Minden megyében a Fidesz-KDNP kapta a legtöbb szavazatot, néhány megye azonban meglepetést hozott: a hagyományosan szocialista szavazóbázissal rendelkező Borsodban például a Jobbik megelőzte az MSZP-t. Az SZDSZ a legtöbb megyében 2 százalék alul maradt, de még Budapesten sem lépte át az 5 százalékot.
A szavazatok majdnem 15 százalékát megszerző Jobbik kicsit ellopta a mai napot a Fidesztől - fogalmazott az InfoRádióban a Vision Consulting igazgatója. Török Gábor szerint a több mint 400 ezer voksot kapó Jobbik a legfőbb győztese az európai parlamenti választásnak.
A Fidesz győzelme, a Jobbik várakozáson felüli, míg az MSZP várakozáson aluli szereplése, továbbá az MDF bejutása és az SZDSZ borzalmasan rossz eredménye. Így összegezhető az Európai Parlamenti választás eredménye. Az öt évvel ezelőttinél alacsonyabb, 36,28 százalékos volt a részvétel, ami elvben a kispártoknak kedvez, de ezúttal ez sem volt elég a szabaddemokraták számára.
Kiszámíthatóságot, felelős, elszámoltatható vezetőket akarnak Magyarország polgárai - közölte Orbán Viktor. A Fidesz elnöke kijelentette, hogy az EP-választás eredményét a pártok sokat fogják magyarázni, de az 56 százalék, amit ők elértek, az magáért beszél: majdnem 40 százalékot vertek rá a másodikként befutó szocialistákra. Este majdnem negyed tizenegy volt, amikor Orbán beszélni kezdett arról,…
Az eredmények hatására átalakulhat a hazai politikai rendszer - vélik elemzők. Lesti Árpád politológus szerint a Jobbik mellett az LMP megerősödése egyben az SZDSZ megszűnését jelentheti. A választás abszolút meglepetése a Jobbik, győztese az MDF, vesztese az SZDSZ - értékelte az eredményeket a Progresszív Intézet vezető elemzője, Unger Anna. Eredményük a Fidesz számára is elgondolkodtató, mert…
Áder János az Európai Parlamentben (EP) környezetvédelemmel és az alternatív energia kínálta lehetőségekkel foglalkozik majd; erről a Fidesz EP-listájának negyedik helyezettje beszélt az MTI-nek vasárnap este.
"Mi győztünk, megszületett és sikert ért el a nemzeti tábor" - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt vasárnap éjjeli sajtótájékoztatóján, ahol azt is közölte: a Jobbik hajlandó az utcára menni az előre hozott választásért.
A válsággal kapcsolatos hiedelmekkel kellene foglalkozni a megoldás keresése közben, nem az anyagiakkal - mondta Csányi Vilmos etológus, az InfoRádió Aréna című műsorában.
Több helyi népszavazást is tartottak a vasárnapi európai parlamenti választással egy időben. A választópolgárok ugyanazokban a szavazóhelyiségekben adhatták le voksaikat, mint az EP-választáson, csak több szavazócédulát kapnak. A helyi népszavazás akkor érvényes, ha azon a választásra jogosultak több mint fele részt vesz, és érvényesen szavaz.
Az európai parlamenti választás egyik legfőbb üzenete a nagyon alacsony részvételi arány, amely arra utal, hogy Európa nem tud politikai tényezővé válni a választók számára, és az eredmény elsősorban belpolitikai okokkal magyarázható minden országban. Az 1979-es első közvetlen EP-választás óta fokozatosan csökken a részvételi arány - mondta az MTI-nek vasárnap este Jean-Yves Camus, a párizsi…
Magyarországon a jobbközép ellenzék földindulásszerű győzelmet aratott vasárnap a szocialisták fölött az európai parlamenti választásokon, ami megingathatja a kisebbségi kormányt és tervezett reformjainak keresztülvitelét - írta a Reuters hírügynökség helyszíni tudósításában.
Közokirat-hamisítás és csalás miatt feljelentést tett május végén Schneller Domonkos, a Fidesz önkormányzati képviselője a Kopaszi-gát ügyében - írja hétfői számában a Népszabadság.
Ma szavaz a parlament arról a szocialista módosító indítványról, amelynek célja az élőjátékos póker legalizálása, azaz megadóztatása; az on-line szerencsejáték továbbra is adómentes pénzforrás lehet - írja a hétfői Magyar Nemzet.
Több mint 10 százalékkal növelte szavazatainak számát az öt évvel ezelőtti európai parlamenti választáshoz képest a Fidesz-KDNP, miközben az MSZP szavazóinak felét elveszítette.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke elégedett a 0,96 százalékos eredménnyel, mert - mint mondta - hosszú idő óta először szereztek több voksot, mint ahány ajánlószelvényt gyűjtöttek.
Partnerek leszünk az elszakított területeken élő magyar testvéreink autonómiájának kivívásában - mondta Morvai Krisztina a Jobbik EP-választáson elért vasárnapi sikere után. Partnerei leszünk Európában mindazoknak, akik a bukott, velejéig romlott neoliberális rendszer helyére igazságosabb gazdaságot, igazságosabb világot szeretnének - tette hozzá.
Az MSZP választóinak jelentős része a Jobbik szavazótáborába, egy másik része pedig az MDF szimpatizánsai közé lépett - mondta az InfoRádióban a Századvég Alapítvány igazgatója.
A Pénzügyminisztérium ma teszi közzé az államháztartás előzetes májusi adatait. A szaktárca 60,7 milliárd forint államháztartási többletet vár az önkormányzatok nélkül májusra.
Morvai Krisztina a Jobbik Magyarországért Mozgalom EP listavezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy végre el kell kezdeni dolgozni, és összefogunk az igazságszerető emberekkel.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról, a közoktatásról szóló törvény módosításáról és a bűnügyi nyilvántartási rendszerről szavaznak a képviselők az országgyűlés mai ülésén.
Az európai parlamenti választást a Fidesz nyerte, de a három mandátumot szerzett Jobbik is nagy sikerként értékelheti a voksolást - mondta az InfoRádióban Wermer András politikai stratégiai szakértő.
Négy képviselőt delegálhat az MSZP az Európai Parlamentbe. A párt elnöke szerint a választók még nem mertek a szocialistákra szavazni. A párt vezetői úgy vélik, nem lesz belpolitikai következménye a választásnak, olyannyira, hogy az MSZP választmánya és a frakciója már meg is erősítette, hogy támogatja a kormányt.
Az SZDSZ elnöke szerint a szavazók megbüntették a pártot. Fodor Gábor kudarcként értékelte, hogy nem jutottak be az Európai Parlamentbe. A politikus ezért a párt ügyvivői testületi ülésén ajánlja fel lemondását.
Lendvai Ildikó az MSZP elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy ellenzéki képviselőkkel beszélgetve kiderült: a Fideszben is aggodalmat kelt a Jobbik előretörése.
A gát és a szakadás. Pofonnal az orvhalászok ellen. Az életbiztosítási piac visszaesett. Jövőre kiterjesztené a kormány az öröklési illetéket az örökölt üzletrészekre is. Témák a mai lapokról.
Hétfő reggel nyolc órakor megkezdődött a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivői testületének ülése, amelyen várhatóan felajánlja lemondását Fodor Gábor pártelnök, miután a liberálisok egyetlen képviselőt sem küldhetnek az Európai Parlamentbe.
A Jobbik erősödése, a politikai térkép "sötétebbre festése" minden parlamenti pártnak tennivalót ad - mondta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfő reggel Lendvai Ildikó, a MSZP elnöke, aki szerint a mozgalom európai parlamenti (EP) választási eredményének be kellene indítania a "politikai vészcsengőt".
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a felmérések alapján sok csalódott szocialista szavazó voksolt a Jobbikra. Navracsics Tibor az InfoRádiónak azt mondta: a radikális párt azon elhibázott kormányzati politika miatt erősödött meg, amely semmi miatt nem akart felelősséget vállalni.
Magyarország gondjait nem az utcán, hanem a Parlamentben kell megoldani - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke hétfőn az ATV reggeli műsorában.
A Magyar Telekomtól az európai parlamenti választással kapcsolatos törvénysértő automata telefonhívásokat senki nem rendelt és nem is rendelhetett meg, mivel jelenleg nem létezik ilyen szolgáltatása - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Elmaradt a Főpolgármesteri Kabinet reggelre összehívott ülése, miután Demszky Gábor főpolgármester és John Emese SZDSZ-frakcióvezető, akik a párt országos ügyvivői testületének is tagjai, elmentek a szervezet tanácskozására.
A magyar pártok a várt eredményt érték el az európai parlamenti választásokon, és bár a Jobbik erős teljesítménye "valamelyest aggasztó", a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a Bajnai-kormány a helyén marad, mondták hétfőn az MTI-nek londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint nem született jelentős piaci eladási nyomást indokló meglepetés.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a párt hétfői ügyvivői testületi ülésén megerősítette lemondási szándékát, és ezt a testület tudomásul vette. Erről a politikus nyilatkozott újságíróknak az ülés után.
Bár a hétvégi választásokon negatív rekordot ért el a részvételi arány, a politikai fősodorhoz tartozó centrista pártok továbbra is domináns pozícióval rendelkeznek az Európai Parlamentben.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a párt hétfői ügyvivői testületi ülésén megerősítette lemondási szándékát, és ezt a testület tudomásul vette. Erről a politikus nyilatkozott újságíróknak az ülés után.
Megkezdődött az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának ülése; a frakció hétfői szokásos ülésén értékeli az európai parlamenti választás (EP) eredményeit. A tanácskozáson jelen van Bajnai Gordon miniszterelnök is.
Az uniós szavazás eredményeként a kereszténydemokrata-konzervatív Európai Néppártnak várhatóan 267, a szocialistáknak 159 képviselője lesz az Európai Parlamentben.
A rendszerváltás óta példa nélkül álló, földcsuszamlásszerű jobboldali győzelmet hozott Magyarországon az európai parlamenti választás - írta hétfői számában a Der Standard című osztrák napilap.
Az SZDSZ ügyvivői testülete tudomásul vette Fodor Gábor pártelnök lemondási szándékát, de a döntés az országos tanács kezében van - mondta a hétfői ülésről távozóban az újságíróknak Demszky Gábor.
Két kilogramm heroint találtak a vámosok egy szerb férfi csomagjában a röszkei határátkelőhelyen; a nagy tisztaságú kábítószer értéke mintegy 35 millió forint.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hétfőn titkos szavazással úgy döntött: támogatja Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára - tájékoztatta az MTI-t a testület.
Az európai parlamenti választások egyértelmű győztese a Jobbik, a vasárnapi eredmény pedig átrendezheti akár a teljes magyar pártszerkezetet is - mondta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az alkotmányjogász szerint a kétszereplős jobboldal a rendkívül súlyos vereség ellenére is növelheti az MSZP hatalmon maradásának esélyét, szűkíti viszont a Fidesz mozgásterét, amely elsöprő…