2009. június 20. szombat

jún. 20
4:51
Első kérdésünk Ujhelyi Istvánhoz: "Puccsista ön?" (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt alelnöke szerint Magyarország vezető hatalmi erejét 2010 után a Fidesz és Orbán Viktor fogja adni. Ujhelyi István azt mondja, a szocialistáknak erre kell felkészülniük. A felkészülés nyitánya pedig a július 4-re tervezett kongresszus lesz, ahol két lehetőség közül kell választani. Határozni kell, hogy az eddigi vagy új pártvezetéssel vágnak neki a következő időszaknak. Ez…
jún. 20
5:45
Boross Péter számára vállalhatatlan az út, amelyen pártja jár (Alternatív Energia)
Bár az MDF megyei szervezeteinek többsége azt ígérte, felsorakoznak Dávid Ibolya mellett, néhányan a Népszavának azt állították, ha helyén marad az országos vezetés, jó néhány helyi szervezet kiléphet a pártból. A párt ma országos gyűlést tart, ahol az elnökség bizalmi szavazást kér maga ellen, ám hogy a testület nem számít egyhangú támogatásra, azt jelzi az is, hogy tíz órától zárt ajtók mögött…
jún. 20
5:47
Nem hatott az államfő aggodalma (Alternatív Energia)
A gyest tartalmazó törvény szövege változatlan maradt, csupán egy paragrafussal egészítette ki a kormány. Az Országgyűlés így újra arról szavaz, hogy jövő évtől háromról két évre csökken a gyes ideje. Az újratárgyalás indoka, hogy Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a törvényt. Ezt újra már nem teheti meg, az alkotmány szerint ugyanis ha a jogszabályt ismét…
jún. 20
5:49
Budaházyt maszkos, gépfegyveres kommandósok kísérték (Alternatív Energia)
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték a terrorcselekmények elkövetésével is vádolt Budaházy Györgyöt – tudta meg lapunk a Központi Nyomozó Ügyészség szóvivőjétől. Fazekas Géza elmondta: az egyelőre nem jogerős kényszerintézkedést a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelte el, mert fennáll a bűnismétlés, valamint a tanúk és az eljárás más szereplői befolyásolásának a veszélye. A döntés…
jún. 20
6:39
Napirenden a MÁV Zrt. szétrombolása? (Alternatív Energia)
Áruba bocsátott leánycégek, kiárusított ingatlanvagyon, a mellékvonalak átcsoportosítása regionális személyszállító társaságokba - a Magyar Nemzet szombati írása szerint ezek a legfontosabb elemei annak a MÁV Zrt. átalakításáról szóló előterjesztésnek, amelyet jövő kedden tárgyal a kormány.
jún. 20
6:57
Az MSZP-ben szekértábor-politizálás folyik (Alternatív Energia)
Károsnak tartja a párton belüli szekértábor-politizálást, és a tartalmi kérdések előtérbe helyezését szorgalmazza Gál Zoltán, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban.
jún. 20
6:59
Folytatódik az MDF-belharc? Bizalmi szavazás ma (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) ma tartja országos gyűlését, amelyen Dávid Ibolya pártelnök mellett az MDF teljes elnöksége bizalmi szavazást kér a küldöttektől.
jún. 20
7:01
Szijjártó Péter nem indul az elnöki posztért (Alternatív Energia)
Új elnöke lesz szombattól a Fidelitasnak, az ifjúsági szervezet miskolci tisztújító kongresszusán az eddig elnök, Szijjártó Péter nem indul a posztért.
jún. 20
7:03
A vagyonadó következménye (Alternatív Energia)
Nem kell társasházzá alakulniuk a vagyonadó miatt az osztatlan közös tulajdonban lakóknak - mondták el a Pénzügyminisztériumban az MTI kérdésére.
jún. 20
8:06
Nógrádi György tagadja, hogy ő lett volna Raguza (Infostart)
Dokumentumokkal igazolta az '56-os Intézetnek Nógrádi György, hogy nem dolgozott titkosszolgálatnak, így nem is kapott onnan feladatot Nagy Imre és társai 1989-es újratemetése előtt. Ezt maga a biztonságpolitikai szakértő mondta az InfoRádiónak. Az intézet igazgatója szerint azonban Nógrádi György nem azt cáfolta, hogy Raguza fedőnéven ügynök volt, hanem azt, hogy elvégezte a szertartás kapcsán…
jún. 20
9:36
Orbán: Az EP-választás sikere történelmi lehetőséget jelent (Infostart)
A Népszabadság azt írja, megszűnt az MSZP-t vezető hármas, a trojka, a Lendvai Ildikó pártelnök, illetve Kiss Péter és Szekeres Imre alkotta testület. A Magyar Nemzetben megjelent írásában Orbán Viktor a rendszerváltáshoz hasonlította a mai politikai helyzetet.
jún. 20
9:45
Jön az ujjlenyomatos útlevél (Metropol)
Többe kerül a jövő hét végétől az útlevél: az öt évre érvényes okmányért 25, a tíz évre szólóért negyven százalékkal kell majd többet fizetni.
jún. 20
10:12
Nyáron is leáll a Zalakerámia (Infostart)
A tavaszi, másfél hónapos leállás után nyáron ismét szünetelteti a termelést a Zalakerámia Zrt. - tájékoztatta az MTI-t a cég elnök-vezérigazgatója.
jún. 20
10:21
Mi lesz veled, MSZP? (Metropol)
A Magyar Szocialista Párt alelnöke szerint Magyarország vezető hatalmi erejét 2010 után a Fidesz és Orbán Viktor fogja adni; Ujhelyi István azt mondta, ha az MSZP így folytatja, már nem marad újjáépíthető párt. Károsnak tartja a párton belüli szekértábor-politizálást, és a tartalmi kérdések előtérbe helyezését szorgalmazza Gál Zoltán, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja.
jún. 20
10:48
MDF-gyűlés Bokros Lajossal és Habsburg Györggyel (Infostart)
Megkezdődött szombat délelőtt Budapesten a Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése, melyen Dávid Ibolya elnök és a párt elnöksége bizalmat kér a küldöttektől.
jún. 20
11:06
Giró-Szász: Politikai pánik vezethet az előrehozott választásokhoz (Infostart)
A szocialisták elkéstek, ha csak ősszel kezdenek el gondolkodni azon, hogy jó-e nekik, ha továbbra is támogatják a Bajnai-kormányt - emelte ki az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző, a Századvég Alapítvány igazgatója. Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója szerint az MSZP szűk vezetésében van még olyan remény, hogy a kabinet tevékenysége esetleg képes…
jún. 20
11:24
Ismét működik az ország egyik öreg vízimalma Nagybörzsönyben (Infostart)
Több éves kényszerszünet után ismét működik az 1850-es években épült nagybörzsönyi műemlék vízimalom - tudatta a Pest megyei falu polgármestere.
jún. 20
11:45
A volt miniszter még vendégként sem vehet részt a gyűlésen (Alternatív Energia)
Megkezdődött szombat délelőtt Budapesten a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos gyűlése, melyen Dávid Ibolya elnök és a párt elnöksége bizalmat kér a küldöttektől.
jún. 20
11:47
Íme, Orbán Viktor videóüzenete (Alternatív Energia)
Új elnököt választ a Fidelitas Miskolcon szombaton tisztújító kongresszusán; a tanácskozást videóüzenetben köszöntötte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
jún. 20
12:00
Fidesz: a maradék MÁV-vagyont is eladná a kormány (Infostart)
A maradék MÁV-vagyon értékesítését és a közszolgáltatás szűkítését célozza az a kormány-előterjesztés, amelynek részletei a szombati Magyar Nemzetben jelentek meg - közölte Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 20
12:03
"Rendkívül cinikus a kormány szándéka" (Alternatív Energia)
A maradék MÁV-vagyon értékesítését és a közszolgáltatás szűkítését célozza az a kormány-előterjesztés, amelynek részletei a szombati Magyar Nemzetben jelentek meg - közölte Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 20
12:05
Hamarosan eldől Dávid Ibolya sorsa (Alternatív Energia)
Nyílt szavazással döntenek Dávid Ibolya elnöki posztjáról az MDF országos gyűlésén szombaton a küldöttek - tudta meg az MTI az ülésen résztvevő küldöttektől.
jún. 20
12:18
"Zavaros" MDF-gyűlés: újra elnökké választották Dávid Ibolyát (Infostart)
Dávid Ibolya marad az MDF elnöke, miután a párt szombati budapesti országos gyűlése nagy többséggel, nyílt szavazáson megerősítette pozíciójában. A 274 küldött közül sokan nemmel szavaztak, és többen távoztak a gyűlésről.
jún. 20
12:36
Nem támogatja a kormány, hogy megszűnjön PSZÁF felügyeleti tanácsa (Infostart)
Nem támogatja a kormány, hogy a jelenlegi legalább három, legfeljebb öt tagból álló felügyeleti tanács helyett a miniszterelnök által javasolt és a köztársasági elnök által a hat évre kinevezett vezető irányítsa a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF)- értesült kormányzati forrásból az MTI szombaton.
jún. 20
12:57
Elsöprő győzelem! Dávid Ibolya marad az MDF elnöke (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya marad az MDF elnöke, miután a párt szombati budapesti országos gyűlése nagy többséggel, nyílt szavazáson megerősítette pozíciójában - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője az MTI-nek.
