2017. augusztus 27. vasárnap

aug. 27
9:24
Az internet cenzúrája ellen tüntettek Moszkvában (HírTV)
Tizenhét embert vittek el a rendőrök.
aug. 27
9:39
Az Iszlám Állam vállalta magára a pénteki késeléses támadást (Blikk)
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet jelentkezett szombaton a pénteki brüsszeli késelés felbujtójaként.
aug. 27
9:41
Pornóval sértette meg az Iszlám Államot, már ki is találták a lány bünttését (Blikk)
Miami - A terrorszervezet a volt pornós lefejezésével fenyegetőzik az interneten, miután úgy érzik, hogy a fiatal nő megsértette őket az egyik filmjével.
aug. 27
10:03
Tűzszünetet hirdettek az Iszlám Állammal a libanoni és a szíriai hadsereg (ATV)
Azonnali tűzszünetet hirdetett a libanoni hadsereg az Iszlám Állam ellen egy héttel ezelőtt elindított hadműveletében, hogy lehetővé váljon a tárgyalások utolsó fordulója annak a kilenc libanoni katonának a szabadon engedéséről, aki az IÁ fogságában van 2014 óta - jelentette be a libanoni hadsereg.
aug. 27
11:03
Fontos dátum a kvótaperben (Infostart)
Szeptember 6-án hirdet ítéletet az Európai Bíróság a menedékkérők elosztását célzó uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében - közölte a luxembourgi székhelyű bíróság.
aug. 27
11:09
Szokatlan dolgot tett a hurrikán ideje alatt egy rémült sólyom - videó (Blikk)
Texas - Egy férfi filmezte le azt a pillanatot, amikor egy sólyom szállt be mellé a taxijába, ahonnan nem nagyon akart megmozdulni.
aug. 27
11:11
Elviselhetetlen betegsége van, ezért inkább kómába kerülni a nő (Blikk)
Egy amerikai nő inkább kómába kerülne, csak ne kelljen elviselnie azt a betegségét, ami miatt kényszeresen tépi a bőrét.
aug. 27
11:12
Kvótaper - Napokon belül ítéletet hirdet az Európai Bíróság (Kripto Akadémia)
Magyarország mindössze 1294 menekült befogadása miatt kezdett pereskedni.
aug. 27
11:21
Kvótaper: Két hét múlva hirdet ítéletet az Európai Bíróság (ATV)
Szeptember 6-án hirdet ítéletet az Európai Bíróság a menedékkérők elosztását célzó uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében - tájékoztatta az MTI-t a luxembourgi székhelyű bíróság.
aug. 27
11:45
Saját ágyában verték félholtra a 88 éves nyugdíjas asszonyt (Blikk)
Anglia - Egy 88 éves nyugdíjast az álmában verte össze egy betörő, aki ez után ki is rabolta az idős nőt.
aug. 27
12:03
Trump kegyelmet adott a rasszizmussal vádolt sheriffnek (ATV)
Még saját pártjának vezetői között is gyors és éles bírálatokat váltott ki Donald Trump amerikai elnök azzal, hogy kegyelemben részesítette az arizonai Maricopa megye volt seriffjét, Joe Arpaiót, akit júliusban bűnösnek ítélt egy bíróság, mert egy korábbi bírói határozat ellenére változatlanul hátrányosan megkülönböztette a spanyolajkúakat.
aug. 27
12:12
Kifütyülték Merkelt (HírTV)
A kancellár saját pártja kampányrendezvényén vett részt, amikor ellentüntetők jelentek meg.
aug. 27
12:18
Titokban ment férjhez Orbán Viktor kisebbik lánya - Na, vajon hol? (Kripto Akadémia)
Felcsúton -hol máshol? - akkora volt a biztonsági készültség, mintha NATO-csúcstalálkozót tartottak volna.
aug. 27
12:54
Lakást követeltek a Rómában tüntető migránsok (HírTV)
Több ezer migráns és olasz baloldali aktivista demonstrált az olasz fővárosban.
aug. 27
13:15
Az szép: már a lánykéréskor pofonvágta a barátnőjét (Blikk)
Egy 25 éves férfi arcon vágta a saját barátnőjét, miután visszautasította a jegygyűrűt.
