2017. április 20. csütörtök

ápr. 20
8:54
Élesen kritizálta az amerikai külügyminiszter az iráni atomalkut (ATV)
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kijelentette szerdán, hogy a Teheránnal két éve kötött nukleáris megállapodás végső soron nem alkalmas arra, hogy céljának megfelelően korlátozza Irán atomhatalmi törekvéseit.
ápr. 20
9:12
Milliók tüntettek, és az ellenzék folytatást hirdetett (ATV)
Venezuela-szerte milliók vettek részt szerdán az újabb kormányellenes tüntetéseken. Az ellenzék bejelentette, hogy az erőszakos összecsapások ellenére, amelyek már kilenc ember halálával jártak, folytatja megmozdulásait.
ápr. 20
9:24
A legmenőbb Los Angeles-i iskolákban Dél-Szudán szintjére zuhant vissza az oltottsági ráta (444.hu)
De míg Dél-Szudánban, vagy a szomszédos Csádban a polgárháború akadályozza a vakcinációt, Los Angelesben az emberi hülyeség.
ápr. 20
9:39
A szabadkai sorozatgyilkos nyomára bukkanhattak az olasz rendőrök (Blikk)
Fehér Norbert családjánál tartanak házkutatást az olasz hatóságok. Szerbia egyelőre nem válaszol semmilyen levélre.
ápr. 20
9:48
Milliók tüntettek az elnök ellen (Infostart)
Venezuela-szerte milliók vettek részt szerdán az újabb kormányellenes tüntetéseken. Az ellenzék bejelentette, hogy az erőszakos összecsapások ellenére, amelyek már kilenc ember halálával jártak, folytatja megmozdulásait.
ápr. 20
9:54
Kakucson mégis ingyen üldögélhetünk a padokon (Kripto Akadémia)
Azért akartak büntetni, hogy „ne italozzanak a faluban”.
ápr. 20
10:18
May ügyes húzásával történelmi vereséget mérhet a Munkáspártra (444.hu)
1929, az általános választójog bevezetése óta a Munkáspárt 27,6 százaléknál nem kapott még kevesebb szavazatot. A legfrissebb felmérések szerint most 25-26 százalékon áll, messze lemaradva a 44-46 százalékos támogatottsággal vezető konzervatívok mögött.
ápr. 20
10:24
Izraeli hadsereg: a szíriai kormányerőknek több tonna vegyi fegyvere van még (ATV)
A damaszkuszi kormányerőknek több tonna vegyi fegyverük van - közölte szerdán újságírókkal az izraeli hadsereg egy magas rangú, névtelenül nyilatkozó tisztje.
ápr. 20
10:30
A Facebook és a Google összefogott Trump ellen (Infostart)
Százhatvankét jelentős amerikai cég jogi úton megtámadta Donald Trump amerikai elnök második bevándorláskorlátozó rendeletét, amely - hasonlóan a januári elsőhöz - egy időre megtiltja menekülteknek és hat muzulmán ország állampolgárainak a belépést az Egyesült Államokba.
ápr. 20
10:30
Hihetetlen tömeg: országszerte 6 millióan tüntettek Venezuelában (képek) (ATV)
Venezuela-szerte milliók vettek részt szerdán az újabb kormányellenes tüntetéseken. Az ellenzék bejelentette, hogy az erőszakos összecsapások ellenére, amelyek már kilenc ember halálával jártak, folytatja megmozdulásait.
ápr. 20
10:48
162 amerikai cég megtámadta Trump rendeletét (ATV)
Százhatvankét jelentős amerikai cég jogi úton megtámadta Donald Trump amerikai elnök második bevándorláskorlátozó rendeletét, amely - hasonlóan a januári elsőhöz - egy időre megtiltja menekülteknek és hat muzulmán ország állampolgárainak a belépést az Egyesült Államokba.
ápr. 20
10:54
Fellőttek egy orosz és egy amerikai űrhajóst (ATV)
Két űrhajóssal a fedélzetén újabb űrhajót bocsátottak fel a Nemzetközi Űrállomásra a kazahsztáni Bajkonurból - közölte csütörtökön a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat.
ápr. 20
11:06
Döbbenet: Krokodilok ehették meg a vadászt (ATV)
Két krokodilban találtak meg a múlt héten eltűnt férfi maradványait.
ápr. 20
11:09
Vészhelyzet! Rettegtek az utasok a repülőn - VIDEÓ! (Blikk)
Lagos – Húsz perccel a felszállás után füst ömlött be a repülőgép utasterébe, amely éppen Nigéria felett röpült Lagosba tartva 53 utassal a fedélzetén.
ápr. 20
11:12
Bizonyíték van rá: szaringázt vetettek be Szíriában (Infostart)
„Megtámadhatlan” a bizonyíték arra, hogy április elején szaringázt vagy ahhoz hasonló anyagot vetettek be egy lázadó szíriai város ellen – ezt állítja a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet nevű nemzetközi csoport. Izrael szerint közben a szíriai kormánynak még mindig több tonna vegyi fegyvere lehet.
ápr. 20
11:27
Megható pillanat: így csalt mosolyt az ápoló a merényletben megsebesült kislány arcára - videó (Blikk)
Aleppó - Tündéri pillanatokat örökített meg a kamera Aleppóban: a múlt szombati, 126 halálos áldozatot követelő merényletben súlyosan megsebesült kislány éppen az orvosi kezelésre várt az ambulancián, amikor egy ápolónak sikerült mosolyt csalnia az arcára.
ápr. 20
11:29
Szívszorító: ezt találták a halott kenguru erszényében - videó (Blikk)
Ausztrália - Az útszélén találták meg azt a kis kengurut, aki elgázolt, halott édesanyja erszényében lapult.
ápr. 20
11:33
Nehéz idők jönnek a bevándorlókra (HírTV)
Az állampolgárság feltételein is szigorít az ausztrál kormány.
ápr. 20
11:36
"Illibirális fordulat" - Számos európai országban romlott a demokrácia helyzete (ATV)
Ugyan Európa továbbra is a demokrácia "világítótornya" a világban, az utóbbi években a kontinens számos országában romlott a jogállamiság helyzete, a populizmus egyre elfogadottabbá válik, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyes államokban tapasztalt illiberális fordulatot - figyelmeztetett csütörtökön közzétett jelentésében az Európa Taná
ápr. 20
11:42
A Kreml egyik befolyásos háttérintézménye 2016 nyarán terveket készített az amerikai választás befolyásolására (444.hu)
Szinte szó szerint azt javasolták, ami aztán történt is. Különös egybeesés?
ápr. 20
11:45
Egy próbát megér: így előzheti meg a rákot és a szívbetegségeket (Blikk)
A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát - állítják a kutatók a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányukban.
ápr. 20
12:03
A vizsgálatok szerint is szaringázt vethettek be Szíriában (HírTV)
Ezt a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet jelentette be a helyszíni minták vizsgálata alapján.
ápr. 20
12:21
Kínos jelenet a kórházban: szeretője és barátnője is egyszerre látogatta meg a férfit balesete után - videó (Blikk)
Csúnyán utolérte a karma azt a férfit, akihez barátnője és szeretője is egy időben ment be a kórházba.
ápr. 20
12:24
A szomszédban is pocsék az idő (Infostart)
Több ezer háztartásban okozott áramszünetet a hirtelen téliesre fordult időjárás Alsó-Ausztria tartományban szerdán és csütörtökre virradóra - közölték a helyi áramszolgáltató vállalatok. Romániában nagy mennyiségű csapadékra, kiadós havazásra és erős szélre figyelmeztető másodfokú (narancssárga) riasztást adtak ki az ország keleti részére, Moldvár
ápr. 20
12:24
37 milliót lopott a munkahelyéről az anyuka, hogy Ibizán bulizhasson (ATV)
Egy háromgyermekes anyuka 37,5 millió forintnak megfelelő fontot lopott munkahelyétől, hogy abból bulizhasson Ibizán.
