Zöldségfélék esetében a bagolylepkék, káposztalepke, kukoricamoly és egyéb lombrágó hernyók felszaporodására számíthatunk. Ellenük természetes ellenségeivel is védekezhetünk. Jöjjenek a fürkészdarazsak!
Huszonhat településen 3500 házat tépázott meg az a vihar, amely a vasárnap délután csapott le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. A legsúlyosabb pusztítást Nyírbogdányban végezte a szél és a - néhol - teniszlabda nagyságú jég.
Szinte a teljes idei termést elverte a vasárnap délutáni jégeső Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - mondta az InfoRádiónak a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója. A Nyíregyházi Erdészet gondozásában lévő erdőket is megtépázta a vihar, a kár összege meghaladhatja a 40 millió forintot.
A kelet-európai EU-országok nagyvárosai közül Budapesten a legjobb élni az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház hétfőn közzétett friss összeállítása szerint.
Halálra késeltek egy várandós kismamát és ezzel gyermekét is az utcán tegnap Londonban. Az épp egyedül, az esőben munkába tartó húszéves lányt véletlenül pécézte ki magának a tettes. A lány egy, a hátát ért szúrásba halt bele.