Az Egyesült Államok a sok évtizedes palesztin-izraeli viszályt szeretné így rendezni - egy izraeli kereskedelmi csatorna értesülése szerint. Az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja pontatlannak nevezte az értesülést, a tervek ellen több izraeli politikus és a Palesztin Hatóság is tiltakozott.
Törött végtagok és kutyaharapás miatt is sok tüntetőt láttak el, voltak, akiket erőszakkal vittek el kórházakból. A tüntetések az üzemanyag-áremelés miatt indultak.
Jeruzsálem - Efi Nave, az izraeli ügyvédi kamara elnöke szexuális ellenszolgáltatásokért segítette bírók kinevezését a rendőrség fehérgalléros bűnözéssel foglalkozó 443-as osztályának vádjai szerint - jelentette a helyi média csütörtökön.
Legkevesebb öten vesztették életüket a heves felhőszakadások és hóviharok következtében. Los Angelesben és Santa Barbarában több ezer embert próbálnak biztonságba helyezni a hatóságok.
Nagy-Britannia uniós kilépésének elhalasztását tartja a legvalószínűbbnek a Bruxinfo brüsszeli irodaigazgatója. Fóris György az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: a továbblépés érdekében Theresa May kormányfőnek fel kell adnia néhány, eddig kőbe vésett feltételét.
Ausztriában enyhült a hóhelyzet. A hatóságoknak több utat sikerült megtisztítaniuk, és kedvezőre fordult az időjárás is. Tihanyi Zsolt ausztriai síoktató beszélt a helyzetről az InfoRádiónak.
Egy hajszál híján, de bizalmat szavazott a görög parlament Alekszisz Ciprasz kormányának. A baloldali Sziriza kisebbségben kormányozhat legkésőbb az októberi választásokig, miután koalíciós partnere kilépett a kormányból a macedón névvita miatt.
Több száz fővel bővítik a közigazgatást, több új vámhivatalnokot és állatorvosi ellenőrt vesznek fel a határok biztonságának és a kereskedelem bonyolításának kezelésére arra az esetre, ha Nagy-Britannia végül megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból, ami a francia kormányfő szerint valószínűbbnek tűnik.
Nagy többséggel szavazta meg az Európai Parlament annak a mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.
Ha pedig egy tagországban hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek, akkor sürgős pályázati felhívást írhatnának ki a helyi civilek támogatására. A Fidesz nem ért egyet az ötlettel.
Óriási jogbizonytalanságot okozna az Egyesült Királyságban a megállapodás nélküli brexit, ezért egyre valószínűbb, hogy Theresa May kormánya vissza fogja vonni kilépési szándékát, tehát Nagy-Britannia az Európai Unió tagja marad – mondta az InfoRádiónak Feledy Botond külpolitikai elemző.
Nagy-Britanniában nem pártpolitikai kérdés az uniós kilépés vagy bennmaradás, sokkal inkább az ország részei közti ellentétről van szó - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az ELTE egyetemi tanára.
Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök után a brit kormányfő is lemondta részvételét a január 22-én kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon.