Érekkéty - Feszítővassal esett neki a szlovákiai település polgármestere a helyi óvoda ajtajának kedd reggel, hogy kilakoltathassa onnan az egyházat. Az Érsekkétyi Református Egyházközösség meghatározatlan ideig bérelte az önkormányzattól az épületet, ám Molnár Péter 2014-es megválasztása után felmondta a szerződést.
Többtucatnyi ellenzéki tüntető csapott össze a hatóságokkal helyi idő szerint kedd éjszaka a főváros, az észak-venezuelai Caracas számos részén - derült ki a hírügynökségek szerdai beszámolóiból.
Sajtóértesülések szerint Olaszország úgynevezett vészhelyzeti vízumok kiadását fontolgatja a migránsoknak, akik annak birtokában szabadon utazhatnának az Európai Unió más tagállamaiba. Az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai elemző szerint azonban ez csupán nyomásgyakorlás.
Több mint fél millió forintot is hozhat a konyhára havonta az Airbnb az Earnest nevű amerikai cég felmérése szerint. Több tízezer amerikai felhasználó 85 százaléka havi 133 ezer forintot keresett valamelyik közösségi szolgáltatással.
Bekérették szerdán a német külügyminisztériumba Törökország berlini nagykövetét, a tárca vezetője, Sigmar Gabriel pedig megszakítja szabadságát a német-török kormányzati viszony további romlása miatt.
Bár még mindig tombol a tűz Horvátországban, a népszerű horvátországi turistacélpontokat nem veszélyezteti - erről tájékoztat a helyi konzuli szolgálat. Szakemberek azonban azt tanácsolják, hogy aki a horvát tengerpartra indul nyaralni, mindenképpen kössön biztosítást. További részletek a videóban.
Világszerte kevesebb terrorcselekmény történt tavaly, és kisebb volt a merényletek áldozatainak a száma is - derült ki az amerikai külügyminisztérium szerdán közzé tett jelentéséből.
Az amerikai legfelsőbb bíróság szerdán elutasította Donald Trump elnöknek azt a kérését, hogy nyilvánítsa semmisnek egy hawaii bírónak azt a korábbi döntését, amelynek értelmében amerikai állampolgárok nagyszüleit nem lehet kitiltani az országból.
Montréál, Kanada - Épületének tetején termeszti, majd azokat a zöldségeket és gyümölcsöket árusítja egy város környéki szupermarket. A veteményeskert több mint 2300 négyzetméteren terül el, ősz óta mintegy 30 féle biogyümölcsöt és -zöldséget, köztük salátát, paprikát és paradicsomot termelnek.
Bűnösnek talált 62 embert - köztük számos magas rangú tisztségviselőt - emberkereskedelem és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt egy thaiföldi bíróság az ország történetének egyik legnagyobb tárgyalásán, szerdán.
Politikai jellegű az Európai Bizottság Varsóhoz intézett felszólítása az igazságügyi reform felfüggesztésére, Brüsszelnek nem szabadna beavatkoznia az ügybe - hangsúlyozta szerda este Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke.
Európa-szerte többeknél elérhetetlenné vált a Facebook szerda este. A felhasználók belépési problémákról és a közösségi oldal teljes leállásáról panaszkodnak.