Találkozott Észak- és Dél-Korea atomügyekben illetékes főtárgyalója pénteken az indonéziai Bali szigetén — jelentette be a dél-koreai külügyminisztérium.
Több mint 4200 négyzetkilométeres olajfolt jelent meg Kína partjainál - mondta a Greenpeace kampányfelelőse. Rohonyi Péter hozzátette: az olajfúrótornyok szivárgását hetekig eltitkolták a hatóságok.
Az Európai Gyógyszerügyi Hatóság csütörtökön közzétett ajánlása szerint a Pandremix néven forgalmazott H1N1-influenza elleni védőoltást gyerekeknek és tizenéveseknek csak akkor javasolt beadni, ha más vakcina nem áll rendelkezésre, mert az oltás ritka mellékhatásaként narkolepszia jelentkezhet .
Kiadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek az utolsó feltételezett délszláv háborús bűnöst, Goran Hadzsicsot - közölte pénteken Belgrádban a szerb igazságügyi miniszter.
Nem akarja "elengedni" a július 10-én elsüllyedt Bulgarija hajót a Volga: csütörtök este kezdtek hozzá a kiemeléshez, de sokáig csak a hajó tatját sikerült megemelni, az orrát annyira beszívta a homok, hogy csak pénteken délután tudták elszakítani a fenéktől.
Legalább 80 fiatal áldozata van a pénteken kora este lőfegyverrel elkövetett merényletnek. A szörnyű eset Norvégiában a fővárostól nyugatra egy nyári táborban. Két órával korábban Oslo központjában hét ember vesztette életét a kormány székházánál elkövetett pokolgépes merényletben. A rendőrség szerint a tettes "keresztény fundamentalista" és az "iszlám vallással szemben ellenséges" nézeteket vall.
A magyar zöldségek oroszországi exportjának hétfőtől való felújítását engedélyezte az orosz tiszti főorvosi hivatal pénteken, a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat bizonyító hivatalos papírok meglétének feltételével.
Komoly belpolitikai feszültséget keltett Romániában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki tusnádfürdői beszédében területi autonómiát szorgalmazott. Orbán Viktor ma ad elő a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron, ezúttal azonban várhatóan nem vesz részt a rendezvényen Traian Basescu román elnök. Mindez arra utalhat, hogy még feszültebbé vált magyar-román viszony.
Oslóban már két halálos áldozata és több tucat sérültje van a robbantásos merényletnek, amit délután követtek el a norvég főváros kormányzati negyedében.
Harminc, Kanadában élő háborús bűnös fotóját és adatait tette közzé a kanadai kormány; az intézkedés az illegális bevándorlással szembeni keményebb lépések sorába illeszkedik - írta pénteken a The Wall Street Journal.
A norvég miniszterelnök "nagyon súlyosnak" minősítette a pénteki oslói merénylet nyomán kialakult helyzetet a médiának ismeretlen helyről adott nyilatkozatában.
A fizetési kötelezettség elmulasztása nem lehet alternatíva - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a Marylandi Egyetemen a deficitcsökkentésről és az adósságplafon emeléséről a kongresszus vezetőivel folytatott tárgyalásokról.
Öt embert megsebesített egy rendőregyenruhába öltözött férfi, miután lövöldözni kezdett egy ifjúsági táborban, Oslo közelében, ahová aznap a miniszterelnököt várták - jelentette a közszolgálati televízió.
Oroszországban a vesztegetések átlagos összege 293 ezer rubelre, vagyis mintegy tízezer dollárra emelkedett, de a közvetlenül a rendvédelmi szervek által felderített ügyekben átlagosan ennek közel tízszeresét teszi ki - közölte pénteken a belügyminisztérium egyik igazgatósága.
Átszállították hágai börtönébe Goran Hadzicot, az utolsó feltételezett dél-szláv háborús bűnöst, akinek a Nemzetközi Törvényszék előtt kell felelnie a tetteiért.
Nagy erejű robbanás rázta meg a norvég fővárost péntek délután, a miniszterelnöki hivatal épületénél. Legalább két ember meghalt és több tucatnyian megsérültek. Jen Stoltenberg, norvég kormányfő épségben van.
Az Egyesült Államoknak továbbra is nyomást kell gyakorolnia az al-Kaida terrorszervezetre - hangsúlyozta Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter, aki Joe Biden alelnök előtt tette le az ünnepélyes hivatali esküt.
A lengyel rendőrség elfogta azt a férfit, akit a Krakkóban elkövetett pokolgépes robbantásokkal és gyújtogatásokkal gyanúsítanak - jelentették lengyel hírforrások pénteken.
Minden szempontból sikeresnek nevezte az euróövezeti országok csúcstalálkozóját a német kancellár, figyelmeztetett azonban arra, hogy a válság még nem ért véget.
Norvégiában a rendőrség szerint 9-10 halálos áldozata van az Oslo melletti ifjúsági táborban elkövetett támadásnak. Egy rendőrnek öltözött férfi kezdett lövöldözni a norvég fővárostól 40 kilométerre fekvő Utoya szigetén, ahol a kormányzó norvég munkáspárt ifjúsági szekciója ülésezett. Nem tudni, hogy hányan sebesültek meg. Egy embert őrizetbe vettek, ő is megsérült.
Részben a baloldali szavazók kiábrándultsága miatt 45 százalékra csökkent Barack Obama amerikai elnök támogatottsága - állapította meg a CNN és az Opinion Research Corporation pénteken közzétett közös közvélemény-kutatása.
Oslóban egyre több megerősített halálos áldozata és több tucat sebesültje van a kormányzati negyedben elkövetett pokolgépes merényletnek, és a kormányzó norvég munkáspárt ifjúsági táborában végrehajtott fegyveres támadásnak. Nyilvános az új Munka törvénykönyvének tervezete, amit a szakszervezetek bírálnak, a munkaadók képviselői viszont rugalmasnak tartanak. Megkezdődött a Művészetek Völgye, 10…
Megvizsgálták a zágrábi börtönkórházban a korrupció gyanújával őrizetbe vett Ivo Sanader volt horvát kormányfő lábsérülését pénteken, de diagnózist nem állítottak fel - közölte a politikus egyik védőügyvédje.
A román politikai pártokban erős a hajlandóság arra, hogy a lakosság magyarellenes érzéseinek meglovagolásával próbáljanak maguknak támogatókat szerezni - állapították meg a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyik pénteki tematikus beszélgetésének előadói.
Norvégiában a rendőrség szerint 9-10 halálos áldozata van az Oslo melletti ifjúsági táborban elkövetett támadásnak. Egy rendőrnek öltözött férfi kezdett lövöldözni a norvég fővárostól 40 kilométerre fekvő Utoya szigetén, ahol a kormányzó norvég munkáspárt ifjúsági szekciója ülésezett. Nem tudni, hogy hányan sebesültek meg. Egy embert őrizetbe vettek, ő is megsérült.
Részben a baloldali szavazók kiábrándultsága miatt 45 százalékra csökkent Barack Obama amerikai elnök támogatottsága - állapította meg a CNN és az Opinion Research Corporation pénteken közzétett közös közvélemény-kutatása.
Csökkentené az olasz parlamenti képviselők számát Silvio Berlusconi kormánykoalíciója. Egyben átalakítanák a regionális rendszert. Egyebek mellett ezeket tartalmazza a kormány által tervezett alkotmányreform. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot még a nyári szünet, vagyis augusztus előtt el akarja fogadni a koalíció.
Megkérdőjeleződött a News International (NI) brit kiadóvállalat elnökének, James Murdoch keddi tanúvallomása, melyet a parlamenti bizottság előtt tett a kirobbant telefon lehallgatási botrány kapcsán.
Tegnap kiadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Goran Hadszicsot, az utolsó szökésben lévő délszláv háborús bűnöst, akit szerdán fogtak el Szerbiában.
Észak- és Dél-Korea nukleáris nagykövetei "eredményes" tárgyalásokat folytattak tegnap az indonéz fővárosban, s ennek eredményeképp megegyeztek, hogy amint lehet, hatos körben folytatják azt - jelentette a dél-koreai külügyminisztérium.
Szomáliai iszlamisták jelezték, nem oldják fel a nyugati segélyszervezetekre kirótt tilalmukat az általuk uralt területeken, egyben "politikai propagandának" nevezték a szomáliai éhínségről szóló riportokat.
Elio Di Rupo, a frankofón szocialisták elnöke komoly sikert ért el a több mint egy éve húzódó belga kormányalakítási tárgyalásokban. Meggyőzte nyolc parlamenti párt vezetőjét, hogy közösen próbáljanak kiutat találni a jelenlegi helyzetből. Di Rupo az előrelépésről beszámolt II. Albert királynak is. Az uralkodó felkérte a szocialisták vezetőjét, folytassa munkáját. II. Albert ugyanis korábban őt…
Három év után ismét találkozott egymással a két Korea külügyminisztere. A tárcavezetők szombaton egy regionális találkozón az indonéziai Bali szigetén folytattak rövid tárgyalást.
Nemzeti tragédiának nevezte az Oslóban és a norvég fővárostól 40 kilométerre lévő Utoya szigetén elkövetett kettős merényletet a norvég miniszterelnök. A két támadásban 92 ember halt meg.
Kivonultak a republikánusok helyi idő szerint pénteken a Fehér Házzal folytatott, az amerikai adósságplafon megemeléséről szóló, hetek óta tartó tárgyalásokról.
Nemzeti tragédiának nevezte az Oslóban és a norvég fővárostól 40 kilométerre lévő Utoya szigetén elkövetett kettős merényletet a norvég miniszterelnök. Jens Stoltenberg azt mondta: a két támadásban 91 ember halt meg. Délutánra 92-re nőtt a halálos áldozatok száma.
Lengyelországban elfogták a krakkói pokolgépes merényletek és gyújtogatások gyanúsítottját. Június vége óta Krakkóban négy kisebb pokolgépes robbanás történt, többen megsérültek.
A Norvégiában pénteken végrehajtott kettős merénylet elkövetésével gyanúsított férfi jobboldali, "keresztény fundamentalista" és az "iszlám vallással szemben ellenséges" nézeteket vall - közölte a norvégiai rendőrség.
Lettországban népszavazás kezdődött szombaton a parlament feloszlatásáról. A közvélemény-kutatások szerint a másfél millió szavazásra jogosult állampolgárból kikerülő szavazók többsége megszavazza a törvényhozás szélnek eresztését, s az országban előre hozott választások lesznek.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését azért utasította el a bukaresti törvényszék, mert nem a "nemzeti érdekek" képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít - derül ki a törvényszék elutasító határozatának indoklásából.
A Norvégiában pénteken végrehajtott kettős merénylet elkövetésével gyanúsított férfi jobboldali, "keresztény fundamentalista" és az "iszlám vallással szemben ellenséges" nézeteket vall - közölte a norvégiai rendőrség.
Több mint három hónappal a pusztító földrengés után szombaton ismét megmozdult a föld Japán északi részén. A 6,5-es erősségű földrengést a csendes-óceáni partoknál, Mijagi prefektúrában észlelték.