Buffalo - Amerikai kutatók vizsgálatai szerint szinte mind medvéktől származtak azok a maradványok, amelyeket eddig a titokzatos himalájai lénynek, a jetinek tulajdonítottak. A szakértők DNS-minták elemzésével jutottak erre az eredményre.
Az Egyesült Államok olyan lépéseket tesz Szíriában, amelyek az ország szétdarabolásához vezetnek - jelentette ki szerdán New Yorkban Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete.
Austin - Bűnösnek találta és több mint ezer év börtönbüntetésre ítélte a Texas állambeli Hays megyei esküdtszék a 48 éves Robert Frankset, aki a vád szerint rendszeresen szexuálisan zaklatott két kiskorú kislányt - jelentette szerdán a helyi sajtó.
Ismét bíróság elé állnak a leváltott katalán kormány előzetes letartóztatásban lévő tagjai pénteken; a politikusok maguk kérték, hogy vallomást tehessenek, miután ügyüket a legfelsőbb bíróság átvette a központi büntetőbíróságtól.
Irán nem engedte be légterébe a bolgár kormánygépet, amelyen a Bojko Boriszov miniszterelnök vezette küldöttség utazott Rijádba, Szaúd-Arábia fővárosába - közölte szerdán a bolgár külügyminiszter.
Két francia extrémsportoló igazán magasra tette a lécet azoknak, akik még kihívásokat keresnek a szárnyasruhás repülésben. A két francia a svájci Jungfrauról ugrott le és szó szerint zuhant be egy levegőben repülő kisrepülőgép belsejébe. Bámulatos videó!
New York - Az Észak-Koreával fenntartott kapcsolatok megszakítására szólított fel minden országot szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, egyúttal arra figyelmeztette Phenjant, hogy ha háború törne ki, az észak-koreai rezsimet "teljesen szét fogják zúzni".
Amerikai sajtóértesülések szerint nemrégiben meghallgatta Jared Kushnert, Donald Trump amerikai elnök vejét és tanácsadóját az a vizsgálóbizottság, amely a tavalyi amerikai elnökválasztási kampány orosz szálait vizsgálja.
Az Észak-Koreával fenntartott kapcsolatok megszakítására szólított fel minden országot szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, egyúttal arra figyelmeztette Phenjant, hogy ha háború törne ki, az észak-koreai rezsimet "teljesen szét fogják zúzni".
Az Észak-Koreával fenntartott kapcsolatok megszakítására szólított fel minden országot szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, egyúttal arra figyelmeztette Phenjant, hogy ha háború törne ki, az észak-koreai rezsimet "teljesen szét fogják zúzni".
Egyre több önkéntes tanár és orvos utazik a libanoni menekülttáborokba, hogy segítsenek a rászorulókon. A szíriai válság miatt már több mint kétmillió menekült él Libanon különböző táboraiban. Segélyszervezetek és egyházak tucatjai próbálnak segíteni a rászorulókon, főleg a gyerekeken. Az ATV tudósítója, Novák András a helyszínen járt.
Ismét felgyújtotta magát egy tibeti buddhista szerzetes, tiltakozva az ellen, hogy hazája nagy részét Kína megszállva tartja - adta hírül a londoni székhelyű Free Tibet (Szabad Tibet) szervezet.
Nemrégiben meghallgatta Jared Kushnert, Donald Trump amerikai elnök vejét és tanácsadóját az a vizsgálóbizottság, amely a tavalyi amerikai elnökválasztási kampány orosz szálait vizsgálja.
Ismét felgyújtotta magát egy tibeti buddhista szerzetes, tiltakozva az ellen, hogy hazája nagy részét Kína megszállva tartja - adta hírül a londoni székhelyű Free Tibet (Szabad Tibet) szervezet.
A DennikN publikált egy felmérést, eszerint a Robert Fico vezette Smer és a koalíciós partnereik, az SNS és a Híd-Most népszerűsége is drámaian lecsökkent Szlovákiában, a szocialisták egyenesen történelmi mélyponton vannak. Az adatok szerint az ellenzéki pártok koalíciója most megverhetné őket egy választáson, miután együtt nem érnek el 40 százalék
Berlinben az államfő csütörtökön este találkozik a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU), a Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökével, hogy megvitassa velük, milyen lehetőség van a korábbi nagykoalíció fenntartására. Mind Frank-Walter Steinmeier államelnök, mind pedig Angela Merkel kancellár ellenzi az új választás megtartá
Elkezdődött a karácsonyi szezon a washingtoni Fehér Házban, maga a First Lady nyitotta meg fiatal balett-táncosok segítségével. Melania Trump, a hagyományoknak megfelelően maga tervezte az ünnepi dekorációt az amerikai elnöki rezidencián. A First Lady klasszikus dekorokat, havas és csillogó karácsonyi világot teremtett. A Fehér Ház ünnepi díszleté
A török légierő 66 tagja ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön a török Eskisehir tartományban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Végveszélybe kerülhet egy tervezett uniós szabály miatt az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel, a döner - írta csütörtökön a Bild című német lap.
Egy fali telefoncsatlakozó mögé rejtett, lehallgatókészüléket talált bukaresti bérelt lakásában Carmen Dan román belügyminiszter - közölte csütörtökön a román média, a politikus egy előző esti bejelentésére alapozva.
Több tízezer háztartás maradt áramellátás nélkül Szlovákiában a csütörtökre virradóra kezdődött erős havazás miatt, fennakadások voltak a közlekedésben is, több hágót is le kellett zárni.
A török származású német Bahtiyar Duysak külsősként dolgozott a Twitternek, és egészen november 3-ig nem adta jelét, hogy különösebben érdekelné a politika.