A hazai gyártású trappista sajtok bizonyultak a legjobbnak a Kosár című fogyasztóvédelmi újság tesztjén. A lap független szakértői akkreditált laboratóriumban vizsgálták meg az itthon kapható sajtokat.
Az étkezések közben megivott szesz csökkenti annak a veszélyét, hogy az epehólyagban lévő epe koleszterintartalmából kövek képződjenek. Az angol vizsgálat ígéretes eredményeit az emésztőszervi betegségekről rendezett tanácskozás egyik előadásán ismertették Chicagóban.
Ha nem jut eszünkbe a megoldás, jobban tesszük, ha alszunk egyet - állítják amerikai kutatók, akik szerint a szundikálás növelheti problémamegoldó képességünket és kreativitásunkat.
Az állás elvesztése nem csak pénzügyi gondot jelent, hanem beteggé is teheti az elbocsátottakat, ebben a helyzetben valószínűbb, hogy magas vérnyomásuk, szívproblémájuk, szélütésük vagy cukorbetegségük lesz
Nem túl divatos szakma sem Közép Magyarországon, sem a Közép-Dunántúlon, sem Észak-Magyarországon a bolti eladó, ám hegesztőből is kevés van a közép- és észak-magyarországi, valamint az észak-alföldi régióban – többek között ez derült ki a tavaly április és július között, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által készített kutatásból.
Csütörtökön nagyon magas, 7,6-os szintű UV-B sugárzás várható az ország szinte egész területén. Csak az északkeleti és északnyugati szegletben várhatóak alacsonyabb értékek - erősítette meg az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Két héttel azután, hogy kislánya meghalt egy tragikus balesetben, Mike Tyson oltár elé vezette barátnőjét. A pár Las Vegasban esküdött meg mindenféle felhajtás nélkül.
Összeütközött egy olasz rendszámú pótkocsis teherautó és egy személygépkocsi az este az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán; az autóban utazó 8 hónapos csecsemőt kórházba vitték.