jún. 20
12:59
Megszűnik a PSZÁF felügyeleti tanácsa? (Alternatív Energia)
Nem támogatja a kormány, hogy a jelenlegi legalább három, legfeljebb öt tagból álló felügyeleti tanács helyett a miniszterelnök által javasolt és a köztársasági elnök által a hat évre kinevezett vezető irányítsa a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF)- értesült kormányzati forrásból az MTI szombaton.
jún. 20
13:15
Botrány! Határozatképtelen volt az SZDSZ országos tanácsa (Alternatív Energia)
Határozatképtelen volt az SZDSZ országos tanácsának (ot) szombati budapesti rendkívüli ülése, de ettől függetlenül meg lehet tartani a párt július 4-re tervezett küldöttgyűlését - közölte újságírókkal Fodor Gábor.
jún. 20
13:33
Dávid Ibolya marad az MDF elnöke, sok küldött távozott (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya marad az MDF elnöke, miután a párt szombati budapesti országos gyűlése nagy többséggel, nyílt szavazáson megerősítette pozíciójában - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője az MTI-nek. A szavazást követőn több tucat küldött elhagyta a helyszínt. A küldöttek 182 igen, 72 nem és 20 tartózkodással erősítették meg pozíciójában Dávid Ibolyát.
jún. 20
13:35
A Fidelitas előretörése nemzetközi szinten is egyértelmű (Alternatív Energia)
A Fidelitas nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa legnagyobb, legbefolyásosabb ifjúsági szervezete lett az elmúlt négy év alatt - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke a politikai ifjúsági szervezet IX. tisztújító kongresszusán, Miskolcon, szombaton.
jún. 20
13:39
Dávid Ibolya marad az MDF elnöke (Metropol)
Dávid Ibolya marad az MDF elnöke, miután a párt szombati budapesti országos gyűlése nagy többséggel, nyílt szavazáson megerősítette pozíciójában - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője. A szavazást követőn több tucat küldött elhagyta a helyszínt. Egy korábban kizárt képviselő szerint a szavazásra jogosult 378-ból csak 274 küldött jelent meg. Lemondott a Csongrád megyei elnök, és egyúttal…
jún. 20
13:41
Fodor: megtartják az SZDSZ júliusi küldöttgyűlését (Metropol)
Határozatképtelen volt az SZDSZ országos tanácsának (ot) szombati budapesti rendkívüli ülése, de ettől függetlenül meg lehet tartani a párt július 4-re tervezett tisztújító küldöttgyűlését - közölte újságírókkal Fodor Gábor.
jún. 20
13:48
Határozatképtelen volt az SZDSZ, de megtartják júliusban a küldöttgyűlést (Infostart)
Határozatképtelen volt az SZDSZ országos tanácsának (ot) szombati budapesti rendkívüli ülése, de ettől függetlenül meg lehet tartani a párt július 4-re tervezett tisztújító küldöttgyűlését - közölte Fodor Gábor.
jún. 20
13:51
Lemondásra szólították fel Vác MSZP-s polgármesterét (Alternatív Energia)
Fegyelmi eljárást kezdeményez Vác szocialista polgármestere ellen, akit egyben lemondásra is felszólít a város képviselő-testületének Összefogás nevű jobboldali frakciója - ez áll a Fidesz és a KDNP által alkotott tömörülésnek szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
jún. 20
14:06
"Sínen van" a pécsi Európai Kulturális Fővárosa programsorozat (Infostart)
A Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója szerint sínre került a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozat. Rubovszky Rita erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt, ahol úgy vélekedett: az utóbbi negyven évben a kultúrpolitika az intézményrendszer és az emberek kapcsolatára, nem pedig a közösségi kultúra építésére épült.
jún. 20
14:08
Lemondott az MDF Csongrád megyei elnöke (Infostart)
Lemondott Grezsa István, a Magyar Demokrata Fórum Csongrád megyei elnöke, és egyúttal kilépett a pártból is szombaton.
jún. 20
14:09
Schmitt Pál megadta a négy vezérszót a Fidelitasnak (Alternatív Energia)
Négy vezérszó különbözteti meg a Fidelitas fiataljait más, például a baloldal ifjúsági szervezetben lévőktől: az, hogy keresztény, polgári, konzervatív és nemzeti érzelem jellemzi őket - mondta Schmitt Pál, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Fidelitas IX. tisztújító kongresszusán, szombaton, Miskolcon.
jún. 20
14:11
Újabb lemondás az MDF-nél! Ki maradt még? (Alternatív Energia)
Lemondott Grezsa István, a Magyar Demokrata Fórum Csongrád megyei elnöke, és egyúttal kilépett a pártból is szombaton.
