Négy nappal a megyei önkormányzati választásokon elszenvedett veresége után most mutatkozott először a nyilvánosság előtt a legnagyobb szlovák kormánypárt, a Smer elnöke, Robert Fico miniszterelnök. Úgy tűnik, a párton belül nincs egység. A Smer alelnöke szerint személycserékre van szükség.
Leomlott egy nyolcemeletes panelház sarokrésze csütörtökön a nyugat-oroszországi Izsevszk városában, a romok alól eddig négy halálos áldozatot emeltek ki - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
Eljárást indítottak csütörtökön Németországban egy iraki menekült ellen, aki mobiltelefonnal készített felvételen az Iszlám Állam terrorszervezet lefejezett harcosaival pózolt.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen másodszor szervezi meg a magyar szórvány napját Vajdaságban. Az ünnepi rendezvényt idén Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban tartják meg november 14-én.
Lengyelország bizonyos akar lenni abban, hogy az Európai Unióban a keresztény hagyományokat nem vetik alá ideológiai cenzúrának - jelentette ki csütörtökön Beata Szydlo lengyel kormányfő, kiemelve, hogy pártja ellenzi a muzulmán bevándorlást.
Leomlott egy nyolcemeletes panelház sarokrésze csütörtökön a nyugat-oroszországi Izsevszk városában, a romok alól eddig négy halálos áldozatot emeltek ki - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
A horvát-szerb határvita miatt több mint húsz éve rendezetlen a vajdasági Kengyijában élő néhány magyar sorsa, a szerb-horvát-magyar hármashatár közelében található terület földjei a horvát telekkönyvbe vannak beírva, ezért úgy érzik, hogy a "senki földjén" laknak, életüket az orvosi ellátás és a postai szolgáltatás hiányosságai is nehezítik - mond
Szaad Haríri libanoni kormányfő lemondását követően Izrael diplomáciai "offenzívára" készül az ENSZ-ben Irán és libanoni szövetségese, a Hezbollah radikális szervezet ellen - jelentette be csütörtökön Jiszráel Kac, az izraeli hírszerző szolgálatok minisztere.
Tíz egykori, illetve jelenlegi venezuelai tisztségviselő ellen hozott szankciókat Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja hatalommal való visszaélés gyanúja miatt az októberi venezuelai regionális választások kapcsán - közölte csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium.
Partnerségi megállapodást kötöttek a visegrádi országok agrárkutatási intézményei a mezőgazdasági kutatások és tudományos tevékenységek összehangolására.
A kormányszóvivő szerint látható, hogy a Soros-párti erők kampánya újra erőre fog kapni; ott vannak az asztalon Brüsszelben azok a tervek, amelyekről kérdéseket tesznek fel a nemzeti konzultációban, és azok az erők, amelyek ezek megvalósításán szervezkednek, dolgoznak az Európai Parlamentben.
Fél évre börtönbe kerül a 34 éves Chakib Limane: a férfi úgy indult el kocogni Normandiában, hogy egy "Bin Laden" feliratú Barcelona-sportmezt húzott magára!
Péntektől új fokozatba kapcsol a tiroli síterep. Eddig jobbára csak a gleccsereken lehetett síelni, péntektől azonban már néhány lentebbi pálya is használható. A héten körülbelül 65 cm hó hullott a környéken, ez tette lehetővé a Giggijoch részen található liftek és pályák beindítását.
A hazánkban is kedvelt brit énekes legutóbbi videoklipjét az ausztriai Tirol tartományban forgatta, azon belül is Hintertux síterepén. Világszerte tegnap mutatták be a klipet először, amelyben természetesen többször is feltűnik a tiroli panoráma, valamint a gleccser síterepe.
A nyár vége óta először szólalt meg csütörtökön a londoni parlament világhírű toronyórája, a Big Ben. Az is kiderült, mikor lehet hallani a következő időszakban.
Egyre dagad a múlt héten kirobbant botrány a berlin-spandaui rendőr-akadémián, miután a német nyilvánosságban immár a riporthoz egy, a nevét is adó rendőri illetékes mondta ki: egyértelmű nyomai vannak, hogy az akadémiára arab bűnözői csoportok férkőznek be.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke hivatalos írországi tárgyalásainak napirendjén a kétoldalú kapcsolatok, a két ország parlamentjei közötti együttműködés, az Európai Unió jövője és az Egyesült Királyság kilépésének következményei szerepeltek.