A turistáknak állított "csapdák" listáját tette közzé a Prague-Stay.com. Az angol nyelvű portál felsorolja, milyen alacsony színvonalú és drága idegenforgalmai programok várnak a...
Fegyverrel fenyegetőzve rabolta ki az egyik székesfehérvári benzinkutat egy férfi pénteken késő este - közölte a rendőrség szombaton. A tettes, miután hozzájutott a pénzhez, feltehetően gyalogosan...
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szeptemberben lemond posztjáról; a házelnök ezt az MSZP zárt ajtók mögött zajló kongresszusán jelentette be. A házelnök megerősítette az MTI információját....
Tizenöt kilométeren keresztül csak araszolnak a járművek az M7-es autópályán a Balaton felé, mert a 30-as kilométernél több gépkocsi összekoccant - közölte az Útinform szombat délben. A forgalmi...
Új-Zélandon is vannak már halálos áldozatai az új típusú influenzának: a csendes-óceáni szigetország egészségügyi minisztériuma szombaton bejelentette, hogy az elmúlt egy hétben hárman is életüket...
NEW YORK — „Borat Szagdijev és Ali G. túlságosan ismertek lettek, ezért kénytelen vagyok nyugdíjazni őket” – jelentette be Sasha Baron Cohen (37) három éve, amikor a mozikat letarolta Borat című filmje.
BUDAPEST ‒ „Egy ilyen koncert nem ide való lenne, hanem valami klubba.” Ez többekben is megfogalmazódott, amikor Suzanne Vega kilenc éve a Sziget nagyszínpadán gitározott és énekelt egyetlen basszusgitáros kíséretében.
Azt hiszik, kemény nő, kérlelhetetlen üzletasszony, aki kidobja életéből a puhány férfi akat. Pedig Erdélyi Mónika, az RTL Klub műsorvezetője csak arra vágyik, hogy csak egy kicsit figyeljenek rá.
BUDAPEST – Lelkileg min megy keresztül az a férfi , akivel ágyba bújik minden neki tetsző nő? Ezt az érdekes helyzetet elemzi a Polygami című romantikus vígjáték, amelynek ezen a héten kezdődött meg a forgatása, és decemberben lesz a bemutatója.
Elengedte a rendőrség vasárnap kora hajnalban Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét, akit a gárdisták Erzsébet téri demonstrációjáról vittek el a rendőrök néhány órával korábban - erősítette meg az MTI értesülését Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.
LIMA ‒ Kontinensnyi nagyságú, máig feltáratlan, titkokkal övezett labirintusrendszer húzódik a dél-amerikai Andok hegység alatt, Ecuadortól Perun át Chiléig.
MASDAR ‒ Az önkormányzat és a kutatóintézet épülete félig már áll, és az első lakók még idén beköltözhetnek az Abu Dzabitól 17 kilométerre fekvő ökovárosba, amely 2016-ban lesz teljesen készen.
BUDAPEST — Hagyó Miklós már a 2 évvel ezelőtti El Caminón beleszeretett a gyaloglásba, olyannyira, hogy tavaly belevágott a Szent István-túrába, most pedig Erdélybe indul.
BUDAPEST — Az MSZP tegnapi kongresszusán Bajnai Gordon kormányfő egyértelművé tette, hogy az új költségvetés nem a választási ígéreteket fogja szolgálni.
Schobert Norbi lehetetlennek tűnő feladat elé állította magát, fejébe vette, hogy lefogyasztja a duciságát már-már védjegyeként viselő énekesnőt, Falusi Mariannt. Az update guru kilónként fizet a leadott kilóiért.
Háromszázmillióan jelentkeztek, hogy szeretnének részt venni Michael Jackson jövő keddi búcsúztatásán. A Los Angeles- i stadion környékén tömeghisztériától tartanak.
A hét mondása: „Az egyik éjjel azt álmodtam, hogy felhívnak egy sertéstelepről, és engedélyt kérnek tőlem arra, hogy reklámarcként használják a nevemet.” Molnár „Nagy Ő” Anikó
Mondják, a legmegvetendőbb foglalatosság az állami ítéletvégrehajtóé. Az ugyan nem állítható, hogy mindenütt viharos ovációban részesülnek, ahol feltűnnek az arab világban, ennek ellenére a Közel-Keleten a hóhérokat becsben tartják. Ők maguk is büszkék kenyérkereső foglalatosságukra. Elvégre – emlegetik – alapos szakmai felkészültség szükséges ahhoz, hogy átsegítsék a másvilágra az elítélteket.
Mónika, akinek műsora sorra kapja a büntetéseket az ORTT-től, Havas Henrik szerint „aggyal nem tudja felfogni azt, hogy őt nem szeretik”. A Tanár úr meglehetősen gorombán beszél a talkshow-ról, és annak háziasszonyáról egy videofelvételen.
Cáfolja az eddig unalomig szajkózott tézist az ausztrál David Greening, szerinte ugyanis butaság az önmegtartóztatás és naponta kell összebújni a gyermekáldásra váró pároknak.
Elengedte a rendőrség vasárnap kora hajnalban Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét, akit a gárdisták Erzsébet téri demonstrációjáról vittek el a rendőrök néhány órával korábban - erősítette meg az MTI értesülését Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.
A cégeljárási kérelmeket a vonatkozó törvény értelmében a jelenleg alkalmazott, e-mail útján történő közvetlen beküldés mellett az idén júliustól a kormányzati portálon keresztül is be lehet nyújtani.
Nem veszélytelen a jobboldali előretörés, de az Európai Unió stabilizáló szerepe és a nemzetközi válságkezelés gyakorlata mégis reményt adhat a demokrácia híveinek - mondta Ormos Mária történész.
Itt a jó idő, itt a strandszezon, a gyerekek pedig legszívesebben mindent megvetetnének velünk, amit csak a bazársoron meglátnak. A Pénzcentrum összeszedte a legőrültebb felfújható strandkellékeket....
Elengedte a rendőrség vasárnap kora hajnalban Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét, akit a gárdisták Erzsébet téri demonstrációjáról vittek el a rendőrök néhány órával korábban -...
Táplálkozás-élettani, rostbeviteli szempontból a gabona külső héja a leghasznosabb, de ha környezeti szennyeződés vagy fertőzés éri a búzaszemeket, az is itt halmozódik fel elsősorban.
Kétszáz bombázó nő akar első lenni a Supersexy elnevezésű szépségversenyen. Már gőzerővel tartanak a válogatások, de a lányok az utolsó perceiket is kihasználták, hogy a legjobb formájukban álljanak a zsűri elé.