2009. augusztus 2. vasárnap

aug. 2
9:00
Római kori leletekre bukkantak Bulgáriában (Infostart)
Két római kori utcát, és egy nemesember villáját tárták fel a régészek a bulgáriai Plovdivban. Az ásatások még 1976-ban kezdődtek el, de hosszú szünet után csak ez év júliusában folytatódtak. A régészeti munkálatok vezetője a lakóház épségben fennmaradt fürdőjét nevezte a legérdekesebb leletnek.
aug. 2
9:02
Baleset egy kanadai country fesztiválon (Infostart)
Kanadában egy ember meghalt, tizenöten megsérültek, amikor a viharban összedőlt a színpad egy zenei fesztiválon.
aug. 2
9:04
Tanár az áldozata az újabb hondurasi zavargásoknak (Infostart)
Hondurasban újabb halálos áldozata van a megbuktatott elnök melletti tüntetésnek A 38 éves tanár csütörtök óta volt kómában. Akkor sérült meg, amikor a Zelaya-párti tüntetők eltorlaszoltak egy főutat a fővárosban és összecsaptak a rendőrökkel.
aug. 2
9:06
Már 700 halottja van a nigériai iszlámista lázadásnak (Infostart)
Nigériában 700 halálos áldozatot követelt az ország északi részén kitört iszlamista lázadás. A nyugat-afrikai országban egy hete kezdődtek az erőszakos cselekmények azután, hogy a rendőrség őrizetbe vette egy magát tálibnak nevező iszlamista szekta több tagját Bauchi szövetségi államban.
aug. 2
9:08
Két halottja van Izraelben a melegklub elleni támadásnak (Infostart)
Tel-Avivban két halálos áldozata van egy melegklub ellen elkövetett fegyveres támadásnak. Az izraeli mentőszolgálat tájékoztatása szerint 14-en megsebesültek, közülük egy ember állapota súlyos.
aug. 2
9:10
Pakisztáni házomlás, 16 halottal (Infostart)
A pakisztáni Karacsiban 16-an meghaltak, amikor összedőlt egy ötszintes épület. A kerületi polgármester elmondta: az épület tegnap este omlott össze és a halálos áldozatok között főként gyermekek és nők vannak.
aug. 2
9:18
Meghalt a szövetséges erők négy katonája Afganisztánban (Infostart)
Afganisztánban a szövetséges erők 4 katonája halt meg egy pokolgépes támadásban és egy lövöldözésben. A 3 amerikai őrjáraton volt, amikor a közelükben működésbe lépett egy robbanószerkezet, egy francia katona pedig tűzharc áldozata lett Kabultól északra.
aug. 2
9:21
Trópusi vihar pusztított a Fülöp-szigeteken (Kripto Akadémia)
Legalább hat ember vesztette életét, négy pedig eltűnt a Jolina névre keresztelt trópusi vihar által előidézett természeti csapásokban a Fülöp-szigeteken.
aug. 2
9:39
Iszlamista lázadás Nigériában (Metropol)
Egyetlen városban is csaknem hétszáz halálos áldozatot követelt a múlt héten Nigéria északi részén kitört iszlamista lázongást kísérő erőszak - közölte szombaton az afrikai ország hadseregének egyik magas rangú tisztje.
aug. 2
9:41
Összedőlt a színpad egy kanadai fesztiválon (Metropol)
Részben leomlott a nagyszínpad a viharban helyi idő szerint szombaton Kanadában egy szabadtéri zenei fesztiválon; a balesetben legkevesebb egy ember meghalt, tizenöt másikat sérülésekkel kórházba szállítottak.
aug. 2
9:57
Lövöldözés volt egy tel-avivi melegklubnál (Metropol)
Ketten haltak meg egy tel-avivi melegklub ellen szombat este elkövetett fegyveres támadásban, és nem hárman, mint azt téves kórházi adatok alapján korábban a hatóságok közölték. A lövöldözésben tizenegy személy sebesült meg.
aug. 2
9:59
Trópusi vihar pusztított a Fülöp-szigeteken (Metropol)
Legalább hat ember vesztette életét, négy pedig eltűnt a Jolina névre keresztelt trópusi vihar által előidézett természeti csapásokban a Fülöp-szigeteken.
aug. 2
10:33
Tüdőpestisben halt meg egy férfi Kínában (Metropol)
Tízezer embert helyeztek karanténba egy északnyugat-kínai városban, miután egy ember tüdőpestisben meghalt, tizenegy pedig megfertőződött a potenciálisan halálos betegséggel.
aug. 2
10:33
Eltűnt egy utasszállító repülőgép! (Kripto Akadémia)
Eltűnt egy utasszállító repülőgép 16 emberrel a fedélzetén vasárnap Indonézia keleti részén.
aug. 2
10:48
Jolina magával ragadott hat embert (Infostart)
A Fülöp-szigeteken hat ember meghalt, 4-en eltűntek a Jolina névre keresztelt trópusi vihar miatti természeti csapásokban.
aug. 2
12:18
Gyilkosságok Ingusföldön és Dagesztánban (Infostart)
Az észak-kaukázusi Ingusföldön és Dagesztánban három orosz minisztériumi alkalmazottat és két rendőrt lőttek le az elmúlt napban.
aug. 2
12:20
Kurdisztánban tárgyal az iraki elnök (Infostart)
Az iraki Kurdisztánban tárgyal a központi kormányzat az autonóm terület közötti nézeteltérésekről Núri al-Máliki.
aug. 2
12:22
Tüdőpestis pusztít Kínában, tízezren karanténben (Infostart)
Kínában 10 ezer embert helyeztek karanténba egy északnyugati városban, miután tüdőpestisben halt meg egy ember, 11-en pedig megfertőződtek.
aug. 2
12:24
Kilakoltattak két arab családot (Infostart)
Kilakoltattak két arab családot saját otthonukból Kelet-Jeruzsálemben - jelentette be az izraeli rendőrség. A hatóságok azután költöztették ki a családot, hogy az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította az érintettek fellebbezését, így izraeli családok költözhetnek a területre.
aug. 2
12:26
Négymillió munkahelyet ígérnek a német szocdemek (Infostart)
Németországban 10 év alatt 4 millió munkahely megteremtését ígérte a szeptember végi választásokra készülő Német Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje. Frank-Walter Steinmeier azt mondta: a Németország Terv elnevezésű program az iparban kétmillió álláshely létrehozását irányozza elő, főként az energiahatékonyság növelése és a környezetkímélő technológiák fejlesztése révén.
aug. 2
12:36
Eltűnt egy indonéz repülőgép (Infostart)
Tizenhat emberrel a fedélzetén eltűnt egy utasszállító repülőgép Indonézia keleti részén. A két légcsavaros légi jármű az egyik legnagyobb pápuai repülőtérről, a Sentaniról szállt fel, és úticélja a 50 percnyi repülőidőre lévő Oksibil városa volt.
aug. 2
12:54
Újabb megszorításokat vezetnek be Kubában (Infostart)
A kivérzett gazdaság újraélesztésére tett erőfeszítések keretében újabb megszorító intézkedéseket jelentett be Raúl Castro kubai államfő szombaton.
aug. 2
12:57
Brit színésznőről neveztek el hegyet Nepálban (Kripto Akadémia)
Az indiai származású Joanna Lumleyról és édesapjáról neveztek el egy népszerű turistalátványosságot egy nepáli város lakói, hogy ezzel fejezzék ki tiszteletüket az Egyesült Királyságban letelepedni kívánó gurkhák jogaiért harcoló brit színésznő előtt.
aug. 2
13:12
Háromszáz méter a fürdős "felségvíz": magyar hajóst is büntettek Horvátországban (Infostart)
Egy magyar hajóst 5100 kunára (több mint 190 ezer forintra) büntettek szombaton a horvát hatóságok, amelyek a fürdőzők biztonsága érdekében tartottak akciót Sibenik térségében - olvasható a Vecernji List című horvát napilap internetes oldalán.
aug. 2
13:15
Újabb gazdasági megszorítások (Kripto Akadémia)
A kivérzett gazdaság újraélesztésére tett erőfeszítések keretében újabb megszorító intézkedéseket jelentett be Raúl Castro kubai államfő szombaton.
aug. 2
13:48
A vasfüggöny utolsó áldozata magyar földön (Infostart)
Családja nyugatra menekülésének történetét idézte fel a vasfüggönynél eldördült utolsó halálos lövés áldozatának fia a Kurier című osztrák napilap szombati számában.
aug. 2
14:06
Az amerikai képviselőház korlátozná a magas menedzseri bónuszkifizetéseket (Infostart)
Az amerikai képviselőház a pénzügyi ágazatban dolgozó menedzserek magas bónuszkifizetéseit korlátozó törvénytervezetet fogadott el. A tervezet még szenátusi jóváhagyásra és elnöki aláírásra vár, de elfogadása esetén sem lesz a tavalyi évre visszamenőleges hatályú.
aug. 2
14:09
Letette a hivatali esküt az „új” kirgiz elnök (Metropol)
Letette a hivatali esküt Kurmanbek Bakijev, Kirgizisztán régi-új elnöke vasárnap. A kormány székházában Nurszultan Nazarbajev kazah államfő, valamint a kirgiz parlament tagjai és diplomaták részvételével tartott ünnepségen Bakijev kijelentette, hogy államfőként a fenntartható fejlődés támogatását, a nemzet biztonságának megerősítését, a demokratikus szabadságjogok érvényesítését és az…
aug. 2
14:09
"Nem volt tagja a pártnak, nem kapott megbízásokat" (Kripto Akadémia)
Családja nyugatra menekülésének történetét idézte fel a vasfüggönynél eldördült utolsó halálos lövés áldozatának fia a Kurier című osztrák napilap szombati számában.
aug. 2
14:45
Pokolgép robbant Irak nyugati részén (Metropol)
Legkevesebb hét személy vesztette életét vasárnap a nyugat-iraki al-Anbár tartományban lévő Hadísza városában egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbanása következtében.
aug. 2
15:00
Muszavi szerint kínzással csikartak ki vallomásokat (Infostart)
Elítélte Mir Hoszein Muszavi iráni ellenzéki vezető a hazájában mintegy száz ember, tüntetők és reformer vezetők ellen indított pereket, mondván, hogy a vallomásokat kínzással szedték ki a vádlottakból.
aug. 2
15:02
Pénzporhintés: bankóduplázás liszttel (Infostart)
Lisztes pénzszaporító csalókat csípett el a rendőrség az Egyesült Arab Emírségekben.
aug. 2
15:18
Közel félmillió állás betöltetlen Németországban (Infostart)
Közel félmillió állás betöltetlen Németországban, miközben a világméretű gazdasági válság hatására nő a munkanélküliség.
aug. 2
15:39
Pokolgép robbant! Gyerekek a halottak között (Kripto Akadémia)
Legkevesebb hét személy vesztette életét vasárnap a nyugat-iraki al-Anbár tartományban lévő Hadísza városában egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbanása következtében.
aug. 2
15:41
Lemondott az iráni elnök tanácsadója (Kripto Akadémia)
Bejelentette lemondását Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök egyik fő tanácsadója - közölte vasárnap az ISNA hírügynökség.
aug. 2
15:57
Lemondott az iráni elnök egyik tanácsadója (Metropol)
Bejelentette lemondását Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök egyik fő tanácsadója - közölte vasárnap az ISNA hírügynökség.
aug. 2
15:59
Kínzással csikartak ki vallomásokat Iránban (Metropol)
Elítélte Mir Hoszein Muszavi iráni ellenzéki vezető a hazájában mintegy száz ember, tüntetők és reformer vezetők ellen indított pereket, mondván, hogy a vallomásokat kínzással szedték ki a vádlottakból.
aug. 2
16:12
Egy kunáért is lehet horvát hajógyárat venni (Infostart)
Horvátországban hivatalosan is közzétette a kormány a hajógyárak privatizációjáról szóló pályázati kiírást: a határidő szeptember 30-án jár le.
aug. 2
16:14
Az izraeli rendőrség Liberman miniszter ellen vádemelést javasol (Infostart)
Korrupció és pénzmosás gyanújával vádemelést javasol Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter ellen az ország rendőrsége.
aug. 2
16:15
Nevetséges! Határőrök buszán szökött be az illegális bevándorló (Kripto Akadémia)
Stílusos megoldást választott egy ismeretlen nemzetiségű illegális bevándorló: brit határőrök autóbuszán elrejtőzve érkezett Angliába.
aug. 2
16:16
Az RMDSZ EP-képviselője: A magyar nemzetnek egységesen kell fellépnie a szlovákiai nyelvtörvény ellen (Infostart)
A magyar nemzetnek egységesen kell fellépnie a szlovákiai nyelvtörvény bevezetése ellen, mert a jogszabály veszélyes precedenst teremt az EU tagállamaiban élő nemzeti kisebbségek joggyakorlása tekintetében - mondta Winkler Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője.
aug. 2
16:17
Korrupcióval és pénzmosással gyanúsítják az izraeli minisztert (Kripto Akadémia)
Korrupció és pénzmosás gyanújával vádemelést javasol Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter ellen az ország rendőrsége.
aug. 2
16:51
„Egységes fellépés kell a szlovákiai nyelvtörvény ellen” (Metropol)
A magyar nemzetnek egységesen kell fellépnie a szlovákiai nyelvtörvény bevezetése ellen, mert a jogszabály veszélyes precedenst teremt az EU tagállamaiban élő nemzeti kisebbségek joggyakorlása tekintetében - mondta Winkler Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője.
aug. 2
17:09
Brüsszel zöld utat adott (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság zöld utat adott ahhoz, hogy a német Lufthansa tulajdonába kerüljön a pénzügyi nehézségekkel küszködő osztrák AUA légitársaság. Az összeolvadás révén Európa vezető légitársasága jön létre, a bécsi repülőtér pedig azt reméli, hogy kulcsfontosságú szerepet kap a Lufthansa kelet-európai légiforgalmi terveiben.
aug. 2
17:42
Megtalálták egy 18 éve Irakban eltűnt amerikai pilóta földi maradványait (Infostart)
Megtalálták annak a hosszú évekig tisztázatlan sorsú amerikai pilótának a földi maradványait, akinek repülőgépét 1991-ben, az első Öböl-háborúban lőtték le Irakban - közölte a Pentagon vasárnap.
aug. 2
17:44
Kijevi ellenzéki politikus: Ukrajnának hátránya származhat a magyar emlékművek elleni támadásokból (Infostart)
Egy ellenzéki ukrán parlamenti képviselő szerint Ukrajnának komoly bel- és külpolitikai következményekkel kell számolnia "a kárpátaljai magyar emlékművek megsemmisítése" miatt, mert Budapest jelentősen befolyásolhatja Kijev és az Európai Unió viszonyát új együttműködési megállapodásuk tervezett aláírásának küszöbén.
aug. 2
20:24
Belehalt a lány szülei imádkozásába (Infostart)
Másodfokon is bűnösnek találta a bíróság emberölésben azt az apát, aki ahelyett, hogy orvoshoz vitte volna cukorbeteg lányát, inkább imádkozott érte.
aug. 2
21:18
Határőrök buszán szökött be az illegális bevándorló (Infostart)
Stílusos megoldást választott egy ismeretlen nemzetiségű illegális bevándorló: brit határőrök autóbuszán elrejtőzve érkezett Angliába.

Keresés