Négy hónappal a parlamenti választások után jövőhéten megalakul a svéd kormány, miután bizalmat szavaztak a képviselők a szociáldemokrata miniszterelnöknek.
Belgrádba látogatott tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök, ahol szerb kollégájával, Alekszandar Vucsics államfővel megbeszélést folytatott a kétoldalú kapcsolatokról.
Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett Angela Merkel német kancellárnak abba a kérésébe, hogy német szakértők figyelhessék meg a Kercsi-szoros hajózhatóságát - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a német hivatali partnerével, Heiko Maasszal folytatott pénteki moszkvai tárgyalása után megtartott közös sajtótájékoztatón.
A támadást egy szomáliai fegyveres csoport követte el a kenyai főváros központjában lévő DusitD2 épületegyüttesnél, ahol a biztonsági erők 20 órás ostrom során megölték az öt támadót.
Az amerikai csapatkivonások híre már most komoly következményekkel járt az észak-szíriai régióban. A CNN riportere helyszíni riportot forgatott a szíriai Kobaniban, amelyet az ATV Newsroom című műsorában is láthatnak a nézők.
Kanadában úgy látják, Peking gyengének és ezért könnyen támadhatónak véli az országot, annak állampolgárain állva bosszút a Huawei pénzügyi igazgatója elleni vancouveri eljárásért.
A Bundestag 509 igennel, 138 szavazat ellenében, négy tartózkodás mellett fogadta el az Algériát, Marokkót, Tunéziát és Georgiát biztonságos országgá nyilvánító jogszabályt.
Kiszivárogtak a Donald Trump amerikai elnök által az „évszázad alkujaként” emlegetett béketerv részletei az izraeli–palesztin viszály rendezésére vonatkozóan.
Előzetesen be nem jelentett látogatásra Izraelbe utazott pénteken Viorica Dancila román miniszterelnök, aki kormánya utólag kiadott közleménye szerint az év első felében megrendezendő román-izraeli közös kormányülés előkészítéséről tárgyalt Benjámin Netanjahuval.
Miközben az amerikai kormányzati leállás már a gazdasági növekedést fenyegeti, Washington váratlanul engedékenynek mutatkozik a Kína ellen folytatott kereskedelmi háborúban. Mi zajlik ez utóbbi hátterében?
Lavinaveszély miatt lezárták pénteken délután a romániai DN75-ös országút egy három kilométeres Bihar megyei szakaszát - tájékoztatott a román rendőrség infotrafic szolgálata.
A Migrációkutató Intézet szerint lényegében mindegyik általuk vizsgált országban feltételezhető, hogy az atrocitások száma valójában nagyobb, mint amennyi a hivatalos statisztikákban szerepel.
Nem szabad lehetőséget adni Moszkvának arra, hogy manipulációra használja fel a Kercsi-szoroson keresztüli hajózás német és francia szakértők általi megfigyelését - hangsúlyozta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter péntek este Kijevben, Heiko Maas német külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.
Az elnöki hivatal szóvivője, Sarah Huckabee Sanders közölte, hogy a csúcstalálkozón a felek célja az észak-koreai atomprogram megvitatása, illetve e program felszámolása lesz.
A gyászünnepséget több lengyel város közterein óriáskivetítőkön közvetítik. Péntek délutánra és szombatra a lengyel államfő nemzeti gyásznapot hirdetett.
Nincsenek objektív mérőszámai a jogállamiságnak, ezért nem is lehet jogalapja semmilyen jogállamisági vizsgálatnak – jelentette ki az Európai Néppárt alelnöke.
Újra megnyitottak egy manchesteri üzletet, ami két évig üresen állt. A tulajokat nem csak a nyereségvágy hajtja, ugyanis az áruházban kizárólag hajléktalanokat alkalmaznak, akiknek az álláson keresztül a társadalomba való visszailleszkedés lehetőségét adják.
Rekordnagyságú összeget, nagyjából 1,6 milliárd eurót (515 milliárd forintot) fordít humanitárius segélyezésre idén az Európai Unió - jelentették be Brüsszelben.
Washington – Donald Trump (72) amerikai elnök ügyvédje, Rudy Giuliani (74) baráti körben megjegyezte, hogy Robert Mueller (74) különleges ügyész egy hónapon belül leadja az első jelentést arról, hogy a Fehér Ház ura akadályozta-e az amerikai igazságszolgáltatást.