeresebb zenei gyűjteményének.
A brazil haditengerészet leállította annak az Air France-gépnek a roncsai utáni kutatást, amely június 1-re virradóra zuhant le az Atlanti-óceánba a dél-amerikai ország partjai előtt. Henry Munhoz...
Dunaremeténél 570 centiméteres vízállással éjszaka tetőzött a Nagy-Duna - közölték az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletén. Ezen a szakaszon péntek este óta másodfokú az árvízvédelmi készültség - mondta Dunai Ferenc központi védelemvezető-helyettes.
Kanadában újabb két ember életét oltotta ki az új típusú influenza, és ezzel az észak-amerikai országban huszonháromra emelkedett a kór halálos áldozatainak a száma. Az egészségügyi hatóságok...
Hat újabb iskolát zártak be pénteken Franciaországban - a párizsi régióban és Bretagne-ban, miután A(H1N1)-gyanús megbetegedéseket észleltek a tanulók körében. Június közepén egy középiskolát zártak be a dél-franciaországi Toulouse-ban, ahol tizenhat diák fertőződött meg, az elmúlt napokban pedig Párizsban és Créteil elővárosában három iskolát kellett bezárni.
Forgalmi változások, parkolási tilalmak és útlezárások lesznek a főváros több pontján a hétvégén a vasfüggöny lebontása huszadik évfordulója alkalmából tartandó ünnepségek miatt. A rendőrség...
Már jóval a sztálini vezetés előtt azokat a fiatalokat nevezték huligánoknak Moszkvában, akik valamilyen erőszakos, rendbontó cselekményeket követettek el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Horváth Sándor történész, a Kádár gyermekei című könyv szerzője.
A kiviteli eljárásokban - a többi uniós országgal összhangban - csak elektronikusan lehet benyújtani az árunyilatkozatokat július 1-jétől. Elektronikus vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani a...
Dunaremeténél 570 centiméteres vízállással éjszaka tetőzött a Nagy-Duna - közölték az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletén szombat reggel. Ezen a szakaszon péntek este...