Aki nem a férje, Károly brit trónörökös volt. Egy testőr volt a szerelme, halálának pedig Diana szerint köze volt a viszonyukhoz. Erről beszél a most nyilvánosságra került felvételeken.
Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn - jelentette az SNS sajtóosztályának közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Súlyos károkat okozott az Erdélyen vasárnap délután és este végigsöpört vihar, amely a múlt heti szélsőséges hőség után érte el a térséget - jelentette a helyi média.
A líbiai parti őrség több mint 1000 migránst mentett ki a Földközi-tengeren és szállított vissza az elmúlt napokban a polgárháborúba sodródott észak-afrikai államba - közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) hétfőn.
2010. július 17. és 2017. augusztus 4. között eddig 1907 személyt fosztottak meg szlovák állampolgárságától a szlovák állampolgársági törvény alapján. Közülük legtöbben, 503-an cseh állampolgárságot is felvettek a szlovák mellé. A magyar állampolgárság felvétele miatt 97-en veszítették el a szlovákot – derül ki a szlovák belügyi tárca statisztikai
Berlin - A Nature One elnevezésű technofesztivál kempingjében hozta világra kislányát szombaton egy 20 éves nő, aki elmondása szerint nem vette észre, hogy várandós.
András és Péter apostolok, valamint Filep evangélista szülőfaluja, Bétsaida utódvárosa, a római kori Juliász maradványait találhatták meg izraeli régészek a Kinneret, vagyis a Galileai-tenger északi partjainál - jelentette a helyi média hétfőn.
Szlovákia - Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn - jelentette az SNS sajtóosztályának közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Az iráni kormány szerint nevetséges a washingtoni kormányzat követelése, hogy ellenőrizhessen egyes iráni katonai létesítményeket, ahol az amerikaiak szerint gyanús tevékenység folyik.
Párizs - Nyolcvannyolc évesen szombaton Párizsban elhunyt Christian Millau újságíró és gasztrokritikus, a híres étteremkalauz, a Gault&Millau társalapítója, a francia reformkonyha, a nouvelle cuisine atyja.
Hogy néz ki, amikor 44 menekült ellátogat Tihanyba? Az idősebb férfiak nem fürödtek együtt a bikinis lányokkal, a nők viszont nem voltak ilyen szégyenlősek, és burkiniben mentek a vízbe.
Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök hétfőn szolidaritásáról biztosította Rex Tillerson amerikai külügyminisztert Észak-Korea nukleáris programja kapcsán. Az elnök a sajtóértekezleten ingerülten elutasította újságíróknak a manilai kormány feltételezett emberi jogi visszaéléseivel kapcsolatos kérdéseit, és nem válaszolt arra sem, hogy tárgyaltak-e
Mégis igazi lehet Hasfelmetsző Jack 25 éve előkerült naplója, amelyet a tartalmát ismertető könyv megjelenésekor a 19. századi sorozatgyilkos ügyének megszállott kutatói hamisnak kiáltottak ki. Ez igazolhatja, hogy az elkövető egy liverpooli gyapotkereskedő volt.
Trump hétfőn reggel Twitteren kijelentette: a tábora sokkal nagyobb és erősebb, mint valaha (az álhírgyártók kamu közvéleménykutatása ellenére), nézzék csak meg a gyűléseket Pennsylvaniában, Iowában és Ohióban. A "hamis" felmérés azonban mást mutat.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot - jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.
Koalíciós válság alakult ki Szlovákiában, miután Andrej Danko házelnök, a kormánypárti Szlovák Nemzeti Párt vezetője felmondta a koalíciós szerződést. A pártelnök azzal indokolta döntését, hogy elkerülhetetlen új szabályok megfogalmazása a koalíción belül.
Különadót vetne ki a szupergazdagokra a New York-i főpolgármester, hogy többletbevételhez jusson a város a túlterhelt és lepusztult metróhálózat szanálására.
Különadót vetne ki a szupergazdagokra a New York-i főpolgármester, hogy többletbevételhez jusson a város a túlterhelt és lepusztult metróhálózat szanálására.