2009. június 18. csütörtök

jún. 18
4:33
A Jobbik üzen, az önkormányzat nem hallja - a Holokauszt túlélői félnek Zalaegerszegen (Alternatív Energia)
Április közepe óta Árpád-sávos zászló lobog Zalaerszeg egyik forgalmas terén. Nem is akárhol: közvetlenül a megyei rendőrfőkapitányság épülete előtt. A sokat szenvedett öregek borzadállyal tekintenek a Jobbik által felhúzott csíkos lobogóra. Számukra ez már rég nem a magyar gyökerek jelképe, hanem a nyilaskorból visszatérő, sötét üzenet hordozója. A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke levélben…
jún. 18
5:09
Bizalmi szavazást kér-e maga ellen július 4-én az MSZP elnöksége? (Alternatív Energia)
Kérjen maga ellen bizalmi szavazást a július 4-i kongresszuson az MSZP országos vezetése – javasolta a keddi éjszakába nyúló elnökségi ülésen Ujhelyi István. Kezdeményezésével felkorbácsolta az indulatokat az alelnök, végül azonban 8:5 arányban leszavazták. Többen ennek ellenére úgy gondolják, a következő két hétben másként is dönthet a párt, de az sem kizárt, hogy valakik a kongresszus napján…
jún. 18
5:27
Hazánk szélsőségei egyesüljetek? (Alternatív Energia)
A "melegparádé" megakadályozása, jelentős erő mozgósítása árán - egyelőre ennyit lehet tudni a különböző nemzeti-radikális szervezetek összefogásának "nemes" céljáról. A Nemzeti Garancia-találkozón - amelyet Toroczkai László hívott össze - egyebek közt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyár Sereg, a Jobbik és a Magyar Gárda is képviseltette magát. Az összefogás szószólói közt volt…
jún. 18
5:45
Főbíróválasztás: tart a nyílt szavazástól a Fidesz (Alternatív Energia)
"Megtaláljuk a módját" – ezt mondták a lapunknak nyilatkozó szocialista politikusok arra, hogyan lehetne elkerülni a főbíróválasztás kudarcát akkor, ha a Fidesz nem hajlandó belemenni a nyílt szavazásba. A parlament a tervek szerint hétfőn szavaz ismét Baka Andrásról, akit három napja botrányos körülmények között szavaztak le. Ám a siker éppen a legnagyobb ellenzéki párt által szorgalmazott…
jún. 18
5:47
Sólyom László érzékelhetően veszít népszerűségéből (Alternatív Energia)
Nyolc hónap alatt 40-ről 47 százalékra nőtt azok aránya, akik inkább megosztó, mint egységet tetemtő személyiségnek látják a köztársasági elnököt. Már minden negyedik ember tartja azt, hogy Sólyom László megnyilatkozásaival inkább a Fidesznek kedvez. Ez derült ki egy friss felmérésből. A politológus szerint „bejött” Sólyomnak az a hozzáállása, hogy nem akar népszerű lenni. Az államfő több esetben…
jún. 18
5:49
Augusztustól kérhető a gyorssegély (Alternatív Energia)
Bár a krízisalapot eredetileg csak a gazdasági válság miatt szociális krízishelyzetbe kerültek megsegítésére szánták, az intézmény hosszabb távon is fennmaradhat – jelentette ki Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. A kormány tegnap döntött a kríziskezelő programról. Aszerint a rászorultak augusztustól 20-50 ezer, a különösen nehéz helyzetben élők akár 100 ezer forint gyorssegélyt kérhetnek. A…
jún. 18
6:00
Giró-Szász: A Fidesz egyik lehetősége, hogy behatol a politikai középbe (Infostart)
A Fidesz megpróbálhatja direkt módon visszacsalogatni a Jobbikhoz pártolt szavazókat, ám ezzel indirekt módon erősítheti az MSZP-t és az MDF-et - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző. Hozzátette: a Fidesz másik lehetősége, hogy behatol a "politikai középbe".
jún. 18
6:03
Budaházyt a Magyarok Nyilai miatt vihették el (Alternatív Energia)
Terrorcselekményre való felbujtás miatt őrizetbe vették Budaházy Györgyöt - tudta meg lapunk. Úgy tudni, hogy a radikális körökben ismert férfi őrizetbe vétele a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjainak letartóztatásával állhat kapcsolatban. A gyanú szerint ennek a társaságnak a számlájára írható egyebek közt az, hogy futball-labdába rejtett bombát akartak elhelyezni Ecsődi László…
jún. 18
6:21
Miért fogadunk be guantánamói foglyokat? (Alternatív Energia)
Ma Budapesten tárgyal az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja.Daniel Fried - aki európai körútja során érkezik a magyar fővárosba -, Szabó Vilmos külügyi államtitkárral és Várkonyi László szakállamtitkárral folytat megbeszélést, és találkozik a parlamenti pártok képviselőivel is.
