2017. augusztus 28. hétfő

aug. 28
11:33
Kijev megszabadult Lenintől (USAracing)
Az oroszbarát Viktor Janukovics megbuktatása után hatalomra lépő ukrán kormány hadjáratot indított a kommunizmus és a Szovjetunió jelképeinek lerombolására, eltüntetésére. A napokban jelentették be, hogy az Ukrajna közterein álló összes Lenin-szobortól sikerült megszabadulni.
aug. 28
11:39
"Meg kell értenie a Kim-rezsimnek, van más út is, amelyet választhat" (ATV)
Az amerikai kormányzat folytatja a békés nyomásgyakorlás politikáját Észak-Korea esetében, együttműködve Kínával az adott kérdésben - jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter vasárnap.
aug. 28
11:54
Duterte: Nyugodtan öljétek meg az idiótákat! (HírTV)
A Fülöp-szigeteki elnök keményebb fellépést vár el a rendőröktől az ellenálló drogosokkal szemben.
aug. 28
12:09
Anglia: keresztény kislányt kényszerítettek muzulmán családba (USAracing)
Ma, egy perccel éjfél után tette ki a brit Times nevű napilap online portáljára vezető cikként azt az esetet, amelytől még a hazájabeli liberalizmushoz szokott szerkesztőségnek is elállt a hangja.
aug. 28
12:12
Lőttek a román határon (HírTV)
Egy illegális bevándorlókat szállító járművet akartak megállítani a határőrök.
aug. 28
12:15
Rendőrhalottai vannak egy dagesztáni késes támadásnak (USAracing)
Két, késsel felfegyverzett férfi megölt két rendőrt a dagesztáni Kaszpijszk egyik benzinkútjánál – közölte hétfőn belügyi forrásokra a RIA Dagesztán hírügynökség.
aug. 28
12:21
Brutális vandál: kocsival hajtott át a gyerekek sírján (Blikk)
Cairns - Vandálok hajtottak át a sírköveken Cairnsban, Ausztráliában. Legalább hatvan gyermek sírját rongálták meg.
aug. 28
12:30
"Macron elkerül minket, de Putyin újra itt van" (Kripto Akadémia)
Liberálisok: ez világos bizonyíték arra, hogy a magyar kormány távolodik Európától.
aug. 28
12:51
Belga tábornok: Maradnak a katonák a köztereken (ATV)
Úgy készülnek a belga fegyveres erők, hogy 2020-ig biztosan folytatódni fog a katonai járőrözés az ország közterein - közölte Marc Thys vezérőrnagy a De Standaard című helyi napilapnak adott hétfői interjújában.
aug. 28
12:51
10 évet kapott a szektavezér, mozgósították a hadsereget Indiában (444.hu)
Nemi erőszakért kell bűnhődnie a gurunak. A hívek őrjöngenek, 39-en már meghaltak.
aug. 28
12:57
Botrány az iskolában: fegyverekkel pózoltak a diákok (Blikk)
Woodstock - Álla a bál az Egyesült Államokban: kiderült, egy georgiai iskola lőfegyverek tanulmányozására vitt el 6-7 éves gyerekeket. Miután napvilágot látott a hír, az emberek dühös kommentekkel árasztották el a suli Facebook-oldalát.
aug. 28
12:57
Az EU-Afrika-csúcs az illegális bevándorlás korlátozását szolgálja (USAracing)
A Párizsban hétfőn kezdődő EU-Afrika-csúcs az Európai Unióba irányuló illegális bevándorlás korlátozását szolgálja – jelentette ki Szűcs Anita Franciaország-szakértő hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
aug. 28
12:57
Migránsok sebesítettek meg egy határrendészt, fegyver is előkerült (Ripost)
Úgy tűnik nem állnak le az illegális bevándorlók: ezúttal egy határrendészt is megsebesítettek.
aug. 28
13:03
Putyin Budapesten - Átragasztotta az utcaneveket a Momentum (Kripto Akadémia)
A táblákra rákerült a “Ne hagyjuk, hogy újra megtörténjen!” felirat is.
aug. 28
13:05
Putyin megérkezett Budapestre - Tüntet az ellenzék (Videó!) (Kripto Akadémia)
Budapest több pontján is átragasztotta a névtáblákat a Momentum - Az Együtt és az LMP is tiltakozik.
aug. 28
13:15
Késelők támadtak rendőrökre (Blikk)
Két késsel felfegyverzett férfi rendőrökre támadt a dagesztáni Kaszpijszk egyik benzinkútjánál - közölte hétfőn belügyi forrásokra a RIA Dagesztán hírügynökség.
aug. 28
13:15
Tíz évet kapott az indiai guru nemi erőszakért (ATV)
Tíz év börtönre ítélték Gurmít Rám Rahim Szing indiai gurut, amiért megerőszakolta két női tanítványát – írja a BBC.