ápr. 20
12:36
Megfélemlítés, bántalmazás, zaklatás - Súlyosbodott az európai sajtószabadság (ATV)
Nem kívánatos beavatkozások akadályozzák számos újságíró munkáját Európában: sokan számoltak be megfélemlítésről, fizikai bántalmazásról, zaklatásról és célzott megfigyelésről - derült ki az Európa Tanács (ET) csütörtökön közzétett jelentéséből.
ápr. 20
12:54
Az illiberális fordulatra figyelmeztetnek (Infostart)
Ugyan Európa továbbra is a demokrácia "világítótornya" a világban, az utóbbi években a kontinens számos országában romlott a jogállamiság helyzete, a populizmus egyre elfogadottabbá válik, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyes államokban tapasztalt illiberális fordulatot - figyelmeztetett csütörtökön közzétett jelentésében az Európa Taná
ápr. 20
12:57
Félelmetes: így nézett ki a Föld mellett elhaladó aszteroida - fotó (Blikk)
Radarkép is készült az 1,4 kilométer széles aszteroidáról, ami 1,8 millió kilométerre közelítette meg a Földet.
ápr. 20
13:06
Aggasztó a magyar helyzet (Infostart)
Törekedni kell arra, hogy előzetes letartóztatásba csak indokolt és legvégső esetben kerüljenek gyanúsítottak, az európai börtönök legtöbbje ugyanis túlzsúfolt, az elhelyezés körülményein pedig a legtöbb esetben javítani kell - közölte az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) jelentésében.
ápr. 20
13:15
Brutális büntetés: tűzforró vasalót nyomott 9 éves kisfia mellkasához az anya (Blikk)
Florida – Súlyos testi sértéssel vádolnak egy anyát, aki vasalóval támadta meg saját gyermekét.
ápr. 20
13:18
Drámai fotók, elfajult a több milliós tüntetés (Infostart)
Az erőszakos összecsapások ellenére, amelyek már kilenc ember halálával jártak, folytatják a megmozdulásokat.
ápr. 20
13:27
Milliók az utcán, fokozódik a helyzet Venezuela-szerte (HírTV)
Már legkevesebb kilencen veszítették életüket a kormányellenes tüntetések során.
ápr. 20
13:33
Undorító: bedrogozták, majd pénzért szexre kényszerítették a 15 éves lányt (Blikk)
Bedrogoztak, majd egy motelban szexre kényszerítettek egy 15 éves lányt, hogy nem sokkal később egy másik államban hasonló szörnyűséget hajtsanak végre vele.
ápr. 20
13:39
Utolsó kampánygyűléseiket tartották a francia elnökjelöltek (HírTV)
Az államfőválasztás első fordulóját vasárnap tartják.
ápr. 20
14:24
Irakban béke kell és reformok - mondta Sigmar Gabriel (Infostart)
A német külügyminiszter Bagdadban kijelentette, hogy elsősorban az Egyesült Államok feladata Irak talpra állítása. Sigmar Gabriel szerint 2003-ban washingtoni kezdeményezésre a nemzetközi jog semmibevételével történt a katonai beavatkozás, amelynek súlyos következményeiért jórészt az amerikai kormányt terheli a felelősség.
ápr. 20
15:36
Krím közelében hadgyakorlatba kezdtek az ukrán fegyveres erők (ATV)
"Hadüzenet nélküli háborúra" felkészítő hadgyakorlatot kezdett az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget közelében, a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében az ukrán haditengerészet - közölte csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.
ápr. 20
15:39
Elképesztő: autóval hajtott át a Déli-sarkon a férfi (Blikk)
Egyedülálló Antarktisz-túrára vállalkozott a múlt századi angol felfedező, Sir Ernest Shackleton (†47) dédunokája, Patrick Bergel (46).
ápr. 20
15:48
Hivatalban maradhat a korrupcióval vádolt pakisztáni kormányfő (ATV)
A pakisztáni legfelsőbb bíróság döntése szerint nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a korrupcióval vádolt Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök bűnösségének bizonyítására, így a kormányfő egyelőre hivatalban maradhat - jelentette csütörtökön a Reuters brit hírügynökség.
ápr. 20
15:57
Döbbenet! Felmentették a hajógyári-gyilkosság vádlottjait (Kripto Akadémia)
A volt biztonsági őrök a vád szerint 7 méterről dobták a Dunába a lemeztelenített fiatalt, aki azonnal meghalt.
ápr. 20
16:30
Kína elindította első teherűrhajóját (ATV)
A 2022 tájára megépítendő űrállomás felé tett jelentős lépésként Kína elindította első teherűrhajóját, Tiencsou-1-et csütörtökön a Hajnan tartománybeli Vencsangban lévő űrrepülőtérről.
ápr. 20
16:36
Meddig mehetnek még tömegével Angliába dolgozni az EU országaiból? (Infostart)
A brit képviselőház nagy többséggel elfogadta az előrehozott választásról szóló kormányjavaslatot. A királynő május 3-én feloszlatja a parlamentet, június 8-án választás lesz Nagy-Britanniában, és ezt - ha csak nem születik meglepetés - előreláthatólag Theresa May eddig is kormányon volt konzervatív pártja fogja megnyerni.
ápr. 20
16:42
Végeztek az Iszlám Állam legnagyobb vegyifegyver-szakértőjével (ATV)
Az iraki szövetségi rendőrség alakulatai a Moszul nyugati részében végrehajtott támadásuk során végeztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezető vegyifegyver-szakértőjével - jelentette be csütörtökön Raid Saker Dzsavdat országos rendőrfőkapitány.
ápr. 20
16:57
Megkezdődött a brit választási kampány (HírTV)
A Munkapárt abban bízik, hogy sikerül magához csábítania a politikai elitből kiábrándult szavazókat.
ápr. 20
17:24
Tizenkilenc szélsőséges iszlamistával végeztek a Sínai-félszigeten (ATV)
Az egyiptomi hadsereg csütörtöki beszámolója szerint az elmúlt nap során tizenkilenc iszlamista szélsőségessel végzett az ország légiereje az Észak-Sínai Kormányzóság területén.
ápr. 20
17:45
Brutális: lefejezte a busz a motorost - videó 18+ (Blikk)
Elképesztő videó került fel a LiveLeak nevű cenzúra nélküli videómegosztó oldalra.
ápr. 20
18:00
Segélymunkásoknak álcázták magukat az aleppói robbantók (ATV)
Segélymunkásoknak álcázták magukat a hét végi aleppói merénylet elkövetői.."Valaki úgy tett, mintha segélyt osztana, odavonzotta a gyerekeket és előidézte ezt a borzasztó robbanást" - mondta Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja genfi sajtótájékoztatóján.
ápr. 20
18:03
Az Iszlám Állam újabb fontos emberét iktatták ki (Blikk)
Az iraki szövetségi rendőrség alakulatai a Moszul nyugati részében végrehajtott támadásuk során végeztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezető vegyifegyver-szakértőjével - jelentette be csütörtökön Raid Saker Dzsavdat országos rendőrfőkapitány.
ápr. 20
18:03
Nem kell tartaniuk a magyaroknak a brexittől (HírTV)
Nem fognak csorbulni a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai a külügyminiszter szerint. Szijjártó Péter a Hír TV-nek azt mondta: ez a legfontosabb kérdés a kormány számára.
ápr. 20
18:54
Nemzetközi terrorcsoport pénzelte a szentpétervári merényletet (ATV)
Egy Törökországban működő nemzetközi terrorcsoporttól kapott pénzösszeget utalt át Akbarzson Dzsalilovnak, a szentpétervári robbantásos merénylet elkövetőjének Akram Azimov, a merénylet megszervezésével gyanúsított Abror Azimov bátyja - közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön.
ápr. 20
19:30
Május közepén lesz a Trump-Erdogan találkozó (ATV)
Recep Tayyip Erdogan török elnök május közepén találkozik Donald Trump amerikai elnökkel az Egyesült Államokban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség a török államfő televíziós nyilatkozatára hivatkozva.

Keresés