jún. 18
6:36
Bajnai Gordon is a tiltakozók között volt (Infostart)
A szélsőséges megnyilvánulások ellen tartottak tiltakozó megmozdulást a pesti alsó rakparton lévő holokauszt emlékműnél. A közéleti személyiségek által szervezett eseményen Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vett, aki elhelyezte az emlékezés virágait a Cipők a Duna-parton nevű szoborkompozíciónál.
jún. 18
6:38
Víz, csatorna, szemét és kémény: júliustól mindenért többet fizetünk (Infostart)
Az áfakulcs emelése miatt júliusban több mint négy százalékkal emelkednek a kéményseprési díjak Budapesten, ha a Főpolgármesteri Kabinet hétfői álláspontját támogatja a Fővárosi Közgyűlés. Szintén az áfakulcs miatt nőnek víz, a csatornahasználat, a szemétszállítás és a szennyvízszippantás díjai.
jún. 18
6:57
200 éves múlt a romokban! Elárverezik a diósgyőri kohászat vagyonát (Alternatív Energia)
Kalapács alá kerül a diósgyőri kohászatot működtető, illetve több mint fél éve nem működtető DAM 2004. kft. ingó és ingatlan vagyona - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.
jún. 18
7:30
Herényi Károly zsarolta a belső ellenzéket? (Infostart)
Az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásával zsarolta meg Herényi Károly, az MDF volt frakcióvezetője a párton belüli vezetőváltást szorgalmazó Almássy Kornél embereit.
jún. 18
7:51
10 éves politizálásnak issza a levét az SZDSZ? (Alternatív Energia)
Fodor Gábor az SZDSZ elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a liberális párt személyi, szervezeti, és tartalmi megújuláson fog átmenni.
jún. 18
7:57
Guantánamói foglyok befogadásáról tárgyal ma Budapesten Obama megbízottja (Metropol)
Ma Budapesten tárgyal az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja. Daniel Fried - aki európai körútja során érkezik a magyar fővárosba -, Szabó Vilmos külügyi államtitkárral és Várkonyi László szakállamtitkárral folytat megbeszélést, és találkozik a parlamenti pártok képviselőivel is.
jún. 18
8:06
Orbán Viktor: A Fidesz kényszerkoalíciók nélkül hajthatja végre programját (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint pártja kényszerházasságok, kényszerkoalíciók nélkül lesz képes végrehajtani saját programját, ami a siker egyik fontos előfeltétele. Orbán Viktor a Magyar Televízió Az este című műsorában mind a szocialistákat, mind a Jobbikot radikális pártnak nevezte, akik egymással versengenek.
jún. 18
8:09
Egyesül az MDF és az SZDSZ? "Fodor megy a levesbe" (Alternatív Energia)
Fodor Gábor az SZDSZ elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy nem mehet tovább az, hogy a frakció és a párt különvéleményen legyen.
jún. 18
8:27
"A Fidesz exportálja az ellenségeskedést" (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya az MDF elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a Fidesz nem csinál mást csak folyamatosan exportálja az ellenségeskedést.
jún. 18
8:42
Idősek embertelen körülmények között (Infostart)
Lapinformáció szerint sok idősotthon engedély nélkül működik, több intézményben emberhez méltatlan körülmények közé kerülnek a magatehetetlen, beteg idősek, de vannak olyanok is, amelyek valódi otthonként működnek, mégsem kapnak engedélyt.
jún. 18
9:09
Fiatalok és rendszerváltás (Metropol)
A rendszerváltás szülöttei, úgy tűnik, keveset tudnak a húsz évvel ezelőtti eseményekről. Bár sokukat foglalkoztatja a téma, az órákon csak keveset hallhatnak róla. Ennek egyik oka, hogy a tanároknak a politikai árkokkal szabdalt hazai közéleti állapotok mellett nehéz ezt tanítani.
jún. 18
9:27
25%-kal adózik a cafeteria, több étkezési jegy adható (Metropol)
Döntött a kormány arról, hogy a béren kívüli juttatásoknál - cafetéria – 25 százalékos lesz az adókulcs, és megszűnik a 400 ezer forintos összeghatár – közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón, miután a kormány döntött arról, hogy melyek azok az adómódosítási javaslatok, amelyeket támogat.
jún. 18
10:33
Aajnai: "Az IMF azt is jelezte, hogy kész tárgyalni a kölcsön kiterjesztéséről" (Alternatív Energia)
Magyarország tartja a szigorú fiskális politikát, hogy visszaszerezze a befektetők bizalmát, visszatérjen a gazdasági növekedéshez és stabilizálja a forint árfolyamát, mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Dow Jones hírügynökségnek.
jún. 18
11:24
Összeszólalkoztak az MSZP vezetői (Infostart)
Komolyan összeszólalkoztak a résztvevők az MSZP kedd esti elnökségi ülésén - írja a Népszabadság. A vezetőség fiatal tagjai a lap szerint javasolták: a kongresszuson a párt felső vezetése kérjen bizalmi szavazást maga ellen.
jún. 18
11:26
Bomba miatt lezárják az M7-es autópályát (Infostart)
Lezárják az M7-es autópályát Siófoknál, miután az útépítők egy bombát találtak csütörtök délelőtt.
jún. 18
12:00
Képviselők elleni támadással gyanúsítják Budaházy Györgyöt (Infostart)
Országgyűlési képviselők elleni támadások szervezésével gyanúsítja az ügyészség a tegnap őrizetbe vett Budaházy Györgyöt.
jún. 18
12:03
Budaházy parlamenti képviselők életére tört? (Alternatív Energia)
Budaházy Györgyöt országgyűlési képviselők elleni támadások szervezésével gyanúsítja az ügyészség; megalapozottan gyanúsítható terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal visszaéléssel és emberölés előkészületével is. Azzal gyanúsítja Budaházy Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy két évvel ezelőtt egy több személyből álló csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési…
jún. 18
12:05
Íme, Pokorni felszólítása! (Alternatív Energia)
A Fidesz alelnöke szerint a kormány "jogalkotási ámokfutása" veszélyezteti az oktatást.
jún. 18
12:18
Nem indít több utat az 5 Kontinens Utazási Iroda (Infostart)
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal törölte nyilvántartásából az 5 Kontinens Utazási Irodát - mondta az InfoRádiónak a hivatal idegenforgalmi osztályának szakmai tanácsadója. A cég nem szervez és nem is bonyolít több utazást.
jún. 18
12:21
Herényi Károly megzsarolta volna Almássy Kornél embereit? (Alternatív Energia)
Nincs igazságtartalma annak a hírnek, amely arról szól, hogy az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásának kilátásba helyezésével zsarolta volna meg Herényi Károly Almássy Kornél embereit - az MDF elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
jún. 18
12:36
A legbiztosabb befektetés a válságban (Infostart)
Magyarország a térségben - Románia kivételével - az egyetlen olyan állam, ahol még mindig kevesebb gyermek születik, mint ahány felnőtt meghal - hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese. Kopp Mária professzor bejelentette: intézménye országos mozgalmat indít azért, hogy a politikusok is megértsék, a válságban a gyermek a legbiztosabb támasz. A…
jún. 18
12:38
Jövő héten is titkos szavazás lesz a főbírójelöltről (Infostart)
Hétfőn újra szavaz az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről, Baka Andrásról, a szavazás pedig ismét titkos lesz - közölte Szili Katalin, a házbizottság ülése után csütörtökön.
jún. 18
12:39
Nagy zűrben az MTV! Akár meg is szűnhet! (Alternatív Energia)
Jogellenes helyzet állt elő azzal, hogy a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány nem fogadta el a közmédium tavalyi beszámolóját - áll több kuratóriumi forrás közlése szerint abban a levélben, amelyet Medveczky Balázs, az MTV ügyvezetője intézett a testület elnökéhez.
jún. 18
12:41
Fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő 4,2 milliárd forintot zároltak (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza a fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő 4,2 milliárd forint zárolását - jelentette be Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 18
12:43
Poltikai színjáték? Újra titkosan szavaz a Ház Baka Andrásról (Alternatív Energia)
Hétfőn újra szavaz az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökjelöltjéről, Baka Andrásról, a szavazás ismét titkos lesz - közölte Szili Katalin, a házbizottság ülése után csütörtökön. Az Országgyűlés elnöke hozzátette: az MSZP újra kezdeményezte a nyílt szavazást, de ezt a másik három frakció nem támogatta.
jún. 18
13:03
Dávid Ibolya: Herényi nem próbált zsarolni (Metropol)
Nincs igazságtartalma annak a hírnek, amely arról szól, hogy az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásának kilátásba helyezésével zsarolta volna meg Herényi Károly Almássy Kornél embereit - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
jún. 18
13:12
Dávid Ibolya cáfolja a Herényi Károlyt ért vádakat (Infostart)
Az MDF elnöke szerint nincs igazságtartalma annak a hírnek, amely arról szól, hogy az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásának kilátásba helyezésével zsarolta volna meg Herényi Károly Almássy Kornél embereit.