aug. 28
13:15
Fegyverrel állították meg az embercsempészeket (USAracing)
Fegyvert használtak a román határrendészek hétfőn hajnalban egy illegális bevándorlókat szállító jármű megállítására, az incidensben két migráns és egy rendőr megsebesült.
aug. 28
13:21
Maradnak a katonák Belgium közterein (Infostart)
Úgy készülnek a belga fegyveres erők, hogy 2020-ig biztosan folytatódni fog a katonai járőrözés az ország közterein - közölte Marc Thys vezérőrnagy a De Standaard című helyi napilapnak adott hétfői interjújában.
aug. 28
13:36
Gyilkosságok a kórházban - Betegek tucatjaival végzett egy ápoló (Kripto Akadémia)
A német kriminalisztika történetének egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkosságáért lehet felelős.
aug. 28
13:45
Románia akár holnap is bevezethetné az eurót (Infostart)
Románia, az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő tagállama 2022-ben csatlakozhat az euróövezethez, mihelyt elkezd emelkedni legszegényebb polgárainak jövedelme - jelentette ki a román külügyminiszter egy hétfőn megjelent lapnyilatkozatban.
aug. 28
13:45
Ő a német kriminalisztika egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkosa (ATV)
Száznál is több beteget gyilkolhatott meg Németországban egy ápoló az ügyében indult csaknem hároméves nyomozás hétfőn ismertetett eredményei szerint.
aug. 28
13:57
Súlyos robbantás történt Bagdadban (ATV)
Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdad Szadrváros nevű negyedében hétfőn, a merényletben legalább 12-en életüket vesztették, míg 28-an megsebesültek - mondta el egy helyi rendőrtiszt.
aug. 28
13:57
James Cook kapitányt is törölnék a múltból (USAracing)
A sztálinista tisztogatásokhoz hasonlította Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök a kontinenst 1770-ben brit fennhatóság alá vonó James Cook kapitány és Lachlan Macquarie egykori kormányzó szobrának megrongálását. Cook kapitánynak a sydney-i Hyde Parkban álló emlékműve miatt múlt héten heves vita alakult ki, néhányan ugyanis kifogásolják, hogy
aug. 28
14:00
Három éves kis­lányt ta­lált nya­kon az apa fegy­vere (Ripost)
Meg­halt az a há­rom­ éves kis­lány, aki va­la­ho­gyan hoz­zá­fért az édes­apja fegy­ve­ré­hez, és ez okozta a vesz­tét.
aug. 28
14:03
Pénzt ígérnek az afrikai kormányoknak, ha megállítják az embereket (444.hu)
Az EU négy legnagyobb országának vezetői Párizsban fogadják a nigeri, csádi és líbiai miniszterelnököket.
aug. 28
14:33
Tíz évet kapott nemi erőszak miatt az indiai guru (ATV)
Tíz év börtönben szabták meg az indiai hatóságok hétfőn a büntetését annak a szektavezérnek, akit már a múlt héten bűnösnek mondtak ki nemi erőszakban, és támogatói emiatt összecsaptak a rendfenntartó erőkkel is.
aug. 28
14:45
Legalább 122 beteget ölt meg az őrült német kórházi ápoló (444.hu)
Mégcsak nem is a szenvedéseiket akarta csökkenteni, hanem így szerette volna bizonyítani, hogy milyen jó életmentésben.
aug. 28
15:03
Megszületett az ítélet: ilyen büntetést kapott a két nőt megerőszakoló szektavezér (Blikk)
Tíz év börtönben szabták meg az indiai hatóságok hétfőn a büntetését annak a szektavezérnek, akit már a múlt héten bűnösnek mondtak ki nemi erőszakban, és támogatói emiatt összecsaptak a rendfenntartó erőkkel is.
aug. 28
15:03
Tíz évre ítélték a híveit megerőszakoló indiai gurut (444.hu)
Már az ítélet hírére akkora zavargások törtek ki, hogy 38 ember halt meg, pedig akkor még nem is lehetett tudni, mennyit kell ülnie. A rettegő hatóságok inkább a börtönbe rendelték a bírót.
aug. 28
15:39
Döbbenetes rendőrségi bejelentés: 122 ember ölhetett meg a kórházi ápoló - részletek (Blikk)
Száznál is több beteget gyilkolhatott meg Németországban egy ápoló az ügyében indult csaknem hároméves nyomozás hétfőn ismertetett eredményei szerint.
aug. 28
15:39
Lefejezné a „filmcsillagot” az ISIS (USAracing)
Nem találják ki, hogy miért?!
aug. 28
15:41
Rémes: erőszaktevő pedofilok csábítgatták a kislányokat a vidámparkban (Blikk)
Wales - Szülők tudomására jutott, hogy két pedofil is a helyi vidámpark alkalmazottjaként dolgozik, sőt, meg is környékezték a kislányukat.
aug. 28
15:48
Halálos buszbaleset Bicsérdnél (Kripto Akadémia)
A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
aug. 28
16:06
Elképesztő, mire bukkant a hegyivezető! (Ripost)
Olyat talált egy hegyi vezető az ausztriai Tirolban, amire talán legrémisztőbb álmaiban sem gondolt. Amit megpillantott, az egy 43 éve mumifikálódott holttest volt..