aug. 27
13:15
Merkel: ellentétes az európai szellemiséggel, ha nem fogadjuk be a menekülteket (ATV)
A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel - jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.
aug. 27
13:17
A forgalmas vasútállomáson szexelt a szégyentelen páros - videóra vették (Blikk)
London - Egy szemérmetlen párost videóztak le, akik fényes nappal estek egymásnak a forgalmas vasútállomáson.
aug. 27
13:24
Ohó! Van telitalálat az ötös lottón! (Kripto Akadémia)
Több mint 3 milliárd forinttal lett gazdagabb az egyetlen szerencsefia/lánya.
aug. 27
13:26
Nem fáztunk - Megdőlt a hajnali melegrekord (Kripto Akadémia)
Mostanáig ezen a napon 1992-ben volt a legenyhébb a hajnal, akkor 23,8 fok volt Széchenyi-hegyen.
aug. 27
13:51
Merkel: A magyarok megtévesztették a menekülteket a Keletinél, humanitárius katasztrófa fenyegetett, ezért kellett őket beengedni (444.hu)
A kancellár szerint ezt diktálta az európai szellemiség, és ma is ugyanúgy döntene.
aug. 27
14:03
Újabb őrizetbe vétel a Buckingham-palotánál történt támadással kapcsolatban (ATV)
A brit rendőrség őrizetbe vett vasárnap egy második gyanúsítottat is a Buckingham-palotánál pénteken történt esettel összefüggésben, amelyben egy 26 éves férfi karddal akart rendőrökre támadni, őt ugyan ártalmatlanították, három rendőr azonban megsebesült - közölték hivatalosan.
aug. 27
14:09
Igazi férfi - új szerelme állította talpra a 37 éves, lebénult édesanyát, akit otthagyott a férje (Blikk)
Anglia - Egy négygyermekes anyát hagyott el a férje, miután a nő agyvérzést követően lebénult. A nő nem adta fel, most pedig ismét rátalált a szerelem.
aug. 27
14:11
Kemény: Összemelegedett egy rabbal a fegyőrnő, csúnya volt a bukás (Blikk)
Anglia - Börtönbe került egy fiatal fegyőr, miután szextelefonált az egyik rabbal.
aug. 27
14:30
Meghalt A texasi láncfűrészes mészárlás rendezője (Kripto Akadémia)
Tobe Hooper mielőtt a trancsírozós horror pápája lett, főiskolai tanár volt.
aug. 27
14:33
Moszkva keményen lecsapott (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint 800 fegyveresét ölték meg a szíriai kormánycsapatok az orosz légierő támogatásával az Eufrátesz folyó völgyében, Ganem-Ali város térségében - közölte az orosz védelmi minisztérium.
aug. 27
14:33
Döbbenet: Fegyveres harcra jelentkezett az argentin futballsztár (ATV)
Az argentin focista közösségi oldalán jelentette be, hogy kész szembeszállni az "imperialistákkal".
aug. 27
14:45
Soha olyan rosszul nem kezdett még francia elnök, mint Emmanuel Macron (444.hu)
4 hónapja megállás nélkül zuhan a népszerűsége, ilyet még Francois Hollande se tudott.
aug. 27
15:03
Angela Merkel beszólt a magyaroknak - sokkal durvábbat mondott, mint a holland nagykövet (Blikk)
A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel - jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.
aug. 27
15:03
Elhunyt Tobe Hooper világhírű horrorfilmrendező (ATV)
Meghalt 74 éves korában Tobe Hooper, A texasi láncfűrészes mészárlás rendezője - írta amerikai lapértesülések nyomán a BBC hírportálja.
aug. 27
15:27
Kiállt Orbán Viktor a Nyugati téri óra alá, és újra harsogja Putyin-ellenes beszédét (444.hu)
Ahogy tíz éve, úgy ma is kőkeményen szembeszáll az orosz elnök elnyomó rezsimjével.
aug. 27
15:36
Kajak-kenu vb - Hat érem, közte három arany vasárnap (Kripto Akadémia)
Szombaton két aranyat és egy ezüstöt gyűjtöttek a magyarok.
