A Vice News nagyon erős videót készített a hétvégi összecsapásokról. A legkeményebb mégis az, hogy a fehér fajvédők vezetője azt mondja az események után, ezt is felül akarják múlni.
Jelentősen csökkent az Olaszországba érkező bevándorlók száma a Frontex tegnap közzétett adatai szerint. Angelino Alfano olasz külügyminiszter szerint ezt a líbiai határőrség erélyesebb fellépése, illetve az NGO-k által működtetett hajók visszaszorítása eredményezte. A miniszter szerint ugyanakkor az EU kudarcot vallott a válság kezelésében.
Szenzációként tálalta a The Mail On Sunday című vasárnapi brit bulvárlap a hírt, miszerint II. Erzsébet – férjéhez, Fülöp herceghez hasonlóan – „nyugdíjba vonul”, azaz lemond hivatalos uralkodói teendőiről, s bár névleg az Egyesült Királyság királynője marad, fia, Károly tölti be a régens szerepét, vagyis hivatalosan a walesi herceg lesz az ország
Ügyészségi feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke, Alexandru Cumpanasu ellen, aki - az EMNP megítélése szerint - magyarellenes gyűlöletet szított a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) vezető Kelemen Hunor kijelentésére reagáló nyilatkozatával.
Abe Sindzó japán kormányfő és Donald Trump amerikai elnök keddi telefonbeszélgetésük során megegyeztek arról, hogy elsődleges céljuk egy újabb észak-koreai rakéta kilövésének megakadályozása.
Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.
Negyven éve, 1977. augusztus 16-án halt meg a rock and roll Királya, Elvis Presley, minden idők egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb előadóművésze, akinek népszerűsége halála után sem csökkent.
Közép-Európa politikusai az utóbbi időben "füstfelhőket" alakítanak ki olyan témákból, amelyek célja eltakarni a kormánypártok igazi céljait vagy kudarcait - írta kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
Új helyzetet teremt, ha Líbiából Marokkó felé tolódik a migrációs útvonal - hangsúlyozta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Az amerikai elnök a japán kormányfővel egyeztetett az észak-koreai feszültségről, miközben Kim Dzsong Un-nal ismertették a Guam szigetén található amerikai támaszpont elleni támadás terveit.
Ma 19 órakor kellett volna találkozniuk a szlovák kormánypártok vezetőinek, hogy megoldják a koalíciós válságot, amely múlt héten hétfőn robbant ki, miután Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője felmondta a koalíciós szerződést. Az SNS elnöke azonban ma SMS-ben értesítette partnereit, hogy nem vesz részt a Koalíciós Tanács ülésén.
Ismét megjelent a nyugat-nílusi láz Szerbiában, eddig három esetet jegyeztek fel - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.
Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.
Angela Merkel 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió területére történő áttelepítéséről egy ENSZ- program keretében néhány éve döntöttek a tagállamok.
Az összesen hat emberéletet követelő, mintegy háromezer épületet megrongáló, 38 ezer hektár erdőt letaroló hétvégi viharok után kedden még 30 ezer háztartás volt áram nélkül Lengyelországban.
Az összesen hat emberéletet követelő, mintegy háromezer épületet megrongáló, 38 ezer hektár erdőt letaroló hétvégi viharok után kedden még 30 ezer háztartás volt áram nélkül Lengyelországban.
Súlyosbíthatja a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet az ott zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden telefonon kínai hivatali partnerének, Vang Jinek.
Több ezer gyermek harcol jelenleg a fegyveres csoportok soraiban a Közép-afrikai Köztársaságban, dacára a csoportok által 2015-ben aláírt - az ENSZ közvetítésével létrejött - megállapodásnak, amely értelmében szabadon engedik a "gyerekkatonákat" és felhagynak toborzásukkal - jelentette kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Hogy kivel és mikor, az bizonytalan, mert a veszettség lappangási ideje akár 3 hónap is lehet. A fiúk szülei egyre több gyanús jelt észleltek, mire kiderült a turpisság. Szegény csacsinak rosszul végződött a szexkaland...
A Tesla és a Space-x alapítója megint megkongatta a vészharangot. Szerinte az MI nagyobb fenyegetést jelent, mint az atomfegyverrel rendelkező diktatúra.
Szudánban a határőrök csapnak le a migránsokra, Líbiában már a sivatagnál feltartóztatják az Európába tartókat, Nyugat-Afrikában pedig kampánnyal próbálják rávenni a fiatalokat, hogy forduljanak vissza.