2019. január 1. kedd

jan. 1
17:30
Nagyon pesszimistán látják a britek az előtt álló évet (ATV)
A britek nagy többsége pénzügyi helyzetének stagnálását vagy romlását várja az idén, saját munkahelyét azonban viszonylag biztosnak érzi.
jan. 1
17:30
A britek többsége inkább anyagi helyzetének romlását várja a Brexittől (USAracing)
A kedden ismertetett szokásos év eleji felmérésben kimutatták, hogy a britek alig 13 százaléka bízik pénzügyi helyzetének idei javulásában a kilépés után.
jan. 1
17:33
Újév a világ körül - íme a legfontosabb események (Infostart)
Amerikai Szamoán is beköszöntött az új év közép-európai idő szerint kedd délben, így a térségében ünnepelték utolsóként 2019 beköszöntét a bolygón, mindenhol látványos tűzijátékok várták az ünneplőket.
jan. 1
17:42
A NASA űrszondája átrepült a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje felett (Képmás)
A NASA űrszondájától kapott jelek megerősítették az Ultima Thule feletti átrepülést.
jan. 1
18:00
Nagy bejelentést tett a NASA (ATV)
A New Horizonstól kapott jelek megerősítik, hogy a NASA űrszondája átrepült a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű aszteroida felett kedd hajnalban - jelentette kedden az amerikai űrhajózási hivatal.
jan. 1
18:06
Ámokfutott egy idegengyűlölő férfi (HírTV)
A gázolásban szír és afgán állampolgárok sérültek meg.
jan. 1
18:18
Brazíliában kétmillióan köszöntötték az Újévet (HírTV)
Világszerte milliók köszöntötték az utcákon az új esztendőt a nagyobb városokban.
jan. 1
18:42
Berlin, New York és Rió durrantott a legnagyobbat szilveszterkor (ATV)
Világszerte ezrek vettek részt a szilveszteri utcai partikon. A legnagyobb bulikat Berlinben, New Yorkban és Rióban tartották. A legtöbb helyen tűzijáték, hang- és fényshow szórakoztatta a tömegeket. A déli félteke legmagasabb építményénél, a Sky Towernél rendeztek szilveszteri tűzijátékot Új-Zéland fővárosában, Aucklandben.
jan. 1
18:54
Új távlatokat nyit a NASA űrszonda (HírTV)
A NASA űrszondájától kapott jelek megerősítették az Ultima Thule feletti átrepülést.
jan. 1
18:54
Megszólalt a kémkedés miatt Moszkvában lekapcsolt amerikai férfi bátyja (444.hu)
A Whelan család szerint a letartóztatott férfi ártatlan, Paul Whelan egy esküvőre ment ki Moszkvába.
jan. 1
19:12
Nácik által elrabolt festményt kér vissza az Uffizi képtár Németországtól (HírTV)
Jan van Huysum holland festő csendéletét az Olaszországból visszavonuló náci csapatok vittek magukkal.
jan. 1
19:12
Pompeo töretlen folytatást ígért Netanjahunak (ATV)
Az amerikai-izraeli együttműködés töretlen folytatását ígérte az Iránnal és Szíriával kapcsolatos ügyekben az amerikai külügyminiszter az izraeli kormányfőnek, akivel Brazíliavárosban találkozott kedden, az új brazil elnök beiktatása alkalmából.
jan. 1
19:12
Eladta a veséjét 17 évesen, hogy iPhone-t vehessen – most súlyos betegen tengődik (SzMo)
Egész életére megnyomorodott és dialízisre szorul. 24 évesen ágyhoz kötve él a kínai fiú.
jan. 1
19:36
Matracokba bevarrva akartak Európába jutni a migránsok (888.hu)
Nem mindennapi fogásban volt része a spanyol hatóságoknak.
jan. 1
19:39
Kiderült, milyen anyagi romlásra számítanak a brexit miatt (Infostart)
A britek nagy többsége pénzügyi helyzetének stagnálását vagy romlását várja az idén, saját munkahelyét azonban viszonylag biztosnak érzi.
jan. 1
19:48
Több mint 600 kilométeres élő láncot alkottak indiai nők (hirado.hu)
Az indiai legfelső bíróság egyik nőket érintő döntése ellen tiltakoztak.
jan. 1
20:00
Iszlamista és idegengyűlölő is lecsapott Szilveszterkor (HírTV)
Terror gyanújával nyomoz a brit rendőrség a szilveszteri Manchesteri késelés ügyében.
jan. 1
20:00
Letette a hivatali esküt Brazília új elnöke (ATV)
Letette a hivatali esküt kedden a parlamentben Jair Bolsonaro, Brazília jobboldali elnöke, aki októberben nyerte el tisztségét a baloldal egymás után négyszeri győzelmét követően.
jan. 1
20:30
Letette a hivatali esküt Brazília új elnöke (USAracing)
A dél-amerikai ország új vezetőjének ünnepélyes beiktatásán jelen volt a világ számos vezető politikusa, köztük Orbán Viktor miniszterelnök.
jan. 1
20:36
A liberálisok szerint itt a világvége: letette a hivatali esküt Brazília új elnöke (888.hu)
Az ünnepélyes eskütételen jelen volt a világ számos vezető politikusa, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is.
jan. 1
20:57
600 kilométeren álltak sorban a nők tiltakozásul (Infostart)
Több tízezer indiai nő formált kedden mintegy 600 kilométer hosszú élőláncot az ország déli részén fekvő Kerala államban, hogy támogatásukról biztosítsák az indiai legfelső bíróság döntését, amely feloldotta a szülőképes korú nők belépési tilalmát a dél-indiai Kerala államban található Szabarimala hindu templomba.
jan. 1
21:00
Sztárként várták az új brazil elnököt beiktatási ünnepségén (hirado.hu)
Letette a hivatali esküt kedden a parlamentben Jair Bolsonaro.
jan. 1
21:00
Hatalmasat trollkodott a Brexit-támogatókkal London polgármestere (444.hu)
Az Európai Unió színeire festették a fények London büszkeségét, az óriáskereket.
jan. 1
21:24
Ágymatracba varrva próbáltak migránsokat csempészni Spanyolországba (hirado.hu)
Marokkóból akarták őket a Spanyolországhoz tartozó Melilla városába csempészni.
jan. 1
21:24
Jól megmarkolta Orbán Viktor az új brazil elnök kezét (444.hu)
A magyar miniszterelnök is részt vett Jair Bolsonaro beiktatásán, meg is öltelték egymást.
jan. 1
21:36
Mától akár börtönt is kaphatsz, ha betegségnek nevezed a transzszexualitást (888.hu)
Mindez persze nem hazánkban, hanem a rendkívülien haladó szellemiségű Svédországban történhet meg.
jan. 1
22:06
Hatszáz kilométer hosszú volt az élőlánc (HírTV)
Több mint 600 kilométeres élő láncot alkottak indiai nők.
jan. 1
22:24
Orbán Viktor Benjamin Netanjahuval tárgyalt Brazíliavárosban (hirado.hu)
A két miniszterelnök áttekintette a magyar-izraeli kapcsolatok aktuális kérdéseit.
jan. 1
22:42
Szégyen: Testi fogyatékost rabolt ki egy marokkói migráns (Ripost)
A 22 éves bevándorlót jól ismerték a rendőrök. Az agresszív fiatal már többször is rabolt, de eddig mindannyiszor elengedték és arról szó sem volt, hogy kitoloncolnák.
jan. 1
22:44
Nácik által elrabolt festményt kér vissza az Uffizi képtár Németektől (Ripost)
A firenzei Uffizi Képtárak felszólította kedden Németországot, hogy szolgáltassa vissza Jan van Huysum holland festő (1682-1749) egy csendéletét, amelyet az Olaszországból visszavonuló náci csapatok vittek magukkal.
jan. 1
22:54
A Netflix levett a műsorrol egy epizódot, mivel Szaúd-Arábia tiltakozott miatta (444.hu)
A Hasogdzsi-gyilkosság körüli hazudozáson élcelődött a komédiás.

Keresés