jún. 18
13:15
Mi lehet az igazi kitörési pont hazánk számára? (Alternatív Energia)
Üdvözli a Nemzeti Zarándoklat kezdeményezését a Lehet Más a Politika (LMP) - áll a szervezet csütörtöki közleményében.
jún. 18
13:17
Bevállaljuk? Tárgyalások a guantánamói foglyokról (Alternatív Energia)
Konkrét kérdésekről is tárgyalt a magyar és az amerikai fél a guantánamói foglyok befogadásával kapcsolatban csütörtökön, a megbeszélések tovább folynak, egyelőre nem lehet tudni, mikor születhet megállapodás - mondta Daniel Fried, az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja budapesti tárgyalásai után.
jún. 18
13:33
Magyarország jövő héten hívja le az IMF hitel új részletét (Alternatív Energia)
Az IMF hitel következő részletét jövő héten hívja le Magyarország, ennek összege 1,04 milliárd SDR lesz, ami hozzávetőleg 1,3 milliárd euró, árfolyamtól függően - mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón.
jún. 18
13:35
Almássy Kornél ismét Dávid Ibolya ellen fordult (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya, az MDF elnöke érdemben nem cáfolta a Heti Válaszban megjelenteket, mely szerint Herényi Károly az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásának kilátásba helyezésével zsarolta meg a párton belüli vezetőváltást szorgalmazó Almássy Kornél embereit - erről Almássy Kornél független képviselő, volt MDF-es politikus beszélt…
jún. 18
13:37
"Hazudozás, trükközés folyik a lakótelepen élőket érintő minden egyes témában" (Alternatív Energia)
Hazudozás, trükközés folyik a lakótelepen élőket érintő minden egyes témában, legyen szó panelprogramról, ökoprogramról, vagy a távhőszolgáltatás áfájáról - jelentette ki László Tamás fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 18
13:39
Magyarország hivatalos felkérést kapott guantánamóiak befogadására (Metropol)
Magyarország csütörtökön hivatalosan is felkérést kapott guantánamói foglyok befogadására az amerikai féltől - tudatta Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő azt követően, hogy az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja tárgyalt a Külügyminisztérium képviselőivel.
jún. 18
13:51
Németh Balázs súlyos balesetet szenvedett! (Alternatív Energia)
Németh Balázs, a gyorsasági motoros-világbajnokságban szereplő Balatonring Team versenyzője nagyot bukott, s eltörte kézközépcsontját szerdán, a valenciai tesztelések során.
jún. 18
14:06
Fegyverrel raboltak ki egy játéktermet (Infostart)
Győrött félmillió forintot zsákmányolt az a férfi, aki hajnalban fegyverrel fenyegetőzve rabolt ki egy játéktermet - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
jún. 18
14:15
Budaházyt parlamenti képviselők elleni támadások szervezésévével gyanúsítják (Metropol)
Azzal gyanúsítja Budaházy Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy két évvel ezelőtt egy több személyből álló csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal – azokat megfélemlítve – befolyásolják a parlamenti döntéseket.
jún. 18
14:17
Makikifutót adtak át az Állatkertben (Metropol)
A látogatók is besétálhatnak a gyűrűsfarkú makik közé a Fővárosi Állat- és Növénykertben; a Majomház szomszédságában felépített kifutót csütörtökön avatták fel.
jún. 18
14:19
Műszaki hiba miatt szünetelt az autópálya-matrica értékesítés (Metropol)
Műszaki hiba miatt sem mobiltelefonon, sem a benzinkutaknál nem lehetett autópálya-matricát vásárolni csütörtökön a déli órákban – mondta Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szóvivője csütörtökön.
jún. 18
14:27
Internetes szavazás az MSZP-nél: igen a tisztújításra, nem az előre hozott választásokra (Alternatív Energia)
Az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platformjának (ÉFP) tagjai teljes tisztújítást szeretnének, de nem támogatják az előre hozott választást - derült ki a platform internetes szavazásának végeredményéből, amelyről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.
jún. 18
14:29
Átvették a megbízólevelet a majdani brüsszeli képviselők (Alternatív Energia)
Átvették csütörtökön megbízólevelüket a pártjuk országos listáján európai parlamenti (EP) mandátumot szerzett képviselők.
jún. 18
14:42
Diáklányt vertek meg Kerepesen (Infostart)
Társai bántalmaztak egy általános iskolás lányt az egyik kerepesi általános iskola udvarán. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen, csoportos garázdaság miatt indított eljárást. Franka Tibor polgármester szerint az eset hátterében cigány-magyar ellentét van, de nem csupán erről van szó.

Keresés