A nyolc észak-európai, illetve balti államból álló NB8 országcsoport pénteken szorosabb együttműködést jelentett be a terrorizmus elleni harcban, valamint az erőszakos szélsőségesség terjedésének megelőzésében.
Velence - Ha valaki a Szent Márk téren elkiáltja magát azzal, hogy "Allahu Akbar", számíthat rá, hogy lelövik. A város polgármestere, Luigi Brugnaro így akarja megelőzni a terrortámadásokat. Kezdeményezését a gyönyörű turistaparadicsom polgárai örömmel fogadták.
Nem sokkal egy hasonló brüsszeli támadás után a londoni Buckingham-palotánál vettek őrizetbe egy rendőrökre támadó késes férfit. A személyt rendőrök állították meg, akkor támadt rájuk, amikor megtalálták a nála lévő kést. A két rendőr könnyebben megsérült. (MTI, Telegraph)
Pakisztán mintegy 220 millió lakosával immáron a világ öt legnépesebb állama közé sorolható - derült ki a közép-keleti országban elvégzett népszámlálás pénteken közzétett előzetes adataiból, amelyek még az iszlámábádi kormányt is meglepték.
Az amerikai külügyminisztérium azt állítja, hogy legkevesebb 16 diplomatája szenvedett halláskárosodást. Az érintett személyek az USA tavaly újra megnyitott havannai nagykövetségén szolgáltak.
A régi európai hagyományokkal bíró mozgalom új szereplő az Egyesült Államokban. Megjelenésük óta a demokrata tábort is megosztja a kérdés, hogy szabad-e erőszakkal válaszolni a szélsőjobboldalnak.
Szöul - Észak-Korea szombaton kora reggel több rakétát is felbocsájtott, amelyek azután partjaitól keletre a tengerbe csapódtak - adta hírül a dél-koreai hadsereg.
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította a texasi partvidéket Donald Trump amerikai elnök, a területen helyi idő szerint péntek este 10 óra után ért partot a Harvey hurrikán.
Péntek éjjel megsebesült két rendőr, amikor egy férfi késsel támadt rájuk a Buckingham-palota előtt. A két sérült rendőrnek sikerült megállítani a fegyveres férfit. A királynő nem tartózkodott a támadás idején a palotában.
Az olasz és a vatikáni biztonsági erők rendkívüli ellenőrzést hajtottak végre szombat kora reggel a Vatikánváros és környéke feletti légtérben egy gyanús drón miatt - közölték az olasz hatóságok.
Vatikánváros - Az olasz és a vatikáni biztonsági erők rendkívüli ellenőrzést hajtottak végre szombat kora reggel a Vatikánváros és környéke feletti légtérben egy gyanús drón miatt - közölték az olasz hatóságok.
Egy Belgrádból Rijekába tartó tehervonatról 14 migránst szedett le a horvát rendőrség Károlyváros (Karlovac) környékén, többségében afgán állampolgárokat - közölte a helyi sajtó szombaton.