Párizsban összecsaptak a rendőrökkel a francia Nemzeti Front-ellenes tüntetők. A zavargások Párizs északkeleti részében törtek ki a szélsőjobb hétfőre tervezett nagygyűlése előtt.
Az igen szavazatok győzelmét hirdette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazást követően. A nem hivatalos adatok szerint 1,3 millióval több választó szavazott az alkotmánymódosítások mellett. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) ugyanakkor vitatja az eredményt, és újraszámlálást fog k
Kérdéses az elnöki rendszer bevezetéséről tartott törökországi népszavazás törvényessége - jelentette ki vasárnap Kemal Kilicdaroglu, a legfőbb ellenzéki párt vezetője, bírálva a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK), amiért "vitássá" tette a szavazást.
A török vezetésnek alaposan meg kell fontolnia következő lépéseit - figyelmeztetett vasárnapi nyilatkozatában az Európa Tanács, a Recep Tayyip Erdogan elnök jogköreinek kibővítéséről tartott törökországi népszavazás szoros eredményére utalva.
Hiába a kopár idő és sötét tél, a depressziós Hamletet leszámítva a dánok már évek óta verhetetlen listavezetői a nemzetközi, boldogságot kutató felméréseknek. Noha ismertek a gondosan kiépített jóléti államból származó körülményeik, a boldogságuk abszolút forrása mégsem ebből fakad. A „hygge” (ejtsd: kb. hügge) ennél sokkal egyszerűbb. Olyasvalami
A törökök népszavazáson adtak teljhatalmat az elnöküknek, a külföldön élők döntötték el az eredményt. Az ellenzék csalást sejt a választás mögött, Európa pedig aggódik.
A húszas-harmincas évek nőideáljait már bőven Hollywood „gyártotta”, ám a nézők egy ideig mit sem sejtettek a hőn szeretett sztárok színfalak mögötti tragikus életéről. Akkoriban külön ügynökök serénykedtek azon, hogy a hősnők és hősök filmvásznon kívüli botrányait elsimítsák. A Hetek cikke.
Az Egyesült Államok Dél-Korea melletti "rendíthetetlen" elkötelezettségét hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök, amikor felkereste a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet közvetlen szomszédságában található egyik amerikai támaszpontot hétfőn, egy nappal az észak-koreai kommunista rezsim újabb, ezúttal sikertelen rakétakísérlete után.
Törökországnak széles nemzeti konszenzus kialakítására kell törekednie az alkotmány tervezett módosításaival kapcsolatban, tekintettel azok kiterjedt hatására, valamint arra, hogy a módosításokat csak szűk többség támogatja - hangoztatta az Európai Bizottság.
A Törökországgal kezdett európai uniós csatlakozási tárgyalások leállítását sürgeti a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az elnöki rendszerről tartott törökországi népszavazás után.
A németországi törökök csaknem kétharmada igennel szavazott a Recep Tayyip Erdogan hatalmát jelentősen kiterjesztő elnöki rendszer bevezetésére - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Lebukott egy 54 tagú szervezet, amely az Európai Unió tagországaiból és Ukrajnából csempészett fegyvert Oroszországba - közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtóosztálya.
A vasárnapi referendum kiélezett eredményét tükrözte a hétfői török sajtó: a kormánypárti lapok "Törökország győzelmét" ünnepelték, az ellenzéki újságok az állítólagos választási csalást és az elnöki rendszert bírálók erejét emelték ki.
Az államfő jogköreit kiterjesztő alkotmánymódosításról tartott vasárnapi népszavazás semmissé nyilvánítását kérte a legnagyobb világi ellenzéki török párt egyik vezetője választási szabálytalanságokra hivatkozva.
Az államfő jogköreit kiterjesztő alkotmánymódosításról tartott vasárnapi népszavazás semmissé nyilvánítását kérte a legnagyobb világi ellenzéki török párt egyik vezetője választási szabálytalanságokra hivatkozva.
Az államfő jogköreit kiterjesztő alkotmánymódosításról tartott vasárnapi népszavazás érvénytelenítését kérte a legnagyobb világi ellenzéki török párt egyik vezetője választási szabálytalanságokra hivatkozva.
Lakóövezetre zuhant vasárnap Lisszabon peremén egy kisrepülő. A gépen négyen voltak, mindannyian életüket vesztették - közölték a mentésben résztvevők.
A Törökországgal kezdett európai uniós csatlakozási tárgyalások leállítását sürgeti a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az elnöki rendszerről tartott törökországi népszavazás után.
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak - közölték hétfőn a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.
Oroszország reméli, hogy az Egyesült Államok nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben, mint ahogy azt nem régiben Szíria esetében tette - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Csaknem félmillió lakosa hagyta el Moszult tavaly október 17. óta, azután, hogy az iraki haderő az Egyesült Államok támogatásával megkezdte a város visszafoglalását az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezettől - adta hírül az ENSZ hétfőn közzétett jelentésében.
Elfogták Moszkva közelében a szentpétervári metróban elkövetett terrortámadás egyik feltételezett szervezőjét - közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak - közölte hétfőn az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.
Más nevére írta fel az orvos azt az oxikodon hatóanyagú fájdalomcsillapítót, amely egy évvel ezelőtt Prince halálát okozta - derült ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumokból.