Moszkva – Az ejtőernyősök napja nevű ünnepségről jelentkezett be az orosz NTV riportere, amikor egy részegnek tűnő férfi káromkodva azt kezdte el hajtogatni, hogy "Elfoglaltuk Ukrajnát!" Amikor a riporter udvariasan arra kérte, hogy maradjon csöndben, a nagydarab férfi ököllel úgy állcsúcson vágta, hogy a tévés tántorogni kezdett.
Az Európai Bizottság elnökével közölt interjút csütörtökön a Politico brüsszeli hírportál, amelyben Jean-Claude Juncker egyebek mellett arról beszélt, hogy nem szeretné "elveszíteni" Magyarországot, amely Lengyelországgal együtt "problémás helyzet elé állítja az Európai Uniót".
A légszennyezés visszaszorítása érdekében megállapodás született a dízelmeghajtású autók szoftverátalakításáról a Berlinben rendezett "dízel-csúcsértekezleten". Ennek értelmében az autógyárak költségére az euro-5, és az euro-6 normás kocsikat olyan új szoftverrel látják el, amely a jármű nitrogénoxid-kibocsátását közel egy-harmaddal csökkenti.
Visszautasította a calais-i önkormányzat a francia közigazgatási bíróság határozatát, miszerint a városnak vizet és tisztálkodási lehetőséget kell biztosítania az illegális bevándorlóknak. A határozat hétfőn született, eredetileg a lille-i törvényszék rendelte el korábban, ám ezt nem csupán Calais tartja károsnak, hanem a párizsi belügyminisztérium
Emmanuel Macron francia államelnök gratulált a brazil Neymar megszerzéséhez a Paris Saint-Germain labdarúgóklub katari tulajdonosának, Nasszer al-Helaifinak.
Észak-Korea készen áll a totális háborúra, és képesek lennének atombombával válaszolni egy nukleáris támadásra – állítja egy észak-koreai tiszt. Amerika a diplomáciai megállapodásban reménykedik.
Kialakul a kettős hatalom intézményrendszere a polgárháború szélére sodródott latin-amerikai országban: csütörtökön iktatják be a Maduro-párti alkotmányozó nemzetgyűlés tagjait, miközben az ellenzéki többségű parlament vezetése is fogadkozik, hogy továbbra is üléseznek majd. Az EU szankciókat fontolgat.
A gazdaságot érő nagyobb kár sem lenne túl nagy ár a brexitért, véli a brit kilépéspártiak többsége. A Yougov közvélemény-kutató friss felméréséből kiderül: a brexitvoksolók negyven százaléka még az állását is elvesztené, csak sikerüljön maguk mögött hagyni az Európai Uniót.
Engedély nélküli beavatkozásnak nevezte az olasz haditengerészet líbiai misszióját Halifa Haftár tábornok, a Líbia keleti felét uraló erők vezetője a Corriere della Sera című olasz napilap szerdai számában megjelent nyilatkozatában, megerősítve, hogy készek a líbiai területi vizekre lépő olasz hajók bombázására.
Neil Clark neves brit újságíró a fenti becsapós címmel dokumentálta 14 nyomtatott oldal terjedelemben azon pusztításokat, amelyeket az Egyesült Államok agressziója eredményezett az elmúlt három évtizedben.
Mohammad bin Szalman szaúdi koronaherceg a nyaktörő sebességű modernizáció újabb elemeként turisztikai tervet jelentett be Szaúd-Arábiában. A királyság második legfontosabb embere, egyben operatív irányítója a Vörös-tenger projekt néven olyan tervezetet nyújtott be, amelynek eredményeként a jelenleg igencsak zárt országot megnyitnák a külföldiek el
Zsúfolt strandon hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép Portugáliában: egy 56 éves férfi és egy 8 éves kislány már nem tudott kitérni az útjából, meghaltak.
Szlovákia továbbra is elutasítja a migránsok újraelosztását célzó uniós kvótákat, de befogad hatvan migránst különleges olaszországi és görögországi központokból – közölte Robert Fico szlovák kormányfő (képünkön) hétfőn a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.
A Trónok harca és a Star Wars után újabb szuperprodukciónak ad otthont a horvátországi Dubrovnik, a hírek szerint ugyanis a 25. James Bond-filmet az Adria-parti városban forgatják.
"Totális kereskedelmi háború" - így jellemezte Medvegyev miniszterelnök a Trump amerikai elnök által szentesített újabb Moszkva-ellenes szankciókat, amelyek az oroszokkal üzletelő európai cégeket is büntetnek. A jogszabályt Trump is bírálta, de azt mondta "a nemzeti egység érdekében" jóváhagyja.
Új szimulációs játék látott napvilágot a múlt hónapban, aminek az a lényege, hogy dögös homoszexuális apukaként ismerkedni kell és románcokba gabalyodni más meleg apákkal a szomszédságban.
De ezeket a kételyeiket szigorúan megtartották maguknak, nehogy leleplezzék saját kétes ügyeiket, a Castro ellen szőtt merényletterveiket, amelyek motiválhatták Kennedy gyilkosát.
Vietnam csütörtökön tagadta, hogy elrabolta és hazahurcolta volna Berlinből a Vietnami Kommunista Párt egy volt tagját, Trinh Xuan Thanht - amint azt a német külügyminisztérium előző nap állította.
Egy új termékkel szerették volna forradalmasítani a nem kívánt terhesség, valamint a nemi betegségek elkerülését, de úgy tűnik, hogy épp ezt a feladatát képtelen ellátni.
A szélsőségessé válás megelőzésére indított kezdeményezést hét minisztérium és több civil szervezet Ausztriában, mivel az országban magas azon emberek száma, akik radikális iszlám terrorszervezetekhez csatlakoztak vagy szimpatizálnak azokkal – közölte a Die Presse című osztrák lap csütörtöki száma.