Várhatóan a Katalónia függetlenségét támogató pártok kapják együttesen a legtöbb szavazatot a december 21-én tartandó előrehozott helyi választáson, de előfordulhat, hogy nem sikerül többséget szerezniük a barcelonai parlamentben - derül ki egy vasárnap ismertetett felmérés eredményéből.
Testőreinek kellett kimenekíteni a dán bevándorlásügyi minisztert egy menekültközpontból, miután egy csaknem 40 fős migráns csoport erőszakosan akart a közelébe kerülni.
Várhatóan a Katalónia függetlenségét támogató pártok kapják együttesen a legtöbb szavazatot a december 21-én tartandó előrehozott helyi választáson, de előfordulhat, hogy nem sikerül többséget szerezniük a barcelonai parlamentben - derül ki egy vasárnap ismertetett felmérés eredményéből.
Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (Open Society Foundations) több amerikai alapítvánnyal együtt több millió dollárt adományozott olyan muzulmán egyesületeknek, amelyeket azzal vádolnak, hogy radikális iszlám mozgalmakkal vagy terroristának minősülő szervezetekkel is összeköttetésben állnak - írja a 888.hu hírportál.
Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (Open Society Foundations) több amerikai alapítvánnyal együtt több millió dollárt adományozott olyan muzulmán egyesületeknek, amelyeket azzal vádolnak, hogy radikális iszlám mozgalmakkal vagy terroristának minősülő szervezetekkel is összeköttetésben állnak – írja a 888.hu hírportál amerikai forrásokra hivat
Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett tartják vasárnap a New York-i maratont. A helyszínt óriási betontömbökkel vették körbe. Civil ruhás rendőrök, valamint a forgalmas helyeken mesterlövészek is lesznek. A világ egyik legnagyobb sportrendezvényére több mint 50 ezer futót, valamint két és félmillió látogatót várnak.
A magyar lakosság elutasítja az Európai Parlamentnek a közös uniós menekültügyi rendszer reformjára vonatkozó javaslatát - derül ki a Századvég Alapítvány közvéleménykutatásból.
Soha senki, egyetlen diktátor és egyetlen rezsim sem becsülheti alá az Egyesült Államok elszántságát – jelentette ki vasárnap Japánban, a jokotai amerikai katonai bázison Donald Trump amerikai elnök.
Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök - jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió hatósági forrásokra hivatkozva.
Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök - jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió hatósági forrásokra hivatkozva.
Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök – jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió hatósági forrásokra hivatkozva.
A volt brit miniszterelnök életrajzi könyvében azt írja, az Egyesült Államoknak erős kétségei voltak arról, hogy Szaddam Husszeinnek valóban vannak tömegpusztító fegyverei, de e kétségeit nem osztotta meg Londonnal, és ezzel gyakorlatilag szándékosan félrevezette a briteket.
Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök – jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió hatósági forrásokra hivatkozva. A spanyol hatóságok a múlt héten európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen.
A tíznapos tanácskozás témája az éghajlatváltozás megfékezését célzó erőfeszítések nemzetközi összehangolásáról szóló, 2015-ös Párizsi Megállapodás végrehajtása.
A jobbközép ellenzéki pártok jobban, Robert Fico kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia pedig jelentősen gyengébben szerepelt, mint négy éve. A magyar pártok közül a Magyar Közösség Pártja gyűjtött több szavazatot.
Több mint 260 embert vettek őrizetbe Moszkva belvárosában egy nem engedélyezett megmozduláson való részvétel indokával, az érintettek többsége a hatóságok szerint nacionalista szervezetek tagja. Készültségbe helyezték a biztonsági erőket Szentpétervár központjában is.
Erdélyi Politikai Iskola címen képzést indított a közügyekben aktív fiatalok számára a Mathias Corvinus Collegium, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben.
A Nemzetközi Valutaalap, az IMF egykori francia főigazgatója ugyanakkor úgy vélte, a francia Szocialista Pártnak (PS), amelynek maga is tagja, "nincs jövője", "itt az ideje, hogy eltűnjön".
Korábban a magát nacionalistának és anarchistának valló Vjacseszlav Malcev arra szólította fel a követőit, hogy vonuljanak utcára Moszkvában. A célja bevallottan az, hogy forradalmat robbantson ki Oroszországban.
Rekordot döntött a részvételi arány a szombaton tartott szlovákiai megyei választáson, amelyen a négy évvel ezelőttihez képest a jobbközép ellenzéki pártok jobban, Robert Fico kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) pedig jelentősen gyengébben szerepelt. A felvidéki magyar választók voksaiért folytatott, a Magyar Közösség Pártja (MKP) é
Információs napot szervez az Európa Pont hálózat, amelynek során két fontos uniós programot ismerhetnek meg a résztvevők és az érdeklődők – közölte Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője.
A franciák alig 35 százaléka elégedett Emmanuel Macron francia államfő első féléves tevékenységével, 59 százalékuk elégedetlen vele, hat százalékuknak pedig nincs véleménye - derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a France2 közszolgálati televízió tett közzé vasárnap.
A franciák alig 35 százaléka elégedett Emmanuel Macron francia államfő első féléves tevékenységével, 59 százalékuk elégedetlen vele, hat százalékuknak pedig nincs véleménye – derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a France2 közszolgálati televízió tett közzé vasárnap.
Korábban az orosz főváros 20 objektumával - bevásárlóközpontokkal, filmszínházakkal és éttermekkel - összefüggésben jelentettek bombariadót. A hamis bejelentések miatt októberben több mint félmillió embert kellett evakuálni az ország 52 településén.
Sorozatos légicsapást mértek a szaúdi vezetésű szövetség erői vasárnapra virradóra a jemeni fővárosra, Szanaára, néhány órával azután, hogy a jemeni húszi lázadók ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi nemzetközi repülőtérre.