Az albánok, a szociáldemokraták és a migránsok mellett Soros György is ott van a macedóniai tüntetők céltábláján, az ellene demonstrálók valóságos szörnynek tartják az üzletembert. Szó szerint így fogalmazott az M1 riporterének a tüntetések egyik szervezője. Szerinte olyan szörnyről van szó, aki Macedóniában és Magyarországon is „irányítani akarja
A Washington Post új közvélemény-kutatása szerint Trump elnök – a modern idők „legkevésbé népszerű elnökeként” – egy mostani választáson is legyőzné Hillary Clintont, ráadásul nem csak az elektori testület, hanem a lakosság körében is. Saját szavazó bázisának még mindig tetszik Trump.
A 2017-es év első két hónapjában több mint 1500 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel 14 európai országban, ami a "nem beoltott egyének felhalmozódásának" eredménye - közölte hétfői jelentésében az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC).
Erdogan várja a menekültek ügyében átutalandó milliárdokat az EU-tól, sürgeti az uniós csatlakozási tárgyalásokat, és az USA-ba készül Trumppal tárgyalni.
Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet egy hétfő reggeli televíziós interjúban leszögezte: egy újabb észak-koreai rakétakísérlet amerikai katonai akciót vonhat maga után.
Donald Trump azzal kampányolt, hogy ellenzi a nemzetközi kereskedelmi egyezményeket, de most úgy tűnik, az amerikai elnök mégis nyitott az Európai Unióval való alkura. Hírek szerint Washington hajlandó újragondolni a szabadkereskedelmi egyezmény ötletét.
Francois Hollande francia államfő hétfőn bejelentette, hogy Emmanuel Macronra szavaz az elnökválasztás második fordulójában szemben "azzal a kockázattal", amelyet "a szélsőjobboldal jelent Franciaország jövőjére".
Francois Hollande francia államfő hétfőn bejelentette, hogy Emmanuel Macronra szavaz az elnökválasztás második fordulójában szemben "azzal a kockázattal", amelyet "a szélsőjobboldal jelent Franciaország jövőjére".
Magyarország elvárja az ukrajnai konfliktusban érintett minden féltől, hogy garantálja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek biztonságát – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.
A felek aktuálpolitikai kérdéseket tekintettek át, így szó volt többek között a migráció, a magyar Országgyűlés előtti civil törvény tervezett módosítása, valamint a CEU kérdéséről is - tájékoztatta az igazságügyi tárca az MTI-t.
Gondatlanságból felrobbanó gránát miatt vesztette életét egy diák, legalább 11 másik pedig megsérült hétfőn a dél-oroszországi Dagesztán Agvali nevű településének egyik iskolájában - közölte az Interfax orosz hírügynökség a tagköztársaság belügyminisztériumára hivatkozva.
Francois Hollande francia államfő hétfőn bejelentette, hogy Emmanuel Macronra szavaz az elnökválasztás második fordulójában szemben "azzal a kockázattal", amelyet "a szélsőjobboldal jelent Franciaország jövőjére".
„Fenyegető szorzóként” emlegeti a klímaváltozást a német külügyminisztérium megbízásából készült jelentés szerzője, aki az instabilitás, a konfliktusok és a terrorcsoportok kialakulása és térnyerése között fennálló kapcsolatot vizsgálta.
„Az erős Európai Uniót az erős és egyenrangú tagállamok teremtették meg és ennek a jövőben is így kell maradnia” – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az EU-tagállamok parlamenti elnökeinek találkozóján hétfőn Pozsonyban.
Káprázatos jelenséget fotóztak le egy vihar után. Az amerikai Baldwyn városában különös jelenségnek lehetek tanúi az arra járók: egy fa belülről izzott.
Erősödik a németországi zsidó közösségben az aggodalom a többnyire muzulmán vallású menedékkérők beáramlása révén megjelenő "muszlim antiszemitizmus" miatt - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.
Méteres hullámok, alig tizennégy fokos víz, medúzák és cápaveszély – ilyen embertelen körülmények között úszta át a Cook szoros huszonhat kilométeres szakaszát Mányoki Attila.
Róma - Közszeméremsértés miatt 450 euró (140 ezer forint) pénzbüntetésre ítélték Rómában Adrián Pino Olivera katalán "performanszművészt", aki pucéran, orgonacsokorral a kezében beugrott a római Trevi-kútba - írta hétfőn a La Repubblica római kiadása.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorcselekménynek minősítette hétfőn az EBESZ megfigyelői küldöttség autójának felrobbantását, és ez ügyben megindította az eljárást - közölte a kelet-ukrajnai Luhanszk megye kijevi ellenőrzésű részének ügyészsége.
Zárt gépjárművel közlekedik majd Ferenc pápa Egyiptomban, de nem használ páncélozott autót - derül ki a Vatikán hétfői tájékoztatásából, amely a katolikus egyházfő április 28. és 29. közötti látogatásának programját is tartalmazza.
Korlátozni kellene 35 százalékban a bevándorló családból származó tanulók arányát a német iskolák osztályaiban - sürgeti a németországi gimnáziumi tanárok országos szakszervezete (DPhV).
Az osztrák külügyminiszter már egy éve azt hangoztatja, amit korábban Orbán Viktor, miszerint az Európai Unió területén kívül kellene migránstáborokat felállítani. Az osztrák baloldal csak most csatlakozott az elképzeléshez.
Maoista gerillacsoport támadt egy félkatonai állami szervezet tagjaira Indiában hétfőn, az összecsapásban a Központi Tartalékos Rendőri Erő (CRPF) legalább 24 tagja meghalt, további hét tagja pedig megsebesült - közölte a CRPF főfelügyelője az indiai IANS hírügynökséggel.
Becsapta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető, amikor tagadta, hogy a kaukázusi köztársaságban üldöznék a melegeket, mert megnevezett egy érintettet, akinek a neve korábban nem bukkant fel az üggyel kapcsolatos publikációkban - állította hétfőn a Novaja Gazeta című független orosz napilap.
A világ egyik legfurcsább országának is tekinthetjük a Dél-Afrika és Mozambik határán található, ám független, alig valamivel több mint egymilliós Szváziföldet.