jún. 20
15:21
Kiss Péter Kolozsváron járt, miért? (Alternatív Energia)
A határon túli magyar közösség számára biztosítani kell, hogy szuverén módon, saját értékeinek és szükségleteinek megfelelően rendezhesse be jövőjét és intézményeit, függetlenül attól, hogy miként folytatja párbeszédét a mindenkori magyar kormánnyal - fejtette ki szombaton Kolozsváron Kiss Péter.
jún. 20
15:45
Hogyan omlott le kétszer a vasfüggöny? (Metropol)
Hosszú riportot közölt az 1989-es osztrák-magyar határnyitásról a Die Presse című osztrák napilap szombati számában, egy héttel a sajtó nyilvánossága előtt rendezett esemény 20. évfordulója előtt.
jún. 20
16:57
Horogkereszt egy felgyújtott nyíregyházi épületen (Metropol)
Horogkereszteket festettek egy lakatlan nyíregyházi ingatlanra és felgyújtották ismeretlenek csütörtök késő este; a tűzesetben személyi sérülés nem történt.
jún. 20
17:06
Csányi Sándor a parlamenti többséget hibáztatja (Infostart)
Az OTP vezérigazgatója szerint a bankok megtettek mindent a válság kezelésében, ezért felesleges, hogy a bankszektor beszálljon a Kríziskezelő Alap feltöltésébe. Csányi Sándor úgy véli: a kialakult válsághelyzetért a kormány a felelős.
jún. 20
17:27
Adományoznak! Az MSZP-sek egyhavi fizetésüket ajánlják fel (Alternatív Energia)
Az MSZP országos elnökségének tagjai egyhavi parlamenti fizetésüknek megfelelő összeget ajánlanak fel a krízisalapba - közölte Lendvai Ildikó, a párt elnöke szombaton az MTI-vel.
jún. 20
17:33
MSZP-adomány a krízisalapba (Metropol)
Az MSZP országos elnökségének tagjai egyhavi parlamenti fizetésüknek megfelelő összeget ajánlanak fel a krízisalapba - közölte Lendvai Ildikó, a párt elnöke.
jún. 20
17:45
Tudják, hogy ki a Fidelitas új elnöke? (Alternatív Energia)
Ágh Péter eddigi ügyvezető alelnököt választotta elnökévé a Fidelitas a Miskolcon megtartott IX., tisztújító kongresszusán szombaton; az eddigi elnök, Szijjártó Péter nem jelöltette magát.
jún. 20
17:47
Válság az MDF-nél? Folytatódnak a kizárások és a kilépések (Alternatív Energia)
Az MDF szombati rendkívüli országos gyűlésén történtek azt mutatják, hogy folytatódnak a kizárások és a kilépések a pártban - mondta Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője és Kiszelly Zoltán politológus az MTI-nek.
jún. 20
18:00
Új elnöke van a Fidelitasnak (Infostart)
Ágh Péter eddigi ügyvezető alelnököt választotta elnökévé a Fidelitas a Miskolcon megtartott IX., tisztújító kongresszusán szombaton; az eddigi elnök, Szijjártó Péter nem jelöltette magát.
jún. 20
18:45
Szijjártó helyett Ágh Péter a Fidelitas új elnöke (Metropol)
Ágh Péter eddigi ügyvezető alelnököt választotta elnökévé a Fidelitas a Miskolcon megtartott IX., tisztújító kongresszusán szombaton; az eddigi elnök, Szijjártó Péter nem jelöltette magát. Ágh Péter a 478 leadott szavazat több mint 92 százalékát kapta meg.
jún. 20
18:57
Pécsi Gandhi Gimnázium: visszahívnák a kuratóriumot (Alternatív Energia)
A Gandhi Közalapítvány hét alapítójának kezdeményezésére közgyűlést tartottak a pécsi Gandhi Gimnáziumban az intézmény körül kialakult "válsághelyzet" miatt szombaton; az alapítvány kezdeményezte az iskola kuratóriumának visszahívását.
jún. 20
20:27
Kénytelen együttműködni a Fidesz és az MDF? (Alternatív Energia)
Értelmes konzervatív összefogásra van szükség a szélsőjobb ellen - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón a párt országos gyűlése után.
jún. 20
20:33
Az MDF fele nem kér Dávid Ibolyából, mégis elnök marad (Metropol)
A 375 szavazásra jogosult küldöttből 274 jelent meg az országos gyűlésen, közülük 92-en nemet mondtak a párt mostani politikájára. Dávid Ibolya maradt az MDF elnöke, aki szerint elengedhetetlen a Fidesszel való együttműködés. Politológusok szerint folytatódnak a kizárások és kilépések a pártból.

Keresés