aug. 28
16:08
Muszlimot akartak nevelni egy kislányból az árvaházban (Ripost)
Borzalmas hat hónapon van túl egy angol kislány: a londoni gyerek egy muszlim árvaházba került, ahol a nevelők mindent megtettek azért, hogy "kineveljék belőle a kereszténységet".
aug. 28
16:15
Nem tudtak fizetni az utasok: kegyetlen bosszút állt rajtuk a taxisofőr - videó (Blikk)
Habarovszk - Megalázó módon akarta megleckéztetni nem fizető utasait egy orosz taxisofőr: arra kényszerített két fiatal lányt és egy fiút, hogy egy ziljonka nevű, sötétzöld színű fertőtlenítőszerrel kenjék be az arcukat.
aug. 28
16:15
Tucatnyi halottja van egy bagdadi pokolgépes merényletnek (USAracing)
Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdad Szadrváros nevű negyedében hétfőn, a merényletben legalább 12-en életüket vesztették, míg 28-an megsebesültek – mondta el egy helyi rendőrtiszt.
aug. 28
16:17
Terrortámadás Bagdadban: autóba rejtett pokolgépet robbantott fel az Iszlám Állam - rengetegen életüket vesztették (Blikk)
Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdad Szadrváros nevű negyedében hétfőn. A merényletben legalább 12-en életüket vesztették, míg 28-an megsebesültek - mondta el egy helyi rendőrtiszt.
aug. 28
16:21
Kedden napsütés, 27 fokos csúcshővel (Kripto Akadémia)
Egész héten későnyári idő várható.
aug. 28
17:09
Menhelyről az Elysee-palotába: ezt a kutyát fogadta örökbe a francia elnök (Blikk)
Párizs – Óriásit fordult egy fekete menhelyi kutyának a sorsa a hétvégén: az elhagyott, menhelyen tengődő ebet, nem más, mint Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte fogadta örökbe, így beköltözhetett a Elysee-palotába.
aug. 28
17:57
G20-csúcs: Elkezdődtek a bírósági tárgyalások a zavargásokkal kapcsolatban (ATV)
Elkezdődött hétfőn a németországi Hamburgban a G20 csoport júliusban tartott csúcstalálkozója alatt történt zavargásokkal összefüggésben indított első büntetőper.
aug. 28
18:00
Sztrájk a MÁV utasellátónál (Kripto Akadémia)
Vajon hogy lett a nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.
aug. 28
18:39
Sokkoló! Kétszer is megmenekült a haláltól - kis híján átment a fején egy kamion - videó (Blikk)
Kína - Kétszer is megmenekült a haláltól a fiatal motoros, ráadásul 1 másodperc különbséggel.
aug. 28
18:39
Hamász: Sikerült helyreállítani kapcsolatot Iránnal, jöhet a konfliktus Izraellel (ATV)
A Gázai övezetet uraló Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) gázai vezetőjének hétfői bejelentése szerint a radikális palesztin szervezetnek sikerült helyreállítani kapcsolatát Iránnal, így most kiújuló konfliktusra készülnek Izraellel.
aug. 28
18:39
A kiküldött munkavállalók ügyében továbbra is egységes a V4 álláspontja (USAracing)
Beata Szydlo és Robert Fico hétfőn megerősítették, hogy a kiküldött munkavállalókról szóló uniós irányelv témájában továbbra is egységes a visegrádi csoport (V4) álláspontja – közölte a lengyel kormányszóvivő, ismertetve a lengyel és a szlovák kormányfő telefonos beszélgetésének tartalmát.
aug. 28
18:51
Megöltek két szakadár parlamenti képviselőt Luhanszkban (444.hu)
Vasárnapra virradó éjjel történt a gyilkosság egy családi házban.
aug. 28
18:57
Megölték a "Luhanszki Népköztársaság" két parlamenti képviselőjét (ATV)
Ismeretlen tettesek megölték az önkényesen kikiáltott kelet-ukrajnai Luhanszki Népköztársaság két parlamenti képviselőjét (LNR) - közölte hétfőn a szakadár terület helyettes főügyésze.
aug. 28
19:21
Az Iszlám Állam megkezdte a libanoni-szíriai határtérség elhagyását (ATV)
Az Iszlám Állam terrorszervezet kötelékébe tartozó harcosok és családtagjaik megkezdték hétfőn a libanoni-szíriai határtérség elhagyását az előző nap meghirdetett tűzszüneti egyezmény keretében - jelentette a szíriai állami televízió.
aug. 28
19:27
Az orosz kormány szerint ők is alkalmazzák az Észak-Korea elleni szankciókat (444.hu)
Az amerikaiak néhány hete vetettek ki külön szankciókat orosz vállalatokra és személyekre, mert Washington szerint segítik Észak-Koreát.

Keresés