aug. 27
15:39
Hátborzongató szerelem - A börtönből akar gyereket Charles Bronson (Blikk)
Anglia legbrutálisabb bűnözője apa szeretne lenni, miután feleségül vette kedvesét, a színésznőként tevékenykedő Paula Williamsont.
aug. 27
16:00
Merkel: A magyarok megtévesztették a menekülteket (HírTV)
A magyarok 2015-ben megtévesztették a budapesti Keleti pályaudvaron várakozó menekülteket.
aug. 27
16:15
Betiltják a dízelmotorokat? (Blikk)
Már Magyarországra is elért a súlyos vita.
aug. 27
16:18
Öt hegymászó vesztett életét Ausztriában (HírTV)
A baleset okát egyelőre nem tudni.
aug. 27
16:36
Meghalt a barcelonai merénylet egyik sérültje (HírTV)
Ezzel tizennégyre emelkedett a barcelonai gázolásos terrortámadás áldozatainak száma.
aug. 27
17:27
Az iráni "pókember" a halálba zuhant - videó (18+) (Blikk)
Irán - A férfi minden fajta biztosítókötél nélkül akarta bemutatni a mutatványát, de tragédia lett a vége.
aug. 27
17:45
Hoppá: Jegesmedve megzavarásáért 400 ezer forintra büntettek egy idegenvezetőt (ATV)
Jegesmedve megzavarásáért mintegy 12 ezer norvég koronás (393 ezer forint) büntetést szabtak ki egy idegenvezetőre a Spitzbergákon.
aug. 27
17:48
Sorra dőlnek a melegrekordok (Kripto Akadémia)
Több helyen 38 Celsius-foknál is melegebbet mértek ma.
aug. 27
17:50
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Kripto Akadémia)
aug. 27
18:03
Óriási készültség Budapesten - Érkezik Putyin, ez várható (Blikk)
Hatalmas készültség közepette érkezik Magyarországra Vlagyimir Putyin.
aug. 27
18:06
„Agymosott elmék” – a cenzúra ellen tüntettek (HírTV)
Több százan tüntettek a szabad internetezésért Moszkvában.
aug. 27
18:21
Elhunyt Lorán Lenke (Kripto Akadémia)
A Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész május 1-jén töltötte be 90. életévét.
aug. 27
18:57
A texasi Houston utcáit elöntötte a víz (ATV)
Katasztrofális áradásokat idézett elő a Harvey hurrikán Texasban a hét végén, a víz elöntötte a negyedik legnépesebb amerikai város, Houston utcáit.
aug. 27
19:51
Súlyos a helyzet a hurrikán pusztítása után (Infostart)
Katasztrofális áradásokat idézett elő a Harvey hurrikán Texasban a hét végén, a víz elöntötte a negyedik legnépesebb amerikai város, Houston utcáit.
aug. 27
20:27
Totális pusztítás: hatalmas mennyiségű víz öntötte el Houston utcáit (Blikk)
Katasztrofális áradásokat idézett elő a Harvey hurrikán Texasban a hét végén, a víz elöntötte a negyedik legnépesebb amerikai város, Houston utcáit. A helyreállítás évekig tarthat.
aug. 27
20:29
Egy magyar férfi halhatott meg az Alpokban (Blikk)
A svájci rendőrség az olasz hatóságoknak megerősítette, hogy nem olasz állampolgár halt meg, hanem feltételezhetően magyar.
aug. 27
20:33
Zuhant Macron népszerűsége (Infostart)
Ismét jelentősen csökkent Emmanuel Macron francia államfő népszerűsége, augusztusban már csak a franciák 40 százaléka volt elégedett a tevékenységével, ami egy hónap alatt újabb 14 százalékpontos csökkentést jelent a júliusi 10 pontos esést követően - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Le Journal du Dimanche című he
aug. 27
20:45
Lebukott a politikus - sör mellé kézimunkát is kapott (Blikk)
A brit politikus állítása szerint csak poénkodott a riporterrel, amikor a válaszát írta.
aug. 27
21:33
A Fehér Ház Ukrajna felfegyverzését tervezgeti (444.hu)
Újabb könnyed beszédtéma holnapra Orbánnak és Putyinnak.

Keresés